Japán hadat üzen Oroszországnak.Tovább
Az ügynökök bére
Vita a "bizalmas jellegű közbiztonsági kiadások" növeléséről
A titkosszolgálatok titokzatos világával kapcsolatban számos legenda és féligazság olvasható. Kevés szó esik azonban az anyagi háttérről, illetve az állami apanázs felhasználásának pontos struktúrájáról. Önmagában az is izgalmas tétel, hogy mennyi pénz jut az információk megvásárlására, illetve ezzel összefüggésben a beépített vagy a „céggel" kapcsolatban lévő „ügynökök" munkájának megfizetésére. Az alábbi források erre világítanak rá két minisztérium levélváltásán keresztül az első világháborút követő pénzínséges világban.
Bevezető
A titkosszolgálatok, illetve az ún. „politikai rendőrség" titokzatos világával kapcsolatban számos legenda és féligazság olvasható a különböző népszerűsítő könyvekben, illetve napjainkban már számos internetes portálon is. Van azonban egy olyan része ennek a világnak, amelyről egyrészt kevés szó esik, másrészt, amelyeket ezen szervezetek utódai a mai napig igyekszenek titokban tartani, vagy legalábbis ködösíteni. Ez pedig nem más, mint az anyagi háttér, illetve az állami apanázs felhasználásának pontos struktúrája és aránya. Önmagában is izgalmas tétel, hogy mennyi pénz jut az információk megvásárlására, illetve ezzel összefüggésben a beépített vagy a „céggel" kapcsolatban lévő emberek - vagyis divatos, de rossz szóval élve az „ügynökök" - munkájának megfizetésére. Sajnálatos tényként kell rögzítenünk, hogy a két világháború közti időszakban a politikai és az államrendészeti ügyekben eljáró rendőrségi osztályok megmaradt szerény mennyiségű iratanyagban sem található az előbbi problematikát bemutató irat. Nem így a Magyar királyi Pénzügyminisztérium általános iratokat őrző anyagában (K-269)! Hisz finanszírozási kérdésekben nem lehetett megkerülni a szakminisztériumot, ahol aztán szerencsénkre néhány morzsa megmaradt mindenféle háborús pusztulás ellenére is...
Érdemes megvizsgálni a levelek keletkezésének időpontjában a magyar belpolitikai helyzetet is. Az ország túl volt a „forradalmak korán", az 1919-1920-as zavaros időkön. Immár Horthy Miklós volt a kormányzó, az ország pedig a bethleni konszolidáció mindennapjait élte. A kialakult hatalomgyakorlói kör ekkor már igyekezett minél jobban bebiztosítani saját pozícióit. Bethlen 1922 februárjában
saját kormánypártját (Keresztény-Keresztyény Kisgazda- Földmíves és Polgári Párt, közismert neve: Egységes Párt).[4] Két hét sem telt el az Egységes Párt létrejöttétől, amikor március 2-án megjelent a 2200/1922 sz. kormányrendelet. Ez alapvetően megváltoztatta a választási rendszert, amelynek lényegi eleme volt a választójog szűkítése és az ország nagyobbik részén a nyílt szavazás visszaállítása. Ennek a rendszernek is köszönhetően az 1922-es választásokon az Egységes Párt a szavazatok 58%-át szerezte meg, s biztosította a stabil nemzetgyűlési hátteret Bethlennek és kormányának.A stabil háttér és a már valóban békéssé vált körülmények eredőjeként 1922. június 26-án
a végrehajtó hatalom számára a háború esetére szóló hatalom gyakorlása.A stabil belpolitikai helyzet mellett az ország külpolitikai helyzete messze nem volt ennyire bíztató. A trianoni béke után, Magyar Királysággal, mint vesztes hatalommal, nem sokan akarták kapcsolataikat elmélyíteni. Mi több, a szomszédos államok saját szövetségi rendszert hoztak létre a magyar revízió ellen, ami kisantant néven került be a magyar közbeszédbe. Egy ország volt, amely nem zárkózott el mereven a Magyarországgal való kapcsolatok elől, ez pedig a
volt. A bolsevik állammal szemben azonban a magyar félnek komoly ideológiai fenntartásai voltak, s a tárgyalások legfontosabb elemének a háború során orosz hadifogságba esett magyar foglyok hazahozatalát tartotta. E tárgyalások keretében azonban nem csak a magyar hadifoglyok térhettek haza, hanem a magyarországi kommunisták - köztük több egykori elítélt népbiztos - a Szovjetunióba távozhatott. Tehát kvázi akár úgy is tűnhetett, hogy a gyűlölt kommunista mozgalom elveszíti vezetőinek, tagjainak, szimpatizánsainak nagy részét...Ilyen körülmények között kérte tehát Rakovszky, hogy emeljék fel a már említett „bizalmas természetű közbiztonsági kiadások" fedezetére szánt keretösszeget. Sajnos a hivatalos pénzügyminisztériumi válasz nem maradt fenn, csupán az aktára írt levéltervezet. Ebben azonban a kérdések és a kifogások domináltak:
„... méltóztassék velem közölni azokat a különös indokokat, amelyek az ország mai súlyos pénzügyi helyzete dacára is indokolttá tennék azt, hogy a közbiztonsági alap kétszeresére, azaz 1 millió K-ra felemeltessék.
Ez alkalomból tisztelettel közlöm Nagyméltóságoddal azt is, hogy mivel úgy a számviteli törvény helyes keresztülvitele, mint a kormány érdeke szempontjából is kívánatosnak tartom, hogy a bizalmas természetű kiadásokról vezetett számadások az ellenőrzések alól ne mentesüljenek, elvileg az egyes tárcáknak rendelkezésére álló alapok mielőbbi szükségesnek tartom."
|
A pénz felhasználása vélelmezhetően a továbbiakban sem a számvitelre vonatkozó korabeli jogszabályok maradéktalan betartásával történt. Ezen azonban nem lehet csodálkozni, az információk megvásárlása és a „b" egyének honorálása nehezen lett volna nyugta ellenében elképzelhető. Az már nyilván csak a sors fura játéka, hogy az alapot a mindennapi életben kezelő Postatakarékpénztár egyik alkalmazottja, Opris Oszkár lett a két világháború között a rendőrség egyik legfoglalkoztatottabb „b"
...Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt február 08.
1904
1934
Móra Ferenc magyar író (*1879)Tovább
1938
A szudétanémetek és a Szlovák Néppárt képviselői Rózsahegyen a közös fellépésről tárgyalnak.Tovább
1949
A magyar népbíróság életfogytiglani börtönre ítéli Mindszenty József hercegprímást.Tovább
1949
A népbíróság Mindszenty József bíborost életfogytig tartó fegyházra ítéli.Tovább
- 1 / 2
- >
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.
Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.
Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.
Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.
A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.
Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.
Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.
A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2022. december 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő