Osztályharc – bélyegharc – diplomácia

„A Magyar Kormány megütközéssel értesült arról, hogy Görögországban az előzetes magyar diplomácia lépések ellenére, magyar bíróság által hazaárulásért elítélt és kivégzett magyar állampolgár, Nagy Imre képével ellátott bélyegsorozatot jelentettek meg. Ez arra mutat, hogy egyes görög kormánytényezők sajnálatos módon nem veszik figyelembe a két nép őszinte barátságát és a két nép között az utóbbi években fejlődésnek indult politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatokat. A Görög Kormány e lépése megzavarhatja az eddig jól fejlődő államközi kapcsolatainkat.”

Bevezetés

1946 és 1949 között polgárháború dúlt Görögországban, amelyben a jobboldali erők az angol kormány, majd később, 1947-től kezdve az Egyesült Államok támogatását élvezték. A polgárháború a jobboldali erők győzelmével és a királyság megszilárdulásával végződött. Görögországot, a polgárháborút követően, jelentős számú baloldali érzelmű állampolgár hagyta el, többségüket a szocialista országok fogadták be.

1959 őszén az athéni magyar követségről jelentés érkezett a magyar Külügyminisztérium Politikai Osztályára, mely a görög a sajtóból származó információként ismertette egy Nagy Imrét ábrázoló bélyeg kiadásának tervét.

Miután a görög antifasisztának, Manolisz Glezosznak az arcképével a Szovjetunióban postabélyeget bocsátottak ki, a görög kormány a Szovjetunió ezen akcióját a belügyeibe való beavatkozásnak tekintette, és a Magyar Népköztársaságot is érintő ellenintézkedésről döntött. A görög kormány a bélyegek megjelentetése elleni tiltakozásul és egyben ellenintézkedésként, az 1958 június 16-án kivégzett Nagy Imre arcképével postabélyegek megjelentetését vette tervbe. Az athéni magyar követ érdeklődésére a Görög Királyság Külügyminisztériumának államtitkára megerősítette a sajtóhíreket, egyben a szokásos külügyi gyakorlatnak megfelelően kifejezte, hogy a bélyegek kiadását országa nem a Magyar Népköztársaság elleni barátságtalan lépésnek szánja.

A magyar kormány érvei szerint "minden olyan megnyilatkozás, amely az ismert tények ellenére Nagy Imre személyét bármely formában nyilvánosan népszerűsíti, sérti a Magyar Népköztársaság szuverenitását és a magyar belügyekbe való beavatkozással egyenlő." Itt a Külügyminisztérium jegyzéke a magyar forradalomról és Nagy Imre szerepéről készült - a Magyar Kormány hivatalos álláspontját tükröző - Fehér Könyvre utalt.

A jegyzékben a Kormány hangot adott azon feltételezésének, hogy a görög kormányt a bélyegek kiadásával Magyar Népköztársaságot sértő szándék nem vezérelte, a lépést tévedés vagy körülmények nem körül tekintő vizsgálata sugallta, egyben kifejezi a magyar Kormány azon elvárását, hogy a görög kormány jó szándéka bizonyítékaként intézkedéseként tesz a Nagy Imrét ábrázoló bélyegek kiadásának megakadályozása érdekében.

A Magyar Külügyminisztérium, miután sikertelennek bizonyultak a megjelenés megakadályozását célzó diplomáciai manőverei, kidolgozta a Nagy Imre bélyegek görögországi megjelenését követő ellenlépéseket tiltakozásuk kinyilvánítására, amelyeken keresztül a görög kormányra igyekezett nyomást gyakorolni.

1959. december 9-én az athéni magyar követ felkereste Himariost a görög Külügyminisztérium főosztályvezetőjét és a magyar kormány nevében, szóban tiltakozott a görög kormány barátságtalan magatartása miatt. Himarios kijelentette, hogy a görög kormány azért adta ki a Nagy Imrét ábrázoló bélyeget, mert Nagyot a szovjet csapatok tartóztatták le. Az athéni követ válasza szerint a lényeg az, hogy Nagy Imre magyar állampolgár volt, ezért a görög lépés egyértelműen barátságtalan lépésnek minősül.

Magyarország athéni követének látogatását követően olyan hírek jelentek meg a görög sajtóban, hogy a görög posta nyomdahiba miatt (Nagy helyett Naghi-t írtak) visszavonja a bélyegeket a forgalomból. Ez azonban nem történt meg. A görög posta közölte, hogy a bélyegek továbbra is forgalomban maradnak, mert ha, kivonnák a forgalomból, teret nyerne a különleges és korlátozott számban forgalomban lévő bélyegek esetében ismert spekuláció, ami- szól a nyilatkozat: kárt okozna a bélyeggyűjtőknek.

Az athéni magyar követség a görög sajtónak adott sajtónyilatkozatában fejezte ki tiltakozását. A magyar kormány megütközéssel vette tudomásul, hogy az előzetes diplomáciai lépések ellenére, a Nagy Imre arcképét ábrázoló bélyegsorozat megjelent.
Kifejtette, hogy a "magyar kormány semmiféle okot nem szolgáltatott a görög kormány e barátságtalan magatarására", amely nem vette figyelembe a "két nép évszázados, őszinte barátságát". A sajtókonferencián az athéni magyar követ közölte, hogy a magyar posta minden Nagy Imre bélyeggel ellátott küldeményt visszaküld a feladónak.

A Külügyminisztérium levelezése lehetséges ellenlépésként tartalmazta még:

  • MTI közlemény kiadását a nemzetközi sajtó részére.
  • A magyar sajtóban elhelyezendő 2-3 rövid kommentár a bélyegekkel kapcsolatban, illetve bírálva a görög kül- és belpolitikát, és említve meg a görög politikai foglyok helyzetét.
  • A görög külpolitika bírálata a Magyar Rádió görög nyelvű adásaiban.
  • Kilátásba helyeztek egy gyűjtést a görög politikai foglyok részére.

A budapesti ideiglenes görög ügyvivő 1959. december 9-én látogatást tett a Külügyminisztérium Politikai Osztályának osztályvezetőjénél. A görög ügyvivő hangsúlyozta, hogy a bélyegek kibocsátása nem a magyar kormány ellen irányult, hanem a Szovjetunió elleni megtorló lépés, az ott kibocsátott Manolisz Glezosz bélyegek miatt. A magyar kormány álláspontjaként a megbeszélésen a magyar fél megfogalmazta, hogy a bélyegek kiadását egy magyarellenes kamp&a acute;ny részének tekintik, és hivatkozott arra, hogy a bélyegek kibocsátása után közvetlenül, nagy mennyiségű ilyen bélyeggel ellátott levél érkezett a Külügyminisztérium címére. Utalt arra, hogy Görögország az ENSZ legutóbbi ülésszakán a magyar kérdésben Magyarország ellen szavazott, noha az előző szavazáson a kérdésben tartózkodott a szavazástól. Szóba került Kanelopulos görög miniszterelnök azon állítása, miszerint több európai népi demokratikus országban iskolákon képzik ki az ott élő görögöket egy görögországi új akció érdekében. A görög belügyminisztérium adatai szerint Magyarországon két ilyen iskola működött, az elmondottakat a magyar fél cáfolta.

1959. decemberében, a kiadást követő héten, a Külügyminisztériumba rendelték a budapesti csehszlovák, lengyel és NDK nagykövetségek képviselőit felkérték, hogy közvetítsék kormányuk felé a magyar kérést, miszerint a Nagy Imre arcképével ellátott bélyeggel érkezett postai küldeményeket küldjék vissza a feladónak.

A külügyi ügyirat véget ér ennél a pontnál. A nemzetközi bélyeg-katalógusok közlése szerint a bélyegek forgalomból való kivonása, a bérmentesítésre való alkalmatlanná nyilvánítással 1959. december 17-i dátummal megtörtént. Szintén a katalógus-adatokból állapítható meg a bélyeg értéke alapján, hogy nem történt meg a bélyegek visszagyűjtése, hiszen a bélyegek jelenleg is viszonylag csekély: 2,5 DM értéket képviselnek. Futott levélen viszont, tehát a postai forgalomba került példányok 150 DM-et érnek. Az ilyen típusú eltérés a második világháborút követő bélyegeknél ritka, mértéke pedig ezen belül is kiugró. Így megalapozottan gondolhatjuk, hogy a kormány nyilván a diplomáciai ellenkezés hatására, érvényt is szerzett intézkedésének.

Bélyeg adatai: a görög posta 1959. december 8-án bocsátotta ki a Nagy Imrét ábrázoló két értékből álló bélyegsort. A bélyegpár két értéket tartalmaz, 4,5 drachma és 6 drachma. Színei narancsbarna, fekete-barna, illetve ibolyakék, világoskék, fekete.

Ezen a napon történt június 18.

1937

Felszáll Moszkvából a „szovjet Lindbergh”: Valerij Cskalov (és társai). ANT-25 típusú gépe az Északi-sark érintésével két nap múlva száll...Tovább

1940

Franciaország tűzszünetet köt a németekkel.Tovább

1972

Az NSZK labdarúgó válogatottja az Európa-bajnokság brüsszeli döntőjén 3-0-ra győzi le a Szovjetunió csapatát.Tovább

1979

Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár és Jimmy Carter amerikai elnök Bécsben aláírja a SALT-2 megállapodást.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők