50 éve épült a berlini fal

Kiürül az NDK?

„néhány kórházban egy-egy osztályt be kellett zárni, mert nem volt orvosi személyzet. Modler elvtárs (az állami ellenőrzésnél főellenőr) pl. elmondotta, hogy egy Hallétól nem messzire levő kisvárosban a kórház szülészeti osztályán dolgozó orvosok, anélkül, hogy a tervről valaki is tudomást szerzett volna, egyik napról a másikra úgy, ahogy voltak, teljes létszámmal „leléptek”. Drezdában járva a tanácsi dolgozók elmondották, hogy az egész városban mindössze két magánpraxist folytató szemorvos van, a klinika viszont a túlzsúfoltság miatt november vége előtt nem fogad betegeket.”

6. Kivonat berlini követségi jelentésekből

1961. augusztus 25


SZIGORÚAN TITKOS!
Készült 107 példányban.



Jelentés a berlini helyzetről.
(A berlini nagykövetségünk 608., 609. sz. jelentéséből.)


Berlini nagykövetségünk az NDK Külügyminisztériumában (Winzer államtitkár), az NSZEP Nemzetközi Osztályán (Schwabe, információs és külföldi propaganda szektor vezetője) és Rodenberg kulturminiszter-helyettestől kapott információk és saját tapasztalatok alapján beszámolt az augusztus 13-i berlini intézkedésekkel kapcsolatos néhány kérdésről és a kialakult helyzetről. (Az információ még az új, augusztus 23-i intézkedések előttről való).

Az utóbbi időben, a 13-i intézkedések előtt tapasztalni lehetett a nyugatnémetek fokozott NDK-beli aktivitását. Az ellenséges agitáció, csábítás, szabotálások megszaporodtak és komoly zavarok előidézésére is törekedtek. Egyes jelzések szerint egy későbbi időpontban fegyveres zavargások kirobbantására is gondoltak. A berlini intézkedések egyik eredménye volt ezeknek a tervek és tevékenységnek a keresztezése is. Emellett az új rendszabályok célja az is, hogy elősegítse az önálló szabad város kialakulását; így összhangban van a Szovjetunió által felvetett régebbi javaslatokkal.

A hozott rendszabályok teljesen meglepetésszerűen érték a nyugati szerveket. A nagy csapatmozgatás ellenére sem került ki az előkészítés híre, az ellenséges ügynökök láthatóan nem tudtak behatolni a fegyveres erők vezető tisztjei közé.

A kezdeti intézkedés, hogy a nyugat-berliniek zavartalanul jöhettek át Keletre és a zárlat lényegében a keletieket érintette, abban leli főleg magyarázatát, hogy a fő veszélyt a Nyugat-Berlinbe való átjárás jelentette. Tudják, hogy ezt az intézkedést az ellenség ki tudja ellenük propagandisztikusan használni, mégis így döntöttek. (Megjegyzés: azóta ez a probléma megszűnt.).

A Nyugatra szököttek pontos számáról nincs adatuk. A nyugati közlések mindenképpen túlzottak, bár a disszidálások száma az utóbbi időben valóban nőtt.

A „grenzgängerek”, a határon átjáró dolgozók problémája. A több mint 50 000-ből mintegy 15-20 000 az, aki a felszabadulás előtt, vagy legalábbis régóta a nyugati területen dolgozott. A többi újabban ment át munkára. Ez utóbbiakkal lesz kevesebb probléma, legtöbbjüket visszatehetik régi munkahelyére. A villamossági és a gépipar, valamint az építőipar korlátlanul vehet fel dolgozókat, de egyes ágakban nehezebb a helyzet. Így pl. a nyomdaipar jelentős része már eleve a nyugati zónában összpontosult és sok kelet-berlini nyomdász járt át. Ezek elhelyezése keleten gondot fog okozni.

Az üzemekbe irányított grenzgängereket nem állítják be csoportosan az egyes üzemekben, hanem szétszórják őket; egyes üzemekbe (pl. villamos erőmű) nem is állítanak be közülük senkit.

Problémát jelent egyes szakmanélküliek, vagy csak a kapitalista gazdaságban működő szakmákban dolgozottak elhelyezése.

A grenzgängerek többsége már felvette a munkát, vagy legalábbis jelentkezett munkára. Egy kis részük várakozó álláspontra helyezkedett, vagy politikai okok miatt nem mer jelentkezni. Kb. 3000 dolgozott a nyugati szenátus hivatalában, vagy valamelyik szervében, kisebb beosztásban. Jelentősebb számú a tanító, akiket azonban határozat szerint nem helyeznek el Keleten pedagógusi munkára. Ezeket a termelésbe irányítják, s ott kell előbb becsületes polgárokká válniuk.

Elég sok kelet-berlini polgár járatta gyermekét Nyugatra iskolába. Több ezerre becsüli e gyermekek e számát. Az általános iskolásokat (8. osztályig) levizsgáztatják, és egyénenként döntenek, melyik osztályba kerülhet. Valószínűleg többet fognak alacsonyabb osztályba sorolni, mivel a nyugati iskolák tanulmányi színvonala alacsonyabb az NDK-belieknél. A középiskolákba és egyetemekre jártak nem folytathatják tanulmányaikat: a termelésbe küldik őket.

Elég sok NDK-polgár kapott eddig nyugdíjat nyugat-berlini, vagy nyugatnémet cégektől. Ezt az NDK határozatai a jövőre megtiltják: NDK-polgár nem vehet igénybe nyugati konszernek által folyósított nyugdíjat.

Pártmunka, a párttagok reagálása. Az utóbbi időben a berlini pártbizottság nagyfokú visszaesést tapasztalt a politikai munkában. Az ellenség aktivitása és agresszivitása növekedése következtében sok helyt a párttagok már nem léptek fel nyíltan az ellenséges megnyilvánulások ellen, leszedték a pártjelvényüket, stb… Ennek oka az is volt, hogy az elvtársak nem láttak semmiféle fentről jövő intézkedést, s tehetetlennek érezték a vezetést. Az új intézkedések gyökeres változást hoztak ezen a téren. A párttagok és szimpatizánsok közömbössége, passzivitása megszűnt. Megjavult a termelési morál is. Számos üzemben vállalták pl. a szolgálatra vonult munkásőrök termelésének pótlását.

Nagyon megnehezedett a nyugat-berlini pártmunka. Az ottani elvtársak rendszeresen Kelet-Berlinbe jártak, erőt meríteni a munkához. Ezt a párt az intézkedésekkel egyidőben leállította, sőt a Kelet-Berlinben lakó nyugati pártfunkcionáriusok utasítást kaptak a nyugati zónába való átköltözésre. Még Danelius elvtárs, az NSZEP nyugat-berlini titkára is Kelet-Berlinben lakott; átköltözése nehézségekkel jár.

A pártmunka megnehezülésének része a nyugati pártlap, a Wahrheit betiltása is. A lapot ugyan a párt nyomdájában nyomták, (egy Nyugat-Berlinben lévő, a párt által nemrég megvásárolt nyomdában). A korlátozó intézkedések másnapján, hétfőn, a munkások bementek dolgozni, s a jobboldali szakszervezeti felszólítás után is a dolgozók 80%-a a helyén maradt. Ekkor a rendőrség erőszakkal bezárta a nyomdát; a lapot jelenleg kőnyomatás formában adják ki.

A nyugati területen várható munkaerő-hiány kapcsán azt várják, hogy az osztályharc kiéleződik, bérkövetelésekkel, stb. lépnek fel a munkások.

Hangulat, következmények. Az intézkedések Keleten általában jó hatást tettek, főleg a munkásság körében. Bizonyos kezdeti vásárlási láz volt, de megfelelő áruellátással és politikai munkával ezt lényegében sikerült megszüntetni. Nagyobb, tömeges ellenséges fellépés szervezése aligha sikerülhet, de számolnak nagyobb arányú szabotázs- és gyújtogatási tevékenység megkísérlésével.

Nyugaton a termelésben zavart okozott a grenzgängerek kiesése. Főleg az építkezés és a nőiruha-konfekció érzi ezt meg. Egyedül az építkezéseken 4000 ember esett ki. Egyes nagyobb építkezések az intézkedést követő napon teljesen munkás nélkül maradtak. A nyugat-berlini nőiruha-konfekcióban 7000 kelet-berlini dolgozott. Gondot okozott, hogy a nyugati postának a munkájából kiesett 600 kelet-berlini dolgozó. A zónahatár menti mozik, kereskedések, kocsmák, stb. látogatottsága erősen megcsappant.

Nyugaton sem voltak a grenzgängerek túlzottan kedveltek, és így az intézkedések egyes rétegekben ott is megértésre találtak. A lakosság túlnyomó többsége azonban ellenségesen fogadta a rendelkezéseket. Vásárlási láz kezdődött. Az ingatlanok ára rohamosan zuhan. A tőkések menekülési hangulatát jellemzi, hogy a bútorszállító vállalatok egész kapacitása 1962. február végéig le van kötve. Általában úgy tűnik sok jelenségből, hogy a nyugat-német tőke kezdi „leírni” Nyugat-Berlint. Több nagyüzem megkezdte egyes üzemrészek leszerelését, elszállításra való előkészítését.

Brandt arra számított, hogy a berlini helyzetet ki tudja használni választási kampányában. Ezzel szemben a Brandt-Adenauer közti feszültség nőtt, s Adenauer élesen fellépett ellene. Adenauernek Brandt ellen mondott szavait a nyugat-berlini szenátus ülésén közölték Brandttal, aki rendkívül idegességgel fogadta a tájékoztatást, és nyomban megszakíttatta a szenátus ülését. Azóta többször ülésezett ugyan a szenátus, de semmiféle jelentősebb ellenintézkedést nem hozott. Nem szánta el magát az NDK kezelésében lévő S-Bahn nyugati kezelésbe vételére sem, – ami felmerült, sőt Brandt tömeggyűlésen is bejelentette – mivel híre szerint ehhez a nyugati katonai parancsnokok nem járultak hozzá, ezzel ugyanis felborították volna a négyhatalmi megállapodást, amelyen az egész nyugat-berlini katonai megszállás alapszik. Így az S-Bahn továbbra is NDK kezelésben működik, csak propaganda és huligánakciók útján igyekeznek a közönséget Nyugaton távol tartani a vasút használatától, külön S-Bahn-pótló autóbuszjáratokat állítottak, stb…

Az intézkedések viszonzásaként nem tartják valószínűnek a belnémet kereskedelmi szerződés felbontását; ez a megállapodás szabályozza a Nyugat-Berlin és az NSZK közti személy- és teherforgalmat is, s így ennek felrúgása sok hátránnyal járna az NSZK részére. A fontosabb áruszállítások leállítását, elszabotálását azonban várják. Mégis függetleníteni kell az NDK-t az NSZK-tól, gazdaságilag; a misszióvezetőktől kérték az ezzel kapcsolatos, a szocialista országokkal folyamatban lévő vagy kezdődő tárgyalások támogatását.

Az NSZK és Nyugat-Berlin közti forgalom zavartalan. A nyugati hatalmaknak a nyugat-berlini övezettel való forgalmát egyébként Winzer elvtár szerint nem szabályozza írásos dokumentum; ezek fennállása a nyugat-berlini megszállás tényéből fakad.

A nyugatiak nem fogadták el Brandt gazdasági szankciókra vonatkozó követelését sem. Erhardt és mások még a lipcsei vásáron részt venni szándékozó üzletemberek sem tanácsolják el. Brandt minimális gazdasági retorzió engedélyezésével sem számolhat.

Kelet-Berlinben nehézségeket eredményeznek az intézkedések bizonyos kulturális területeken, főleg az NDK Komische Oper-jének, az Állami Operaháznak a működésében: ezek számtalan művésze, vezetője a nyugati zónában lakik. Hasonló problémák más művészeti intézményeknél is felmerültek. A nehézségek következményeiről még nincsen jelentés.

Egyes keleti színházak látogatottsága is megérzi az eseményeket, főleg az említett két színház, valamint a Brecht-színház és a felerészben nyugati látogatottságú Friedrichstadt Palast.

Problémákat okoz a sok ezer eddig Nyugat-Berlinben szórakozást kereső fiatal. Ezek még „divatos” öltözetüket is ott szerezték be. Mindezek pótlásáról és a hosszadalmas átnevelésről még gondoskodni kell.

Hasonlóképpen a kelet-berlini értelmiség – még a párthoz közelállók is – jelentős részben Nyugatról szerezte be ruha, luxus, stb. cikkekbeni szükségletét; megnehezül utazásuk is, ami pedig eddig is sok sérelmet okozott. Az értelmiségnél egyelőre rossz hangulat tapasztalható.

Budapest, 1961. augusztus 25.

Jelzet: MOL XIX-J-1-j TÜK NDK (1945–64) 11/c 006443/3/1961. – Magyar Országos Levéltár. A berlini helyzet. Kivonat a berlini magyar nagykövetség 608., és 609. sz. jelentéséből
                              

Ezen a napon történt március 19.

1906

Adolf Eichmann náci tiszt, SS Obersturmbannführer, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt vezető tagja (†1962)Tovább

1910

Bartók Béla I. vonósnégyesének premierjeTovább

1944

Hajnali 4 órakor, a Margaréta-terv alapján, német csapatok lépik át Magyarország határát, ellenállás nélkül eljutnak a fővárosba,...Tovább

1944

Magyarország náci megszállásával a fő cél – az ifjúsági mozgalmak számára is – a nemzeti függetlenség visszaszerzése lett. A Diákegység...Tovább

1946

http://www.holokausztmagyarorszagon.hu/index.php?section=1Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő