Pillanatfelvétel Szász Endre festőművész és grafikus életéből

„Húszéves ellenségeim vannak. Akár hiszi, akár nem, hiányoznak.”

„Szász Endre második éve tartózkodik Kanadában, s ez alatt rendkívül jó hírnévre tett szert, nemcsak Kanadában, de az USA-ban és Mexikóban is. Több százra tehető azoknak a képeknek a száma, amelyet megfestett, különböző galériákon keresztül kiállított, és az itteni körülményekhez képest nagyon magas áron értékesített. […] Felajánlotta, hogy a Torontó-i rezidenciáját térítés nélkül a magyar államnak ajándékozza. (Ha nem fogadható el, odahaza forint elszámolásban lehet rendezni. A ház értéke kb. 150 ezer dollár.) Egy cserével így megoldást nyerne a nagyköveti rezidencia problémája.”

Békegesztus? 

Szász Endre kanadai tevékenységére az Egyesült Államokban is felfigyeltek, ezt bizonyítja Bartha János nagykövet 1973. január 23-án kelt szigorúan titkos feljegyzése. A feljegyzés szerint Szász Endre festőművészt a Fehér Ház illetékes kulturális tisztviselője megkereste, és felkérte, hogy márciusban ajándékozzon egy béketárgyú festményt

amerikai elnöknek. Szász Endre minderről tájékoztatta a nagykövetet, és véleményt kért a kérés teljesíthetőségéről. Elképzelése szerint egy „a háborútól fáradt" című festményt szeretne készíteni, melyet a közeljövőben el is készít. A nagykövet kérte Szász Endrét, hogy ne kötelezze el magát, mivel a magyar hivatalos szervek véleményét ki kell kérni, és javasolta a washingtoni nagykövet tájékoztatását az ügyről. A felmerült kérdések tisztázása érdekében Ilyés András, az ügy előadója - utóbb figyelmen kívül hagyott - feljegyzést készített az ügyről. Véleménye szerint a táviratból egyértelműen kitűnik, hogy amerikai kezdeményezésről van szó, melynek célja, hogy Nixon elnök személyét „ily módon is a vietnami béke megteremtőjévé avassa". Feltételezte, hogy az amerikaiak más irányban is kifejtenek ehhez hasonló akciókat az amerikai politika és Nixon elnök népszerűsítése céljából. Ilyés szerint „helytelen lenne a vietnami békéhez kapcsolódó festmény Nixonnak ajándékozása", melyet politikai szempontok, és Nixon elnöknek a vietnami háborúban játszott szerepére hivatkozva ellenzett. Érdekesnek tűnik Nagy János külügyminiszter-helyettesnek az előadóíven kézírással írt megjegyzése, ami egyúttal a vezető képzőművészeti járatlanságát is bizonyítja: „Így nehéz dönteni. Ki az a Szász Endre? Mióta és miért van kint? [...] Mi róla itthon a politikai és művészi vélemény?".

 

 A Curl Galéria katalógusa

Jelzet: MOL XIX-J-1-j-Kanada-001005/8-1973.

Szász Endre alternatív megoldásként ajánlotta, hogy a Fehér Ház számára külön képet fest Sakkjáték címmel, amely - véleménye szerint - kifejezné, hogy a „végső győzelem nem kétséges a két társadalmi rendszer harcában." Ha ez nem felelne meg, akkor felajánlja amerikai kiállításain már szerepelt Háborúban elfáradt című festményét, amely „egy sötét színekkel festett, elgyötört arcú öregembert ábrázolna és kifejezné az emberiség iszonyú szenvedéseit, melyet a háborúk okoznak". A nagykövetség, témáját tekintve a Sakkjáték című elfogadását ajánlotta, azzal a kikötéssel, hogy „Szász [Endre] alapos felkészítése, illetve eligazítása" szükséges, de a Külügyminisztérium a Rózsát tartó kéz című alkotás mellett döntött. Ez megegyezett a Fehér Ház egyik illetékese által javasolt képpel, ami szerepelt Szász Endre készülő washingtoni kiállításának anyagában, s amit az amerikaiak „Békegesztus" („The peace gesture") címmel láttak el. A magyar Külügyminisztérium egyúttal ragaszkodott a festmény eredeti címéhez. (A festmény fotóját, más - a Curl Gallery kiállítási prospektusán található - alkotásokkal együtt, mellékeljük.)

 

 A Rózsát tartó kéz a Curl Galéria katalógusában

Jelzet: MOL XIX-J-1-j-Kanada-001005/8-1973.

Ugyanakkor utasították a nagykövetséget, hogy Szász Endre „a felajánlás megtételekor mondja meg a festmény címét, és hárítsa el a festmény címének megváltoztatására irányuló törekvéseket." A Külügyminisztérium fontosnak tartotta, ha Nixon elnök elfogadja az ajándékot, akkor „az átadás megfelelő légkörben, a magyar és amerikai népek közötti kapcsolatok jegyében történjen". Szász Endre pedig attól félt, hogy „a festményébe mást magyaráznak bele, mint amit ő fejez ki", ezért a rózsát tartó kezet újra megfestette „reprezentatívabb formában".

  

A Curl Galéria ismertetője

 Szász Endre önéletrajza és aláírása

Jelzet: MOL XIX-J-1-j-Kanada-001005/8-1973.

Közben az amerikai magyar nagykövetség tudomást szerzett a washingtoni Curl Galéria vezetőjétől, Brad Curl-től Szász Endre amerikai útjáról és kiállításáról. A kiállítás beharangozó kiadványában szerepelt a „vasfüggöny" kifejezés, ami ellen Szász Endre tiltakozott, és kérte, hogy azt húzzák ki a már kinyomtatott brosúrán, amit meg is tettek. E kis közjáték után Szász Endre felkereste a nagykövetséget, és megpróbálta tisztázni magát, hogy „legálisan van külföldön, amit tesz, azt engedéllyel teszi, és mindenben együtt kíván működni a követséggel". Ugyanakkor kérte, hogy a nagykövetség közölje vele kívánságait, észrevételeit, mert „ő nem ért a politikához", elég régen él Kanadában, de „az aktuális politikai kérdésekben tájékozatlan, így a követség segítse tanácsaival". A kiállítás hivatalos megnyitójára 1973. február 2-án került sor, melyen „sok magyar származású ember jelent meg". Szabó Károly nagykövet jelentést készített Péter János külügyminiszternek a kiállításról, s összefoglalójában megjegyezte, hogy „a művész magatartása [...] lojális, sőt kifejezetten segítőkész. A vele folytatott beszélgetések folyamán állandóan kereste annak a lehetőségét, hogy mivel használhat hazájának. A fenti pontokban ismertetett felajánlások egy részét ő maga kezdeményezte. [...] Úgy gondoljuk, hogy jelenlétét és tekintélyét a nagykövetség kapcsolatainak további szélesítésére a jövőben is hasznosítani tudjuk."

Ezen a napon történt április 16.

1944

Második világháború: a brit–amerikai szövetséges légierő bombázza Belgrádot, 1100 ember hal meg.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Megjelent az ArchívNet 2025. évi első száma. Friss lapszámunkban az 1940-es, 1950-es évek változásaihoz kapcsolódó forrásismertetések olvashatók. Ezek a változások, fordulatok mind kötődnek a magyarországi politikai változásokhoz: személyes sorsok alakulását befolyásolhatták. Legyen szó akár helyi katolikus szervezőmunkáról vagy éppen egy-egy megszervezett ünnepségről az 1941-ben Magyarország által visszaszerzett területen.

Az időrendet tekintve Gorzás Benjámin (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) írása mutatja be a legkorábbi eseménysort, igaz ennek az előzményei korábbra nyúlnak vissza. Három forrás segítségével világítja meg, hogy a Vitézi Rend Zrínyi Csoportja miként igyekezett létrehozni, majd ápolni Zrínyi Miklósnak, a hadvezérnek és költőnek az emlékét. A kultuszteremtéshez az is löketet adott, hogy 1941 áprilisában Magyarország visszafoglalta a Muraközt is: így a Zrínyi-család szempontjából kiemelt jelentőségű településeken – Csáktornyán és Szentilonán – is lehetett rendezvényeket szervezni.

Sulák Péter (doktorandusz, Pázmány Péter Katolikus Egyetem) forrásismertetésében az 1945-öt követő politikai átalakulások helyi lenyomata jelenik meg. 1948-ban Magyarországon végbement a látható politikai fordulat, egyben zajlott az 1947-ben meghirdetett Boldogasszony-év is. A feszült politikai légkör rányomta a bélyegét az egyházak (jelen esetben a római katolikus) életére. A publikált dokumentum arról számol be, hogy az MDP helyi pártszervezete miként áll hozzá, illetve miként „koordinálta” Jászapátiban a Mária-napi ünnepséget.

Szintén a római katolikus egyház és a kommunisták kezébe került államhatalom viszonyához kapcsolódóan mutat be forrást Purcsi Adrienn (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem), aki egy állambiztonsági jelentéséből mutat be egy részletet. A közölt részlet második világháború előtti gyökerekkel rendelkező KALOT mozgalom miként lehetetlenült el 1945-öt követően. A jelentés főszereplője Kerkai Jenő, a KALOT egyik főszervezője, azonban feltűnik benne cselekvő aktorként Szekfű Gyula is, aki moszkvai nagykövetként próbált a KALOT, illetve – tágabban értve – a Demokrata Néppárt ügyében eljárni.

Mindszenty József alakja az előző két ismertetésben is felsejlik (a Mária-évet Magyarországon ő hirdette meg esztergomi érsekként, és szintén ő volt az, aki Kerkaitól megvonta a támogatását a pártalapítás esetében). Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésben Mindszenty ugyanakkor a főszereplő, aki az 1956. évi forradalom és szabadságharc leverése utáni instabil időszakban keresett menedéket a budapesti amerikai nagykövetségen. A két szuperhatalmat, a menedéket biztosító Egyesült Államokat és a Magyarországot megszálló Szovjetuniót is foglalkoztatta Mindszenty helyzete. Előbbieket többek között azért – mint az ismertetésből kiderül, hogy Mindszenty megérti-e, hogy számára nem politikai, hanem humanitárius menedéket nyújtottak.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2025. február 14.

Miklós Dániel
főszerkesztő