Tiszadobi pillanatképek a 18–19. századból

Tiszadob utolsó négyszáz esztendejének története szorosan egybefonódott az Andrássy családdal. Birtoklásuk kezdete óta, bármelyik ágról is beszélünk, különös figyelemmel viseltettek dobi birtokaik iránt. Bár huzamosabb ideig – egy-egy kivételtől eltekintve – nem éltek, tartózkodtak a településen, a Tisza kanyarulatai, későbbi holtágai között megbúvó kúriáik, kastélyaik mindig a nyugalmas visszavonulás menedékei voltak számukra. Az írás a rendelkezésre álló forrásokat megszólaltatva a tiszadobi Andrássy uradalmak gazdálkodását és társadalmát szeretné közelebb hozni az olvasóhoz.

 

Bevezető

Tiszadob település a 14. században átkelő- és vámszedő hely volt a Tiszán.[1] 1567-ben 32 portából állt, ekkor a tokaji várhoz volt rendelve.[2] Mohács után, a zavarosabb időkben feltehetően egyszerre több birtokosa is volt a településnek, a Gutkeled-Monaky-Dobyak 1654-ig, valamint a Báthoriak ecsedi ága is 1588-tól 1624-ig. A Bocskai-féle szabadságharcban nyert hajdúvárosi szabadalmakat a vármegye 1634-ben megvonta. A 18. század elején Asprament grófné (II. Rákóczi Ferenc nővére) a birtokos, aki előbb Bánffy Györgynek zálogba, majd 1746-ban Károlyi Ferencnek végleg eladta a birtokot. 1714-ben 31 nemes élt a településen.

Az első Andrássy, Károly, a rendelkezésre álló források szerint 1741-ben jelent meg a településen mint birtokos. Ekkor a község lakossága 250 fő, közülük 12 nemes, 43 nem nemes származású családfő volt. A 18. század utolsó felében a lélekszám 250 és 360 között ingadozott. 1817-től a település országos vásártartási joggal bíró mezővárossá vált. Ez adhatta meg aztán a lökést a 19. századi gazdasági és társadalmi fejlődésnek. Ennek nyomán a lakosságszám folyamatosan emelkedett, 1800-ban 1283 fő, 1851-ben pedig már 2446 fő élt a településen.[3] A várossá válás és a vásártartási privilégium zsidó kereskedők letelepülését is elősegítette, számuk a 19. század derekára már 67 fő volt.[4] A 18. századot megelőzően is a rendiség a társadalmat hierarchikusan tagolta, adott csoporthoz való tartozás pedig a föld használatának mikéntjével volt szoros kapcsolatban.[5]

A feudalizmusban a paraszti népesség jobbágyként vagy zsellérként a föld tulajdonjogával nem rendelkezhetett, hanem a földesura (aki lehetett helyben lakó vagy attól távol élő nemes, de akár egy egyházi szervezet vagy maga a király is) tulajdonában levő telken gazdálkodhatott. A jobbágy telke általában szántóból és rétből állt, valamint saját házhelyéből és az ahhoz tartozó kertből. Ezek használatáért viszont szolgáltatásokkal tartozott. A szolgáltatások mértéke az 1767-es Mária Terézia-féle úrbérrendezésig teljesen változó mértékű lehetett. Szerződés vagy korábbi szokásrend alapján állataik egy részével vagy saját maguk által végzett munkával (robottal), terményeik bizonyos hányadával (naturáliákkal), pénzjáradékkal tartoztak a földjük tulajdonosának.[6]


A főnemesség Magyarországon, a török háborúkat követő közigazgatási és politikai konszolidációt követően, csak a 18. század közepétől építette ki nagybirtokgazdaságait. A földhöz való kapcsolatban, a birtoklás, földhasználat és tulajdonlás rendszerében az uradalom, a nagybirtok volt az a keret, melyben a termelés és elosztás egysége, illetve akár a társadalom totalitása egyszerre jelenhetett meg, Kaposi Zoltán szavaival élve „reciprocitív és redisztributív” kapcsolatban.[7] Földrajzi okok miatt elsősorban az ország nyugati és északi, valamint a Duna mentén elterülő uradalmak voltak kedvezőbb piaci helyzetben.[8]

A 18. század közepére Magyarországon is kialakult a nagybirtokok irányításának szervezete, amely az uradalmakat működtette. Ez a szervezet a helyi mezőgazdasági feladatoktól kezdve az igazságszolgáltatási, pénzügyi, közigazgatási feladatokat is ellátta. A szervezet különböző szintjein uradalmi alkalmazottak dolgoztak, akik feladata a közép- és hosszútávú tulajdonosi tervek kivitelezésén túl a mindennapi ügyek (az aktuális idénymunkáktól az állatápolásig, a könyveléstől a kifizetésekig) felügyelete volt. Az uradalmi igazgatás forrásait vizsgálva, a 19. századhoz közeledve egyre több adat áll a kutató rendelkezésére, míg a korábbi időkből származó adatok még kevésnek bizonyulhatnakegy részletesebb kép felvázolásához.[9]

1848-ig az uradalmi majorokban a jobbágyi robotszolgáltatások adták a munkaidő döntő részét. A forradalmat és szabadságharcot követően azonban a hitelfelvételek és a külső tőke bevonása mellett a bérmunkás alkalmazása, a saját kezelésű birtok piacra termelése, esetleg a birtok teljes haszonbérbe adása vált jellemzőbbé.[10] A rendelkezésre álló dokumentumok szerint a tiszadobi Andrássy birtokok egy részének már 1814-től bizonyosan volt bérlője (másnéven árendása). A tiszadobi királyi haszonvételek (két kocsmának, mészárszéknek, tiszai vámnak, egy pálinkfőző háznak és boltnak, továbbá a hozzá tartozó földeknek) bérlője ekkor Hartstein Mór, a Tiszadobon élő néhány izraelita vallású lakos egyike volt, aki már Andrássy Lipóttal, majd később Józseffel és Károllyal is folyamatos szerződésben állt, bizonyíthatóan 1842-ig.[11]

Úrbérrendezés Tiszadobon

A parasztságra nehezedő földesúri terhek aránytalansága, a szabad paraszti költözés korlátozása, a panaszos paraszti levelek megsokszorozódása miatt, továbbá az adózó és katonáskodó népesség felmérése céljából rendelte el Mária Terézia az úgynevezett úrbérrendezést 1767-ben. Az ország különböző régióiban ugyanis akár nagyobb különbségek is lehettek a terhekben. Az úrbérrendezés lebonyolítása nem elsősorban a korabeli viszonyok, hanem a megyei nemesség ellenállása miatt azonban igen lassan haladt.

Az úrbérrendezés időszakában több forrás is keletkezett, melyek segítségével pontosan leírható és megragadható egy-egy település, közösség korabeli állapota. A korabeli források közül egyediségük miatt kiemelkednek az ún. kilenc pontra (ad novem puncta) adott válaszok, melyeket az adott közösségből választott esküdtek adtak a vármegye kérdéseire. A vármegyei tisztségviselők az úrbéres népesség jogállását (örökös vagy szabadmenetelű), szolgáltatásait és terheit, a település gazdálkodására vonatkozó információikat egységes szempontok szerint jegyezték fel. Különös értéke a forráscsoportnak, hogy segítségükkel az úrbérrendezést megelőző állapot is megragadható.[12]

Tiszadobon az urbárium előkészítési folyamatában 1772 szeptemberében került sor a kilenc pontra adott válaszok összeírására.[13] A kérdések a következők voltak:

„I. Vagyon-é mostanság urbáriuma ezen helységnek? Ha vagyon, minémű az? Menynyi időtűi fogva hozattatott bé?

II. Ha urbáriumok nincsen, a jobbágyi kötelességet teszik-é contractus szerint mind a jobbágyok, mind a zsellérek? Mennyi üdeje már annak, hogy ezen bévett szokás kezdődött, avagy contractusra lépett ezen helység az földesurasággal? Nem, de nem ezen mostanyi urbárium, avagy contractusnak tétele előtt is voltak mások, és ha voltak, minéműek és mikor kezdődött ezen mostanyi szokásban lévő kötelességnek praestatioja?
III. Ahol urbáriomok, avagy contractusok nincsenek, mibűi álló a jobbágyságnak és zselléreknek adózása és kötelessége, aki mostanság szokásban vagyon? Mikor és mi módon hozattatott bé azon kötelesség és adózás?
IV. Minémű haszonvételei vannak ezen helységnek és határjának? Avagy ellenben minémű károk szokták közönségessen érni őtet és határját?
V. Hány és minémű hold szántóföldje és réttye vagyon egy egész házhelyes gazdának és hány posonyi mérőt vetthet egyik-egyik hold szántóföldjében? Nem, de nem a réttyén sarjút is kaszálhat?
VI. Minémű és hány napi munkát vitt egy gazda eddig végre és hány vonyó marhával? Es amidőn a robotra mentek és visszajöttek, beszámláltatott-é azon járás-kelésnek ideje is a napi számhoz?
VII. Adnak-é az itt való lakosok az földesuraságnak kilencedet? Ha adnak, minéműtermésbűi és javakbúl adják azt, s mennyi időtűi fogva? És vagyon-é a kilencedbéli adózás ezen nemes vármegyében más földesuraságnál is bévett szokásban? Ezenkívül más adózás fejében mit szokott ekkoráig egy-egy jobbágy adni esztendőnként az uraságnak, jelesül pedig ollatén akár készpénzbűi, akár más egyébbűi adatott adózás és ajándék mibűi álló volt?
VIII. Hány puszta hely vagyon ezen helységben? Mennyi időtűi fogva, mi okbúi pusztultak el? És azon helyeket appertinentiájával együtt kik bírják?
IX. Ezen helységnek lakosai örökös jobbágyok-é, vagy nem?”

Az 1–3. kérdésre válaszul ezt nyilatkozták: „Ezen Tisza Dobb nevezetű Helységnek az mostani élő embereknek emlékezetitül fogvást sem Urbariuma, sem Contractusa nem vólt az Mlgos [Méltóságos] Urasággal, hanem az mire kívántatott és minémű dolognak vólt ideje, az Helyben lakó Uraság tisztyeitűl hajtattak mindenfelé annak tellyesítésére.”

A községi haszonvételekkel kapcsolatban már hosszabban válaszoltak, sőt a válaszadók szűk hazájuk komplett természetrajzi és mezőgazdasági leírását is adták. A dobi határ három járásra volt felosztva. Mindhárom járás szántója rozst, árpát, zabot, kendert és kevés tavaszi búzát „középszerűen” termett. Őszi búzát ekkor nem vetettek, mert nem is termett meg. A rétek kiterjedése elegendő volt a lakosoknak. Amennyiben az ár sokáig nem takarta a kaszálókat, úgy nem iszapolódott túlságosan, és marhatartásra alkalmas szénát termett. A legközelebbi piacok Miskolcon, Szikszón három mérföldre,[14] Tokaj két mérföldre, Tállya és egyéb hegyaljai városok három és négy mérföld közötti távolságra estek. Az eladásra és piacolásra árvizes időkön kívül volt lehetőség. Problémát okozott a lakosságnak, hogy nagyobb árvizek idején más legelőkön, pénzért kellett a marhákat legeltetni. Itatóhelyek viszont bőséggel akadtak a falu határában.„Az egész falut és határjának nagyobb részét, az Tisza körül folyván, egyéb Helyein is morotvája lévén, bőséges és alkalmatos itató helyek vagyon mindenféle marhájoknak.”

A lakosok tüzelőjét a két füzes és nyáras „erdejetskéje”, az épületfát az uraság szolgálatért cserébe adta, sőt a vallomások szerint néha comissio mellett ingyen is. Makkoltatást az urasági erdőben végezhettek. A lakosok főleg dinnye- és dohánytermesztéssel foglalkoztak, melyek a legjövedelmezőbb bevételi forrásnak számítottak a korban. Házak fedésére nádat és gyékényt gyűjtöttek, melyet a kemencék fűtésére is használtak.

A bevallás szerint a Tisza kiváló lehetőséget biztosítana felfelé és lefelé is a kereskedésre, majd önkritikusan megjegyezték, ha „e féléket meg szokták volna az lakosok, és ha ahoz meg kívántató Edények volna [!].A bevételek pótlására a lakosok gyakran vállaltak napszámot a hegyaljai szőlőkben. Földje 130 kila[15] alá való, melyből semmi kilenceddel nem tartoznak a földesúrnak, kaszálója 60 ember vágó[16] volt. Szabad halászat a „Gárdon” nevű Tisza-szakadékban és a Nagy-Tisza egy részében volt megengedett. „Panaszollyák ellenben”, hogy az őszi búza, ahogyan azt fentebb is olvashattuk, háromszori szántással sem termett meg. A vetéseket a gyakori áradások tették tönkre, illetve ekkor legelőt is kellett bérelniük más település határában. Nagy terhet rótt a lakosságra, hogy a Tiszán túli vízimalomhoz vámot kellett fizetni, száraz malom a településen ekkor nem volt, emiatt gyakorta a szomszéd településre kellett menniük. Az erdő szűkössége miatt épületfát pénzen voltak kénytelenek venni. Nem tudták pontosan megválaszolni, hogy telkenként hány hold szántó tartozik a településen, mivel az nem volt a telkekhez szabva, így „...ki többet ki kevesebbet szántott és kaszált ...”.

A robotszolgáltatásokra vonatkozóan kifejezték, hogy Andrássy István és Andrássy Károly között a település nem volt eddig felosztva, emiatt nem volt meghatározva a robotnapok száma sem, hanem „az mind és midőn tetszett az Méltóságos uraságnak, hol gyalog szerben, hol Marhával hajtattattak Úr dolgára.” A kilencedre vonatkozóan a hetedik kérdésre adott válasz szerint a lakosok a mezei veteményekből mintegy húsz éve, tehát nagyjából az 1750-es évektől, már kilencedet adtak,. Mindezeken felül 200 magyar forinttal, minden kenderföldről egy zsákkal, valamint kérésre forsponttal[17] is tartoztak az Andrássyaknak. A településen ekkor 16 örökös jobbágy élt, a többi szabad menetelű volt, ahogyan azt később, az úrbárium elemzésekor is láthatjuk majd.

Az úrbérrendezés legismertebb forrása maga a nyomtatott urbárium, amelyet a vármegyére nyomtatott változatban küldtek, azt az adott helységre jellemző adatokkal mindössze ki kellett tölteni. Először a jobbágyi adózás alapját jelentő jobbágytelket, a szántó és rét nagyságát határozta meg. Itt találhatók az adatok arról, hogy hány napot kell egy évben kézi vagy igás robotot végezni a jobbágyoknak. A robot (heti egy nap igás vagy két nap gyalogrobot) napkeltétől napnyugtáig tartott, a robotra való menetel és visszajövetel beleszámított a robot idejébe.[18] Tiszadobon egy egész jobbágytelekhez 28 hold szántó, valamint 10 kaszálóra való rét tartozott, évi kétszeri kaszálással. A jobbágyok Szent Mihály napjától karácsonyig árulhattak bort. A bormérés joga egyébiránt akkor illette meg a jobbágyokat karácsonyig, ha nem volt szőlőjük. Minden egész telkes jobbágy köteles volt az egységesítés alapján heti egy nap robotot adni. Ez Tiszadobon általános robot idején két marhával, saját szekérrel vagy szántás idején négy marhával és saját boronával, ekével történt. Abban az esetben, ha valaki nem tudott négy marhát kiállítani, összefogva mással két napi munkával helyettesítette azt. Kiemelt időszakban (tehát aratáskor, kaszáláskor, szüretkor) a földesúr dupla robotot is kérhetett.[19]

Különösen érdekes adatokat tartalmaznak Tiszadob esetében az úrbéri tabellák is, amelyek táblázatos formában rögzítették a helységre jellemző adatokat. Feltüntették az adott helységben birtokos földesúr nevét, (örökös vagy szabadmenetelű) telkes jobbágyainak, valamint a házas és házatlan zselléreinek nevét. A telkes jobbágyoknál megadták a telek nagyságát. A robot mennyiségét szintén a telek nagyságához mérten adták meg.[20] Ebben az időben a két birtokos, Andrássy Károly és Andrássy István volt a településen. Míg előbbihez nyolc örökös jobbágy és két örökös zsellér, addig utóbbihoz két örökös jobbágy és négy örökös zsellér tartozott. A mezőváros (oppidum) többi családfője szabad menetelű jobbágynak (50 fő) és zsellérnek (34 fő) számított, a településen élt hét házatlan zsellér családfő is. Ezek az adatok kiemelkedően magas szabad menetelű arányról tudósítanak, több mint 80%-ról. Míg Horváth Zita történész, Varga János nyomán mindössze 30–40%-ról, Zala megyében 50%-ot meghaladó arányról ír. Az úrbéri tabella alapján megállapíthatjuk, hogy 1774-ben a település 30 egész jobbágytelekkel, az ehhez tartozó összesen 855 hold szántóval, 360 vágó réttel rendelkezett. Az Andrássyak ezen úrbéres föld lakosságának összesen 1500 igás, továbbá 3924 kézi robotnappal számolhattak a település 100 forintnyi árendája mellett.

 

Tiszadobi úrbéri tabella
Tiszadob, 1774
Az irat jelzete: MNL SzSzBML IV. A. 1. g. 1362. kötet – Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára, Tisza Dóbb helységnek urbarioma 1774

 

Bizonyosan tudhatjuk, hogy a konvenciós alkalmazottak között már a reformkorban is döntő súllyal szerepeltek a cselédek, melyek száma 1848-at követően tovább növekedett.[21] Konvenciós tabellák a tiszadobi Andrássy-uradalmakból egészen 1771-től, szakaszosan állnak rendelkezésünkre, az 182­0-as évektől azonban már egyre gyakoribbak. Egy 1771-es konvenciós jegyzék[22] szerint, melyet Bessenyei László szolgabíró adott ki, a professzionalizáció korai időszakának is tanúi lehetünk, sőt a bérek összehasonlításával még az uradalom kiemelt szakmáinak képzeletbeli ranglétrán elfoglalt pozícióját is elhelyezhetjük.

 

„Első béres ki nyolcz vagy hat ökrökkel bánik 20 rh f

Igás kocsis, ki négy s öt lóval bánik 20 rh f

Számadó kondásnak 18 rh f

Gulyásnak egy bojtárjával 34 rh f

Ménes pásztornak bojtárjával 34 rh f

Konyha szolgállónak Kenyér sütőnek 12 rh f…”

 

A jegyzék külön rendelkezett abban az esetben, ha nem tartanák magukat a rendelt konvenciókhoz: „Olyatén szolgák pedig a’kik [...] bérrel meg nem elégszenek vagy azon fizetésbeli szolgállatban állani nem akarnának vagy pedig szolgálatban be állván több bért mint sem limitálva volt gazdájokhoz protestálnának vagy a paraszt renden levő gazdák több bért ígérnének azért, hogy a Nemes vármegye által rendelt limitatiohoz alkalmaztatyak magokat a szolgák ugyan gyalog katonák közzé három esztendőkre való capitulatiokra, ha tsak magok tovább maradni nem akarnának, ha arra alkalmatossak lésznek azonnal bé avattatnak, a’kik pedig katonaságra nem alkalmatosak avagy katona szükség nem lészen úgy szintén a paraszt rendű gazdák is a nemes vármegye eleibe hozatván 24 páltza, nemes renden levő gazdák pedig 12 Rh forint büntetéssel büntetetnek.”

Fontos hozzátenni, hogy az uradalmak a szabályozott bérekkel tudták elkerülni a szolgák és parasztok elvándorlását, szökését. Ebből a forrásból is látszik, hogy ez valódi problémát jelentett a korszakban, és előfordult, hogy jobb bérek ígéretével elcsábították más település szolgálóit és alkalmazottait.

Ahogyan azt fentebb is említettem, a 19. század első harmadától már több adatot tartalmazó konvenciók is rendelkezésünkre állnak a részletes társadalom- és gazdaságtörténeti vizsgálathoz. 1824-ben az uradalom alkalmazásában álló tisztek fizetéseiről is részletes jegyzékekkel rendelkezünk.[23] A fizetések minden esetben készpénzt és évi természetbeni járadékot is tartalmaztak.

„Leopold Dániel Tisza Dobbi tiszttartónak e follyó 1824ik Esztendőre kiszabott Kész Pénz és Termesztménybeli Fizetése lészen, Kész Pénzben az Négy Száz Rhfint – Hat Köböl Tiszta Búza – Tizen Nyóltz Köböl Gabona – Hat Köböl Árpa – Harminc Kilentz Köböl Zab – Tiz Véka Főzelék – Hét Mázsa Só – Két hordó Bor – Két Hordó Káposzta, egy hizott sertés – Hat Darab Szarvas Marha, és Hat darab Sertés teleltetése.” Leopold Dániel első éve lehetett az uradalomban, hiszen az 1821-es és 1823-as jegyzéken még Duselka Mátyás tiszttartó neve szerepelt.

„Ladó János ispánnak e follyó 1824ik Esztendőre kiszabott fizetése lészen Kész Pénzben Száz Rhfrint – és hét öll Tölgyfa tűzre. E mellett a használatjában való egy egész Telket és hozzá tartozandó Kintvalókat szabadon birhatja a Mltgos Gróffnak Tettszéseig és akaratjáig minden Dézsma vagy úri szolgálat nélkül. Ezenfelül adódik neki egy öllöszi Gabona Szalma.”

„Hlabovits György Erdő és Halász Inspektornak Esztendőbeli kifizetése: Kész Pénzben száz Rhfrint – Két köböl Búza – Nyoltz Köböl Gabona – Két Véka Főzelék – Tiz Font Só – Tüzi Fa Két öll – Egy öll Őszi Gabona Szalma.”

Érdekes adalékokkal szolgálhat az uradalmi tiszti rangsor bemutatása, ezért lássuk az 1824. évi tiszti alkalmazottakat: „Vajda István dézsmás (50 Rhfrint), Száraz Mihály Pajta-Gazda (25 Rhfrint), Balog István olajütő (20 Rhfrint), Mokány Mihály udvari hajdú (20 Rhfrint), Hriki Mihály gazdaságbeli hajdú (20 Rhfrint), Dusa István gazdaságbeli hajdú (20 Rhfrint).” További érdekesség, hogy több személynél ruhát is biztosított az uradalom a szolgálatért cserébe: „Ruhabeli öltözetben: egy Suba két Esztendőre – egy Derékra való kék Lajbli – két pár csizma; két Gattya; Két Ing. A további alkalmazottak voltak: Horváth János erdőkerülő (20 Rhfrint), Nagy István sózói kerülő (20 Rhfrint), Lasnyi Pál Igás Kocsisnak (20 Rhfrint), Handa György Lovász (20 Rhfrint), Hajnal Ferenc tallyigás – lovász, kinek feladata lovakra vigyázni és fuvarozni (20 Rhfrint), Szabó János kondás.Ruhabeli öltözetben: Négy darab Szűr – Három Ködmön – Három Holosnya (harisnya) – Négy Kalap – Négy Pár Csizma – Tizenkét pár Bocskor –(30 Rhfrint), ifjabb Gorzás András gulyás (40 Rhfrint), Balog Mátyás Csikós (42 Rhfrint), Szendi János méhész (12 Rhfrint),Idősb Murvai János halászbíró (2 Rhfrint) feladata 7 halásztársával, Szlatsek Mihály betléri bacsó (számadó juhász) (12 Rhfrint), Budai György betléri juhász (10 Rhfrint), Bolók Bálint betléri Juhász (10 Rhfrint).”

Rendkívül adatgazdag az a robotjegyzőkönyv, melybe 1826-ban és 1827-ben jegyezte fel az uradalom tisztje személyenként vezetve az adott évben teljesített robotszolgáltatások számát és a végzett munkát. Társadalomtörténeti forrásértéke mellett a kor gazdálkodásával kapcsolatosan is kiváló információkat találunk, nem beszélve az etimológiai, agrárgazdálkodási, sőt éghajlattörténeti vagy meteorológia-történeti adalékokról. A teljes jegyzőkönyv több mint 370 betűrendbe rendezett úrbéres jobbágy nevét, telkes állapotát, robotteljesítményét tartalmazza (külön vezetve, hogy igás vagy gyalog robot-e), havonkénti és naponkénti bontásban. Mivel robotjegyzőkönyv készítéséről először egy 1827-es tiszti instrukcióban találunk utalást, ezelőtt nagy valószínűséggel nem készültek hasonló részletességű feljegyzések.

A 21. oldalon találjuk Kovács András nevét, aki féltelkes jobbágy és 15 napi igás, valamint 11 napi gyalog robotot teljesített a földesurának 1826-ban, míg 1827-ben 21 napot robotolt marhával, 10 és fél napot pedig gyalogosan. Január 2-án már a sertésakolnál dolgozott egy napot, majd ezt követően csak március közepén tért vissza sövényt vágni (feltehetően újabb irtásföldön dolgozott). Áprilissal megkezdődtek a mezei és kerti zöldmunkák, április 1-én szántott, 8-án „nyesett a szőlőben” (szőlőt metszett), majd 26-án téglát hordott. Május hónapban egy napot szántásra hívták, ezt követően júniusban 2 napot kapált. Júliusban, az aratás előtt, 6-án trágyát hordott, majd 13-án, 17-én és 19-én már az aratással foglalkozott. Augusztus 3-án zabaratás, majd több napi fuvarozás következett (répa, zab). Szeptember végén két napi szántást végzett. A novemberi munkák között találunk ágbehordást (feltehetően tűzifa-behordást), 25-én a juhakol környékén dolgozott. December 8-a és 15-én a majorban és a veremnél (feltehetően a zöldségveremnél) végezte munkáját. 1827-ben szinte kizárólag fuvarozási feladatokat látott el (trágya, tégla fuvarozását).

 

 

 

Tiszadob, 1826–1827
Az irat jelzete:
Štátny archív Levoča, fond Andrássy – Betliar, Kr. Tiszadob 1721–1881

 

A jegyzőkönyv elemzéséből, a végzett munkák típusából azt láthatjuk (bár nem célom általánosítani), hogy a földesúr számára nem minden esetben volt kulcsfontosságú a robotidő maximális kihasználása. A komolyabb szakértelmet igénylő munkákat már ekkor is bérmunkával helyettesíthette. Mindinkább szembetűnő ez, ha felidézzük az 1774-es tiszadobi urbárium idején kötelező napok számát, melyek féltelkes jobbágy számára évente 26 napi marhával, valamint 52 nap gyalog végzett robotot írtak elő.[24]

A mindennapi uradalmi életről tanúskodnak a földbirtokos által évente vagy akár gyakrabban kiadott tiszti instrukciók, amelyekből érdemes néhányatbemutatni. Ezek a dokumentumok elsősorban a gazdaság üzemszerű működéséhezszolgáltak vezérfonalul, szabályozták a munkafolyamatait, rögzítették az alkalmazottak feladatait. Forrásértékük abban rejlik, hogy akár a gazdaságok napi működési mechanizmusait is rekonstruálhatjuk segítségükkel. Az 1827. évi tiszttartói instrukcióban többek között fontosnak tartották szabályozni a vásárok idején beszedett helypénz könyvvitelszerű vezetését („Vásári Taksákra egy Könyvetske tartasson”), ami arra enged következtetni, hogy korábban ezt nem vezették pontosan, és ez esetleg visszaélésre is okot adhatott. Hasonlóképp elrendelte az erdészeti és halászati bevételek „lastromozását” is, melyet „fertályévente” (félévente) kellett vezetni. Külön kitételként szerepelt, hogy a felelős személynek minden alkalommal el kellett látnia kézjegyével ezeket a számadásokat. Fontosnak tartották továbbá a marha- és juhbőrök, üres köpűk, vadászatok és hosszúfuvarok, valamint a szárazmalom jövedelmeinek részletes és pontos számbavételét is. Ezen számadásokból egy példányt pedig minden esetben az akkor Alsósajón (Gömör vármegye) élő birtokosnak, Andrássy Józsefnek is meg kellett küldeniük.[25]

A történeti Magyarország társadalmának döntő többsége a 19. században is – sőt egészen a 20. század közepéig – az agrárnépesség volt. A termőföld birtoklástörténetében igen fontos korszakhatár volt a Mária Terézia-féle 1767-es úrbéri rendelkezés, mely a 16. század eleje óta érvényes Werbőczy-féle Hármaskönyvet (Tripartitum) követően először szabályozta újra a termőföld birtoklásának és adózásának mikéntjét. Ezt követően már jogilag is elkülönült az adófizetésre kötelezett jobbágytelek (úrbéres föld) és az adómentes nemesi major (allódium). Az 1848-as márciusi forradalom és annak vívmányai ezeket az úrbéri kapcsolatokat is megszüntették (a robotszolgáltatással és az ősiséggel együtt), ami a telkes jobbágyságon kívül az addig házhely nélkül élők föld nélküliek felszabadulását is eredményezte. Ennek következményeként az egyes birtokok – földrajzi és egyéb helyzetüktől függően – egymástól eltérő módon  folytatták történetüket.

Szerkesztői megjegyzés: az ArchívNet alapvetően 20. századi, ritkább esetben a 19. század második feléből származó forrásokat szokott közölni. Ezúttal azonban kivételt teszünk Hegedűs István kollégánk 18–19. századi forrásokat feldolgozó írásával. E dokumentumközlés ugyanis kiválóan illeszkedik „Földkérdés, paraszti társadalom” című tematikánkhoz, és rávilágít a 20. századi magyar agrárkérdés történeti előzményeire.

 


[1] A publikáció a „Tíz nemzedék és ami utána következik… Vidéki társadalom az úrbérrendezéstől a vidék elnéptelenedéséig.  MTA BTK Lendület Tíz Generáció Kutatócsoport (2019–2024)” támogatásával valósult meg.

[2] Szabolcs vármegye. Szerk. Dienes István. 1939, 361.

[3] Tiszadob. Szerk. Bugya István. 2006, 7–8.

[4] Uo. 131.

[5] Horváth Gergely Krisztián: Bécs vonzásában. Az agrárpiacosodás feltételrendszere Moson vármegyében a 19. század első felében. Budapest, 2013, 21.

[6] Edelényi hétköznapok a 18. században. Szerk. Krász Lilla, Kurucz György. 2014, 60.

[7] Kaposi Zoltán: Uradalmi gazdaság és társadalom a 18–19. században: a vrászlói társadalom átalakulásának folyamata. Pécs, 2000, 17.

[8] Horváth Gergely Krisztián: i. m. 85.

[9] Edelényi hétköznapok… 48.

[10] Kövér György: Iparosodás agrárországban. Budapest, 1982, 130.

[11] Štátny archív Levoča, fond Andrássy – Betliar (a továbbiakban: SAL-AB), Kr. Tiszadob 1721–1881.

[12] Dominkovits Péter: Zalalövő története 1690–1790. In: Zalalövő története az ókortól napjainkig. Szerk. Molnár András. Zalalövő, 1998, 201.

[13] SAL-AB Kr. Tiszadob 1721–1881. 1772. szeptember 11.  Investigatio ad novem Puncta Urbarialia. A vallomás szó szerinti közlését adta: A dadai járás parasztjainak vallomásai 1772. A forrásokat összegyűjtötte és jegyzetekkel ellátta: Takács Péter.  Nyíregyháza, 1987.

[14] Egy magyar mérföld nagyjából 34 kilométer.

[15] Kila = akkora terület, amelynek bevetéséhez egy kila vetőmag szükséges. Ez a terület a 18. században kb. 500–850 négyszögölnek felelt meg. Magyar Néprajzi Lexikon: http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/3-471.html

[16] Vágó = rét területmértéke. 1 vágó rét akkora terület, amelyet egy ember egy nap alatt lekaszálhat, kb. 800–1000 öl.

[17] Forspont  = tisztségviselők fogatolt szállítása.

[18] Horváth Zita: Paraszti vallomások Zalában. I. kötet. Zalaegerszeg, 2001, 13.

[19] Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára, IV. A. 1. g. 1362. kötet, Tisza Dóbb helységnek urbarioma 1774.

[20] Horváth Zita: i. m. 14.

[21] Kövér: Iparosodás... 130.

[22] SAL-AB Kr. Tiszadob 1721–1881. Tiszadobi konvenció 1771.

[23] SAL-AB Kr. Tiszadob 1721–1881. Az 1824-dik Esztendőbéli Fizetések és Conventiók Lajstroma.

[24] SAL-AB Kr. Tiszadob 1721–1881. A Tisza Dobi Robothoz Jegyző Könyv 1826/27 Esztendő.

[25] SAL-AB Kr. Tiszadob 1721–1881.

Ezen a napon történt április 02.

1927

Prohászka Ottokár magyar püspök, író, akadémikus (*1858)Tovább

1936

Csukás István magyar író, meseíróTovább

1945

Apor Vilmos győri püspök mártírhalála (*1892)Tovább

1946

Koltai Lajos magyar operatőrTovább

1963

Az MSZMP PB határozata a felsőoktatási felvételi rendszerről. A döntés értelmében formálisan megszünt az egyetemi felvételin a származás...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – II.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg egy másik művében –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának fő témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 6. szám első írásának szerzője, Tóth Judit azt mutatja be Tótkomlós példáján keresztül, hogy miként zajlottak le a Rákosi-korszakban a mezőgazdasági versenyek, és azok milyen szerepet töltöttek be az 1950-es években. Katona Klára rendőrségi iratok segítségével illusztrálja, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezését. Tóth-Bartos András a magyar kormány 1940–1944 közötti észak-erdélyi birtokpolitikáját jellemzi, kiemelve, hogy a fő cél az erdélyi magyarság gazdasági pozíciójának megerősítése volt. Az ArchívNet alapvetően 20. századi, ritkább esetben a 19. század második feléből származó forrásokat közöl, ezúttal azonban kivételt teszünk Hegedűs István 18–19. századi forrásokat feldolgozó írásával. E dokumentumközlés ugyanis rávilágít a 20. századi magyar agrárkérdés történeti előzményeire. Nem kapcsolódik a tematikához, de érdekfeszítő a szám utolsó két írása is: Cseh Valentin a csepeli kikötőkomplexum működésének első időszakát vizsgálja, míg B. Stenge Csaba a Németországot megszálló amerikai csapatok és a menekült magyar nők kapcsolatának 1945 nyarán keletkezett verses emlékét idézi fel.

Budapest, 2019. december 20.

A szerkesztők