Üzletszerű kéjelgés, garázdaság, közveszélyes munkakerülés – prostitúció és alkoholizmus

Ügyészségi jelentések az 1955. évi 17. tvr. budapesti végrehajtásáról

„Prostitúció alatt értendő az, amikor a nő minden szemérmet félretéve, minden erkölcsi gátlás nélkül, kizárólag pénzszerzés céljából bocsátja áruba a testét. Nem tekinthető tehát prostitúciónak, habár anyagi érdekből, mégis állandóság jellegével, de csak egy férfivel folytat viszonyt. Nem változtat az a körülmény, hogy rövidebb-hosszabb idő után a férfi személyében változás történik.”

Bevezetés 

Az 1955. évi 17. törvényerejű rendelet egy sor korábban kihágásként kezelt, olyan cselekményt vont a bűntettek körébe, amelyek mindenekelőtt, jellemzően nagyvárosi természetüknél fogva, a Fővárosi Ügyészségnek adtak munkát: többek között a koldulást, a közveszélyes munkakerülést, valamint - kiemelten - az üzletszerű kéjelgést és a garázdaságot. Az ezekkel való újfajta büntetőjogi törődés, mivel a tvr. mind az '50-es évek első felében alkalmazott eljárásokhoz, mind pedig az 1945 előtti, 'klasszikus' gyakorlathoz képest jelentős változást eredményezett, egyúttal elfeledett diskurzusokat keltett életre és szőtt tovább a szóban forgó bűncselekmények mögött meghúzódó vagy meghúzódni vélt 'devianciák', a prostitúció és az alkoholizmus körül. A most közreadott ügyészségi dokumentumok ezt a 'történelmi pillanatot' rögzítik.

A modern város hétköznapjaihoz tartozó fenti cselekmények feltérképezése, büntetőjogi osztályozása - az egyes cselekmények súlyossági fokainak megállapítása, és más bűntettekkel való rokonságaik meghatározása - a XIX. század utolsó harmadában indult meg. Az 1879. XL. tv. (Kbtk.) kihágásként rendelte büntetni többek között az engedély nélküli koldulást, és a csavargást (amelyet állandó lakhellyel és biztos keresettel nem rendelkező egyének valósítottak meg). Az ekkortájt kibontakozó gazdasági fejlődés és társadalmi átalakulás kriminalisztikai vetületeit felmérve, az 1913. XXI. tv. újraszervezte és szorosabbra fűzte a közrend elleni kihágások közötti kapcsolatokat, s a 'közveszélyes munkakerülés' kategóriáját állította a középpontba. Eszerint a keresetre utalt, munkaképes, de munkakerülő egyén - legyen az koldus, csavargó, ügyeskedő vagy kitartott, illetőleg az is, aki ilyenként élet, testi épség, szemérem vagy vagyon ellen bűntettet követett el - közveszélyes munkakerülőnek minősül. A prostitúció vidékén, a 'klasszikus' korban - közismerten - mindvégig e tevékenység tűrése, szabályozott keretek közé szorítása érvényesült. Az 1945 előtti utolsó szabályozás, a 160 100/1926. BM-rendelet a 'kéjnők' rendőrségi nyilvántartásba vételét írta elő: csak az ezt kikerülő, magukat 'üzletszerű titkos kéjelgésből' eltartókkal szemben lépett fel, az ilyeneket gyakorlatilag, hivatkozással az 1913: XXI. tv.-re, közveszélyes munkakerülőknek minősítve.

1945 után tulajdonképpen nem annyira a fent körvonalazott büntetőjogi konfiguráció változott meg, mint inkább a társadalmi környezet, valamint - az '50-es évekre erőteljesen - a 'devianciákhoz' való viszony és a 'deviánsokkal' szemben alkalmazott elbánás. A háború után, Budapesten nagyarányú népességmozgás zajlott: 1945-1956 között a lakosság száma csaknem megkétszereződött; az újjáépítés, majd a mezőgazdaság kollektivizálása és az iparosítás tömegeket taszított-vonzott vidékről a fővárosba. Mindez, tetézve a meggyengült középosztály ellehetetlenítésével, illetve az életszínvonal '50-es évekbeli csökkenésével, a nagyváros proletarizálódásához, végső soron pedig - paradox módon: a legsötétebb diktatúra éveiben - a társadalmi felügyelet zavaraihoz vezetett (amint a Fővárosi Ügyészség 1955 végén kelt jelentése is, a prostituáltak vonatkozásában, megállapítja: "A felelősségre vont személyek 3-e munkás származású, 1-e pedig "egyéb" származásúnak van kimutatva."). A társadalmi peremlét szélesedett, és ezzel az ahhoz kötődő bűncselekmények is teret nyertek. Ugyanakkor a 'bűncselekmények' is - praktikusan - megszaporodtak: a korábban a legális (megtűrt) és illegális (üldözött) között tett finom megkülönböztetések elmosódtak; a kihágás és bűntett közelített egymáshoz. Példa erre a prostitúció kezelése. Noha az idevágó 160 100/1926. BM-rendelet még jó pár évig, egészen 1955-ig, érvényben maradt, miután a kéjnők nyilvántartásba vétele megszűnt, e tevékenység űzőinek mindegyike 'üzletszerű titkos kéjelgőnek' általánosabban közveszélyes munkakerülőnek minősült; az eredetileg engedéllyel rendelkező prostituáltakat ugyanakkor átmeneti otthonokban igyekeztek munkára fogni (1953-ban aztán, amint a Fővárosi Ügyészség jelentése tájékoztat, ezeket az otthonokat is felszámolták). A legális prostitúció tehát 1945 után jogilag létezett - lehetőségét viszont gyakorlatilag egyszerűen kiiktatták. A budapesti munkásnegyedekben, az aggodalomra okot adó 'devianciák' fészkében élő nyugtalan masszával szemben, bár úgy tűnik: némileg rendszertelenül, keményen léptek fel: a nemkívánatos elemeket bebörtönözték vagy egyszerűen kiutasították a főváros területéről (utóbbira még a Kbtk. adott jogi lehetőséget).

Az 1955. évi 17. tvr. immár kifejezett módon, a bűntetté nyilvánítás aktusa révén, szentesítette a megelőző adminisztratív tiltást és, a büntetési tételek megszabásával, ismét differenciálta az egyes cselekményeket (a minden esetben kilátásba helyezett börtönbüntetéssel egyben generalizálta a megtorlás módját). Másrészt, a 'garázdaság' mint büntetőjogi kategória bevezetésével, új frontot is nyitott a társadalmilag károsnak vélt 'devianciák' ellen vívott harcban: ezen keresztül az 'alkoholizmust' vette célba. (A garázdaság természetesen nem teljesen előzmény nélküli: a Kbtk. már büntette a botrányos részegséget; kiemelése, bűncselekményként kezelése és, az alkoholizmus közös nevezőjén, más bűncselekményekkel rokonítása mégis újdonságot jelent a korábbiakhoz képest.) A tvr. korszakos jellegét mutatja a megalapozott jogi építmény tartóssága: az üzletszerű kéjelgés és a hozzá kapcsolódó egyéb bűntettek ('kitartottság', 'kerítés' stb.), a közveszélyes munkakerülés, illetve a garázdaság átkerültek a Büntetőtörvénykönyvbe (1961. V. tv.), s lényegében évtizedeken keresztül érvényben maradtak - így például csak a Btk. 1993-as módosítása törölte a bűntettek sorából az üzletszerű kéjelgést - részben máig élnek. Közel 40 évig határozta meg tehát a jog szintjén a hatalom szóban forgó 'devianciákhoz' való viszonyát, ami nem hagyta érintetlenül azok társadalmi megítélését sem.

E két tényező - a hatalmi viszonyulás és a társadalmi megítélés - közötti kapcsolat egyébként valószínűleg sokkal közvetlenebb, mintsem gondolnánk. A hatalmi törekvés, hogy a 'közvéleményt' befolyásolják, pontosabban megteremtsék, a közölt ügyészségi dokumentumokban erőteljesen megnyilvánul. Nem elegendő ugyanis a büntető mechanizmus tvr. által jelzett módosulását pusztán a háború utáni társadalmi változásokra adott racionális válaszként elkönyvelni. Kérdés, miért éppen csak 1955-ben veszik elő ily módon az utcanőket, csavargókat, részegeket? Megkockáztatható, hogy mindez a büntető adminisztráció, általánosabban - homályosabban - a hatalom új csapásirányával függ össze. Az '50-es évek közepére ez a hatalom ugyanis kifulladni látszik: az osztályellenség aknamunkája alábbhagyott, a szabotázsok megfogyatkoztak; nem rendezhetett többé monstre kirakatpereket, de a korábbi mindennapos politikai kártevőket sem lehetett immár minden további nélkül felelősségre vonni. A régi-új terület, amelyet a bűnüldözés és büntetés (ismét) birtokba vesz: a 'bűnözés', vagyis a megszokott, hétköznapi bűnök világa; ezen belül is a vizuálisan szembetűnő, közszemlére állítható bűnöké. A cél ezzel nyilvánvalóan a társadalom védelmezőjeként fellépő hatalom (ön)megerősítése, egy - az adott helyzetben - újfajta legitimáció megszerzése-felmutatása.

A fenti 'devianciákat' ezúttal a 'bűnözés' forrásvidékén helyezik el: "A bűnözésnek a kapitalizmus ellentmondásain alapuló általános okain kívül kiemelkedő jelentősége van a prostitúciónak és az alkoholizmusnak. Mindkettő súlyosan zavarja a közrendet, de jelentőségük főleg abban van, hogy a testüket áruba bocsátó nők és az alkohol által befolyásolt egyének azok, akik általában bűncselekményeket követnek el [kiemelés tőlem - N.S.]." - állapítja meg a Fővárosi Ügyészség. A Legfelsőbb Ügyészség határozatban kéri a Jogtudományi Intézet állásfoglalását, milyen hatással vannak azok a bűnözés alakulására. Megkísérlik egyúttal számba venni avagy, az új helyzethez idomítva, kidolgozni - a büntetés világán belül - az elkülönítés, átnevelés, munkára fogás, gyógyítás korábban elhanyagolt módozatait. A mechanizmus azonban nem torpan meg a börtönök és zárt intézetek falainál. Hiszen mindez "olyan társadalmi kérdés, mellyel a bűnüldöző szerveken kívül az állami és a társadalmi szerveknek, az egész társadalomnak foglalkozni kell." Feltérképezik a 'veszélyes gócokat': a nyomortelepeket, munkásszállókat, az elburjánzott kocsmákat, büféket, talponállókat; a többszörös szűrőn - mozgósítják a pártszerveket, kerületi tanácsokat, ifjúsági szervezeteket, lakóbizottságokat, iskolákat, állami vállalatokat - fenn kell akadniuk a züllött avagy ilyen hajlamokat mutató egyéneknek. A hatalmi szándék, ahogy a Fővárosi Ügyészség jelentése kertelés nélkül kimondja, hogy ezek körül "a megvetés és gyűlölet légköre alakuljon ki."

A korábbi 'dolgozó osztályok'-'osztályellenség' antagonizmust ebben az összefüggésben a még korábbi 'tisztességes'-'bűnöző' látszik felváltani. A bizonyos értelemben konzervatív fordulat persze szigorúan ellenőrzött formában zajlik. A prostituáltak munkásosztálybeli túlsúlya hallatán a Legfelsőbb Ügyészség kollégiuma idegesen helyreigazít: "viszonylag igen kis számban indult eljárás olyan osztályidegen személyek és deklasszált elemek ellen, akik köztudomás szerint ilyen bűncselekmények elkövetésében, - ha ügyesebben is, - de nagy számban veszik ki részüket [...] Torz képet adnak a statisztikai adatok, mert azok szerint ilyen cselekményeket elkövetőként főleg dolgozók vannak feltüntetve, ez pedig nem lehet és nem jellemző fővárosban élő dolgozóinkra." A kollégiumi határozat szerint: a "tárgyalt bűncselekmények felderítésénél nagyobb gondot fordítsanak az osztályhelyzet tisztázására és a bűnüldözés élét az osztályidegen és deklasszált elemek ellen irányítsák." Az elmondottakból egy 'dolgozó'='tisztességes' és egy 'osztályidegen'='bűnöző' származtatás sejlik fel. És hogy ez több mint puszta sejtelem, megerősítésként elég fellapozni az Új Magyar Lexikon 'deklasszált' szócikkét, amely ugyancsak megvilágítja a feltárt kapcsolat sötét oldalát: "Nálunk leginkább a kizsákmányoló osztályok volt tagjaira használják, akiket a társadalom megfosztott a kizsákmányolás eszközeitől, és akiknek egy része nem akar belenyugodni új helyzetébe, bomlasztó szerepet játszik, munkakerülő, dologtalan, züllött életmódot folytat [kiemelés tőlem - N.S.]."

Az ideológia kontinuitásának fenntartását célzó görcsös igyekezet persze kevéssé befolyásolta a fordulat tartalmát, amely végső soron hozzájárult a Kádár-korszak sokat emlegetett 'kispolgári miliőjének' megalapozásához. A társadalom visszakapta a 'bűnözést', amelyen belül tehát - hiszen ekkoriban magyarázatra szorult: hogyan létezhet még mindig egyáltalán? - kiemelt helyhez jutottak a 'devianciák' mint az örök emberi gyengeség korrigálható megnyilvánulási formái. Az emberek ezzel együtt végre ismét közérthető-megszokott játékszabályok szerint élhettek; a hatalom pedig, amely mindezt felkínálta, lélegzetvételhez jutott. Igaz, 1956 átmenetileg megakasztotta a folyamatot - a megtorlás az '50-es évek elejének politikai kirakatpereit elevenítette fel (bár a látszólagos hasonlóság fontos különbségeket rejt) - a továbbiakban azonban újult erővel teljesedhetett ki.

A közölt ügyészségi jelentések Budapest Főváros Levéltárában találhatók, XXV. 60. Fővárosi Ügyészség igazgatási TÜK-iratai. 00905/90/1955. jelzet alatt. (Az ügyirat, a közölteken kívül, még számos más idevágó dokumentumot tartalmaz, amelyeket azonban terjedelmi okokból nem adhattam közre.)

Az eredeti szövegekben az átíráskor csupán a - vélhetően az írógép megfelelő karaktereinek hiánya miatt - rövid ékezeteket (i, ö, u, ü) cseréltem hosszúakra, illetőleg a következetlenül gépelt 'prostitúció' ('prostitucio', 'prostitució') szót egységesítettem; a nyilvánvaló elütéseket ugyancsak javítottam. Egyébként sem a következetes helyesírási hibákon ('kevésbbé'), sem a régies szóalakokon ('büffé', 'espresso') nem változtattam - stilisztikai változtatásokat, természetesen, nem eszközöltem.

Ezen a napon történt augusztus 12.

1908

Elkészül az első Ford T-modell.Tovább

1914

A Szerbia elleni hadjárat kezdeteként a Monarchia seregei átlépték a határt, a Drina folyónál.Tovább

1914

Franciaország és Nagy-Britannia hadat üzen Magyarországnak.Tovább

1919

A horvát és szerb alakulatok megszállták a Vendvidék jelentős részét (a mai Muravidék), amelyet a trianoni békeszerződés a Szerb–Horvát–...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Alakítók vagy elszenvedők? Személyek, családok, csoportok a huszadik századi történelemben

Tisztelt Olvasók!

A geológiától kölcsönzött szóval élve az ArchívNet idei második száma egyfajta „társadalmi szelvényt” kíván az olvasók elé tárni. A társadalom rétegei hasonlatosak bolygónk kőzettakarójához, amelyeket egyben, egyszerre nehéz áttekinteni, nem is beszélve arról – hogy akárcsak a geológia esetében – térben és időben is nagy eltérések mutatkozhatnak egy-egy országot mintául véve.
Jelen szám a tizenkilencedik-huszadik század magyar társadalmáról kíván egy szelvényt bemutatni, mind az alsó, közép és felső rétegekről. Olyan személyekről, csoportokról, akik között voltak, akik alakították az eseményeket, míg mások csak leginkább elszenvedték az idők változását, azonban erről – a mi, vagyis az utókor szerencséjére – írásban adtak számot.

Az időrendet követve az első Hlbocsányi Norbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára) az írása, aki cégbírósági iratok segítségével mutatja be egy jelentős kereskedőcsalád, a Kohnerek osztrák-monarchiabeli felemelkedését, majd 1920-30-as évekbeli gazdasági hatalmuk elsorvadását. Csunderlik Péter (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, tudományos munkatárs Politikatörténeti Intézet) a társadalom középső rétegéhez tartozó értelmiség egy részét mutatja be írásában. Az általa bemutatott dokumentum egy lista azokról a személyekről, akik a Galilei-kör tagjaként 1919-ben felajánlották szolgálataikat a Forradalmi Kormányzótanácsnak.

Szlávik Jánosné (helytörténész, Gödöllő) a második világháború magyarországi harcainak időszakába kalauzol el minket Bőti Imre csendőr főtörzsőrmester naplóján keresztül, aki személyes sorsának viszontagságos voltáról adott számot írásában. Magos Gergely (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) retrospektív egodokumentumokat prezentál és elemez publikációjában. Írásának fő célja nemcsak maguknak a szövegeknek a bemutatása, hanem hogy a főként az értelmiség soraiból származó szerzők a hosszú negyvenes évek folyamán miként alakították át önmagukról szóló írásaikban a korábbi életeseményeiket.

Az időrendi sort Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks) forrásismertetése zárja. Az ArchívNet hasábjain korábban Keresztes Csaba már foglalkozott az ún. 1988-as „metróbalhéval”, azonban Tóth Eszter Zsófia ezúttal az 1980-as évekbeli magyarországi skinhead-mozgalmat a tagok társadalmi háttere felől közelíti meg bírósági iratok alapján.

Egyúttal felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei harmadik számába továbbra is várjuk a forrásismertetéseket a huszadik századi gazdaság- és társadalomtörténetre, valamint külföldi konfliktusokra vonatkozóan.
  

Budapest, 2022. május 27.
Miklós Dániel
főszerkesztő