Nem csonka bank(csonk)ok

Az 1948-as államosítás után csakhamar kiderült, hogy számos pénzintézetnél nem sikerült a részvények 100%-át megszereznie a magyar államnak, így nem tudta felszámolni ezeket. Papíron ezeket a pénzintézeteket tovább kellett működtetni: tehát kellett bejelentett székhely, igazgatótanács, felügyelőbizottság, közgyűlés, alkalmazottak, pecsét, folyószámla az MNB-nél stb. Másrészt ezeknek a pénzintézetek tovább élése azt is jelentette, hogy követeléseik, letéteik, ingatlantulajdonlásaik is élők maradtak, és bankcsonkokként évtizedekig tovább vegetáltak.

Bevezető

A magyar közgondolkodásban és közbeszédben erősen él az a ‑ valljuk be, kissé sematikus kép -, hogy az 1945, de különösen az 1948 utáni Magyarországon - leszámítva a mesterségesen létrehozott szövetkezeteket ‑ csak és kizárólag állami vállalatok működtek. Ez az állítás több okból is pontosításra, finomításra szorul. Egyrészt, a II. világháború utáni Európában az államosítás teljesen bevett eljárás volt, bár kétségtelen különböző okokra visszavezethetően. Franciaországban például a kollaboráns, vagyis a megszálló németekkel együttműködő vállalatokat államosították. Másrészt több országban - főleg a Szovjetunió által megszállt Közép- és Kelet-Európai országokban ‑ problémát jelentett a külföldi tulajdonhányadok sorsa. Bár a jaltai megállapodás kvázi rendezte a német tulajdonhányadok sorsát (ezeket háborús jóvátétel címén a Szovjetunió kapta meg), de ez az út nyilván nem volt járható más államok

. Vagyis régiónkban és így Magyarországon is működtek 1945 külföldi tulajdoni hányadú .

Magyarországon az államosítás folyamata - legalábbis a törvényi szabályozás szintjén - már 1945-ben, elkezdődött. Míg a bányákat vagy éppen a nehézipart igen korán, 1945-1946-ban államosították, addig a gazdaság motorját jelentő bankok esetén ez a lépés, pontosabban lépések csak 1947-ben és 1948-ban történtek meg, az 1947. évi XXX. és 1948. évi XXXVI.

.

Az államosító hatalom azonban itt is szembesült mind a bankrendszer sokszínűségével, mind pedig a tulajdonosi szerkezet

. Az államosításokig - még a trianoni országhatárokon belül is - több tucatnyi pénzintézet működött. Ezek állami kézbe vétele összetett feladat volt.

Szabadság tér, Magyar Nemzeti Bank épülete (1966)
Fotó: Fortepan 03988

Ennél lényegesen összetettebb probléma volt a magyar pénzintézetek, különösen a nagybankok tulajdonosi szerkezetében a nem egyszer jelentős külföldi tulajdonrész léte. Még az 1924-ben létrejött Magyar Nemzeti Bankban is jelentős külföldi tulajdonrész volt. Jogosan vetődik fel a kérdés, hogy vajon egy jórészt külföldi tulajdonban lévő jegybankkal miként lehet egy kommunista elvek szerint központosított gazdaságpolitikához szükséges monetáris politikát támogattatni. Az MNB csak 1967-ben került 100%-ig a magyar állam tulajdonába az 1967 évi 36. tvr. egyik

. A magyar állam ekkor - elsősorban a külföldi, illetve a külfölddel való tranzakciók lebonyolítását - teljes mértékben az általa felügyelt keresztül hajtotta végre. Érdemes megjegyezni, hogy a PK gyakorlatilag a rendszerváltásig kiemelkedő szerepet játszott a magyar állam és állampolgárok külföldi, illetve külföldi állampolgárok, sőt egyes esetekben államok magyarországi követeléseinek lebonyolításában. Így például a II. világháború után a PK feladata volt, hogy a Németországba „kivitt" magyar vagyonelemek után kutasson; de komoly feladata volt a PK-nak a BEG (Bundesentschädigungsgesetz - Szövetségi Kártérítési Törvény) és a BRÜG (Bundesrückerstattungsgesetz - Szövetségi Visszaszolgáltatási Törvény) kárpótlások magyarországi is.

Az államosítás során szintén generális, s kvázi egyfajta technikai probléma volt az adott vállalat vagy bank részvényeinek begyűjtése. Ne feledjük, a részvények ekkor még materializáltak, s annál volt a szavazati jog, akinél a részvények!

Az 1948. évi XXXVI törvény a külföldi tulajdonhányadok tekintetében az 1948. évi XXV. törvény 11 §-át tekintette irányadónak:

(1) A jelen törvény alapján történő állami tulajdonbavétel nem terjed ki külföldi állampolgárok és külföldön székhellyel bíró jogi személyek tulajdonára (részvényeire, érdekeltségére), feltéve, hogy a tulajdonszerzés az annak időpontjában hatályos magyar jogszabályoknak megfelelt.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezést nem lehet alkalmazni abban az esetben, ha a tulajdonszerzés az 1945. évi január hó 20. napja után történt. Ha azonban a tulajdon az 1947. évi XVIII. törvénybe iktatott békeszerződés 28. cikke alá tartozik, vagy a tulajdonszerzés jogszabályon, illetőleg államközi egyezményen alapszik, az állami tulajdonbavétel alól a szerzés időpontjára tekintet nélkül mentes.

(3) Az (1) bekezdés alkalmazása szempontjából külföldi állampolgárnak csak azt lehet tekinteni, aki korábban magyar állampolgár nem volt, vagy akinek magyar állampolgársága az 1931. évi augusztus hó 8. napja előtt elbocsátás vagy más törvényes rendelkezés folytán megszűnt, s valamely külföldi államban ugyanezen határnap előtt állampolgárságot szerzett.

(4) Az (1) bekezdés alkalmazása szempontjából nem lehet külföldinek tekinteni azt a külföldi székhellyel bíró jogi személyt, amely magyar állampolgárok vagy belföldi jogi személyek érdekeltségébe tartozik, feltéve, hogy a belföldi érdekeltség az 50%-ot eléri."

Bár 1948-ra az államosítás már „csúcsra járt", csakhamar kiderült, hogy számos pénzintézetnél nem sikerült a részvények 100%-át megszereznie a magyar államnak, így nem tudta felszámolni ezeket. Ez nem csupán „szépséghiba" volt. Ez azt is jelentette, hogy papíron ezeket a pénzintézeteket tovább kellett működtetni: tehát kellett bejelentett székhely, igazgatótanács, felügyelőbizottság, közgyűlés, alkalmazottak, pecsét, folyószámla az MNB-nél stb., stb. Másrészt ezeknek a pénzintézetek tovább élése azt is jelentette, hogy követeléseik, letéteik, ingatlantulajdonlásaik is élők maradtak! Több mint puszta érdekesség, hogy még a 2000-es években is volt olyan telek Budapesten, ahol az építkezés azért nem tudott elindulni, mert egy már nem működő banknak még mindig élő jelzáloga volt az adott telken. Ezek az egykori pénzintézetek kvázi működésük miatt a hivatalos magyar pénzügyi zsargonban bankcsonkokként voltak ismertek. Kétségtelen tény, bizonyos szempontból ezek a bankcsonkok is jelentettek egyfajta kapcsolatot a „nyugattal" akár tulajdonosaikon, akár követeléseiken keresztül.

1977-ben - bár az állam igyekezett folyamatosan felszámolni ezeket a bankcsonkokat - még mindig 18 ilyen, csak papíron lévő egykori pénzintézet (vagy néhány esetben pénzügyi tranzakciókat is végrehajtó cég) szerepelt a nyilvántartásában:

1.                  Angol Magyar Bank

2.                  Általános Váltóüzlet Rt.

3.                  Belvárosi Takarékpénztár

4.                  Budapest Székesfővárosi Községi Takarékpénztár

5.                  LEBOSZ (Földbirtokrendezés Lebonyolítására Alakult Szövetkezet)

6.                  Magyar Általános Bank és Áruforgalmi Rt.

7.                  Magyar Általános Hitelbank

8.                  Magyar Forgalmi Bank Rt.

9.                  Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank

10.              Magyar Pénzintézetek Záloglevél Kibocsátó Szövetkezete

11.              Magyar Postatakarékpénztár

12.              Nemzeti Takarékpénztár

13.              Országos Magyar Ipari Jelzálogintézet Rt.

14.              Országos Szövetkezeti Hitelintézet

15.              Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület

16.              Pesti Magyar Kereskedelmi Bank

17.              Sigma Rt.

18.              Immobilia Rt.

Az alábbiakban három eddig nem közölt dokumentumot teszünk közzé, mintegy példaként felhozva a fentiekben vázoltakra. Mindhárom forrás a Pénzintézeti Központ iratanyagában (MNL OL XIX-L-20) található meg.

Az első egy dokumentum összesítés ezeknek a bankcsonkoknak a kezén lévő ingatlanokról. Nem annyira a földterület nagysága, hanem sokkal inkább földrajzi eloszlása miatt érdemes kicsit elveszni a forrásban. Hisz nem csak fővárosi, hanem szép számmal Balaton parti ingatlanokat is találunk a listán.

A második a gyakorlatilag 1960 óta még papíron sem működtetett Budapest Székesfőváros Községi Takarékpénztár R. T. felszámolását írja körül, illetve tesz rá javaslatot.

A harmadikként közölt dokumentum az 1977-ben még működő bankcsonkokat és azok vezetőit sorolja fel, mintegy alátámasztandó, hogy ezek működtetése is pénzt, időt és energiát emésztett fel. Vagyis a közkeletűen „lepapírozásnak" mondott dolog sem mindig oly egyszerű a gyakorlatban...

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt július 06.

1941

Magyarország területén hajnali 3 órakor bevezetik a jobb oldali közlekedési rendszert (Budapest és közvetlen környéke kivételével). Ezt az...Tovább

1944

Koszorús Ferenc vezérkari ezredes az esztergomi páncélosok mintaszerű alkalmazásával megakadályozza a Baky László belügyi államtitkár...Tovább

1988

Bartók Béla zeneszerző újratemetése Budapesten, a Farkasréti temetőben.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők