Pillanatfelvétel Szász Endre festőművész és grafikus életéből

„Húszéves ellenségeim vannak. Akár hiszi, akár nem, hiányoznak.”

„Szász Endre második éve tartózkodik Kanadában, s ez alatt rendkívül jó hírnévre tett szert, nemcsak Kanadában, de az USA-ban és Mexikóban is. Több százra tehető azoknak a képeknek a száma, amelyet megfestett, különböző galériákon keresztül kiállított, és az itteni körülményekhez képest nagyon magas áron értékesített. […] Felajánlotta, hogy a Torontó-i rezidenciáját térítés nélkül a magyar államnak ajándékozza. (Ha nem fogadható el, odahaza forint elszámolásban lehet rendezni. A ház értéke kb. 150 ezer dollár.) Egy cserével így megoldást nyerne a nagyköveti rezidencia problémája.”

5. Szász Endre ajándéka a kanadai Cobourgban megnyitott új galériának

  

a.

 

MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NAGYKÖVETSÉGE

EMBASSY OF THE HUNGARIAN PEOPLE'S REPUBLIC

 

69/1973.                                                                                Szigorúan titkos!

Előadó: Révész Miklós                                                         

Tárgy: Képajándékozás a Cobourg-i Galériának

Cobourg város vezetői felkértek arra, hogy 1973. február 23-án, ünnepélyes keretek között adjam át Szász Endre magyar festőművész ajándékát - 10 képből álló grafikai sorozatot - a városban újonnan létesülő képgaléria számára.

A Kanadában egyedülálló társadalmi összefogással létesülő képcsarnoknak nagy jelentőséget szánnak a kultúra és a képzőművészet terjesztésében. A megnyitás alkalmával kiállítást rendeznek

ismert magyar származású francia festő műveiből. Az eseményen az alapító bizottságon és a polgármesteren kívül részt vesznek a kanadai művészeti élet kiválóságai, a sajtó és a rádió képviselői. Az ajándékozási aktust megelőzően a város elöljárói és művészeti vezetői vacsorát adnak a magyar vendégek tiszteletére.

Az adomány átadása után néhány szóban megemlékezem Szász Endre életéről és munkásságáról, a magyar képzőművészet jelenlegi helyzetéről, a kulturális élet területén elért eredményeinkről. Érdemes megemlíteni az aktus szimbolikus jelentőségéhez, hogy a kanadai képzőművészet eme új galériájának megnyitását két jelentős magyar festőművész neve fémjelzi. E szimbolika jó példája lehet az országaink közötti kulturális kapcsolatok fejlődésének, egymás jobb megértését és megismerését szolgálja. Kifejezem reményemet, hogy a jövőben szélesedni fognak az országaink közötti kulturális kapcsolatok, melyeknek Szász Endre igen jó előfutára és helycsinálója.

A képcsarnok létrehozásának, a kulturális centrumok felépítésének kezdeményezője a Galéria igazgatója, John R. Taylor ismert kanadai művészettörténész. Taylor nagy tisztelője a magyar képzőművészetnek, járt Magyarországon, felesége a Kossuth díjas

festőművész lánya.

Véleményem szerint ez a kis akció is jó szolgálatot tesz a magyar kultúra, művészetünk és ezen keresztül országunk népszerűsítésének. Feltárja az országaink közötti kulturális kapcsolatok bővítésének lehetőségeit, kétoldalú hasznosságát.

Bartha János

nagykövet

 

Péter János elvtárs

külügyminiszter

BUDAPEST

 

Jelzet: MOL XIX-A-33- b -0066/91973. (Magyar Országos Levéltár, Kulturális Kapcsolatok Intézete, TÜK iratok

 

b.

 

MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NAGYKÖVETSÉGE

EMBASSY OF THE HUNGARIAN PEOPLE'S REPUBLIC

Ottawa

SZIGORÚAN TITKOS!

Ottawa, 1973. március 20.

Tárgy: Képajándékozás a Cobourg-i Galériának

69/1/1973.

Előadó: Révész Miklós

Hiv. sz.: 69/1973.

A Cobourg-i Képgaléria elnökének, Charles Hagen-nak és a Galéria igazgatójának, John Taylor ismert kanadai művészettörténésznek a felkérésére 1973. február 23-án, több mint száz meghívott vendég jelenlétében átadtam a Galériának Szász Endre festőművész ajándékát: egy 10 képből álló grafikai sorozatot.

Az ünnepélyes aktuson jelen volt Szász Endre festőművész és felesége, Fisher asszony, járási elnökhelyettes, a város és a torontói művészeti élet vezetői.

Az átadással egyidejűleg nyitották meg Victor Vasarely kiállítását.

Az átadás alkalmával elmondott beszédemben megemlékeztem Cobourg történelmi és kulturális szerepéről, a társadalmi erővel létrehozott Galéria jelentőségéről. A magyar művészek hozzájárulása (itt Szász és Vasarely) a kanadai kulturális és művészeti élet fejlődéséhez szimbólum és egyben példája az országaink közötti kulturális együttműködés lehetőségeinek.

A Galériában megtartott ünnepélyes aktus előtt a város vezetői fogadást adtak tiszteletemre.

A február 24-i torontói, cobourgi és peterboroughi lapok tudósításban számoltak be az eseményről.

Maga az ajándékozás ténye nem tartozik a jelentősebb események közé Kanadában, mivel gyakorlatilag egy kisvárosban történt. Főleg a

cikke, ugyanakkor elkerült vezető kanadai politikai körökbe is. A külügyi főosztályvezető igen pozitívan tért vissza a cikk alapján az ajándékozásra, kedvezően értékelte az elhangzott beszédet és azt a célkitűzésünket, hogy nemcsak a nagy kanadai városokra koncentrálunk egyes kulturális akcióink során.

Szász Endre festőművésznek külön levélben is megköszöntem, hogy az ajándékozást a nagykövetséggel együttműködve bonyolította le, és ezzel hozzájárult kulturális tevékenységünkhöz Kanadában.

Bartha János

nagykövet

Péter János elvtárs

külügyminiszter

BUDAPEST

 

Jelzet: MOL XIX-A-33- b -0066/91973. (Magyar Országos Levéltár, Kulturális Kapcsolatok Intézete, TÜK iratok)

c.

 

MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NAGYKÖVETSÉGE

EMBASSY OF THE HUNGARIAN PEOPLE'S REPUBLIC

Ottawa

SZIGORÚAN TITKOS!

Ottawa, 1973. június 21.

Tárgy: Petőfi emlékünnepség és kiállítás Ottawában

40/1/1/1973.

Előadó: dr. Tisovszky János

Petőfi Sándor születésének 150. évfordulója alkalmából szervezett kanadai rendezvény-sorozatnak egyik kiemelkedő jelentőségű eseménye volt Kanada fővárosában, Ottawában megrendezett ünnepség és kiállítás.

Az eseményre június 7-én került sor a főváros egyik legimpozánsabb épületében, a Nemzeti Kultúrcentrum (National Arts Center) nagyszalonjában. (A termet az intézmény igazgatója, személyes, jó kapcsolatunkra való tekintettFel ingyen bocsátotta rendelkezésünkre.) Korábbi megbeszéléseink eredményeként Szász Endre, a jelenleg Kanadában dolgozó magyar festőművész erre az időre készült el a mintegy 30 tablóból álló, Petőfi vers-témákra festett olajfestmény sorozatával.

Az ünnepség programja során a nagykövet bevezetője után dr. Christopher Levenson, az ottawai Carleton Egyetem angol- és irodalom szakos professzora tartott ünnepi beszédet Petőfi életéről, munkásságáról, költészetéről. (A professzor egyébként maga is költő és műfordító, igen sok mai magyar költőt is fordított és fordít angolra. Az előadás teljes szövegét vele előzetesen megbeszéltük - egy példányát mellékeljük.)

A megemlékező beszéd után a nagykövet bemutatta Szász Endrét, majd megnyitotta a kiállítást.

A Petőfi megemlékezést és a kiállítást a nagykövet fogadása követte.

Több mint kétszáz meghívott vendég között megjelent többek között Fergusson asszony, a kanadai Szenátus elnöke, Halstead külügyminiszter-helyettes, több más minisztérium miniszterhelyettese, az ottawai diplomáciai testület számos vezetője, a kanadai kulturális, művészeti, politikai és társadalmi élet vezető személyiségei. (Több miniszter előzetes jelentkezése ellenére nem tudott eljönni egy fontos parlamenti ülés vita miatt.)

Az eseményt a helyi sajtó már előzetesen is hirdette, míg az ünnepségről és megnyitásról mind a sajtó, mind a rádió megemlékezett.

A kiállítás maga tíz napig volt nyitva a nagyközönség számára - tekintettel arra, hogy ebben az időben igen nagy az Ottawába szervezett túrával érkezők száma, amelyek programjában szinte kivétel nélkül szerepel a Kultúrcentrum megtekintése - így a kiállítást több ezren tekintették meg.

Megemlítem még, hogy hasonló emlékünnepség és kiállítás szervezésére kerül sor július 6-án Ontario tartomány egyik nagyobb városában, Kingstonban, a helyi magyar kulturális klub és a városi vezetők segítségével. (Ez az esemény egyben bele illeszkedik a város fennállásának 300. évfordulóját ünneplő rendezvénysorozatba is.) Erről annak idején külön jelentünk.

A diplomáciai testület dean-jével megbeszélve, június 14-én az ún. nagyköveti ebédet a National Arts Center szalonjában rendeztük meg, ahol a Szász-féle Petőfi kiállítás még mindig nyitva volt. Az ebéd időtartamára a helyiségek le voltak zárva, így csak a nagyköveti ebéd zajlott a kiállítási teremben. Ennek eredményeként még azok a nagykövetek, akik valamilyen oknál fogva nem vettek részt a megnyitó ünnepségen, megismerkedhettek Petőfi munkásságával. Kivétel nélkül elismerés hangján foglalkoztak mind a festményekkel, mind Petőfi témájával.

Értékelés:

Az esemény maga kevés eltéréssel azonos a világszerte megrendezett Petőfi évforduló ünnepségeivel, azonban néhány említésre méltó megállapítást lehet tenni:

1.)   Petőfi nem nagyon ismert Kanadában, az esemény hozzájárult megismertetéséhez.

2.)   A Külügyminisztérium hathatós segítsége hozzájárult a kiállítás sikeréhez.

3.)   A rendezvény kapcsán, főleg annak nívója következtében nő az érdeklődés hasonló jellegű kiállítások megrendezése iránt Kanada szerte.

4.)   Szász Endre festőművész azzal együtt, hogy a kiállítás hozzájárult népszerűsítéséhez Kanada fővárosában, így üzleti vonatkozásban a „besegítése" tulajdonképpen megtérült számára, munkájával segítséget nyújtott ehhez és az ezt követő rendezvényekhez, amiért is írásbeli köszönetem fejeztem ki.

5.)   Az itteni hivatalos szervek segítőkészségét hasonló kanadai kiállítás budapesti megrendezésének engedélyezésénél javaslom figyelembe venni.

Bartha János

nagykövet

Péter János elvtárs,

külügyminiszter

BUDAPEST

 

Jelzet: MOL XIX-A-33-b-0066/10-1973. (Magyar Országos Levéltár, Kulturális Kapcsolatok Intézete, TÜK iratok)

 

Ezen a napon történt március 28.

1914

Bohumil Hrabal cseh író (†1997)Tovább

1943

Sergey Rachmaninov orosz zeneszerző, zongoraművész, karmester (*1873)Tovább

1945

A visszavonuló német csapatok felrobbantják a komáromi Duna-hidat.Tovább

1955

Nagy Imre miniszterelnök Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének írt levelében formálisan is kénytelen volt lemondani miniszterelnöki...Tovább

1969

Dwight David Eisenhower tábornok, az Amerikai Egyesült Államok 34. elnöke, hivatalban 1953–1961-ig (*1890)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – II.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg egy másik művében –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának fő témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 6. szám első írásának szerzője, Tóth Judit azt mutatja be Tótkomlós példáján keresztül, hogy miként zajlottak le a Rákosi-korszakban a mezőgazdasági versenyek, és azok milyen szerepet töltöttek be az 1950-es években. Katona Klára rendőrségi iratok segítségével illusztrálja, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezését. Tóth-Bartos András a magyar kormány 1940–1944 közötti észak-erdélyi birtokpolitikáját jellemzi, kiemelve, hogy a fő cél az erdélyi magyarság gazdasági pozíciójának megerősítése volt. Az ArchívNet alapvetően 20. századi, ritkább esetben a 19. század második feléből származó forrásokat közöl, ezúttal azonban kivételt teszünk Hegedűs István 18–19. századi forrásokat feldolgozó írásával. E dokumentumközlés ugyanis rávilágít a 20. századi magyar agrárkérdés történeti előzményeire. Nem kapcsolódik a tematikához, de érdekfeszítő a szám utolsó két írása is: Cseh Valentin a csepeli kikötőkomplexum működésének első időszakát vizsgálja, míg B. Stenge Csaba a Németországot megszálló amerikai csapatok és a menekült magyar nők kapcsolatának 1945 nyarán keletkezett verses emlékét idézi fel.

Budapest, 2019. december 20.

A szerkesztők