Pillanatfelvétel Szász Endre festőművész és grafikus életéből

„Húszéves ellenségeim vannak. Akár hiszi, akár nem, hiányoznak.”

„Szász Endre második éve tartózkodik Kanadában, s ez alatt rendkívül jó hírnévre tett szert, nemcsak Kanadában, de az USA-ban és Mexikóban is. Több százra tehető azoknak a képeknek a száma, amelyet megfestett, különböző galériákon keresztül kiállított, és az itteni körülményekhez képest nagyon magas áron értékesített. […] Felajánlotta, hogy a Torontó-i rezidenciáját térítés nélkül a magyar államnak ajándékozza. (Ha nem fogadható el, odahaza forint elszámolásban lehet rendezni. A ház értéke kb. 150 ezer dollár.) Egy cserével így megoldást nyerne a nagyköveti rezidencia problémája.”

Békegesztus? 

Szász Endre kanadai tevékenységére az Egyesült Államokban is felfigyeltek, ezt bizonyítja Bartha János nagykövet 1973. január 23-án kelt szigorúan titkos feljegyzése. A feljegyzés szerint Szász Endre festőművészt a Fehér Ház illetékes kulturális tisztviselője megkereste, és felkérte, hogy márciusban ajándékozzon egy béketárgyú festményt

amerikai elnöknek. Szász Endre minderről tájékoztatta a nagykövetet, és véleményt kért a kérés teljesíthetőségéről. Elképzelése szerint egy „a háborútól fáradt" című festményt szeretne készíteni, melyet a közeljövőben el is készít. A nagykövet kérte Szász Endrét, hogy ne kötelezze el magát, mivel a magyar hivatalos szervek véleményét ki kell kérni, és javasolta a washingtoni nagykövet tájékoztatását az ügyről. A felmerült kérdések tisztázása érdekében Ilyés András, az ügy előadója - utóbb figyelmen kívül hagyott - feljegyzést készített az ügyről. Véleménye szerint a táviratból egyértelműen kitűnik, hogy amerikai kezdeményezésről van szó, melynek célja, hogy Nixon elnök személyét „ily módon is a vietnami béke megteremtőjévé avassa". Feltételezte, hogy az amerikaiak más irányban is kifejtenek ehhez hasonló akciókat az amerikai politika és Nixon elnök népszerűsítése céljából. Ilyés szerint „helytelen lenne a vietnami békéhez kapcsolódó festmény Nixonnak ajándékozása", melyet politikai szempontok, és Nixon elnöknek a vietnami háborúban játszott szerepére hivatkozva ellenzett. Érdekesnek tűnik Nagy János külügyminiszter-helyettesnek az előadóíven kézírással írt megjegyzése, ami egyúttal a vezető képzőművészeti járatlanságát is bizonyítja: „Így nehéz dönteni. Ki az a Szász Endre? Mióta és miért van kint? [...] Mi róla itthon a politikai és művészi vélemény?".

 

 A Curl Galéria katalógusa

Jelzet: MOL XIX-J-1-j-Kanada-001005/8-1973.

Szász Endre alternatív megoldásként ajánlotta, hogy a Fehér Ház számára külön képet fest Sakkjáték címmel, amely - véleménye szerint - kifejezné, hogy a „végső győzelem nem kétséges a két társadalmi rendszer harcában." Ha ez nem felelne meg, akkor felajánlja amerikai kiállításain már szerepelt Háborúban elfáradt című festményét, amely „egy sötét színekkel festett, elgyötört arcú öregembert ábrázolna és kifejezné az emberiség iszonyú szenvedéseit, melyet a háborúk okoznak". A nagykövetség, témáját tekintve a Sakkjáték című elfogadását ajánlotta, azzal a kikötéssel, hogy „Szász [Endre] alapos felkészítése, illetve eligazítása" szükséges, de a Külügyminisztérium a Rózsát tartó kéz című alkotás mellett döntött. Ez megegyezett a Fehér Ház egyik illetékese által javasolt képpel, ami szerepelt Szász Endre készülő washingtoni kiállításának anyagában, s amit az amerikaiak „Békegesztus" („The peace gesture") címmel láttak el. A magyar Külügyminisztérium egyúttal ragaszkodott a festmény eredeti címéhez. (A festmény fotóját, más - a Curl Gallery kiállítási prospektusán található - alkotásokkal együtt, mellékeljük.)

 

 A Rózsát tartó kéz a Curl Galéria katalógusában

Jelzet: MOL XIX-J-1-j-Kanada-001005/8-1973.

Ugyanakkor utasították a nagykövetséget, hogy Szász Endre „a felajánlás megtételekor mondja meg a festmény címét, és hárítsa el a festmény címének megváltoztatására irányuló törekvéseket." A Külügyminisztérium fontosnak tartotta, ha Nixon elnök elfogadja az ajándékot, akkor „az átadás megfelelő légkörben, a magyar és amerikai népek közötti kapcsolatok jegyében történjen". Szász Endre pedig attól félt, hogy „a festményébe mást magyaráznak bele, mint amit ő fejez ki", ezért a rózsát tartó kezet újra megfestette „reprezentatívabb formában".

  

A Curl Galéria ismertetője

 Szász Endre önéletrajza és aláírása

Jelzet: MOL XIX-J-1-j-Kanada-001005/8-1973.

Közben az amerikai magyar nagykövetség tudomást szerzett a washingtoni Curl Galéria vezetőjétől, Brad Curl-től Szász Endre amerikai útjáról és kiállításáról. A kiállítás beharangozó kiadványában szerepelt a „vasfüggöny" kifejezés, ami ellen Szász Endre tiltakozott, és kérte, hogy azt húzzák ki a már kinyomtatott brosúrán, amit meg is tettek. E kis közjáték után Szász Endre felkereste a nagykövetséget, és megpróbálta tisztázni magát, hogy „legálisan van külföldön, amit tesz, azt engedéllyel teszi, és mindenben együtt kíván működni a követséggel". Ugyanakkor kérte, hogy a nagykövetség közölje vele kívánságait, észrevételeit, mert „ő nem ért a politikához", elég régen él Kanadában, de „az aktuális politikai kérdésekben tájékozatlan, így a követség segítse tanácsaival". A kiállítás hivatalos megnyitójára 1973. február 2-án került sor, melyen „sok magyar származású ember jelent meg". Szabó Károly nagykövet jelentést készített Péter János külügyminiszternek a kiállításról, s összefoglalójában megjegyezte, hogy „a művész magatartása [...] lojális, sőt kifejezetten segítőkész. A vele folytatott beszélgetések folyamán állandóan kereste annak a lehetőségét, hogy mivel használhat hazájának. A fenti pontokban ismertetett felajánlások egy részét ő maga kezdeményezte. [...] Úgy gondoljuk, hogy jelenlétét és tekintélyét a nagykövetség kapcsolatainak további szélesítésére a jövőben is hasznosítani tudjuk."

Ezen a napon történt március 29.

1973

Az utolsó amerikai katona is elhagyja Vietnamot.Tovább

1974

Először közelíti meg és küld fényképeket űrszonda (Mariner–10) a MerkúrrólTovább

1976

Dálnoki Veress Lajos honvéd vezérezredes, II. világháborús hadseregparancsnok (*1889)Tovább

1989

A rákoskeresztúri Új köztemetőben Kralovánszky Alán régész és a Budapesti Igazságügyi Orvosszakértői Intézet szakcsoportja megkezdik a...Tovább

  • <
  • 2 / 2
  •  

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő