A Szent Korona átadás-átvétele 1978-ban

„Leltár
amely felvétetett Budapesten, az országház épületében 1978. január 5-én a magyar korona és a koronázási ékszerek szakértői szemléje és azonosítása alkalmából:
1./ Egy darab aranyból készült korona, 19 zománcképpel, drágakövekkel, igaz-gyöngyökkel díszítve, zárt, csúcs- és csüngő díszekkel. Átmérője: 21,3, ill. 20,3 cm.”

Bevezetés 

1978. január 6-án délután az Országház kupolacsarnokában Cyrus Vance amerikai külügyminiszter - Jimmy Carter elnök személyes megbízottjaként - visszaadta Szent István koronáját Magyarország népének. A ceremónián az Országgyűlés elnöke, Apró Antal beszédében a Magyar Népköztársaság nevében köszönte meg a „kormány külpolitikájának visszaigazolását".

Az Archivnet 2008/1. számában Szabó Csaba ismertetett több, a Szent Korona visszaadásának előkészítésére vonatkozó diplomáciai dokumentumot, melyet a Magyar Országos Levéltárban Apró Antal, az Országgyűlés elnökének iratai között található forrásokkal kívánunk kiegészíteni. A dokumentumok a Korona és a koronázási ékszerek átadás-átvételi ünnepségeinek történéseit rekonstruálják.

Az MSZMP KB Politikai Bizottsága

 foglalkozott a Korona és a koronázási ékszerek visszaadásának előkészítésével, amelyen áttekintették a tennivalókat és megtárgyalták a hét pontban összesített amerikai igényeket is, például azt, hogy az átadás ünnepélyes keretek között és a nyilvánosság előtt történjen. Az előterjesztés utolsó pontja kategóriánként sorolta fel az ünnepségre meghívandó személyeket: az Országgyűlés és a kormány képviselőit, a magyarországi egyházak vezetőit, a különféle társadalmi és tömegszervezetek vezető embereit, a felsorolásból azonban kimaradtak az MSZMP, azaz a párt képviselői.

A Korona átadásának zökkenőmentes lebonyolítására számos forgatókönyv és sajtóterv készült, melyekből kiderül, kikből és miként állt össze a meghívottak névsora. Figyeltek például arra, hogy valamennyi egyház első embere és a kulturális és tudományos élet 35 kiemelkedő személyisége - köztük Illyés Gyula, Varga Imre szobrász- és Kocsis Zoltán zongoraművész - mindenképpen jelen legyen az átadáson. A KB ideológiaititkára Győri Imre határozta meg annak a negyven újságírónak, fotóriporternek és tévésnek a feladatait, akik a helyszínről követhették nyomon a ceremóniát.

Az Amerikai Egyesült Államok képviselői kikötötték, hogy mivel a koronát az amerikai nép adja át a magyar népnek, nem kívánják, hogy az azt átvevő delegációt túlzottan politikai szempontok alapján állítsák össze. Ismeretes, hogy míg Kádár János jelenlétét nem kívánták az amerikaiak, addig Apró Antal, mint az Országgyűlés elnöke és a magyar nép nevében a Koronát átvevő személy, valamint Lázár György miniszterelnök és Aczél Györgyminiszterelnök-helyettes (mindketten PB tagok), részt vehettek az eseményen.

1977. december 22-én Nagy János külügyminiszter-helyettes tervezetet készített Apró Antal részére, melyben arra tett javaslatot, hogy az Országgyűlés tagjai közül kik kapjanak meghívást a Korona átadásával kapcsolatos eseményekre. (1. forrás)

Puja Frigyes külügyminiszter 1978. január 3-án terjesztette elő jóváhagyásra Apró Antalnak, Lázár Györgynek és Győri Imre KB titkárnak a magyar-amerikai levélváltás (amerikaiakkal előzetesen egyeztetett) tervezetét, amelyre 1978. január 6-án 15.30-kor került sor Apró Antal és Cyrus Vance amerikai külügyminiszter között. Levelében Apró Antal írásban igazolta, hogy a magyar népet képviselő küldöttség élén, az Egyesült Államok elnökének képviselőjétől, a mellékelt leltárban feltüntetettek szerint, sértetlenül átvette Szent István koronáját és a magyar koronázási ékszereket. Az ünnepélyes átadással Magyar Népköztársaság Kormányának véleménye szerint az Amerikai Egyesült Államok Kormánya eleget tett a koronával és a koronázási ékszerekkel kapcsolatos valamennyi nemzetközi jogi kötelezettségének. (2. forrás)

A magyar és az amerikai levélváltás tervezete mellett a Külügyminisztérium 1978. január 3-án több dokumentumot megküldött Apró Antalnak. Puja Frigyes levélben tájékoztatta Apró Antalt a hozzá eljuttatott iratokról. A Külügyminisztérium megküldte jóváhagyásra Apró Antal válaszbeszédének és a vacsorán mondandó pohárköszöntőjének tervezetét, továbbá témajavaslatot az amerikai féllel történő beszélgetéshez. Emellett Puja Frigyes eljuttatta Apró Antalnak Cyrus Vance beszédének és pohárköszöntőjének magyar fordítását, továbbáJimmy Carter elnök Losonczi Pálnak írt levelének a fordítását is, amelyet Cyrus Vance 1978. január 6-án adott át Losonczi Pálnak. (3. forrás)

A Korona és a koronázási ékszerek átadására összeállították az amerikai delegáció, és - hosszas egyeztetés után - 1978. január 2-ai végleges dátummal a visszaadási ünnepség magyar meghívottainak névsorát. (4. forrás)

1978. január 2-ai keltezéssel a Külügyminisztérium Protokoll Rendezvényi Osztálya részletes és mindenre kiterjedő programtervezetet készített a korona és a koronázási ékszerek ünnepélyes keretek közötti visszaadásáról. (5. forrás)

Tanulságos lehet végignézni, elemezni, ki mindenki szerepelt az ünnepség magyar meghívottainak terjedelmes listáján. A szervezők láthatóan törekedtek arra, hogy minél sokrétűbb legyen az a vendégkör, amelyben az Országgyűlés, az Elnöki Tanács, a SZOT, az Országos Béketanács, a Magyar Nők Országos Tanácsa, a Fegyveres Erők Tábornoki Kara és a KISZ vezetői mellett, helyet kapott 13 egyházi vezető, a Nemzeti Szövetségek és a Magyarok Világszövetsége valamint a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagjai. Cyrus Vance Szent István koronáját Magyarország népének adta vissza, azért a „nép reprezentálására" helyet kaptak az ünnepségeken a kiemelt fizikai, a mezőgazdasági és a vidéki üzemek dolgozóinak képviselői. Mellettük jelen volt még a már említett 35 fő a kulturális és tudományos élet kiemelkedő személyiségei közül, ill. a koronával foglalkozó munkacsoport tagjai valamint a Külügyminisztérium illetékes munkatársai.

Az Apró Antal iratai között őrzött (a Szent Korona visszaadásának iratai címet viselő) dosszié talán egyik legfurcsább forrása az az 1978. január 5-én készített leltár, amelyet a Korona és koronázási ékszerek szakértői szemléje és azonosítása alkalmából készítettek.(6. forrás), A leltár készítője tömör egyszerűséggel, pontos adatokkal úgy kezelte a koronát és a koronázási ékszereket, mint puszta leltári tárgyakat.

A forrásközlésben bemutatott iratok különlegességét azok a megjegyzések adják, amelyeket Apró Antal a számára kérdéses, problémás részeknél saját megjegyzéseivel látott el.

Az iratok jelzete: MOL XVIII-6-k-9. csomó Magyar Országos Levéltár - Országgyűlés - Apró Antal elnöki iratai - Társadalmi szervezetekben betöltött tisztségek iratai - A Szent Korona visszaadásának iratai.

Ezen a napon történt szeptember 16.

1906

Roald Amundsen elsőként éri el a Déli-sarkot.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő