Az Egyesült Izzólámpa ás Villamossági Rt. „atomprogramja"

Az Amerikai Egyesült Államokban folytatott atomfizikai kutatások 1945-ben az első atombomba ledobásához vezettek. Ismeretes, hogy Szilárd Leó és Teller Ede tevékenyen részt vett megalkotásában, azt azonban már kevesen tudják, hogy az 1930-as évektől az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. laboratóriumában is folytak atomfizikai kísérletek. Mindezek mellett a vállalatnak köszönhetően jött létre a Budapesti Műszaki Egyetemen az Atomfizikai tanszéke is.

Bevezető

Az

1886-ban alapították villamossági és távközlési berendezéseket gyártó társaságukat, de az még csak egyike volt a sok hasonló típusú vállalatnak. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank és a Wiener Bankverein bevonásával, valamint néhány kisebb vállalat beolvasztásával 1896-ban létrejött az Egyesült Villamossági Rt, amely a villamossági erőművek összeszerelése mellett ekkor már izzók gyártásával is . Miután a vállalat 1904-ben megvette a Juszt-Hanaman-féle wolframszálas izzó szabadalmát, a termelés középpontjába az utóbbi termék került. Mindezt jól mutatta az 1906-ban megvalósult névváltoztatás is. Ezután a vállalat Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. néven folytatta működését. 1909-ben jegyeztették be a „Tungsram" védjegyet, amely később egybeforrt a vállalat nevével. A távközlési eszközök gyártásának 1930-as leválasztásáig a vállalat igen széles profilban gyártott különbféle termékeket és minden ágazatban vezető szerepre . Utóbbit az is elősegítette, hogy sikeresen építette ki nemzetközi kapcsolatrendszerét. A vállalatban részesedést szerzett az amerikai International General Electric és az International Standard Electric Co. is. Ezt követően szabadalmak széles tára vált elérhetővé az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. számára. Ugyanakkor a vállalat nemcsak átvette a külföldi licenceket, hanem zseniális kutatóinak köszönhetően maga is hozzájárult a tudomány fejlődéséhez.

Aschner Lipót

A vállalat kezdettől támogatta a fiatal kutatókat. Utóbbiban igen nagy szerepe volt az 1892-től a vállalkatnál dolgozó Aschner Lipótnak. Aschner 1901-től a lámpaosztály vezetőjeként, majd kereskedelmi igazgatóként (1908) és végül a vállalat vezérigazgatójaként igen jól értett ahhoz, hogy a megfelelő embereket csábítsa a

. Az I. világháborút követően Aschner és Pintér Mihály műszaki igazgató szorgalmazására valósult meg az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. keretein belül a kutatólaboratórium, melynek vezetésére Pfeiffer Ignácot . Utóbbi irányítása alatt olyan nevek dolgoztak, mint Budincsevics Andor, Vámbéri Lőrinc, Bródy Imre, Selényi Pál, vagy akár egy rövid ideig Gábor Dénes. Felismerték ugyanis, hogy a kutatásfejlesztés erőteljes támogatása révén a vállalat is sokat profitálhat. A laborban a fizikusok és a műszerészek közös munkája révén számtalan tudományos újdonság született meg. Ennek legjobb példája a korszak legkorszerűbb izzólámpájának megalkotása, amelyben az addigi argon-nitrogén gáz helyett kripton-xenox keveréket . Itt alkotta meg Gábor Dénes a plazmalámpát, Winter Ernő a bárium elektroncsövet és 1936-ban itt került sor az első zártláncú TV-adásra is Mihályi Dénes és Barta István révén.

Az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. már az 1930-as évek elején kapcsolatba került az atomfizikai kutatásokkal, igaz csak érintőlegesen. Az Angliába költöző Polányi Mihály fizikus levelet intézett a vállalathoz annak érdekében, hogy tudnak-e egy labort biztosítani Szilárd Leónak legújabb

. Erre végül nem került sor, de Bay Zoltán érkezésével ez megváltozott.

Bay Zoltán

Pfeiffer Ignác nyugdíjba vonulása miatt Aschnernek új vezetőt kellett találnia a labor lére. Választása Bay Zoltánra, az elméleti fizika professzorára esett, aki ekkoriban a szegedi egyetemen tanított. Aschnernek végül sikerült Pestre csábítania a professzort, aki 1936-ban Budapestre költözött. Bay már korábban is foglakozott

. A kutatást akkoriban hátráltatta, hogy a korszak műszerei nem voltak elég gyorsak az atomok számlálására. A külföldi kollégák hitetlenkedései ellenére Dallos Györgynek és Baynak 1938-ban a másodlagos elektronsokszorozás bevonásával sikerült elérnie, hogy jelentősen megnövekedjen a számlálási sebesség, ami lehetővé tette a pontosabb .

Budapesten a József Nádor Műszaki Egyetem volt a műszaki oktatás központja, amelynek átszervezésére éppen ekkoriban került sor. Ugyan a kormányzat jelentős összegeket fordított az oktatás támogatására, de annak minden egyes szegletére nem juthatott pénz. Aschner dr. Babits Viktor műegyetemi tanártól értesült, hogy az állam nem tudja támogatni az egyetemi rádiótechnikai

. Ezért l935. január 12-én levelet írt, Hóman Bálint, Vallás és Közoktatásügyi miniszternek (VKM), valamint Szily Kálmánnak, a minisztérium államtitkárának, hogy vállalata évi 2500 pengős alapítványt tenne egy tanszék felállítására, és ehhez kérte a politikusok támogatását. (Lásd az 1. számú forrást!) Felismerte, ugyanis, hogy egy ilyen befektetésből az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. csak profitálhat, hiszen az elméleti és a vállalatnál végzett gyakorlati ismeretek megszerzésének köszönhetően tudományos kutatók új nemzedéke állhat majd az Izzó szolgálatába. Aschner ugyanakkor külön kérte Hómant, hogy szándékát ne hozzák nyilvánosságra, mert természetéből adódóan visszahúzódó ember volt. Ennek ellenére a „Honi Ipar" hamarosan megszellőztette a dolgot és az iparág berkein belül hamar elterjedt a felajánlás híre és több gyárigazgató (Stark Béla - Brown Boveri Villamossági Rt., fizikus (Polányi Mihály) és még az újpesti Chevra Kadisa vezetője, Arányi Adolf is üdvözölte a kezdeményezést.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt augusztus 12.

1908

Elkészül az első Ford T-modell.Tovább

1914

A Szerbia elleni hadjárat kezdeteként a Monarchia seregei átlépték a határt, a Drina folyónál.Tovább

1914

Franciaország és Nagy-Britannia hadat üzen Magyarországnak.Tovább

1919

A horvát és szerb alakulatok megszállták a Vendvidék jelentős részét (a mai Muravidék), amelyet a trianoni békeszerződés a Szerb–Horvát–...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők