Bevezetés 

Szinte az unalomig ismert toposz, hogy 1938. március 5-én Darányi Kálmán miniszterelnök Győrben öt éves, egymilliárd pengő nagyságrendű fegyverkezési programot jelentett be. Azonban ez a kijelentés így nem pontos: valójában a tervezet egy beruházási programot takart, amelyben a honvédség fegyverzetének és technikai szintjének fejlesztése kiemelt feladatnak számított. A program véglegesítésének tekinthető, hogy az országgyűlés még az év folyamán elfogadta, és június 2-án ki is hirdették a 22 paragrafusból álló „1938. évi XX. törvénycikk a honvédelem és a közgazdaság fejlesztéséről, egyes népjóléti beruházásokról s ezek költségeinek fedezéséről” szóló törvénycikket.

Mielőtt azonban részletesen elemeznénk a törvénycikk előírásait, érdemes pár mondatban áttekinteni, hogy honnan eredt az eredeti elképzelés, vagy inkább ötlet a magyar honvédség nagyarányú fejlesztésére, annak milyen nemzetközi összefüggései voltak.

Az alapidea a magyar királyi honvéd vezérkar berkeiből érkezett, ahol a ’30-as évek közepén arra a megállapításra jutottak, hogy 1940 körül háború lesz Európában, s ebből a Magyar Királyság – geopolitikai helyzete miatt – egyszerűen nem maradhat ki. Következésképpen a honvédséget fejleszteni kell. Rátz Jenő, a vezérkar főnöke utasította alárendeltjeit, hogy az 1932. és 1935. között keletkezett hadrendfejlesztési elképzelésekre alapozva készítsenek egy újrafejlesztési és korszerűsítési programot. Ennek keretében 21 gyalog-, négy gyorsan mozgó és egy repülőhadosztály felállítását és felszerelését irányozták elő. Ennek megvalósítására 1,7 milliárd pengőt

szükségesnek. A terv 1937 májusára elkészült, s Rátz azt átadta Rőder Vilmos honvédelmi miniszternek. A gyors válasz azonban késett, Rátz türelme pedig fogyott. 1937 júniusában Rátz már közvetlen Horthynál próbálta a tervet átverekedni, de a kormányzó is a megfontolt(abb) külpolitika híve lett ebben az időszakban. 1937 novemberében azonban Rátz meghívót kapott egy szűkebb körű egyeztetésre a kormányzóhoz, ahol ezt a tervet is megvitatták. Az összejövetel eredetileg a miniszterelnök soron következő berlini látogatásán terítékre kerülő ügyekben való egységes álláspont kialakítása volt. Rátz előadhatta tervét – amelynek költségvetése ekkor már „csak” 1,5 milliárd pengő volt , de Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter azt gyakorlatilag megvalósíthatatlannak tartotta. Szerinte maximum minden második évben 100 millió pengő pluszforrást lehetne ilyen célra elkülöníteni. Ez azonban lássuk be: ez édes kevés pénzeszköz lett volna a nagyarányú fejlesztésekhez. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnök Imrédy Béla azonban úgy vélte a terv mélyebb tanulmányozást igényel. a javuló gazdasági helyzetben elképzelhető akár évente is a 100 millió pengős plusz forrás biztosítása.

Rőder Vilmos		Imrédy Béla

A berlini tárgyalásokon a német fél, de különösen Hermann Göring világossá tette: a magyar fél német támogatásra – bármilyen téren csak akkor számíthat, ha külpolitikai irányvonala a németekéhez simul. Így a magyar félnek az „esetleges” Anschluss idején semlegesnek kell maradnia, illetve Jugoszláviával mélyítenie kell a barátságát – hogy csak két német kívánalmat említsünk. Látnunk kell, hogy a ’30-as évek közepén a magyar export és import jelentékeny része Németországba irányult, s ezen belül is az import 30%-a hadianyag volt!

1937 végén beindult a háttérmunka a magyar minisztériumokban a fegyverkezési program előkészítésére. Azonban a tervek végére egy gazdaságfejlesztési program született, amelynek lényege egyszerű volt. A magyar gazdaságot belső erőforrásokra támaszkodva, a különböző hadiipari és infrastrukturális fejlesztésekre alapozva állítja a kormány növekedési pályára. A novemberi Gazdasági Koronatanácsi ülésen Imrédy a valós gazdasági lehetőségek figyelembe vételével egy egyszeri vagyonadóra épülő (újra)felfegyverkezési programot terjesztett elő, egy milliárd pengő értékben.

Darányi márciusi bejelentését gyors kormányátalakítás követte: Imrédyből tárca nélküli közgazdasági, míg Reményi-Schneller Lajosból pénzügyminiszter lett. Az MNB új elnöke a kiváló nyugati kapcsolatokkal rendelkező Baranyi Lipót lett.

Elmondhatjuk, hogy 1938 első felében a magyar politikai és gazdasági elit – természetesen a katonai mellett – a győri program lázában égett. Bár a vagyonadó (ennek részletes mértékét a XX. törvénycikk szabályozta) a leggazdagabb rétegeket érintette, akik azonban tudták, hogy a megvalósuló beruházások által a befizetett adó többszöröse áramolhat vissza hozzájuk. Nem lehet azonban eléggé kiemelni: a vagyonadó nemcsak a természetes, hanem a jogi személyekre is kiterjedt (3§. 1. bekezdés). A megadóztatandó vagyon alsó határát 50 000 pengőben szabta meg a törvény, s az 1938. február 28-ai anyagi-vagyoni állapotokat vette alapul. Azonban maga az adó kiszámítása és befizetése nem volt mindenki számára könnyen követhető. Ezért a törvény megjelenésével párhuzamosan Boronkay István – Halász Lajos – Kádár Miklós professzorok megírták a „Vagyonváltság és adóamnesztia. Az 1938. évi XX. törvény részletes magyarázata” című 165 oldalas [!] munkájukat, hogy segítsenek kiigazodni a törvény 22 paragrafusának dzsungelében. Beruházásokra pedig szükség volt, hisz 1938-ban már látszottak bizonyos jelek az ipari konjunktúra lassulására néhány ágazatban, mint ahogyan arra Chorin Ferenc GYOSZ elnök is

a szervezet 1938-as közgyűlésén. A különböző iparos és tőkés csoportok azt azonban nehezményezték, hogy a földbirtokokra kivetett vagyonadó mind arányaiban, mind pedig abszolút értékben jóval kisebb, mint a rájuk kivetett.

Filmhíradó - A magyar kormány katonai beruházási programja

Ha azonban a hadsereg oldaláról is nézzük a tervet, illetve az az alapján született törvényt, akkor ambivalens érzéseink támadhatnak. Egyrészt, valóban született egy hadsereg-fejlesztési terv és törvény. Másik oldalról azonban mindössze 600 millió pengőt szánt erre a kormány, ami az eredeti 1500 1700 milliós tervnek 35 40%-a… ráadásul az is öt évre elosztva. Tény, hogy ez az összeg valóban messze elmaradt a várakozásoktól és kívánalmaktól, de úgy festett, hogy a fejlesztés első üteme – az ún. Huba I. hadrend – ebből finanszírozható lesz. A tervek szerint 1941. április 1-ig kellett volna befejezni ennek a kiépítését. A Huba I hadrend szerint a honvédség létszáma békeidőszakban 107 000 fő, hadi létszáma 2 500 000 fő, ami jóval meghaladta a trianoni békében maximálisan

35 000 fős katonaságot.

Joggal vetődik fel a kérdés: mit szóltak mindehhez a kisantant államai? A kisantantállamok még 1937 év elején azt javasolták, hogy Magyarország mondjon le a revízióról, és ebben az esetben hajlandóak elismerni az ország katonai egyenjogúságát. A javaslat annak a felismerésnek a hallgatólagos beismerését jelentette, hogy az utódállamok valójában nem tudják megakadályozni Magyarország fegyverkezését, ezért legalább valamilyen – bármily kétes értékű – biztosítékot szerettek volna elérni. Az egyezmény legerősebb támogatója meglepő módon Edvard Beneš csehszlovák elnök volt, akinek égetően fontos volt a Magyarországgal való viszony normalizálása, hiszen Románia és Jugoszlávia egyre inkább német befolyás alá kerültek, és a szudétanémetek ügyében egyre nagyobb német nyomás helyeződött Csehszlovákiára. Beneš emiatt legalább déli határait biztonságban szerette volna tudni, hogy külpolitikai téren teljesen a németekre koncentrálhasson. A felek végül 1938. augusztus 29-én Bledben (ma: Szlovénia) megállapodtak arról, hogy a Magyar Királyság lemond a trianoni békeszerződésben elveszett területeinek erőszakos visszafoglalásáról, cserébe a kisantant államok elismerik fegyverkezési egyenjogúságát. Mindez már post actem volt ugyan, de a magyar diplomácia jelentős sikerként könyvelte el a megállapodás létrejöttét.

***

Az alábbiakban közölt dokumentum az 1945 utáni pénzügyminisztériumi iratanyagban található. Az anyag a békedelegáció háttéranyagának készült, de arra, hogy ott érdemben felhasználták volna, nincs forrásunk. A dokumentum első részében részletesen olvashatunk a már többször is citált 1938. évi XX. törvénycikkében foglalt tervekről és végrehajtási módozatokról. Majd a polgári beruházások igen részletes, s eleddig kevéssé ismert bemutatása következik, tárcánként lebontva, pontosan megadva a bevételeket és kiadásokat. A forrás egzakt bizonyíték a győri program komplexitására, valamint arra, hogy annak a polgári életre vonatkozó – igen jelentékeny – része még feldolgozatlan téma.