Egy hamis igazolvány nyomában

„Adonyi zászlóalj parancsnokság a nemzeti hadsereg kötelékében nincsen. F l o r e n c z György vallomása szerint őt az Ébredő Magyarok Egyesülete küldte ki agitációs célból; szerinte az Ébredő Magyarok Egyesülete legtöbb tagjainak van ilyen igazolványa. Alárendelt katonai hatóságokat utasítottam, hogy azon katonai egyenruhában megjelenő egyéneket, kiknél ilyen igazolványt találnak, a polgári hatóságoknak adják át, s magát az igazolványt pedig az illetőktől kobozzák el."

Bevezető

Az 1918-1919-es összeomlás idején és „forradalmak korában" pillanatok alatt omlott össze a korábban szinte állandónak gondolt közigazgatás. Pillanatok alatt jöttek létre újabb szervezetek, és neveztek át szinte mindent.

Szintén az 1919-1920-as esztendők szülték meg a két világháború között működött különböző (szélső)jobboldali társaságok döntő többségét is. Ezek között voltak teljesen nyíltan működőek, mint például a Magyar Országos Véderő Egyletet, vagy a Csaba, Turul, Werbőczy egyesületek, ugyanakkor a titkosan működő Etelközi Szövetséget (EX) is 1918-1919-ben hozták létre.

Ugyancsak ebben az időszakban, 1918 őszén kezdték el szervezni az Ébredő Magyarok Egyesülete (ÉME) néven ismert, eredendően bajtársi társaságot is. Érdemes megjegyezni, hogy a korszakban az „ébredő" szó már önmagában is kifejezte a szélsőjobboldali mozgalmakkal és eszmékkel való szimpatizálást. Bár az ÉME alakuló közgyűlését 1919. január 6-án tartotta,

csak 1924-ben hagyták jóvá 138.878/1924 VIII. BM .

Ezen szervezetek tevékenységei azonban messze túlmutattak a „szimpla" bajtársi egyesületek keretein: nem csak összejártak a tagok, és előadásokat hallgattak vagy „közgyűltek." Önmeghatározásuk eszmei jegyei mellett a külsőségekben vagy éppen a kitűzőkben és a különféle tagkönyvekben, igazolványokban is tetten érhetjük ezeket a szervezeteket. Nyilvánvaló, hogy azokban a zavaros időszakban egy-egy igazolvány túlmutatott, de legalábbis túlmutathatott valós szerepén és értékén, pláne ha felmutatása megfelelő fellépéssel és hangnemmel társult.

Ezek a szervezetek ugyanis nem pusztán befolyásolni és irányítani akarták a politikai folyamatokat. Feladatuknak tekintették, hogy napi szinten, az utcán, a kávéházakban, az egyetemeken vagy bármilyen más nyilvános helyen érvényt szerezzenek elképzeléseiknek. Ezek közül a legfontosabb a magyar faj védelme és előtérbe helyezése volt, ami a gyakorlatban nem csak egymás támogatását jelentette, hanem a magyarországi zsidóság ki-, illetve visszaszorítását az élet szinte valamennyi területéről. Ez az egyetemi életben például a numerus nullus (és nem a numerus clausus!) bevezetését követelték, de fizikai erővel megakadályozták azt is, hogy a zsidó származású hallgatók bemehessenek az egyetemi

. A tiszti különítményes alakulatok tagjai - akik egyben lehettek akár ÉME tagok is - számos esetben pedig kinézet alapján a nyílt utcán vagy éppen kávéházakban inzultáltak embereket. Ezen esetek közül is kiemelkedően súlyos volt az ún. két Klub kávéházi eset. Az ügybe az akkori budapesti rendőrfőkapitány belebukott, a nyomozás pedig nemcsak felderítette a tetteseket, hanem azt is megállapította, hogy valamennyien ÉME . Az eset kapcsán feltétlen hangsúlyozni kell, hogy az államrendőrség és a Honvédelmi Minisztérium (HM) T (tájékoztató) osztálya párhuzamosan nyomozott! Utóbbiak pedig mindent elkövettek, hogy ne derüljön fény az ...

Sporadikus forrásaink alapján tudjuk, hogy az EX vezetése 1922-ben kérte tagjait, hogy jelentsék a rendőrségnél

jó magyar embereket", illetve hogy az ÉME önálló hírszerző osztályt is működtetett a szervezet .

1921-1922 fordulójára azonban igazzá vált a mondás, miszerint „a mór megtette kötelességét, a mór mehet." A tiszti különítmények és a különböző radikális szervezetek tevékenysége immár kínossá vált a kormány(ok) számára. A Teleki kormány még az ÉME működését is

.

Ennek ellenére a szervezetek tovább éltek, s próbálták tartani megszerzett pozícióikat. 1921. február 8-án azonban elvi döntés született az egységes kém-nemzet- és vörösvédelmi hatóság megszervezéséről, s a nyárra az is világossá vált, hogy ez a Belügyminisztérium keretein belül fog létrejönni. A HM T osztálya 1921. június 26-án átkerült a BM felügyelete alá, majd alig egy évvel később (1922. június 1.) meg is szűnt.

A helyzet fonákságát és 1921-1922-es változását remekül mutatja, hogy az amúgy is meglehetősen kaotikus igazolványhelyzetet a hamisítványok tovább bonyolították. Az alábbiakban egy, a Belügyminisztérium reservált iratai között fennmaradt forrást közlünk, amely egy meglehetősen ügyetlen hamisítvány kapcsán hívja fel a figyelmet a jelenségre. Nyilvánvaló, hogy egy nem létező alakulatra való hivatkozás, ráadásul az egyik hivatkozott tiszt neve ugyanaz, mint a település, ahol az alakulat állomásozik, önmagában is több mint furcsa lett, illetve lehetett volna egy tapasztalt tisztnek.

Ugyanakkor látszik, hogy a HM azonnal tájékoztatta az esetről a belügyminisztert, ami mutatta a két tárca normalizálódó viszonyát, s hogy immár a közös ellenségek közé tartoztak a szélsőjobboldali szélsőségesek (is).

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt december 09.

1917

Románia fegyverszünetet köt a központi hatalmakkal.Tovább

1941

Kína hadat üzen Japánnak, Németországnak és Olaszországnak.Tovább

1948

A kecskeméti Bethlen Kata Tanítónőképzőben – központi utasításra – Mindszenty ellenes tüntetést szerveztek, amire öt III. éves leány nem...Tovább

1967

Nicolae Ceaușescu Románia elnöke lesz.Tovább

1980

A PB jelentést fogadott el a belső ellenzéki, ellenséges tevékenységről. Megállapították, hogy a hetvenes évek második felében, a korábban...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Sport, társadalom, politika a 20. században

„A béke vagy te, Sport! / a népeket egymáshoz fűző szép szalag: /és testvérré lesznek mind általad, / önuralomban, rendben és erőben” ‒ írta Pierre de Coubertin báró 1912-ben az Óda a sporthoz című versében. Coubertin a modern olimpiai eszme egyik legkiválóbb képviselője volt: mélyen hitt abban, hogy a sport, a tisztességes versengés önbizalmat ad, erkölcsös jellemet formál, megnemesíti az embereket, és hozzájárul a népek megbékéléséhez. Az ókori olimpiák példája nyomán azt szerette volna, ha a játékok idejére szünetelnének a háborúk, és béke honolna a földön. Meg volt győződve arról, hogy az emberiség harmonikus fejlődéséhez elengedhetetlen a világbéke, és ezt leginkább a sport segítségével lehet megvalósítani. Szép és tiszta elgondolása azonban illúziónak bizonyult. Ha ugyanis visszatekintünk a 20. század történelmére, azt látjuk, hogy a politikai, gazdasági, ideológiai megfontolások a legtöbb esetben felülírták az olimpiai eszmét. A két pusztító erejű világháború, az 1945 utáni évtizedek nagyhatalmi szembenállása, vagy a harmadik világban lezajlott számos helyi fegyveres konfliktus mind azt bizonyítja, hogy az elmúlt évszázadban a politikusok többsége az együttműködés, a megbékélés helyett inkább a nyers érdekérvényesítés eszközeit választotta.

Magyarországon a sport a 19. század végén, a 20. század elején vált egyre népszerűbbé: az úszás, az evezés, a korcsolyázás, az atlétika, a kerékpározás mellett elsősorban a labdarúgás. A Magyar Labdarúgó Szövetség 1901-ben alakult meg, ekkor indult el az első hazai bajnokság is. Az első kettőt az ország legrégebbi futballcsapata, az 1897-ben létrejött BTC (Budapesti Torna Club) nyerte, ezt követően több mint két évtizedig az FTC (Ferencvárosi Torna Club) és az MTK (Magyar Testgyakorlók Köre) versenyzett az első helyért. Rivalizálásuk ‒ sokszoros áttételen keresztül ‒ a magyar társadalom keresztény‒zsidó ellentétét is kifejezte. A két világháború közötti időszakban a sport tömeges méretű időtöltéssé vált, a versenysportok terén pedig Magyarország nagyhatalom lett. Ugyanakkor a testnevelés ‒ amelyet már 1921-ben kötelezővé tettek az iskolákban ‒ egyre nyíltabban kapcsolódott össze a militarista szellemű neveléssel. 1947 és 1951 között szovjet mintára a sportot is állami ellenőrzés alá vonták. Mivel továbbra is a labdarúgás volt az egyik legnépszerűbb sportág, az 1950-es években leginkább ezt politizálták át. Az Aranycsapat kiugró nemzetközi sikereiből a hatalom is igyekezett profitálni, és a sikereket saját diadalaként könyvelte el. A diktatúra nyomásának enyhülésével a politika a sportból is kezdett visszavonulni. E folyamat azonban korántsem volt teljes, ezt az 1984-es Los Angeles-i olimpia bojkottja is bizonyítja. A Magyar Olimpiai Bizottság ugyanis kénytelen volt elfogadni a pártvezetés azon „ajánlatát”, hogy a Szovjetunió iránti szolidaritásból a magyar sportolók se vegyenek részt ezen az olimpián. A politikának ez a durva és közvetlen beavatkozása komoly törést okozott a magyar sportban, ami a későbbi eredményekben is megmutatkozott.

Az ArchívNet idei 4‒5. összevont számának fő témája tehát: „Sport, társadalom, politika a 20. században”. A témaválasztás azért is aktuális, mert a világjárvány miatt 2020 helyett az idén rendezték meg a labdarúgó-Európa-bajnokságot és a XXXII. nyári olimpiai játékokat. Összeállításunkban tizenegy írást közlünk, ezek közül hét kapcsolódik szorosan a témához. Sipos-Onyestyák Nikoletta a politika és a sport kapcsolatát vizsgálja az ún. kis-hidegháború korszakában, külön-külön részletezve a moszkvai, a Los Angeles-i és a szöuli olimpiát. Koós Levente egy 1963-as labdarúgó-mérkőzés kapcsán elemzi a Kádár-korszak legproblémásabb egyesületének számító FTC és a diktatúra irányítóinak viszonyrendszerét. Kántás Balázs és Szerényi Ildikó az egykor világhírű, de mára elfeledett sakkfeladvány-szerző, Neukomm Gyula eseménydús életét eleveníti fel személyes dokumentumok segítségével. Kiss András írása arról szól, miként kapcsolódott össze a két világháború között a testedzés a militarista neveléssel, és milyen szerepet játszottak ebben a vállalatok. Sáfár Gyula az 1950-es évek, míg Szabó Csaba Gábor a Kádár-korszak tömegsportját taglalja a Békés megyei spartakiádok, illetve a Komáromi Állami Gazdaság sportkörei vizsgálata alapján. Bubik Gyöngyi és Garadnai Zoltán a százéves korában nemrég elhunyt Fülöp edinburgh-i herceg és Magyarország sportkapcsolatairól ír annak kapcsán, hogy a herceg a múlt század hetvenes éveiben sportemberként többször megfordult Magyarországon, részt vett a Magyar Lovassport Szövetség által szervezett bajnokságokon, és a nemzetközi versenyeken is a magyar csapat riválisának számított. Négy további forrásközlést is olvashatunk. Völgyesi Zoltán a gyermekvasút építését és az ehhez kapcsolódó korabeli kommunista propagandát mutatja be. Csikós Gábor és Ö. Kovács József Varga Zsuzsanna közelmúltban megjelent, a magyar mezőgazdaság szocialista korszakát kelet-európai kontextusban tárgyaló angol nyelvű könyve kapcsán készít mérleget a jelenkortörténeti források feltárásának és értelmezésének módszertani kérdéseiről. Összeállításunk zárásaként Veres Emese-Gyöngyvér a székelyföldi evangélikus missziós egyház történetéről ír, Somorjai Ádám OSB pedig Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius utolsó magyarországi jelentéseit közli és beszámol a nuncius 1945-ös távozásáról is.

Budapest, 2021. november 26.

L. Balogh Béni

főszerkesztő