Milliárdos fegyverkezési program?

„Az 1938. év elején a kormány szükségesnek látta, hogy nagyobb mérvű beruházási munkálatot indítson meg, egyrészt a különböző közigazgatási szükségletek kielégítése és az állami üzemek fejlesztése céljából, másrészt a honvédség felszerelése érdekében. 1938 tavaszán Darányi Kálmán akkori miniszterelnök Győrben beszédet mondott, amelyben meghirdette az ún. milliárdos beruházási programot. Ezt követően a kormány törvényjavaslatot nyújtott be az országgyűlésbe s annak letárgyalása után jelent meg a honvédelmi és ezek költségeinek fedezéséről szóló 1938:XX. tc.”

Bevezetés 

 

 

Szinte az unalomig ismert toposz, hogy 1938. március 5-én Darányi Kálmán miniszterelnök Győrben öt éves, egymilliárd pengő nagyságrendű fegyverkezési programot jelentett be. Azonban ez a kijelentés így nem pontos: valójában a tervezet egy beruházási programot takart, amelyben a honvédség fegyverzetének és technikai szintjének fejlesztése kiemelt feladatnak számított. A program véglegesítésének tekinthető, hogy az országgyűlés még az év folyamán elfogadta, és június 2-án ki is hirdették a 22 paragrafusból álló „1938. évi XX. törvénycikk a honvédelem és a közgazdaság fejlesztéséről, egyes népjóléti beruházásokról s ezek költségeinek fedezéséről” szóló törvénycikket.

Mielőtt azonban részletesen elemeznénk a törvénycikk előírásait, érdemes pár mondatban áttekinteni, hogy honnan eredt az eredeti elképzelés, vagy inkább ötlet a magyar honvédség nagyarányú fejlesztésére, annak milyen nemzetközi összefüggései voltak.

Az alapidea a magyar királyi honvéd vezérkar berkeiből érkezett, ahol a ’30-as évek közepén arra a megállapításra jutottak, hogy 1940 körül háború lesz Európában, s ebből a Magyar Királyság – geopolitikai helyzete miatt – egyszerűen nem maradhat ki. Következésképpen a honvédséget fejleszteni kell. Rátz Jenő, a vezérkar főnöke utasította alárendeltjeit, hogy az 1932. és 1935. között keletkezett hadrendfejlesztési elképzelésekre alapozva készítsenek egy újrafejlesztési és korszerűsítési programot. Ennek keretében 21 gyalog-, négy gyorsan mozgó és egy repülőhadosztály felállítását és felszerelését irányozták elő. Ennek megvalósítására 1,7 milliárd pengőt

szükségesnek. A terv 1937 májusára elkészült, s Rátz azt átadta Rőder Vilmos honvédelmi miniszternek. A gyors válasz azonban késett, Rátz türelme pedig fogyott. 1937 júniusában Rátz már közvetlen Horthynál próbálta a tervet átverekedni, de a kormányzó is a megfontolt(abb) külpolitika híve lett ebben az időszakban. 1937 novemberében azonban Rátz meghívót kapott egy szűkebb körű egyeztetésre a kormányzóhoz, ahol ezt a tervet is megvitatták. Az összejövetel eredetileg a miniszterelnök soron következő berlini látogatásán terítékre kerülő ügyekben való egységes álláspont kialakítása volt. Rátz előadhatta tervét – amelynek költségvetése ekkor már „csak” 1,5 milliárd pengő volt , de Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter azt gyakorlatilag megvalósíthatatlannak tartotta. Szerinte maximum minden második évben 100 millió pengő pluszforrást lehetne ilyen célra elkülöníteni. Ez azonban lássuk be: ez édes kevés pénzeszköz lett volna a nagyarányú fejlesztésekhez. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnök Imrédy Béla azonban úgy vélte a terv mélyebb tanulmányozást igényel. a javuló gazdasági helyzetben elképzelhető akár évente is a 100 millió pengős plusz forrás biztosítása.

 

Rőder Vilmos

 

 Imrédy Béla

A berlini tárgyalásokon a német fél, de különösen Hermann Göring világossá tette: a magyar fél német támogatásra – bármilyen téren csak akkor számíthat, ha külpolitikai irányvonala a németekéhez simul. Így a magyar félnek az „esetleges” Anschluss idején semlegesnek kell maradnia, illetve Jugoszláviával mélyítenie kell a barátságát – hogy csak két német kívánalmat említsünk. Látnunk kell, hogy a ’30-as évek közepén a magyar export és import jelentékeny része Németországba irányult, s ezen belül is az import 30%-a hadianyag volt!

1937 végén beindult a háttérmunka a magyar minisztériumokban a fegyverkezési program előkészítésére. Azonban a tervek végére egy gazdaságfejlesztési program született, amelynek lényege egyszerű volt. A magyar gazdaságot belső erőforrásokra támaszkodva, a különböző hadiipari és infrastrukturális fejlesztésekre alapozva állítja a kormány növekedési pályára. A novemberi Gazdasági Koronatanácsi ülésen Imrédy a valós gazdasági lehetőségek figyelembe vételével egy egyszeri vagyonadóra épülő (újra)felfegyverkezési programot terjesztett elő, egy milliárd pengő értékben.

A tervezés hátterében az alapvetően pozitív magyar makrogazdasági adatok, illetve Magyarországnak a nemzetközi életben elfoglalt egyre stabilabb helyzete és elfogadottsága álltak:

• jól alakultak a magyar mezőgazdaság terméshozamai;

• pozitív volt a külkereskedelmi mérleg;

• az MNB-nek komoly arany és valutatartaléka volt;

• 1926. július 1-ével megszűnt az ország Népszövetség általi pénzügyi ellenőrzése;

• 1927. március 31-én az antant megszüntette Magyarország katonai ellenőrzését.

Darányi márciusi bejelentését gyors kormányátalakítás követte: Imrédyből tárca nélküli közgazdasági, míg Reményi-Schneller Lajosból pénzügyminiszter lett. Az MNB új elnöke a kiváló nyugati kapcsolatokkal rendelkező Baranyi Lipót lett.

Elmondhatjuk, hogy 1938 első felében a magyar politikai és gazdasági elit – természetesen a katonai mellett – a győri program lázában égett. Bár a vagyonadó (ennek részletes mértékét a XX. törvénycikk szabályozta) a leggazdagabb rétegeket érintette, akik azonban tudták, hogy a megvalósuló beruházások által a befizetett adó többszöröse áramolhat vissza hozzájuk. Nem lehet azonban eléggé kiemelni: a vagyonadó nemcsak a természetes, hanem a jogi személyekre is kiterjedt (3§. 1. bekezdés). A megadóztatandó vagyon alsó határát 50 000 pengőben szabta meg a törvény, s az 1938. február 28-ai anyagi-vagyoni állapotokat vette alapul. Azonban maga az adó kiszámítása és befizetése nem volt mindenki számára könnyen követhető. Ezért a törvény megjelenésével párhuzamosan Boronkay István – Halász Lajos – Kádár Miklós professzorok megírták a „Vagyonváltság és adóamnesztia. Az 1938. évi XX. törvény részletes magyarázata” című 165 oldalas [!] munkájukat, hogy segítsenek kiigazodni a törvény 22 paragrafusának dzsungelében. Beruházásokra pedig szükség volt, hisz 1938-ban már látszottak bizonyos jelek az ipari konjunktúra lassulására néhány ágazatban, mint ahogyan arra Chorin Ferenc GYOSZ elnök is

a szervezet 1938-as közgyűlésén. A különböző iparos és tőkés csoportok azt azonban nehezményezték, hogy a földbirtokokra kivetett vagyonadó mind arányaiban, mind pedig abszolút értékben jóval kisebb, mint a rájuk kivetett.

Filmhíradó - A magyar kormány katonai beruházási programja

Ha azonban a hadsereg oldaláról is nézzük a tervet, illetve az az alapján született törvényt, akkor ambivalens érzéseink támadhatnak. Egyrészt, valóban született egy hadsereg-fejlesztési terv és törvény. Másik oldalról azonban mindössze 600 millió pengőt szánt erre a kormány, ami az eredeti 1500 1700 milliós tervnek 35 40%-a… ráadásul az is öt évre elosztva. Tény, hogy ez az összeg valóban messze elmaradt a várakozásoktól és kívánalmaktól, de úgy festett, hogy a fejlesztés első üteme – az ún. Huba I. hadrend – ebből finanszírozható lesz. A tervek szerint 1941. április 1-ig kellett volna befejezni ennek a kiépítését. A Huba I hadrend szerint a honvédség létszáma békeidőszakban 107 000 fő, hadi létszáma 2 500 000 fő, ami jóval meghaladta a trianoni békében maximálisan

35 000 fős katonaságot.

Joggal vetődik fel a kérdés: mit szóltak mindehhez a kisantant államai? A kisantantállamok még 1937 év elején azt javasolták, hogy Magyarország mondjon le a revízióról, és ebben az esetben hajlandóak elismerni az ország katonai egyenjogúságát. A javaslat annak a felismerésnek a hallgatólagos beismerését jelentette, hogy az utódállamok valójában nem tudják megakadályozni Magyarország fegyverkezését, ezért legalább valamilyen – bármily kétes értékű – biztosítékot szerettek volna elérni. Az egyezmény legerősebb támogatója meglepő módon Edvard Beneš csehszlovák elnök volt, akinek égetően fontos volt a Magyarországgal való viszony normalizálása, hiszen Románia és Jugoszlávia egyre inkább német befolyás alá kerültek, és a szudétanémetek ügyében egyre nagyobb német nyomás helyeződött Csehszlovákiára. Beneš emiatt legalább déli határait biztonságban szerette volna tudni, hogy külpolitikai téren teljesen a németekre koncentrálhasson. A felek végül 1938. augusztus 29-én Bledben (ma: Szlovénia) megállapodtak arról, hogy a Magyar Királyság lemond a trianoni békeszerződésben elveszett területeinek erőszakos visszafoglalásáról, cserébe a kisantant államok elismerik fegyverkezési egyenjogúságát. Mindez már post actem volt ugyan, de a magyar diplomácia jelentős sikerként könyvelte el a megállapodás létrejöttét.

***

Az alábbiakban közölt dokumentum az 1945 utáni pénzügyminisztériumi iratanyagban található. Az anyag a békedelegáció háttéranyagának készült, de arra, hogy ott érdemben felhasználták volna, nincs forrásunk. A dokumentum első részében részletesen olvashatunk a már többször is citált 1938. évi XX. törvénycikkében foglalt tervekről és végrehajtási módozatokról. Majd a polgári beruházások igen részletes, s eleddig kevéssé ismert bemutatása következik, tárcánként lebontva, pontosan megadva a bevételeket és kiadásokat. A forrás egzakt bizonyíték a győri program komplexitására, valamint arra, hogy annak a polgári életre vonatkozó – igen jelentékeny – része még feldolgozatlan téma.

Ezen a napon történt június 07.

1905

Norvégia felmondja Svédországgal való unióját.Tovább

1917

első világháború: a messines-i csata: Az antant utászai felrobbantják a német vonalak alá telepített aknákat, ezzel 10 000 német katonát...Tovább

1921

Románia előbb április 23-án Csehszlovákiával, majd június 7-én Szerb-Horvát-Szlovén Királysággal megkötött szerződése révén csatlakozik a...Tovább

1921

Románia előbb április 23-án Csehszlovákiával, majd június 7-én Szerb-Horvát-Szlovén Királysággal megkötött szerződése révén csatlakozik a...Tovább

1942

második világháború: a midway-i csata befejeződik.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – I.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, impériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as várhatóan ugyanezen hónap 18-án. A most megjelenő 2. szám első írásának szerzője, Sárándi Tamás a Szatmárnémetiben lezajlott uralomváltás történetét eleveníti fel a román hadsereg 1919. áprilisi bevonulásától egész az 1920-as évek elejéig, a helyi román uralom és közigazgatás megszilárdulásának kezdetéig. Kosztyó Gyula Beregszász és vidékének 1918 és 1920 közötti vészterhes hónapjait mutatja be: az összeomlást, a proletárdiktatúra időszakát, az ezt követő román, majd cseh megszállást, továbbá a csehszlovák államhatalom berendezkedését. Perczel Olivér a Duna–Tisza köze 1919. évi román megszállását vizsgálja, Szeghy-Gayer Veronika a kassai impériumváltás után a csehszlovák hatóságok által elbocsájtott helyi magyar postai alkalmazottak sorsát követi nyomon, míg Gyarmati Enikő írása az Osztrák–Magyar Monarchia 1918. október végi összeomlását követő külföldi magyar propaganda megszervezéséről szól.

 

Budapest, 2020. június 4.
A szerkesztők