Keresztes Csaba - Kiss András

Bevezetés

A második világháború befejeződésével kétségtelenül új korszak köszöntött be a világban és Magyarországon egyaránt. Az 1945-ös történelmi fordulat, a megszálló német csapatok kiűzése Magyarországról, ezzel egyidejűleg a szovjet hadsereg folyamatos térnyerése és megszállása fokozatosan arra ébresztette rá a belpolitikai erők képviselőit, hogy Európának ezen a részén a Szovjetunió akarata fog érvényesülni. A Horthy-rendszer, a „régi Magyarország" államberendezkedése végérvényesen eltűnt.

1945 folyamán az újraszerveződő és az újonnan alakult politikai pártok megindították a lázas szervezőmunkát tömegbázisuk és szervezetük kiszélesítésére, mindezt úgy, hogy az ország egyes pontjain még harcok dúltak.

Az 1945. év minden bizonnyal a leginkább eseménydús esztendők egyike a magyar történelemben. 1945. január 20-án Magyarország fegyverszüneti megállapodást kötött a szövetséges hatalmakkal, ami jelezte az ország második világháborús részvételének súlyos következményeit. A belpolitikában kialakult új politikai helyzetben a politikai erők többsége nem láthatta előre, hogy a szovjetek támogatásával a Magyar Kommunista Párt (MKP) totalitárius diktatúrát fog kiépíteni. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a magyar állam sorsa a koalíciós időszak sikeres vagy sikertelen bel- és külpolitikájának eredményétől függött. Ebben a helyzetben a már ellenzéki múlttal rendelkező pártok, mint például a Kisgazdapárt, a Szociáldemokrata Párt minden lehetőséget megragadtak a politikai kezdeményezésre. A Magyar Kommunista Párt dominanciája - köszönhetően a szovjetek, illetve a Szövetséges Ellenőrző Bizottság hathatós beavatkozásának - azonban egyre jobban érvényesült. Az ország helyzetét reálisan látó politikusok mindent megtettek e folyamat visszaszorítására. A Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült (MNFF), többnyire baloldali irányultságú pártok mellett keresztény, pontosabban katolikus világnézetű politikai formációk is léteztek, és a háború befejeződése után helyet igényeltek maguknak a politikai életben.

A deklaráltan vallásos keresztény közéleti szereplők 1944 tavaszán már elhatározták egy keresztény (katolikus) párt megalakítását, ám a szervezetük kiépítésére akkor nem kerülhetett sor. 1944. október közepén 

 vezetésével megalakították a Keresztény Demokrata Néppárt (KDNP) elnevezésű pártot, amely azonban a nyilas hatalomátvétel miatt nem tudott érdemi működést kifejteni. Pálffy azonban részt vett az ellenállást szervező Magyar Frontban, és ezen érdemét később el is . 

Az 1944 decemberétől Debrecenben működő Ideiglenes Nemzeti Kormány néhány tagja támogatásáról biztosította a pártot, így például a miniszterelnök, dálnoki Miklós Béla is. (Lásd az 5. számú dokumentumot!) Ezt követően Szegeden 

 és  irányításával a KDNP megtartotta a zászlóbontó gyűlését. Hamarosan megindult a szervezőmunka, amelybe számos ismertebb katolikus közéleti személyiség is bekapcsolódott, mint például  és .

Hamarosan a párt programját is közzétették. Ebben a keresztény értékek képviseletének szándékát nyilvánították ki, a vallást közügynek tekintették, és hangsúlyozták az egyház neveléshez való jogát. Követelték ezen kívül a szólás, a gyülekezési és egyesülési szabadság biztosítását. Kiálltak a földreform mellett, melyet főleg telepítéssel kívántak megoldani, hogy minél több önálló birtokos gazdálkodó dolgozhasson a saját földjén.

A pártvezetés azonban a meghirdetett elveket nem tudta pártszervezéssel terjeszteni és népszerűsíteni: ehhez hiányzott a párt hivatalos elismerése. Pálffy József 1945 első hónapjaiban mindent megtett, hogy elfogadtassa magát és pártját az ország új vezetésével. Számos fórumon és különféle formában bejelentette hivatalos elismerésének igényét, többször fordult a legilletékesebbhez, a belügyminiszterhez. (Lásd a 2. és 3. számú dokumentumokat!). A legtöbb helyről kitérő válaszokat kapott és a - a baloldali pártok nyomására - a kormány igyekezett kitérni a pártalakítás jóváhagyása elől. (Rákosi Mátyás már az egyik, 1945. február végi beszédében egyenesen reakciósnak és a régi, bukottnak nevezett politika folytatójának nevezte a tömörülést.) Elutasító módon reagált az Ideiglenes Nemzetgyűlés (INGY) Politikai Bizottsága is, ahol végeredményben azt állapították meg, hogy nem lehet biztos információkat tudni a szerveződő pártról, de legalábbis a bizottság résztvevői nincsenek meggyőződve arról, hogy a párt tagjainak múltja „tiszta" és mentes minden fasiszta ideológiától. (Lásd az 1. és a 6. számú dokumentumot!)

 

Jellemző a Budapesti Nemzeti Bizottság (BNB) véleménye a pártról. A Bizottság 1945. április 18-án tárgyalta meg az engedélyezés ügyét. A pártok képviselőinek mindegyike aggályát fejezte ki az új párt tervezett működése kapcsán. Szavaikból a „demokrácia" féltése, a meglévő egység felbomlásának veszélye, sőt a nemzet demokratikus „átnevelése" feladatának meghiúsulása 

.

Végül úgy döntöttek, hogy a bizottságnak nincs joga új pártalakuláshoz engedélyt adni, a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontba a pártalakulatot nem vették be. (Lásd a 4. számú dokumentumot!)

Ugyanezen a napon a Minisztertanács is tárgyalta a párt legális működésének kérdését. Itt Miklós Béla miniszterelnök bejelentette, hogy a párt működését tudomásul veszi, mivel a párt aktívan részt vett az ellenállási mozgalomban. A miniszterek többsége azonban kétségeit hangoztatta: a külügyminiszter külpolitikai okokból tartotta nemkívánatosnak egy konzervatív párt megindulását („veszélyezteti azt a jó viszonyt, amely köztünk és a szövetségesek között létrejött"). Más miniszterek sem látták alkalmasnak egy újabb párt megindulását, egyedül a kultuszminiszter jelentette ki, hogy egy demokráciában annyi párt alakul meg, amennyi akar. A katolikus pap, Balog István miniszterelnökségi államtitkár is aggályait 

, hogy a keresztény pártnév alatt „a papságot és az egyházakat nem fogják-e antidemokratikus működésükkel kompromittálni."