Tartalékos tisztek '56-os magatartását vizsgáló jelentések a Ganzban

1957–1958 folyamán a pártvezetés tisztogató-átrendező akcióinak lezárásaként befejezték a Ganz Vagon- és Gépgyárban is a náluk foglalkoztatott hivatásos és tartalékos tisztek politikai felülvizsgálatát. A jellemzések hiteles forrásai annak, hogy milyen magatartást tekintettek politikailag megfelelőnek vagy elítélendőnek.

Bevezetés  

Az 1956-os forradalom után berendezkedő Kádár-rendszer és a Rákosi-féle sztálinista rendszer közötti eltérés, a politikai stílusban és az általuk alkalmazott hatalmi technikában ragadható meg leginkább. Kádár már nem hitte, hogy pusztán brutális megtorlással elérheti, hogy a társadalom egésze elfogadja az általa helyesnek tartott - és egyben megfellebbezhetetlen - álláspontját sorsdöntő kérdésekben. A rendszer paternalista megnyilvánulásai azonban csak 1958, illetve 1961 után erősödtek meg. Az 1956 decembere és 1957 tavasza közötti időszak a békéltetés és a megtorlás ideje, amelynek egyetlen célja a Kádár János köré szerveződő csoport pozíciójának a megerősítése volt (elsősorban a nemzeti-demokratikus „jobboldali" érzelmű csoportokkal szemben). A frissen kialakult rendszer stabilizálása csak azután kezdődhetett meg, amikor:

• az „ellenforradalmi bűncselekményben résztvevők" megbüntetése már különálló jogi intézmény (a népbírósági tanácsok) keretein belül folyt, az addig működő és gyorsított büntetőeljárást alkalmazó statáriális bíróságokkal szemben;

• a régi-új pártrendszer megkezdte kiépíteni új szervezeti bázisait (MSZMP alapszervezetek, KISZ), illetve új fegyveres védelmi szervének (Munkásőrség) szervezeti kiépítése mellett rendezte kapcsolatát a forradalom idején számára kompromittálódott hadsereg vezér- és tisztikarával.

Ez röviden összefoglalva a következőképpen zajlott le:

• 1956. november 13. - a Fegyveres Erők minisztere kinevezte a Magyar Néphadsereg és a Határőrség legfontosabb parancsnokait.
• 1956. december 4. - befejeződött a Tiszti Nyilatkozat[1] aláíratása.
• 1957. eleje - megkezdték a forradalom idején vállalt szerepükért halálraítélt katonaszemélyek kivégzését.
• 1957. február 11. - megjelent az MSZMP KB Irányelvei a Magyar Néphadsereg párt és politikai szervei részére. A kádári vezetés ennek értelmében elkötelezte magát a fegyveres erő pártirányítása, illetve a politikai apparátus által ellenőrzött hadsereg modellje mellett.
• 1957. február 28. - az önálló Honvédelmi Minisztérium vezetésével Révész Géza altábornagyot bízta meg a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány.
• 1957. november 12. - kiadták az MSZMP KB Irányelvei... második változatát, megállapításai a Néphadsereg egész szervezetének a pártállami rendszerbe való újra betagozására vonatkoztak (eszerint közvetve - a párt funkcionáriusain keresztül - az MSZMP KB Politikai Bizottság végezte a hadsereg irányítását, ellenőrzését).
• 1957. december 20. - a fegyveres hatalmi konszolidáció lezárásaként feloszlatták az utolsó karhatalmi alakulatot (a Budapesti Forradalmi-Honvéd Tiszti Ezredet).

A hadsereg beillesztése az új államhatalmi rendszerbe ezzel még nem ért véget. A karhatalmi alakulatok felszámolása és a honvédelemről szóló (a forradalom utáni) első törvény elfogadása közötti átmeneti időszakban egyrészt további előkészítő lépésekre került sor: az MSZMP VII. kongresszusán (1959. november 30.-december 5.) a fegyveres erők minőségi fejlesztését, korszerűsítését jelölték meg alapvető irányvonalnak, a sztálinista mennyiségi célkitűzéssel szemben; ezt azonban csak 1960 után valósították meg. Másrészt a pártvezetés tisztogató-átrendező akcióinak lezárásaként befejezték a hivatásos és a tartalékos tisztek politikai felülvizsgálatát 1957-1958 folyamán. A hivatásos tisztek közül 9018 személyt szereltek le, illetve ezzel párhuzamosan számos a polgári életben dolgozó - a politikai vezetés számára megbízható - személy került be a katonai vezetés meghatározó pozícióiba; egy részük polgári alkalmazott maradt, a többség azonban magas beosztást és rendfokozatot kapott. A kb. 100 000 főt számláló tartalékos tiszti állomány vizsgálatát a Révész Géza felügyelete alatt működő igazolóbizottságok végezték - az 1946-os B-listázásokhoz hasonló módon. A vizsgálatok következtében 1958-ban csoportosan kapták meg az érintettek a leszerelési parancsot - egyszerre akár 50-800 fő is - a következő szöveggel: „Ellenforradalmi magatartás miatt nevezetteket lefokozom, rendfokozatuk honvéd."

A megfelelően átvilágított-átalakított hadsereg helyzetének stabilizálását a Kádár-rendszeren belül az 1959-1960-as évek fordulója jelentette, ugyanis ekkor fogadták el a Tiszti Törvényt (az Elnöki Tanács rendelete ebben rögzítette a tiszti állomány jogait és kötelességeit) és 1960. április 19-én a Honvédelmi Törvényt. Ezen konszolidációs folyamat végére egy olyan - a kádári vezetés által elfogadható - Néphadsereg jött létre, ahol a katonai elit a beosztott tisztikartól elkülönülve, a politikai elittel összefonódva egy idegen (nála harci érték szempontjából hatékonyabb) erőszakszervezet felügyelete alatt működve; a civil társadalomi kontroltól mentesítve, mint a hatalom részese és része létezett; és amit így, akár a civil lakossággal szemben is felhasználhatott.

A Ganz Vagon- és Gépgyárban is elvégezték 1957 és 1958 között a náluk foglalkoztatott tartalékos tisztek átvilágítását. A vállalatot a vas-és gépipari, illetve villamosipari termékeivel világhíressé vált Ganz és Társa Villamossági-, Gép-, Vagon- és Hajógyár Rt. 1946. december 1-jétől érvénybe lépő államosítása, majd a mozdony- és gépgyártó üzemegység önálló nemzeti vállalattá szervezésével 1949-ben hozták létre. Az állami vállalat lett a Ganz és Társa Rt. általános jogutóda; fő termékei: a Hargita-típusú motorvonat továbbfejlesztett változatai, vízierőmű-turbinák voltak. Az export részben a KGST-országok részben a Közel-Kelet, Dél-Ázsia és Dél-Amerika felé irányult. Emellett a Ganz gépgyár lett az 50-es évek végén beinduló MÁV dízelesítési programjának egyik fő előkészítője. A dízelvonat-gyártási program megvalósulásához szükséges erőforrások megteremtésére a gazdasági kormányzat 1959. január 1-jével egyesítette a részvénytársaságot a MÁVAG Mozdony- és Gépgyárral; elsősorban a már jól működő munkakapcsolatra, a hasonló termékprofilra és a telekszomszédságra alapozva. Ennek következménye, hogy az '56-os magatartást vizsgáló jelentések már a Ganz-MÁVAG Mozdony-, Vagon és Gépgyár személyzeti osztályának irattárába kerültek.

Az iratanyag egyrészt tartalmazta a Ganz gyárban dolgozó tartalékos tisztek állománylistáit (1957. szeptember 14-i keltezéssel ellátva), másrészt a Ganz Vagon- és Gépgyárban foglalkoztatott tisztekről készített jelentéseket (kb. 350 darab). A felülvizsgálatot a hadkiegészítő parancsnokságok megkeresésére közösen végezték el a vállalatok személyzeti osztályai és pártalapszervezetei. A parancsnokságok által küldött levélhez csatolt feljegyzési lapon található adatok (név, születési év és hely, anyja neve; rendfokozat, szakmai szám; munkahely adatai, üzemi beosztás; lakcím) alapján készült jellemzéseket ábécérendben helyezték el az irattárban. Magukon a jellemzéseken már csak a legfontosabb adatokat jegyezték fel: vagy a vizsgált személy nevét, születési évét és helyét, műhelyszámát vagy ezek valamilyen variációit (bizonyos esetekben csak nevet és a foglalkoztatási egység számát tüntették fel, máskor az üzemegység neve/száma már hiányzik, illetve csak a név és a lakcím látható a jelentésen). Formai szempontból is kifejezetten heterogén az iratanyag:

1. az önálló lapra gépelt jellemzések általában keltezve és a személyzeti osztály előadója/osztályvezetője vagy a párt alapszervezeti vezetőségi tagok aláírásával hitelesítve,
2. lapcsíkokra gépelt rövidebb jellemzések, amelyeket utólag egy egész lapra ragasztottak fel; dátumot és aláírást nem tartalmaznak,
3. kézzel (ceruzával, golyóstollal) írt jellemzések, dátum nélkül részben aláírással ellátva, illetve egyes esetekben az informátorok megnevezésével.

A jellemzések terjedelme a kettő-három sorostól a tíz-tizenöt sorosig terjed. Zárásaként szerepel a javaslatadás (ritkán a jelentés legelején), ezek változatai a következők: javasolják, nem javasolják, javaslatot nem tesznek (vagy hiányzik a javaslatadás), fenntartással vagy megosztva javasolják. Négy esetben arra is volt példa, hogy módosították az első javaslatot.

A jellemzések nyelvi stílusán érződik a ragaszkodás egyfajta formanyelvhez, nem ritka az erőltetetten hivatalos megfogalmazás és az ebből fakadóan megbicsakló, nyelvtanilag helytelen mondatszerkesztés. Általában rideg, lényegre törő a stílus, de előfordulnak érzelmileg túlfűtött, indulatos jellemzések is.

A tisztekről szóló jelentéseket tartalmi szempontból négy csoportba osztottam:
1. javasolt MSZMP-tagok
2. javasolt párton kívüliek
3. nem javasolt MSZMP-tagok
4. nem javasolt párton kívüliek

A javasolt MSZMP-tagok csoporton belül négy alcsoportot hoztam létre:
a.) osztályhű, párthű magatartást mutatók,
b.) munkásőrök, karhatalmi csapat tagjai,
c.) önkritikát gyakorló személyek,
d.) semleges magatartásúak.

A nem javasolt párton kívüliek csoportnál öt alcsoportot alakítottam ki:

a.) politikailag nem megfelelő magatartást tanúsítók (a rendszerellenes megnyilvánulások, a harcos párthűség hiánya, a politikai passzivitás és helyezkedő személyiségvonás tartoztak ide),
b.) gyanús, nem kommunista világszemléletűek; osztályidegenek,
c.) rossz munkafegyelműek, alkoholista egyének,
d.) internált személyek,
e.) életkora miatt nem ajánlottak.

A javasolt párton kívülieknél nem volt lehetőség további bontásra: itt a legkarakteresebb példákat közöltem, a nem javasolt MSZMP-tagok csoportnál a közre adott jelentések tekinthetők a jellemző típusoknak.

A jellemzéseket anonimizálva (kivételt ott tettem, ahol az érintett személy születéséhez képest már eltelt 90 év) és szöveghűen közöltem.

A javaslatokat röviden és tömören értékelve a következők állapíthatók meg: azokat a tiszteket, akik az MSZMP tagjai és munkásőrök is voltak biztosan javasolták; akiket pedig ellenforradalmi bűncselekmények miatt elítéltek és internáltak, azok tartalékos tiszti rangjának megvonását kérték. A két szélső helyzet közötti esetekben, bár mindig az objektivitás látszatával, de teljesen szubjektív módon döntöttek az illetékes személyek. Ugyanis sok esetben ugyanazon indokok alapján teljesen eltérő javaslatok születtek. A tartalékos tiszteket támogató vagy támadó jellemzések elkészítésének - vállalaton belüli - folyamatáról azonban, valamint a mögötte meghúzódó személyes konfliktusokról, ez az iratanyag nem szolgálhat információkkal.

MOL-XXIX-F-329-g 1. doboz (Magyar Országos Levéltár, Ganz-Mávag Mozdony-, Vagon- és Gépgyár, Személyzeti és oktatási főosztály 1. doboz)

Ezen a napon történt július 10.

1924

Nyolc hónapi fogházat és 200 ezer korona pénzbüntetést kap József Attila a "Lázadó Krisztus" című verséért.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők