Propaganda a borítékon

A görög kormány politikai elveinek postai népszerűsítése

A polgárháború befejezése után tíz évvel, a hatalmon lévő görög kormány a propagandája középpontjába a baloldali veszélyt, illetve a baloldaliak felett aratott győzelmet állította. A postai forgalom a kormány kedvelt propaganda-eszköze volt, ami hasonló igényeket is kielégített, mint később a TV és a rádió. Az athéni magyar követ jelentése szerint a „10 évvel ezelőtt a kommunizmust legyőzték a görög hegyekben” szövegezésű bélyegző-nyomat felirat is arra utal, hogy a postát általános politikai kampányra használták fel a kormány-körök.

Bevezetés 

A tíz évvel a polgárháború befejezése után, 1959-ben fennálló sajátos politikai környezet, a külső és belső politikai helyzet meghatározta a hatalmon lévő görög kormány érdeklődését a propaganda iránt. A konzervatív Nemzeti Radikális Unió abszolút többséghez jutott a választásokon 1956-ban, és a párt első embere Konsztantin Karamanlisz lett a miniszterelnök, és egészen 1964-ig ő töltötte be a kormányfői tisztséget. Ezt a nyolc esztendőt a NATO-tagsággal összefüggő katonai beruházások és a gazdasági fejlődés fémjelezte. Karamanlisznak a baloldali pártok széthúzásának köszönhetően és a jobboldali ellenzék belső ellentéteit kihasználva lehetősége nyílt hatalmának megszilárdítására.

A kormány a propaganda középpontjába a polgárháború befejezésének 10. évfordulóján a baloldali veszélyt, illetve a baloldaliak felett aratott győzelmet állította. A magyar külpolitika érdeklődve, de nem kevés rosszallással tekintett ennek megnyilvánulásaira. Ahogyan korábbi, Nagy Imre-bélyegről írott tanulmányomból is kiderült, a postai forgalom a kormány kedvelt propaganda-eszköze volt. Ennek elsődleges oka nyilvánvalóan az volt, hogy a posta, olyan - a kormány által könnyen befolyásolható intézmény - melyre mindenkinek szüksége van, és amely a propagálni kívánt üzenetet mindenkihez eljuttathatja. Az 1950-es évek végén a tömegtájékoztatás még meglehetősen korlátozott eszköztárral rendelkezett. A posta hasonló igényeket is kielégített, mint a politikai tömeg-médiumok a TV, a rádió napjainkban. A jobboldali kormány, más eszközök mellett, általa juttatta el "tudatformáló" politikai eszméit a széles tömegeknek.

A bélyegző-nyomat felirata: "10 évvel ezelőtt a kommunizmust legyőzték a görög hegyekben". Az athéni magyar követ jelentéséből azt is megtudhatjuk, hogy a 10 éves évforduló megünneplését általános politikai kampányra használták fel a kormány-körök. Sajtóközleményekben, politikai cikkekben ismertették a tíz évvel azelőtti események jelentőségét. A nyilatkozatok, bár többségükben nem voltak szélsőségesek, a magyar követség szerint nem-tetszést váltottak ki a közvéleményben. Csekély számban teljesítették csak a polgárok a házak augusztus 30-i fellobogózására vonatkozó kormány-felhívást, és a propaganda-plakátok "önkéntes kihelyezésére" való felszólítás sem örvendhetett ennél nagyobb népszerűségnek.

Kétségtelen világnézeti elfogultsága ellenére mégis tárgyilagosan állapította meg a jelentést készítő követ, hogy a kormánypárt politikai helyzete stabil. Valóban: kormányváltásra csak 1964-ben, került sor, melyet 1967-től rövid jobboldali-liberális kormányzás után a diktatúra évei követtek Görögországban.

Ezen a napon történt május 15.

1902

Megnyílt a Budapesti Állami Gyermekmenhely. Ez jelezte – írta a Bu-dapesti Orvosi Újság – „hogy az állam saját kezelésébe vette az elha-...Tovább

1908

Marosán György magyar baloldali politikus (előbb szociáldemokrata, majd kommunista, a két párt egyesülésének szorgalmazója) (†1992)Tovább

1916

Az asiagói csata kezdete, az Osztrák–Magyar Monarchia csapatai támadást intéznek az olasz csapatok ellen.Tovább

1917

Horthy Miklós sorhajókapitány vezetésével az osztrák–magyar hadiflotta köteléke a Novara gyorscirkáló vezetésével győzelmet arat az...Tovább

1931

XI. Piusz pápa kiadja a „Quadragesimo anno” kezdetű enciklikát.Tovább

  •  
  • 1 / 3
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők