Pillanatfelvétel Szász Endre festőművész és grafikus életéből

„Húszéves ellenségeim vannak. Akár hiszi, akár nem, hiányoznak.”

„Szász Endre második éve tartózkodik Kanadában, s ez alatt rendkívül jó hírnévre tett szert, nemcsak Kanadában, de az USA-ban és Mexikóban is. Több százra tehető azoknak a képeknek a száma, amelyet megfestett, különböző galériákon keresztül kiállított, és az itteni körülményekhez képest nagyon magas áron értékesített. […] Felajánlotta, hogy a Torontó-i rezidenciáját térítés nélkül a magyar államnak ajándékozza. (Ha nem fogadható el, odahaza forint elszámolásban lehet rendezni. A ház értéke kb. 150 ezer dollár.) Egy cserével így megoldást nyerne a nagyköveti rezidencia problémája.”

Kanadai évek

Forrásközlésünkben a Magyar Országos Levéltárban található néhány forrás segítségével Szász Endre életének Kanadában töltött néhány részletét, egy-egy mozzanatát mutatjuk be. Az életéről eddig megjelent könyvek, a művész visszaemlékezéseinek, élményeinek és anekdotáinak lejegyzésével a színes egyéniség megragadását tartották fontosnak, tevékenységéhez, művészetéhez fűződő eredeti levéltári dokumentumok azonban még nem láttak napvilágot. Teljes művészi munkásságának bemutatására nem vállalkozhatunk, csak ízelítőt adunk életének Kanadában töltött időszakából.

Említettük, hogy Szász Endre a Művelődésügyi Minisztérium engedélyével tartózkodott Kanadában. A kanadai magyar nagykövetség kezdeményezésére 1972 októberében Bartha János nagykövet felkérte a Torontóban tartózkodó Szász Endre festőművészt, hogy működjön közre Petőfi Sándor születése 150. évfordulójának torontói megünneplésében. Szász Endre tevékenységét a nagykövetség pozitívan értékelte. Véleményük szerint Szász Endre fontos kulturális missziót teljesít, élvezi „a legbefolyásosabb körök bizalmát", és besegít a nagykövetség munkájába. Szász Endre vállalta a megtisztelő feladatot, hogy Petőfi legismertebb verseihez képillusztrációkat készítsen, és Petőfiről előadást tartson magyar nyelven, tolmács segítségével a nagykövetség elképzelése és intenciói alapján. Az elképzelés megvalósítása előtt kikérték a Konzuli Főosztály és a Sajtófőosztály véleményét. Mindkét főosztály messzemenően támogatta a nagykövetség kezdeményezését és javaslatát, mivel az „belevág a Kanadával kapcsolatos kulturális elképzeléseinkbe," azonban kérték, hogy a Művelődésügyi Minisztérium és a Kulturális Kapcsolatok Intézetének (KKI) véleményét is hallgassák meg az ügyben. A Kulturális Kapcsolatok Intézete - a Külügyminisztérium kérésére - tájékozódott a minisztériumban Szász Endre személyéről. A kapott információk alapján a KKI és a minisztérium egyetértett a javaslattal, és nem fogalmazott meg ellenvéleményt. Megállapították, „Szász tehetséges festő és grafikus és már más esetben is készített képillusztrációkat Petőfi verseivel kapcsolatban", „Szász Endre itthoni illusztrátori tevékenysége [...] biztosítékot nyújt arra, hogy színvonalas, a Petőfi évfordulóhoz méltó kiállítást fog rendezni Kanadában", ugyanakkor a „Szász-grafikák színesebbé tehetik a Petőfi évfordulót, és emelhetik annak színvonalát". Mindezen pozitív vélemények ellenére „Nem tanácsoljuk [...], hogy nevezettet előadásra kérjék fel, mert erre alkalmatlannak tartjuk." Az indokok között szerepelt, hogy „Szász Endre csapongó fantáziája, sokszor eredetieskedő ötletei, sok pesti szóhasználata" vitathatóvá teszi az előadás színvonalát, és megnyugtatóbbnak tartanák, ha a kiállításra előadás nélkül kerülne sor. Komornik Zoltán, a KKI főosztályvezetője a kapott információkat eljuttatta a Külügyminisztériumba.

 
 

A Művelődésügyi Minisztérium határozata Szász Endre kanadai munkavállallásáról

Jelzet: MOL XIX-I-4-m-1.tétel-91808-1970.

A Petőfi évfordulót számos helyen megünnepelték Kanadában, így Torontóban is - Szász Endre előadása nélkül. Közülük a legjelentősebbet, 1973. június 7-én az ottawai Nemzeti Kultúrcentrum (National Arts Center) nagyszalonjában tartották a magyar nagykövetség rendezésében, amelyen bemutatták Szász Endre 30 képből álló Petőfi verstémákra festett olajfestmény sorozatát is.

Egy másik dokumentum szerint Szász Endre kanadai tartózkodásának kezdetén több alkalommal foglalkozott a hazatérés gondolatával. 1972 őszén hazatérése sürgőssé vált, mivel egészségi állapota megromlott, egyik szemét meg kellett operáltatnia. Emiatt kérte útlevelének újbóli meghosszabbítását és hazatérésének engedélyezését „függetlenül attól, hogy a hatóságaink engedélyezik-e a további kanadai tartózkodását" vagy sem. Szász Endre mindenképpen haza akart utazni, bár további elképzelése volt „néhány évet a földrészen úgy eltölteni, hogy közben hónapokon át Magyarországon is dolgozna". A kérés gyakorlatilag a kétlaki életre vonatkozott. 1972-ben kérte, hogy ingóságait és két személygépkocsiját vámmentesen hazavihesse. Az engedély megadásának ellentételeként felajánlotta a magyar államnak a kb. 150 000 $ értékű torontói házingatlanát. A torontói ingatlanátvétel ügyében komoly polémia bontakozott ki a nagykövetség és a Külügyminisztérium között, mivel nem volt ismeretes, hogy Kanadában milyen feltételek mellett ruházható át magánszemély ingatlantulajdona külképviseletre. A Pénzügyi és Tervosztály az ingatlanátvétel ügyének jogi vonatkozásait nem ismerte, ezért az ügyet áttették a Nemzetközi Jogi Osztályhoz. Kiderült, semmilyen kanadai törvény nem tiltja az ajándékozást, csak új ingatlan vásárlásához szükséges a kanadai külügyminisztérium jóváhagyása. E bonyolult helyzetben a nagykövetség azzal a javaslattal állt elő, hogy megfelelő szinten elvi döntést hozzanak a Szász Endre által felvetett egyes kérdésekre. Ottawában közölték Szász Endrével, hogy 1972 év végéig térjen haza gyógykezeltetése céljából, és felgyógyulásáig majd „valamilyen módszert találunk, ami biztosítja, hogy kiutazhasson kiállításokra és festés céljából is". Hozzájárultak ingóságai vámmentes hazaküldéséhez és felajánlott háza átvételéhez. A nagykövetség javasolta, hogy „viszonylag nagy összegű megtakarított pénzét a magyar rendeletek szerint utalja át".

 

Híradás a cobourgi galéria megnyitójáról

Jelzet: MOL XIX-J-1-j-Kanada-001005/8-1973.

1972-ben Szász Endre nemcsak házingatlanát ajánlotta fel a magyar államnak, hanem saját eszközeivel tevékenyen hozzájárult ahhoz, hogy a Kanadában fellelhető magyar ereklyéket festményeiért cserébe visszaszerezze a magyar államnak. Ezek közé tartozott például egy XVII. század első felében készült, 27 darabból álló térképészeti ritkaság, amelyet visszaszerzett, és képéért cserébe a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozott. De megemlíthetünk egy nagy értékű, eredeti Kölcsey kéziratot is, amit eljuttattak a Petőfi Irodalmi Múzeumnak.

Ezen a napon történt május 25.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Nemzetközi kapcsolatok a 20. század második felében

Sokan és joggal vélik úgy, hogy a 20. századi magyar politikai gondolkodás egyik fő jellemzője a kellő nemzetközi kitekintés, a külpolitikai horizont hiánya volt. Ez nagyrészt abból adódott, hogy Magyarország évszázadokon át nem volt független állam, így önálló külpolitikával sem rendelkezett. Függetlenségét ténylegesen 1918 végén, az Osztrák‒Magyar Monarchia szétesésének pillanataiban nyerte el, jogilag pedig paradox módon az ország területét megcsonkító trianoni békeszerződés állította vissza. A két világháború közötti időszakban nem csak a politika iránt érdeklő „átlagemberek”, de nemegyszer maguk a döntéshozók sem látták át teljes egészében a nemzetközi összefüggéseket, vagy pedig ideológiai megfontolásokból figyelmen kívül hagyták azokat. Ez gyakran hibás, átgondolatlan és káros döntéseket eredményezett, ‒ elég, ha csak a Szovjetunió elleni elhamarkodott hadba lépésre gondolunk. A második világháborút követően Magyarország ismét elvesztette függetlenségét, és közel 45 évig az ún. keleti blokk többi országával együtt a Szovjetunió csatlósa volt. Önálló külpolitikáról vagy külpolitikai gondolkodásról ‒ főleg az 1950-es években ‒ nem, vagy csak alig lehetett szó.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája: „Nemzetközi kapcsolatok a 20. század második felében”. Elsődleges célunk az, hogy a magunk szerény eszközeivel hozzájáruljunk a nemzetközi kapcsolatok 20. századi történetének jobb megismeréséhez, ezzel is segítve olvasóink jobb eligazodását a mai kusza külpolitikai viszonyok között. Kiss András az amerikai–iráni kapcsolatokat helyezi történelmi távlatba, Wencz Balázs Kádár János és a keletnémet kommunista vezér, Erich Honecker 1977. márciusi tárgyalásait ismerteti, míg Garadnai Zoltán azt mutatja be, miként látták Magyarországot az 1980-as évek elején francia szemmel. Seres Attila két fiatal magyarországi görög emigráns 1956-os kalandos sorsát eleveníti fel, Kántás Balázs pedig az 1920-as évek elejére kalauzol vissza bennünket, és egy „magyar sörpuccs” tervének történetéről ír.

Budapest, 2020. április 17.

A szerkesztők