Megjelent a kormány 1087/1957. (XI. 21.) számú határozata a Magyar Közlönyben az ifjúság körében végzendő munkáról: Eszerint a „A Kormány...Tovább
A tsz-szervezés utolsó hulláma a rendőrségi iratok tükrében
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában fennmaradt egy doboznyi, jellemzően 1960 decembere és 1962 januárja között keletkezett, a termelőszövetkezetek szervezésével kapcsolatos rendőrségi jelentés. Annak ellenére, hogy e jelentéseket olvasva a tsz-szervezés utolsó hullámának záró szakasza nem tűnik túlságosan erőszakos folyamatnak, mégis megállapítható, hogy a termelőszövetkezetek megalakítása rendkívül fenyegető légkörben zajlott. Az alábbi írás vázlatos képet ad arról, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezésének időszakát.
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában őrzött, az Országos Rendőr-főkapitányság fondjába tartozó iratok között található egy doboznyi, jellemzően 1960 decembere és 1962 januárja között keletkezett, a termelőszövetkezetek szervezésével kapcsolatos rendőrségi jelentés,[1] valamint néhány ezekhez köthető egyéb dokumentum. Az alábbiakban összegezzük mindazt, ami ezen iratok olvasása során a kutatónak nagy valószínűséggel eszébe juthat, mindeközben pedig – reményeink szerint – vázlatos képet adunk arról, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezésének időszakát.
Az olvasó joggal vélekedhet akként, hogy a következőkben ismertetett iratanyag a tárgyra – a termelőszövetkezetek magyarországi létrehozásának történetére[2]– vonatkozó levéltári forrásanyagnak elenyészően csekély és nem feltétlenül a reveláció erejével ható információkat tartalmazó töredéke. Meggyőződésünk azonban, hogy elemzésre érdemes, a termelőszövetkezetek szervezésének utolsó fázisát – pontosabban a téeszesítés harmadik hullámának utolsó szakaszát – jól megvilágító, a párt- és egyéb állami szervek által keletkeztetett forrásokat kiegészítő iratanyag.
Az anyag egyes darabjai között a kapcsolatot a jelentések elkészítésének alapja: az Országos Rendőr-főkapitányság vezetőjének és a Belügyminisztérium (BM) II. Főosztály[3] vezetőjének 1960. december 1-jén kiadott közös utasítása szolgáltatja. Ebben rendelkeztek arról, hogy az alárendelt szervek vezetői – a megyei rendőr-főkapitányok, illetve az egyes főkapitányságokon belül működő, de a rendőri szervektől valamelyest elkülönülő politikai nyomozó osztályok irányítói – miként járjanak el a termelőszövetkezetek szervezése során. Többek között előírták, hogy a főkapitányok a közös utasítás előírásait figyelembe véve kötelesek intézkedési tervet készíteni, és kitértek a politikai nyomozó osztályoknak az általánoson felüli, a BM II/7. Osztály[4] felé teendő jelentéstételi kötelezettségére is.
1960. december 1.
Jelzet: MNL OL XIX–B–1–az–60–1970 – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára – Eredeti, gépelt.
Az iratanyagból megállapítható, hogy a megyei rendőr-főkapitányságok rendelkezései az alájuk tartozó városi és/vagy járási kapitányságokat további, az adott terület viszonyaira szabott intézkedési tervek készítésére sarkallták.[5] A megyei rendőrkapitányságok által készített intézkedési terveket jól illusztrálják a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság és a Szerencsi Járási Kapitányság által kidolgozott dokumentumok.
Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság intézkedési terve
1960. december 9.
Jelzet: MNL OL XIX–B–14–sz. n.–1960–0361–1960 – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára – Eredeti, gépelt.
1960. december 15.
Jelzet: MNL OL XIX–B–14–sz. n.–1960 – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára – Eredeti, gépelt.
Példát nem csupán a különböző rendőri irányítási szinten készített intézkedési tervekre, hanem a politikai nyomozó osztályok jelentéseire is találhatunk, bár mennyiségüket tekintve okkal vélelmezhetjük, hogy a jelentések – ideértve a politikai osztályok jelentései mellett a megyei rendőr-főkapitányságokon készített összefoglalókat is – nem, vagy nem ebben az irategyüttesben[6] maradtak fenn teljes körűen.
Az intézkedési tervek között több eltérést tapasztalhatunk, amit a megyék, járások mezőgazdasági viszonyaiban, illetve a „szocialista” és az „egyéni” szektor arányában rejlő különbségeken túl az igazgatás általános jellege okozott: a felsőbb szinten keletkezett iratanyagban több az általánosság, illetve az elvi iránymutatás, mint az alsóbb fokon kiadottakban. A forrásoknak ezt a csoportját együttesen szemlélve a téeszesítés ezen szakaszának „pártirányítását” követhetjük – igaz, csak részben – nyomon. S azért csak részben, mivel az iratanyagban nem esik szó arról, hogy a Központi Bizottság (KB) csupán formailag volt a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) döntéshozó testülete, ezt a funkciót ténylegesen a jóval kisebb létszámú[7] Politikai Bizottság (PB) látta el. Emellett célszerű azt is figyelembe vennünk, hogy az utasítások végrehajtásának módjára sok esetben a résztvevő személyek egymáshoz való viszonya, a szervek egymással való rivalizálása is hatott.
A fent említett iratanyag többsége elsősorban az MSZMP KB 1960. október 28-29-én hozott, a termelőszövetkezeti mozgalom továbbfejlesztéséről szóló határozatára hivatkozik, kormánydöntésre[8] helyenként történik általános értelmű utalás. A KB ezen határozata a PB 1960. szeptember 20-i döntésén[9] alapszik. Itt szögezték le határozatban és a hozzá kapcsolódó vitában is, hogy a mezőgazdaság szocialista átszervezését be kell fejezni. Meghatározták, hogy a még egyénileg dolgozó parasztok kezén lévő 2,1 millió kataszteri hold szántóterületből 800 ezer kataszteri hold területen – a gyengébb termőképességű talajok és a nagyüzemi termelésre alkalmatlan kultúrák, valamint a kétlakiak[10] által sűrűn lakott körzetek kihagyásával – célszerű mezőgazdasági termelőszövetkezetet szervezni.
Ezzel kívánták lezárni a téeszesítés harmadik hullámát, azt a folyamatot, ami Magyarországon a szocialista pártok 1957. novemberi moszkvai konferenciája után kezdődött.[11] Az 1956. októberi események hatására ugyanis a termelőszövetkezetek sok helyütt felbomlottak, számuk 2774-el csökkent,[12] újjászervezésüket, illetve a mezőgazdasági szektor bővítését 1957 elején még nem erőltették. Az MSZMP vezetése, bár egyértelművé tette, hogy a mezőgazdaság területén a jövőt a szocialista nagyüzemek létrehozásában látja,[13] 1958-ig nem szorgalmazta a kollektivizálás folytatását. Ez a hozzáállás alapjaiban változott meg az említett moszkvai konferencia után.
A központi párthatározatok szellemében előbb a megyei, majd a járási pártbizottságok hozták meg az adott terület sajátosságaihoz igazított határozatokat. Az állami – jelen esetben a rendőrségi – szervek pedig a felettes állami, valamint a hasonló szintű pártszervek előírásait figyelembe véve tették meg az intézkedéseiket. A visszacsatolás, illetve a végrehajtás szintén két szálon – állami és pártvonalon – futott: a felettes szerveken, valamint az érintett tanácsokon kívül a területileg illetékes pártbizottságot is tájékoztatni kellett a megtett intézkedésekről, és egyeztetni kellett velük a szervezési feladatokról.
Sem az MSZMP KB, sem a PB határozata nem tartalmazott kifejezetten a rendőri szervekre vonatkozó előírást, hacsak nem tekintünk el a KB-határozat záradékában foglalt, általános értelmű iránymutatástól, miszerint a pártszervek mellett „az illetékes állami szervek és a tömegszervezetek a Központi Bizottság határozatainak végrehajtására készítsék el terveiket.”[14] A legmagasabb szintű rendelkezés, ami a rendőri szerveknek a téeszesítés ügyében teendő lépéseiről rendelkezik, a fent említett közös utasítás.
Az utasítás és a különböző intézkedési tervek a rendőri szervek számára lényegében – az alapfeladatnak számító közrendvédelmi feladatok ellátásán túl – két feladatot határoztak meg: az egyik az információszerzés, a másik a termelőszövetkezetek vagyonvédelme. Nóvumot ezen feladatok egyike sem jelentett, mivel ezt a két elemet a termelőszövetkezetekkel kapcsolatos, korábban kiadott belügyi rendelkezések[15] már tartalmazták. Újdonságot csupán a cél megfogalmazása – a mezőgazdaság szocialista átszervezésének befejezése – jelentett, hiszen az 1960 előtt kiadott belügyi normák elsősorban a begyűjtés és a mezőgazdasági munkák biztosítását, a termelőszövetkezetek bomlásának, valamint az ellenük irányuló támadásoknak a megakadályozását határozták meg célként.[16]
A különböző szintű normák nem írták elő a rendőri állomány részére a tsz-szervezésben való aktív részvételt, de kifejezett tiltással sem találkozunk. Ugyanakkor vannak arra vonatkozó nyomok, hogy egyrészt a testület tagjai számára korábban egyértelművé tehették, miszerint nem agitálhatnak, legalábbis erre utal a Kapuvári Járási Rendőrkapitányság 1959-ben kelt jelentése: „oly értelmű utasítást kaptunk, hogy a rendőri szervek agitációs munkába[n] csak civil ruhában vehetnek részt. […] a helyi pártszervektől olyan irányú utasítást kaptunk, hogy rendőrségi tagok semmiféle formában nem vehetnek részt az agitációs munkában, nehogy úgy vessék fel, hogy a rendőrök szervezik a tsz[t].”[17]Arra is következtethetünk, miszerint a rendőri állománytól elvárták, hogy legalább a családtagjaikat ösztönözzék a belépésre: „A kapitányság-vezetők a BM Pártszervek segítségével vizsgálják meg a rendőri állományukon belül a családtagoknak a termelőszövetkezetben lévő helyzetét és ahhoz való hozzáállását. Azokon a helyeken, ahol szükség van, a rendőrség tagjainak segítséget nyújtanak a családtagjaik meggyőzéséhez.”[18]
Függetlenül attól, hogy a rendőrség tagjai nem az agitátorok munkáját végezték, a tsz-szervezés alatt álló települések lakossága számára egyértelmű volt: a rendőrség feladata a termelőszövetkezetek szervezésének elősegítése, és nem annak akadályozása. Ez viszont a lakosság és a rendőrség közötti konfliktus lehetőségét hordozta magában. Emellett a rendőrségi vezetők számára az is nyilvánvaló lehetett, hogy a termelőszövetkezetek szervezése várhatóan nem lesz erőszakos cselekedetektől mentes, amire abból is következtethetünk, hogy egyes helyeken megtiltották, miszerint a járőrök a szervezés alatt álló területeken a második és a harmadik napszakban – azaz a téli időszakban jószerivel szürkülettől pirkadatig: délután 2-től reggel 6-ig[19] – egyedül menjenek szolgálatba.
Az intézkedési tervek tartalmából ezen túlmenően arra is következtethetünk, hogy a rendőrség milyen nehézségekre számított, milyen problémákra kívánt felkészülni a tsz-szervezés kapcsán. A rendvédelmi szervekkel szembeni lakossági ellenállást már említettük, emellett találhatunk utalást a lakosság és az agitátorok közötti, a tettlegességig fajuló atrocitások veszélyére is. Bár helyenként, az alsóbb fokú rendőri szerveknek adott előírásokban hangsúlyozták az önkéntesség elvének betartását és – az agitátorok felé – annak betartatását, de ennek kiemelése nem tekinthető általánosnak; kérdéses, hogy mindez a gyakorlatban – amikor mindenekelőtt a téeszesítésre előírt szántóterület-mennyiség „beszervezését” kellett teljesíteni – szerepet kapott-e egyáltalán.
Az utasításokból, tervekből kitűnik, hogy a rendőrség ugyan társadalmi helyzetre való tekintet nélkül szinte minden potenciális tsz-tag részéről számított ellenállásra, egyes személyek különösen a rendőri szervek látóterének fókuszában voltak. Ezek nem meglepő módon az akkor osztályidegennek nevezettek: az egykori nagygazdák (kulákok), egykori csendőrök és katonatisztek, a volt pártok vezetői, a háborús bűnösök, a klerikális reakció tagjai, az államellenes vagy ellenforradalmi tevékenység miatt büntetettek és az aktuálisan külön kategóriát képező falfirkálók. Az ellenséges cselekmény pedig, amit a feltételezések szerint elkövethettek: külföldi rádióadók hallgatása, rémhírterjesztés, valamint tsz-ellenes izgatás, melyek megnyilvánulhattak röpcédulák vagy falfirkálások útján. Az utóbbiakkal kapcsolatban a rendőri szervek leszögezték, hogy az elkövetők személyét a legritkább esetben sikerült azonosítaniuk.
Nem közvetlenül tsz-ellenes cselekedetnek, de lehetőleg megakadályozandónak gondolták az engedély nélküli állatvágást és fakivágást, továbbá a terménnyel való üzérkedést; tehát zömmel olyan cselekedeteket, amelyekkel a még egyénileg gazdálkodó parasztság próbált saját anyagi helyzetén némiképp javítani. Megállapítható, hogy a tsz-szervezés befejezésén túl, a már létező termelőszövetkezetek megerősítése változatlanul feladat volt, bár ekkor nem annyira a felbomlás megakadályozására, mint inkább a jobb működés biztosítására helyezték a hangsúlyt. A rendőrség nem csupán a tsz-vagyon ellopásával kapcsolatos ügyekért felelt, hanem – a társadalmi tulajdon védelmét tágan értelmezve – figyelemmel kellett lennie a szervezetek gazdálkodására is. A tapasztalatokból kiindulva számoltak azzal, hogy a termelőszövetkezetekben laza a pénzügyi fegyelem, és sok esetben mind a növényápolás, mind az állatgondozás terén hanyag a munkavégzés. Az alsóbb fokú rendőri szervek eligazításain említést tettek a parasztság néhány passzív ellenállási módszeréről: a falvakból való elvándorlásról, ennek eredményéről: a tsz-tagság várható elöregedéséről, valamint arról, hogy az egyéni gazdák nem fejlesztik saját gazdaságukat, és a terményeiket tartalékolják.
A rendőri szervek nem csupán a parasztságot tartották szemmel, hanem egymást is. Pontosabban a felettes hatóságok vizsgálták a megyék vagy a járások tsz-ekkel kapcsolatos munkáját, ennek nyomát szintén megtalálhatjuk az itt elemzett iratanyagban. Az ellenőri jelentések tárgyunk szempontjából is tartalmaznak érdemi információt, hiszen több alkalommal szóvá tették a felderítő és a megelőző munka hiányosságait – ezért a rendőri jelentéseket ennek fényében érdemes vizsgálnunk. Így feltételezhetjük, hogy a jelentések a tsz-szervezéssel kapcsolatos történéseknek csak egy részéről számolnak be.
Lehetséges, hogy a megyei rendőr-főkapitányságok társadalmi tulajdonvédelmi osztályai által a mezőgazdaság szocialista átszervezése tárgyában készített és az Országos Rendőr-főkapitánysághoz továbbított jelentések közül nem maradt fenn minden irat. A jelentések első darabjai 1960 decemberében készültek, azonban nem rendelkezünk dokumentummal minden megyéből, bár például Baranyából három, e hónap különböző időpontjában készített jelentéssel is találkozhatunk. Minden megyéből maradt fenn 1961 januárjában készített jelentés, ezt követően a jelentést tevő megyék, illetve a jelentéstétel gyakorisága havonta fokozatosan csökken. Az utolsó jelentést 1962. január 2-án a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságon készítették. Ezzel kapcsolatban megjegyezzük, hogy nem ismerünk olyan parancsot, utasítást, ami a tsz-szervezésre vonatkozó jelentéstételi kötelezettség megszűnéséről rendelkezett.
A jelentések tartalmát vizsgálva tapasztalhatjuk, hogy az 1960 decemberétől 1961 tavaszáig tartó időszakban készültekben a megyei szervek röviden beszámoltak a tsz-szervezés számszerűsíthető eredményeiről, a szervezéssel kapcsolatban tudomásukra jutott ellenséges megnyilvánulásokról, valamint az illetékességi területükön működő termelőszövetkezetek gazdálkodásában jelentkező problémákról. 1961 tavaszától, miután az MSZMP pártszervei a tömeges átszervezést befejezettnek nyilvánították,[20] a jelentésekben egyre inkább a tsz-ek működésére koncentráltak. A parasztság hangulatáról kevesebb leírást, a termelőszövetkezetekben elkövetett bűncselekményekről viszont több információt találhatunk. Ezzel párhuzamosan a politikai jellegűnek tekintett megnyilvánulásokat a köztörvényes cselekedetek leírása váltotta fel.
A jelentésekben tükröződik a parasztság reménye és félelme: félelem az elhurcolástól, a rendőrségtől, félelem a teljes elszegényedéstől, a begyűjtéstől, illetve a kötelező beszolgáltatás visszaállításától és attól, hogy a termelőszövetkezetek nem fognak gazdaságosan működni, vagy legalább akkora nyereséget elérni, mint az egyéni gazdák.
A Fejér megyei Rendőr-főkapitányság összefoglaló jelentése a termelőszövetkezetekről
1961. február 17.
Jelzet: MNL OL XIX–B–14–50–439–11–1961 – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára – Eredeti, gépelt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság jelentése a mezőgazdasági vonal biztosításáról
1961. szeptember 30.
Jelzet: MNL OL XIX–B–14–sz. n.–1961–50–2584–68–1960 – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára – Eredeti, gépelt.
Itt jegyezzük meg: annak ellenére, hogy a tsz-be belépett gazdák a bevitt földjük tulajdonjogát nem vesztették el, gazdálkodásuk önállóságának megszűnését tulajdonuk elvesztéséhez hasonlóan élték meg. A termelőszövetkezetekben a parasztság nem boldogulásának, anyagi gyarapodásának útját és lehetőségét látta, hanem mindezek gátját. A remény (vagy inkább a hiú ábránd) leginkább arra irányult, hogy ha elég hosszú ideig kitartanak, akkor az agitáció abbamarad, és nem hozzák létre a tsz-eket.
A tsz-szervezésre a parasztság nem reagált kollektív ellenállással. A reakciók közül értesülünk arról, hogy többen élelmiszer-felhalmozásba kezdtek, helyenként pedig úgy igyekeztek kibújni a téeszesítés alól, hogy másik településre jelentkeztek át. Gyakori jelenség volt, hogy a család idősebb tagjai léptek be a tsz-be, a fiatalok pedig inkább elköltöztek és megélhetésüket nem mezőgazdasági munkavégzéssel próbálták biztosítani. Érdekes, hogy ritkán találkozunk az agitátorok és a lakosság közötti atrocitás leírásával vagy említésével; ennek oka amellett, hogy talán valóban kis számban került sor tettlegességre, az is lehet, hogy kevés ilyen eset jutott a rendőrség tudomására, de az is, hogy egyszerűen nem tettek róla említést. Ezzel összefüggésben ritkán esik szó erőszakos agitációról, amiből szintén nem vonhatjuk le azt a következtetést, hogy ilyesmire csak elenyésző mértékben került sor. Ezért az agitáció folyamatának leírásához, hatásának érzékeléséhez elengedhetetlennek tartjuk az oral history módszerével megszerezhető forrásanyag feltárását, illetve valamelyes ismeretét.
Annak ellenére, hogy a rendőrségi jelentéseket olvasva a tsz-szervezés utolsó hullámának záró szakasza nem tűnik túlságosan erőszakos folyamatnak, érdemes figyelembe vennünk a következőket. Abból, hogy az intézkedési tervek karhatalmi egységek létrehozásáról és az átlagoshoz képest erősebb rendőri készültségről is rendelkeztek; abból, hogy egy hagyományosan zárt közösséget jórészt idegen emberekből álló, 150–250 fős csoport „szállt meg”, hogy többfős brigádok állítottak be hívatlanul az egyes családokhoz, – arra következtethetünk, hogy a tsz-szervezés rendkívül fenyegető légkörben zajlott. Ha mindehhez hozzátesszük a második világháború relatív közelségét, majd a mezőgazdasági „tőkés” birtokosok rétegének felszámolásának és az 1950-es évek „padlássöprésének” elevenen élő emlékeit, továbbá azt, hogy nem létezett olyan állami vagy pártszerv, amely az egyénileg dolgozó parasztság érdekeit képviselte volna, ennek a rétegnek a kilátástalanság-érzése és kiszolgáltatottsága még inkább érzékelhetővé válik.
A téeszesítésnek az egyéni sorsokra és a gazdaság egészére ható következményeit ebben az írásban nem tárgyalhatjuk, de – kiragadva egy idézetet a BM Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó Osztálya 1960. december 27-én kelt jelentéséből, amelyben többek között egy gúnydalt ismertetnek – bemutatjuk az érintettek némelyikének rövid, ám velős helyzetértékelését: „Miatyánk isten, ki vagy a mennyekben, én már nem vagyok a Tsz-ben. Elnök az irodában, brigádvezető a kocsmában, sógor-koma a raktárban, paraszt a határban, tarisznya a nyakában, zárszámadáskor ló... jár a valagába, amen.”[21]
[1] A jelentések egynémely darabját Ö. Kovács József publikálta vagy idézte alábbi művében: A paraszti társadalom felszámolása a kommunista diktatúrában – A vidéki Magyarország politikai társadalomtörténete 1945–1965. Bp., 2012, 341., 378., 391–392.
[2] Erről bővebben a fentebb említett monográfián túl Varga Zsuzsanna: Modelltranszferek keletről és nyugatról: mezőgazdasági termelőszövetkezetek Magyarországon 1949–1989. Akadémiai doktori értekezés. Bp., 2014. https://adoc.tips/akademiai-doktori-ertekezesd2a53ede61ee48bc2c04b54ac632681255620.html (Utolsó letöltés ideje: 2019. 10. 07.)
[3] Más néven: Politikai Nyomozó Főosztály. A szervezettörténettel összefüggésben lásd Tóth Eszter: A politikai és gazdasági hírszerzés szervezettörténeti vázlata, 1945–1990. Betekintő, 2011. 2. sz. http://betekinto.hu/sites/default/files/betekinto-szamok/2011_2_toth_e.pdf (Utolsó letöltés ideje: 2019. 10. 03.)
[4] A BM II/7. Osztály a mezőgazdasági (szabotázs) elhárító osztályt jelöli. Ennek történetéről Papp István: A Politikai Nyomozó Főosztály mezőgazdasági (szabotázs) elhárító osztályának szervezettörténete. Betekintő, 2010. 1. sz. http://betekinto.hu/sites/default/files/betekinto-szamok/2010_1_papp.pdf (Utolsó letöltés ideje: 2019. 10. 03.)
[5] Nem minden alsóbb fokú rendőri hatóság készített intézkedési tervet, ami valószínűleg a megyei rendőrfőkapitány hozzáállásától függött.
[6] Megjegyezzük, hogy a BM II. Főosztálya iratanyaga az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának illetékességi körébe tartozik. Az e levéltárban található forrásanyaggal való összevetést e munka keretei között nem tartottuk feladatunknak.
[7] Ebben az időszakban a KB 71 rendes és 23 póttagból, míg a PB 12 rendes és 3 póttagból állt. A tagok és a KB egyes ülésein részt vevők listáját lásd A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959–1960. évi jegyzőkönyvei. Kötetszerkesztő: Soós László. Bp., 1999.
[8] A Minisztertanács 1957–1960 között több, a mezőgazdasági termelőszövetkezetek fejlesztését célzó rendelkezést hozott.
[9] Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (a továbbiakban: MNL OL), MSZMP KB Politikai Bizottság iratai 1956–1989 (a továbbiakban: M-KS-288. f. 5) 201. ő. e.
[10] Nem a mezőgazdasági termelésben dolgozó, de mezőgazdasági területtel is rendelkező személyek.
[11] Varga: i. m. 189.
[12]A termelőszövetkezetekre vonatkozó, 1956–1958. évi adatokat lásd például A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957–1958. évi jegyzőkönyvei. Kötetszerkesztő: Soós László. Bp., 1997, 702., 901.
[13] Erről lásd Az MSZMP agrárpolitikájának tézisei c. publikációt. Népszabadság, 1957. augusztus 8.
[14] MNL OL MSZMP KB Központi Bizottság iratai 1956–1989 (a továbbiakban: M-KS-288. f. 4) 37. ő. e.
[15] Lásd például az ipari és mezőgazdasági szabotázs-elhárítás tárgyában 1953. október 13-án kiadott miniszterhelyettesi utasítást (MNL OL BM Igazgatási Főosztály [a továbbiakban: XIX-B-1-az] 10-0694/1953), a mezőgazdasági elhárító osztály feladatköréről szóló 14/1954. miniszteri utasítást (MNL OL XIX-B-1-az-10-50/1421/1954), a mezőgazdasági elhárítás megjavításáról szóló 12/1959. miniszteri parancsot (MNL OL XIX-B-1-az-10-21/12/1959), vagy a termelőszövetkezetek elleni cselekményekkel kapcsolatos eljárásokat szabályozó 20/1959. miniszteri parancsot (MNL OL XIX-B-1-az-10-21/20/1959).
[16] A fentieken túl lásd például a mezőgazdaságban az ellenség aknamunkájának elhárításával kapcsolatos 2/1953. BM sz. utasítást (MNL OL XIX-B-1-az-84-25833/1953), a termelőszövetkezeti mozgalom megerősítését célzó 00510/1953. ORFK vezetői utasítást (MNL OL XIX-B-1-az-00510/1953), vagy az ORFK vezetőjének a termelőszövetkezetek elleni támadások megakadályozásáról és megtorlásáról szóló 5/1957. számú parancsát (MNL OL XIX-B-1-az-8-25-5/1957).
[17] MNL OL ORFK 1950–1999 (a továbbiakban: XIX-B-14) 50-963/1959.
[18] Lásd például a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Intézkedési tervét (MNL OL XIX-B-14-0391/1960).
[19]A napszakok beosztásáról lásd Segédlet a csoportbeosztású szolgálati rendszerhez, a közrendvédelmi és közlekedésrendészeti szervek részére (MNL OL XIX-B-1-az-50-755/1960).
[20] Az MSZMP Központi Bizottsága 1961. február 17-i ülésén tekintette át a mezőgazdaság szocialista átszervezésének helyzetét. Ekkor leszögezték, hogy a tömeges átszervezés megtörtént: 1 226 000 fő 6 885 000 kataszteri hold szántóföldön a termelőszövetkezetekben gazdálkodik, bár hozzátették, hogy a „számszerű fejlesztést február végéig be kell fejezni” (MNL OL M-KS 288. f. 4/86. ő. e.). Ezt megelőzően az MSZMP Politikai Bizottsága 1961. február 7-i ülésén hasonló megállapításra jutott (MNL OL M-KS 288. f. 5/221. ő. e.).
[21] MNL OL XIX-B-14-50-2184/4/1960.
Ezen a napon történt november 21.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.
Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.
A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.
Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).
Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. szeptember 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő