Kísérletek a Keresztény Demokrata Néppárt politikai elismertetésére 1945-ben

„Mindszenty az utóbbi időben egyre jobban Barankovics ellen foglalt állás, s vagy 3 hete magához hívatta és közölte vele, hogy [a] Pálffy elleni támadó nyilatkozatait katolikus szempontból nem tartja megfelelőeknek, a Hazánkról pedig hűvösen nyilatkozott, egyáltalában nem adta a lapra áldását. Barankovicsot ez a prímási részről tapasztalható ellenszenv viszi a demokrácia felé..."

Keresztes Csaba - Kiss András

Bevezetés

A második világháború befejeződésével kétségtelenül új korszak köszöntött be a világban és Magyarországon egyaránt. Az 1945-ös történelmi fordulat, a megszálló német csapatok kiűzése Magyarországról, ezzel egyidejűleg a szovjet hadsereg folyamatos térnyerése és megszállása fokozatosan arra ébresztette rá a belpolitikai erők képviselőit, hogy Európának ezen a részén a Szovjetunió akarata fog érvényesülni. A Horthy-rendszer, a „régi Magyarország" államberendezkedése végérvényesen eltűnt.

1945 folyamán az újraszerveződő és az újonnan alakult politikai pártok megindították a lázas szervezőmunkát tömegbázisuk és szervezetük kiszélesítésére, mindezt úgy, hogy az ország egyes pontjain még harcok dúltak.

Az 1945. év minden bizonnyal a leginkább eseménydús esztendők egyike a magyar történelemben. 1945. január 20-án Magyarország fegyverszüneti megállapodást kötött a szövetséges hatalmakkal, ami jelezte az ország második világháborús részvételének súlyos következményeit. A belpolitikában kialakult új politikai helyzetben a politikai erők többsége nem láthatta előre, hogy a szovjetek támogatásával a Magyar Kommunista Párt (MKP) totalitárius diktatúrát fog kiépíteni. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a magyar állam sorsa a koalíciós időszak sikeres vagy sikertelen bel- és külpolitikájának eredményétől függött. Ebben a helyzetben a már ellenzéki múlttal rendelkező pártok, mint például a Kisgazdapárt, a Szociáldemokrata Párt minden lehetőséget megragadtak a politikai kezdeményezésre. A Magyar Kommunista Párt dominanciája - köszönhetően a szovjetek, illetve a Szövetséges Ellenőrző Bizottság hathatós beavatkozásának - azonban egyre jobban érvényesült. Az ország helyzetét reálisan látó politikusok mindent megtettek e folyamat visszaszorítására. A Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült (MNFF), többnyire baloldali irányultságú pártok mellett keresztény, pontosabban katolikus világnézetű politikai formációk is léteztek, és a háború befejeződése után helyet igényeltek maguknak a politikai életben.

A deklaráltan vallásos keresztény közéleti szereplők 1944 tavaszán már elhatározták egy keresztény (katolikus) párt megalakítását, ám a szervezetük kiépítésére akkor nem kerülhetett sor. 1944. október közepén 

 vezetésével megalakították a Keresztény Demokrata Néppárt (KDNP) elnevezésű pártot, amely azonban a nyilas hatalomátvétel miatt nem tudott érdemi működést kifejteni. Pálffy azonban részt vett az ellenállást szervező Magyar Frontban, és ezen érdemét később el is 

Az 1944 decemberétől Debrecenben működő Ideiglenes Nemzeti Kormány néhány tagja támogatásáról biztosította a pártot, így például a miniszterelnök, dálnoki Miklós Béla is. (Lásd az 5. számú dokumentumot!) Ezt követően Szegeden 

 és  irányításával a KDNP megtartotta a zászlóbontó gyűlését. Hamarosan megindult a szervezőmunka, amelybe számos ismertebb katolikus közéleti személyiség is bekapcsolódott, mint például  és .

Hamarosan a párt programját is közzétették. Ebben a keresztény értékek képviseletének szándékát nyilvánították ki, a vallást közügynek tekintették, és hangsúlyozták az egyház neveléshez való jogát. Követelték ezen kívül a szólás, a gyülekezési és egyesülési szabadság biztosítását. Kiálltak a földreform mellett, melyet főleg telepítéssel kívántak megoldani, hogy minél több önálló birtokos gazdálkodó dolgozhasson a saját földjén.

A pártvezetés azonban a meghirdetett elveket nem tudta pártszervezéssel terjeszteni és népszerűsíteni: ehhez hiányzott a párt hivatalos elismerése. Pálffy József 1945 első hónapjaiban mindent megtett, hogy elfogadtassa magát és pártját az ország új vezetésével. Számos fórumon és különféle formában bejelentette hivatalos elismerésének igényét, többször fordult a legilletékesebbhez, a belügyminiszterhez. (Lásd a 2. és 3. számú dokumentumokat!). A legtöbb helyről kitérő válaszokat kapott és a - a baloldali pártok nyomására - a kormány igyekezett kitérni a pártalakítás jóváhagyása elől. (Rákosi Mátyás már az egyik, 1945. február végi beszédében egyenesen reakciósnak és a régi, bukottnak nevezett politika folytatójának nevezte a tömörülést.) Elutasító módon reagált az Ideiglenes Nemzetgyűlés (INGY) Politikai Bizottsága is, ahol végeredményben azt állapították meg, hogy nem lehet biztos információkat tudni a szerveződő pártról, de legalábbis a bizottság résztvevői nincsenek meggyőződve arról, hogy a párt tagjainak múltja „tiszta" és mentes minden fasiszta ideológiától. (Lásd az 1. és a 6. számú dokumentumot!)

 

Jellemző a Budapesti Nemzeti Bizottság (BNB) véleménye a pártról. A Bizottság 1945. április 18-án tárgyalta meg az engedélyezés ügyét. A pártok képviselőinek mindegyike aggályát fejezte ki az új párt tervezett működése kapcsán. Szavaikból a „demokrácia" féltése, a meglévő egység felbomlásának veszélye, sőt a nemzet demokratikus „átnevelése" feladatának meghiúsulása 

.

Végül úgy döntöttek, hogy a bizottságnak nincs joga új pártalakuláshoz engedélyt adni, a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontba a pártalakulatot nem vették be. (Lásd a 4. számú dokumentumot!)

Ugyanezen a napon a Minisztertanács is tárgyalta a párt legális működésének kérdését. Itt Miklós Béla miniszterelnök bejelentette, hogy a párt működését tudomásul veszi, mivel a párt aktívan részt vett az ellenállási mozgalomban. A miniszterek többsége azonban kétségeit hangoztatta: a külügyminiszter külpolitikai okokból tartotta nemkívánatosnak egy konzervatív párt megindulását („veszélyezteti azt a jó viszonyt, amely köztünk és a szövetségesek között létrejött"). Más miniszterek sem látták alkalmasnak egy újabb párt megindulását, egyedül a kultuszminiszter jelentette ki, hogy egy demokráciában annyi párt alakul meg, amennyi akar. A katolikus pap, Balog István miniszterelnökségi államtitkár is aggályait 

, hogy a keresztény pártnév alatt „a papságot és az egyházakat nem fogják-e antidemokratikus működésükkel kompromittálni."

Ezen a napon történt február 05.

1939

Dragiša Cvetković alakít kormányt Jugoszláviában.Tovább

1971

Az Apollo–14 Antares nevű holdkompja leszáll a Holdra.
- Rákosi Mátyás kommunista politikus, az MDP főtitkára, a minisztertanács...Tovább

1989

Az utolsó szovjet csapat is elhagyja Afganisztán területét, az afganisztáni háború és tíz évi megszállás után.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő