Elhunyt Lev Nyikolajevics Tolsztoj orosz író, a világirodalom „legragyogóbb lángelméje” (* 1828).Tovább
Szovjet szakemberek a Sztálin Vasmű építésén
„A nemzetközi politikai helyzet és elsősorban a magyar–jugoszláv viszony alakulása arra késztette Rákosi elvtársat, hogy a szovjet szakértők figyelmét felhívja a korábban felmerült mohácsi megoldással kapcsolatos meggondolásokra. A szovjet szakértők [..] öt, korábbi kutatások alapján számba jövő helyet vizsgáltak meg. […] Végső következtetésük az, hogy bár […] építési többletkiadással jár és évenként 9 millió Ft termelési többletet fog okozni, bizonyos – főleg talajtani alakulásokkal kapcsolatos megoldások alapján – a kombinát építési helyéül Dunapentelét ajánlják.”
Bevezetés
1949 után a kormányzati szintek mellett a gazdasági szerveknél is megjelentek az orosz tanácsadók-szakértők. A korabeli kommunista politikai vezetés szükségesnek látta jelenlétüket, főképpen a szocialista Magyarország első nagy nehézipari beruházásánál, a Dunai Vasmű tervezett építésénél.
Már a II. világháború előtt felmerült egy új, főként acélgyártással foglakozó vasmű létesítésének ötlete, amely tehermentesíthette volna a diósgyőri üzemet. Az Iparügyi Minisztérium végül 1943-ban Győrt jelölte ki helyszínként a MÁVAG „F" vasmű
A feladat nagysága miatt a MÁVAG bevonta a tervezésbe az egyik leghíresebb amerikai tervező és kivitelező céget, melynek vezetőivel a háború miatt Svédországban egyeztettek. A talajrendezést követően az építkezés is hamar megindult, ám a folyamatos angol-amerikai bombázások miatt új helyszínt kellett keresni. Ennek kiválasztása ugyan megtörtént (Mohács), de a front előrehaladása miatt a terv nem valósulhatott meg.A háború után az újjáépítés, a jóvátétel, később pedig háborús készülődés, a nehézipari beruházások növekedése ismét előtérbe helyezte az új kohászati kombinát létesítését. Az 1948-as vizsgálatok során több helyszín is felmerült (Paks, Sióagárd, Dunaföldvár). A választás végül először ismét Mohácsra esett, ahol a munkálatok céljára 1949 februárjában létrehozott Nehézipari Beruházási Nemzeti Vállalat (NEB) vezetésével meg is kezdték a
annak ellenére, hogy a Magyar Dolgozók Pártja Titkársága már 1949 januárjában nem helyeselte Mofhácsot. A Titkárság elé kerülő előterjesztés is már ilyen értelemben fogalmazott: „A mohácsi kijelölt hely a határtól 11 km-re van, ezzel szemben Sióagárd távolsága 54 km. (A komlói szénbánya a határtól 40 km-re fekszik). Mohács választása ezért elég komoly és diverziós és provokációs veszélyt jelentene. A Gazdasági és Pénzügyi Bizottság figyelembe véve azt is, hogy a földmunkákkal kapcsolatos többletköltség jelentősen csökkenthető, továbbá azt hogy Sióagárd választása nemcsak hátrányt jelent a szállításnál, hanem centrálisabb fekvésénél fogva előnyt is, a vasmű telepítési helyéülCsakúgy, mint 1943-ban ismét tudatosult, hogy ilyen volumenű beruházás megvalósításához a magyar szakembereknek nem volt meg a kellő tapasztalatuk. Az amerikaiakra politikai okokból már nem lehetett számítani, a szovjetekre viszont igen. A Szovjetunióban a '30-as években történt nehézipari beruházások és megfelelő szakmai hátteret biztosítottak számukra, hogy levezényeljenek egy ilyen jellegű magyarországi építkezést is. Így született meg a Szovjet Kohászati és a Magyar Nehézipari Minisztériumok között 1949. július 26-án az államközi szerződés, amely a leendő dunai vasmű tervezési és kivitelezési munkáival kapcsolatos ügyeket rögzítette. A szerződés a technológiai segítségnyújtást és szállítások mellett szakemberek küldését is előirányozta. A szovjet mérnökök technológiailag nem voltak képzettebbek, de a szervezésben nagyobb tapasztalatokkal rendelkeztek. Ebben és az ezt követő kiegészítő szerződésben rögzítették a küldendő tanácsadók bérezését is (Lásd a 1. dokumentumot!). Eszerint a Magyar Kormány vállalta, hogy a rendes fizetésen felül (
kiszállási napidíjat is fizetnek nekik, valamint a lakás és egyéb utazási költségeiket is fedezik. A munkálatok összértékét (beleszámítva a fent említetteket) 203 350 amerikai dollárban határozták meg. Az összeget három részletben a Nemzeti Bank útján a Szovjetunió Állami Bankjába a „Tyehnoekszport" számlájára kellett utalni. Mint látni fogjuk a beruházásban a kormányokon kívül szovjet és magyar cégek is érdekeltek voltak. A szakértőkkel kapcsolatos szerződések esetén a szovjet felet a „Tyehnoekszport" (Összövetségi Export-Import Egyesülés), míg a magyart a NIKEX, majd jogutóda KOMPLEX képviselte.1949 augusztusában a NEB vezérigazgatója, Moszkvába utazott a fenti szerződés pontosítása végett. Elképzelései szerint az oroszok csak a tervezés (még mindig a mohácsi helyszín volt terítéken), magyarok által kevésbé ismert fázisainak kidolgozásában vettek volna részt. Ezzel szemben utóbbiak ragaszkodtak az oroszországi módszerek maradéktalan megvalósításához és nehezményezték, hogy a magyar fél már belekezdett az előzetes tereprendezésbe és kísérő létesítmények
1949 végére a szovjet-jugoszláv (és ezzel párhuzamfosan a magyar-jugoszláv) visfzony olyannyira és látványosan (lásd Rajk-per) elmérgesedett, hogy az
, majd pedig Politikai Bizottsága a szovjet szakértők „tanácsára" az építkezés dunapentelei áthelyezése mellett döntött. Mindkét ülésre lényegében azonos előterjesztést nyújtottak be. Eszerint: „A vasipari kombinátra vonatkozóan a Szovjetunióval kötött megállapodásunk értelmében októberben kilenc kohóépítő-tervező mérnökből álló szovjetdelegáció érkezett Magyarországra, hogy a kombinát építési helyét megállapítsa.A nemzetközi politikai helyzet és elsősorban a magyar-jugoszláv viszony alakulása arra késztette Rákosi elvtársat, hogy a szovjetszakértők figyelmét felhívja a korábban felmerült mohácsi megoldással kapcsolatos meggondolásokra.
A szovjet szakértők most elkészült jelentése beszámol arról, hogy összesen öt, korábbi kutatások alapján számba jövő helyet vizsgáltak meg. Ebből különböző okok alapján kiszűrtek hármat. Igen alapos összehasonlító vizsgálat tárgyává tették a fennmaradó kettőt: Dunapentelét és Mohácsot. Végső következtetésük az, hogy bár Dunapentele választása magánál a kombinátnál 12, a lakótelepnél pedig 130 millió Ft építési többletkiadással jár és évenként 9 millió Ft termelési többletet fog okozni, bizonyos - főleg talajtani alakulásokkal kapcsolatos megoldások alapján - a kombinát építési helyéül
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt november 20.
1910
1912
Habsburg-Lotharingiai Ottó, az utolsó magyar király, IV. Károly fia, 1912. november 20-án született az alsó-ausztriai Reichenauban.Tovább
1923
Habsburg Ottó születésnapján királypárti demonstrációt tartanak a budapesti bazilikában.Tovább
1935
Megszületik Makovecz Imre magyar műépítész, közíró, politikus, az organikus építészet kiemelkedő hazai alkotója.Tovább
1940
Magyarország csatlakozik a háromhatalmi egyezményhez.Tovább
- 1 / 3
- >
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.
Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.
A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.
Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).
Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. szeptember 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő