Megalakult a Magyar Cserkészcsapatok Háborús Bizottsága, dr. Papp Gyula elnökkel az élén.Tovább
lakosságcsere
További használat kulcsszavak
„Minden megmentett ember, minden veszély, amit a családtól elhárítunk, a társadalmat erősíti meg.” A Társadalmi Szociális Egyesület itt közölt, 1942. évi beszámolójából megismerhetjük néhány budapesti nyomortelep lakóinak életkörülményeit, megélhetési gondjait, és azt az arisztokrácia és a nagytőke együttműködésével létrejött társadalmi összefogást, amely az itt élő emberek szociális problémáin próbált enyhíteni.
„Hogy miért mentünk át, és miért lőttünk át szlovák területre, azzal indoklom, hogy mint demokratikus magyar rendőrök nem bírtuk elviselni, hogy úgy bánjanak a szlovákok magyar testvéreinkkel, mint ahogy azt szemünk láttára tették, mert azt a legnagyobb embertelenségnek tartom, a demokráciával össze nem egyeztethető az, hogy emberek ezreit 20-22 fokos hidegben szétszórják, szétszakítsák családjaiktól csak azért, hogy azokat deportálják, vagy menekülésre kényszerítsék, csak azért, mert magyarok.”
Fehér Csaba – a konferencia óta koholt vádakkal leváltott révkomáromi múzeumigazgató – a következő gondolatokkal zárta előadását: „A mi feladatunk, hogy a szlovák–magyar megbékélés és az európai értékek alapján, a történelmi tisztánlátás igényével, az igazságosság és az állampolgári egyenlőség szellemében szólítsuk és szólaltassuk meg a történelmet, mert féligazságok és hazugságok történeti árnyékában nem nőhetnek fel további nemzedékek.”
A források a Magyar Áttelepítési Kormánybiztosság (MÁK) balassagyarmati kirendeltségének irataiból adnak válogatást. A dokumentumok nem csupán a kényszerűen áttelepültek sorsát tárják elénk, hanem jelzik azoknak a kisembereknek a nehézségeit is, akiknek menekülteket kellett befogadniuk.
„Egy államban a kisebbség csak ott zavaró momentum, ahol zavart lehet kelteni vele, ahol vizet zavar, ahol kisded játékok gyerekes duzzogást és kocsmai hősködést inszcenálnak: ki a legény a csárdában. Igazi demokráciában a kisebbség léte sosem okozhat zavart. A kisebbség: tükör. A többség csalhatatlan tükre. Aki fél beletekinteni a tükörbe, annak vaj van a fején, az mindenért a tükröt okolja, és az kell, hogy a végén összetörje a tükröt.”
„A Duna másik oldaláról naponta érkező jelentések egybehangzóan megerősítik, hogy az ott élő magyarságot dúvad módjára üldözik, megfosztják legelemibb emberi jogaitól és az embernek vele született jogától, vagyonából kiforgatják és elkobozzák, és a középkori állapotokat megcsúfoló rabszolgasorsra ítélik.”
„Amikor a most uralmon lévő csehszlovák parancsnokság Rozsnyóra került, az ő kormánybiztosuk a magyar iskolákat bezárással fenyegette, de ezt az orosz parancsnokság letiltotta, a magyar tanítás tovább folyt, sőt az orosz parancsnok a premontrei gimn[áziumi] igazgató előtt azt a kijelentést tette, a csehszlovák vezető előtt, hogy ti minket becsaptatok, azt mondottátok, hogy a felvidéki terület mind szlovák, s minél tovább tartózkodom itt, annál jobban tapasztalom, hogy ez a vidék teljesen magyar.”
„1945-ben Léváról, Szlovákiából, szüleimet és testvéreimet ½ óra leforgása alatt, egyenesen az internálótáborból áttették a határon. Így tehát mindenünk ott maradt. Mikor 2 hónappal később [az] amerikai fogságból hazaérkeztem, még a határról kiutasítottak a szlovák csendőrök. Egyik rokonom szánt meg egy erősen használt cipőjével. Ez azonban azóta már nagyon siralmas állapotban van. Így tehát a lábbelimet illetőleg nagyon válságos helyzetben vagyok. Kérem Miniszter Urat, hogy a lehetőségekhez képest egy 41-es félcipőhöz juttatni szíveskedjék.”
„Nehéz lenne elfelejtenem a mlada boleslav-i állomáson álló taksonyfalvi szerelvényt, a síró asszonyokat, a tanácstalanul maguk elé meredő férfiakat, az öt napos utazástól koromfekete, összefagyott gyerekeket, a béna öregasszonyt, akit ágyastól raktak fel a vonatra, a sebtiben feldobált és az öt napos rázástól nagyrészt összetört bútorokat és használati tárgyak összevisz-szaságát, a cseh gazdákat és intézőket, akik a vonat mellett sétáltak és egy-egy erősnek látszó és kevés családtaggal bíró magyar munkaerőért néhány száz koronát nyomtak a munkahivatali tisztviselő markába.”
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Ezen a napon történt szeptember 23.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Az ArchívNet új számmal jelenik meg a szeptember beköszöntével. Ezúttal leginkább a hétköznapi küzdelmek világába kalauzolják el az olvasót a megjelent forrásismertetések. Legyen szó akár a saját megélhetésükön javítani kívánó fiumei tisztviselőkről, egy államfordulatot éppen átélt kárpátaljai lakosokról, vagy éppen az államhatalom restriktív intézkedései ellenére is működő római katolikus egyházról és annak tagjairól. S arra nézve is láthatunk egy esetet, hogy a hétköznapok újságolvasóinak és maguknak az újságíróknak köszönhetően hogyan válhatott valaki „sikertelen bűnözővé” száz évvel ezelőtt.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) az Osztrák-Magyar Monarchia fiumei tisztviselőinek és alkalmazottainak meglehetősen komplex világát mutatja be. Forrásismertetésében nagyrészt a mai Rijekában őrzött iratokra támaszkodva tárja az olvasók elé, hogy az említett állami tisztviselők és alkalmazottak milyen módon kívánták orvosolni – többek között kérvények megfogalmazásával – egzisztenciális nehézségeiket.
A dualizmus bő ötven événél sokkal rövidebb időszak, mindössze hét hónap változásainak eredményét ismerteti írásában Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet). Publikációjában két, 1939 októberében papírra vetett hangulatjelentést mutat be, amelyek az 1939 márciusának közepén ismét magyar uralom alá került Kárpátalja gazdasági, szociális és politikai viszonyairól, illetve a helyben tapasztalt helyzet változásáról adnak számot.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) friss forrásismertetésében a Zágon József és Kada Lajos közötti levelezésből mutat be újabb részleteket. Ezúttal Zágon Lajosnak a magyarországi katolikus egyház 1961-1971 közötti helyzetéről szerzett információit adta közre. A korabeli budapesti vezetés folytatta az 1940-es évek végén megkezdett egyházellenes politikáját, azonban tárgyalt tíz év mégsem tekinthető monoton időszaknak a magyarországi katolikus egyház szempontjából, mivel a Vatikán és a Magyar Népköztársaság 1964-ben megállapodást kötött egymással, valamint lezajlott a II. Vatikáni Zsinat magyar püspökök részvételével.
Halász János (levéltári referens, Kulturális és Innovációs Minisztérium) forrásismertetésének második részében a már megismert „Kloroformos Bandi” ékszerrablási ügyének magyarországi tárgyalása kerül a reflektorfénybe, valamint az, hogy éppen a „kloroformos” jelző miként bélyegezte meg Faragó Andrást, és hogy ebben mekkora szerepe volt a korabeli sajtófogyasztásnak.
Idei negyedik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Továbbra is él ugyanakkor felhívásunk korábbi és leendő szerzőink felé: az ArchívNet szerkesztősége várja a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2023. szeptember 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő