Képgaléria megtekintéseBudapesten levetítik az első hangosfilmet („Az éneklő bolond”).Tovább
Osztályharc – bélyegharc – diplomácia
„A Magyar Kormány megütközéssel értesült arról, hogy Görögországban az előzetes magyar diplomácia lépések ellenére, magyar bíróság által hazaárulásért elítélt és kivégzett magyar állampolgár, Nagy Imre képével ellátott bélyegsorozatot jelentettek meg. Ez arra mutat, hogy egyes görög kormánytényezők sajnálatos módon nem veszik figyelembe a két nép őszinte barátságát és a két nép között az utóbbi években fejlődésnek indult politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatokat. A Görög Kormány e lépése megzavarhatja az eddig jól fejlődő államközi kapcsolatainkat.”
Bevezetés
1946 és 1949 között polgárháború dúlt Görögországban, amelyben a jobboldali erők az angol kormány, majd később, 1947-től kezdve az Egyesült Államok támogatását élvezték. A polgárháború a jobboldali erők győzelmével és a királyság megszilárdulásával végződött. Görögországot, a polgárháborút követően, jelentős számú baloldali érzelmű állampolgár hagyta el, többségüket a szocialista országok fogadták be.
1959 őszén az athéni magyar követségről jelentés érkezett a magyar Külügyminisztérium Politikai Osztályára, mely a görög a sajtóból származó információként ismertette egy Nagy Imrét ábrázoló bélyeg kiadásának tervét.
Miután a görög antifasisztának, Manolisz Glezosznak az arcképével a Szovjetunióban postabélyeget bocsátottak ki, a görög kormány a Szovjetunió ezen akcióját a belügyeibe való beavatkozásnak tekintette, és a Magyar Népköztársaságot is érintő ellenintézkedésről döntött. A görög kormány a bélyegek megjelentetése elleni tiltakozásul és egyben ellenintézkedésként, az 1958 június 16-án kivégzett Nagy Imre arcképével postabélyegek megjelentetését vette tervbe. Az athéni magyar követ érdeklődésére a Görög Királyság Külügyminisztériumának államtitkára megerősítette a sajtóhíreket, egyben a szokásos külügyi gyakorlatnak megfelelően kifejezte, hogy a bélyegek kiadását országa nem a Magyar Népköztársaság elleni barátságtalan lépésnek szánja.
A magyar kormány érvei szerint "minden olyan megnyilatkozás, amely az ismert tények ellenére Nagy Imre személyét bármely formában nyilvánosan népszerűsíti, sérti a Magyar Népköztársaság szuverenitását és a magyar belügyekbe való beavatkozással egyenlő." Itt a Külügyminisztérium jegyzéke a magyar forradalomról és Nagy Imre szerepéről készült - a Magyar Kormány hivatalos álláspontját tükröző - Fehér Könyvre utalt.
A jegyzékben a Kormány hangot adott azon feltételezésének, hogy a görög kormányt a bélyegek kiadásával Magyar Népköztársaságot sértő szándék nem vezérelte, a lépést tévedés vagy körülmények nem körül tekintő vizsgálata sugallta, egyben kifejezi a magyar Kormány azon elvárását, hogy a görög kormány jó szándéka bizonyítékaként intézkedéseként tesz a Nagy Imrét ábrázoló bélyegek kiadásának megakadályozása érdekében.
A Magyar Külügyminisztérium, miután sikertelennek bizonyultak a megjelenés megakadályozását célzó diplomáciai manőverei, kidolgozta a Nagy Imre bélyegek görögországi megjelenését követő ellenlépéseket tiltakozásuk kinyilvánítására, amelyeken keresztül a görög kormányra igyekezett nyomást gyakorolni.
1959. december 9-én az athéni magyar követ felkereste Himariost a görög Külügyminisztérium főosztályvezetőjét és a magyar kormány nevében, szóban tiltakozott a görög kormány barátságtalan magatartása miatt. Himarios kijelentette, hogy a görög kormány azért adta ki a Nagy Imrét ábrázoló bélyeget, mert Nagyot a szovjet csapatok tartóztatták le. Az athéni követ válasza szerint a lényeg az, hogy Nagy Imre magyar állampolgár volt, ezért a görög lépés egyértelműen barátságtalan lépésnek minősül.
Magyarország athéni követének látogatását követően olyan hírek jelentek meg a görög sajtóban, hogy a görög posta nyomdahiba miatt (Nagy helyett Naghi-t írtak) visszavonja a bélyegeket a forgalomból. Ez azonban nem történt meg. A görög posta közölte, hogy a bélyegek továbbra is forgalomban maradnak, mert ha, kivonnák a forgalomból, teret nyerne a különleges és korlátozott számban forgalomban lévő bélyegek esetében ismert spekuláció, ami- szól a nyilatkozat: kárt okozna a bélyeggyűjtőknek.
Az athéni magyar követség a görög sajtónak adott sajtónyilatkozatában fejezte ki tiltakozását. A magyar kormány megütközéssel vette tudomásul, hogy az előzetes diplomáciai lépések ellenére, a Nagy Imre arcképét ábrázoló bélyegsorozat megjelent.
Kifejtette, hogy a "magyar kormány semmiféle okot nem szolgáltatott a görög kormány e barátságtalan magatarására", amely nem vette figyelembe a "két nép évszázados, őszinte barátságát". A sajtókonferencián az athéni magyar követ közölte, hogy a magyar posta minden Nagy Imre bélyeggel ellátott küldeményt visszaküld a feladónak.
A Külügyminisztérium levelezése lehetséges ellenlépésként tartalmazta még:
- MTI közlemény kiadását a nemzetközi sajtó részére.
- A magyar sajtóban elhelyezendő 2-3 rövid kommentár a bélyegekkel kapcsolatban, illetve bírálva a görög kül- és belpolitikát, és említve meg a görög politikai foglyok helyzetét.
- A görög külpolitika bírálata a Magyar Rádió görög nyelvű adásaiban.
- Kilátásba helyeztek egy gyűjtést a görög politikai foglyok részére.
A budapesti ideiglenes görög ügyvivő 1959. december 9-én látogatást tett a Külügyminisztérium Politikai Osztályának osztályvezetőjénél. A görög ügyvivő hangsúlyozta, hogy a bélyegek kibocsátása nem a magyar kormány ellen irányult, hanem a Szovjetunió elleni megtorló lépés, az ott kibocsátott Manolisz Glezosz bélyegek miatt. A magyar kormány álláspontjaként a megbeszélésen a magyar fél megfogalmazta, hogy a bélyegek kiadását egy magyarellenes kamp&a acute;ny részének tekintik, és hivatkozott arra, hogy a bélyegek kibocsátása után közvetlenül, nagy mennyiségű ilyen bélyeggel ellátott levél érkezett a Külügyminisztérium címére. Utalt arra, hogy Görögország az ENSZ legutóbbi ülésszakán a magyar kérdésben Magyarország ellen szavazott, noha az előző szavazáson a kérdésben tartózkodott a szavazástól. Szóba került Kanelopulos görög miniszterelnök azon állítása, miszerint több európai népi demokratikus országban iskolákon képzik ki az ott élő görögöket egy görögországi új akció érdekében. A görög belügyminisztérium adatai szerint Magyarországon két ilyen iskola működött, az elmondottakat a magyar fél cáfolta.
1959. decemberében, a kiadást követő héten, a Külügyminisztériumba rendelték a budapesti csehszlovák, lengyel és NDK nagykövetségek képviselőit felkérték, hogy közvetítsék kormányuk felé a magyar kérést, miszerint a Nagy Imre arcképével ellátott bélyeggel érkezett postai küldeményeket küldjék vissza a feladónak.
A külügyi ügyirat véget ér ennél a pontnál. A nemzetközi bélyeg-katalógusok közlése szerint a bélyegek forgalomból való kivonása, a bérmentesítésre való alkalmatlanná nyilvánítással 1959. december 17-i dátummal megtörtént. Szintén a katalógus-adatokból állapítható meg a bélyeg értéke alapján, hogy nem történt meg a bélyegek visszagyűjtése, hiszen a bélyegek jelenleg is viszonylag csekély: 2,5 DM értéket képviselnek. Futott levélen viszont, tehát a postai forgalomba került példányok 150 DM-et érnek. Az ilyen típusú eltérés a második világháborút követő bélyegeknél ritka, mértéke pedig ezen belül is kiugró. Így megalapozottan gondolhatjuk, hogy a kormány nyilván a diplomáciai ellenkezés hatására, érvényt is szerzett intézkedésének.
Bélyeg adatai: a görög posta 1959. december 8-án bocsátotta ki a Nagy Imrét ábrázoló két értékből álló bélyegsort. A bélyegpár két értéket tartalmaz, 4,5 drachma és 6 drachma. Színei narancsbarna, fekete-barna, illetve ibolyakék, világoskék, fekete.
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt szeptember 20.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Beköszöntő
Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében
„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.
A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.
Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.
Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!
Budapest, 2021. augusztus 18.
L. Balogh Béni
főszerkesztő