Osztályharc – bélyegharc – diplomácia

„A Magyar Kormány megütközéssel értesült arról, hogy Görögországban az előzetes magyar diplomácia lépések ellenére, magyar bíróság által hazaárulásért elítélt és kivégzett magyar állampolgár, Nagy Imre képével ellátott bélyegsorozatot jelentettek meg. Ez arra mutat, hogy egyes görög kormánytényezők sajnálatos módon nem veszik figyelembe a két nép őszinte barátságát és a két nép között az utóbbi években fejlődésnek indult politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatokat. A Görög Kormány e lépése megzavarhatja az eddig jól fejlődő államközi kapcsolatainkat.”

Bevezetés

1946 és 1949 között polgárháború dúlt Görögországban, amelyben a jobboldali erők az angol kormány, majd később, 1947-től kezdve az Egyesült Államok támogatását élvezték. A polgárháború a jobboldali erők győzelmével és a királyság megszilárdulásával végződött. Görögországot, a polgárháborút követően, jelentős számú baloldali érzelmű állampolgár hagyta el, többségüket a szocialista országok fogadták be.

1959 őszén az athéni magyar követségről jelentés érkezett a magyar Külügyminisztérium Politikai Osztályára, mely a görög a sajtóból származó információként ismertette egy Nagy Imrét ábrázoló bélyeg kiadásának tervét.

Miután a görög antifasisztának, Manolisz Glezosznak az arcképével a Szovjetunióban postabélyeget bocsátottak ki, a görög kormány a Szovjetunió ezen akcióját a belügyeibe való beavatkozásnak tekintette, és a Magyar Népköztársaságot is érintő ellenintézkedésről döntött. A görög kormány a bélyegek megjelentetése elleni tiltakozásul és egyben ellenintézkedésként, az 1958 június 16-án kivégzett Nagy Imre arcképével postabélyegek megjelentetését vette tervbe. Az athéni magyar követ érdeklődésére a Görög Királyság Külügyminisztériumának államtitkára megerősítette a sajtóhíreket, egyben a szokásos külügyi gyakorlatnak megfelelően kifejezte, hogy a bélyegek kiadását országa nem a Magyar Népköztársaság elleni barátságtalan lépésnek szánja.

A magyar kormány érvei szerint "minden olyan megnyilatkozás, amely az ismert tények ellenére Nagy Imre személyét bármely formában nyilvánosan népszerűsíti, sérti a Magyar Népköztársaság szuverenitását és a magyar belügyekbe való beavatkozással egyenlő." Itt a Külügyminisztérium jegyzéke a magyar forradalomról és Nagy Imre szerepéről készült - a Magyar Kormány hivatalos álláspontját tükröző - Fehér Könyvre utalt.

A jegyzékben a Kormány hangot adott azon feltételezésének, hogy a görög kormányt a bélyegek kiadásával Magyar Népköztársaságot sértő szándék nem vezérelte, a lépést tévedés vagy körülmények nem körül tekintő vizsgálata sugallta, egyben kifejezi a magyar Kormány azon elvárását, hogy a görög kormány jó szándéka bizonyítékaként intézkedéseként tesz a Nagy Imrét ábrázoló bélyegek kiadásának megakadályozása érdekében.

A Magyar Külügyminisztérium, miután sikertelennek bizonyultak a megjelenés megakadályozását célzó diplomáciai manőverei, kidolgozta a Nagy Imre bélyegek görögországi megjelenését követő ellenlépéseket tiltakozásuk kinyilvánítására, amelyeken keresztül a görög kormányra igyekezett nyomást gyakorolni.

1959. december 9-én az athéni magyar követ felkereste Himariost a görög Külügyminisztérium főosztályvezetőjét és a magyar kormány nevében, szóban tiltakozott a görög kormány barátságtalan magatartása miatt. Himarios kijelentette, hogy a görög kormány azért adta ki a Nagy Imrét ábrázoló bélyeget, mert Nagyot a szovjet csapatok tartóztatták le. Az athéni követ válasza szerint a lényeg az, hogy Nagy Imre magyar állampolgár volt, ezért a görög lépés egyértelműen barátságtalan lépésnek minősül.

Magyarország athéni követének látogatását követően olyan hírek jelentek meg a görög sajtóban, hogy a görög posta nyomdahiba miatt (Nagy helyett Naghi-t írtak) visszavonja a bélyegeket a forgalomból. Ez azonban nem történt meg. A görög posta közölte, hogy a bélyegek továbbra is forgalomban maradnak, mert ha, kivonnák a forgalomból, teret nyerne a különleges és korlátozott számban forgalomban lévő bélyegek esetében ismert spekuláció, ami- szól a nyilatkozat: kárt okozna a bélyeggyűjtőknek.

Az athéni magyar követség a görög sajtónak adott sajtónyilatkozatában fejezte ki tiltakozását. A magyar kormány megütközéssel vette tudomásul, hogy az előzetes diplomáciai lépések ellenére, a Nagy Imre arcképét ábrázoló bélyegsorozat megjelent.
Kifejtette, hogy a "magyar kormány semmiféle okot nem szolgáltatott a görög kormány e barátságtalan magatarására", amely nem vette figyelembe a "két nép évszázados, őszinte barátságát". A sajtókonferencián az athéni magyar követ közölte, hogy a magyar posta minden Nagy Imre bélyeggel ellátott küldeményt visszaküld a feladónak.

A Külügyminisztérium levelezése lehetséges ellenlépésként tartalmazta még:

  • MTI közlemény kiadását a nemzetközi sajtó részére.
  • A magyar sajtóban elhelyezendő 2-3 rövid kommentár a bélyegekkel kapcsolatban, illetve bírálva a görög kül- és belpolitikát, és említve meg a görög politikai foglyok helyzetét.
  • A görög külpolitika bírálata a Magyar Rádió görög nyelvű adásaiban.
  • Kilátásba helyeztek egy gyűjtést a görög politikai foglyok részére.

A budapesti ideiglenes görög ügyvivő 1959. december 9-én látogatást tett a Külügyminisztérium Politikai Osztályának osztályvezetőjénél. A görög ügyvivő hangsúlyozta, hogy a bélyegek kibocsátása nem a magyar kormány ellen irányult, hanem a Szovjetunió elleni megtorló lépés, az ott kibocsátott Manolisz Glezosz bélyegek miatt. A magyar kormány álláspontjaként a megbeszélésen a magyar fél megfogalmazta, hogy a bélyegek kiadását egy magyarellenes kamp&a acute;ny részének tekintik, és hivatkozott arra, hogy a bélyegek kibocsátása után közvetlenül, nagy mennyiségű ilyen bélyeggel ellátott levél érkezett a Külügyminisztérium címére. Utalt arra, hogy Görögország az ENSZ legutóbbi ülésszakán a magyar kérdésben Magyarország ellen szavazott, noha az előző szavazáson a kérdésben tartózkodott a szavazástól. Szóba került Kanelopulos görög miniszterelnök azon állítása, miszerint több európai népi demokratikus országban iskolákon képzik ki az ott élő görögöket egy görögországi új akció érdekében. A görög belügyminisztérium adatai szerint Magyarországon két ilyen iskola működött, az elmondottakat a magyar fél cáfolta.

1959. decemberében, a kiadást követő héten, a Külügyminisztériumba rendelték a budapesti csehszlovák, lengyel és NDK nagykövetségek képviselőit felkérték, hogy közvetítsék kormányuk felé a magyar kérést, miszerint a Nagy Imre arcképével ellátott bélyeggel érkezett postai küldeményeket küldjék vissza a feladónak.

A külügyi ügyirat véget ér ennél a pontnál. A nemzetközi bélyeg-katalógusok közlése szerint a bélyegek forgalomból való kivonása, a bérmentesítésre való alkalmatlanná nyilvánítással 1959. december 17-i dátummal megtörtént. Szintén a katalógus-adatokból állapítható meg a bélyeg értéke alapján, hogy nem történt meg a bélyegek visszagyűjtése, hiszen a bélyegek jelenleg is viszonylag csekély: 2,5 DM értéket képviselnek. Futott levélen viszont, tehát a postai forgalomba került példányok 150 DM-et érnek. Az ilyen típusú eltérés a második világháborút követő bélyegeknél ritka, mértéke pedig ezen belül is kiugró. Így megalapozottan gondolhatjuk, hogy a kormány nyilván a diplomáciai ellenkezés hatására, érvényt is szerzett intézkedésének.

Bélyeg adatai: a görög posta 1959. december 8-án bocsátotta ki a Nagy Imrét ábrázoló két értékből álló bélyegsort. A bélyegpár két értéket tartalmaz, 4,5 drachma és 6 drachma. Színei narancsbarna, fekete-barna, illetve ibolyakék, világoskék, fekete.

Ezen a napon történt március 07.

1936

A német hadsereg bevonul a demilitarizált Rajna-vidékre.Tovább

1939

A magyar kormánypárt (Nemzeti Egység Pártja) átalakult Magyar Élet Pártjává.Tovább

1943

Sztálint kinevezik a Szovjetunió legfőbb marsalljává, ezután a Generalisszimusz címet (is) viseli.Tovább

1957

Megtartják a Magyar Népköztársaság első lottóhúzását.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők