Válság a KGST-ben

1956-1958

„A KGST munkája legfőbb hiányosságának tartjuk, hogy eddig nem történt meg az együttműködés közgazdaságtudományi megalapozása. A szóban forgó országok a fejlettség különböző fokán álló, természeti gazdasági adottságaikban különböző, önálló országok, amelyeknek érdekei az egyes termelési ágak fejlesztésében nem mindig megegyezők. Mindegyik ország elsősorban azokat a termelési ágakat, gyártmányfajtákat igyekszik fejleszteni, amelyek látszólag a legtöbb gazdasági eredményt adják, viszonylag kisebb és amellett gyorsan megtérülő beruházásokat igényelnek."

Előzmények

A KGST 1949 eleji megalakulása után a tagországok komoly reményeket fűztek egy új típusú együttműködés megteremtése elé. A fejlesztések koordinálását, tervek összehangolását remélték egy gyors ütemű modernizáció megvalósítása érdekében. A háborús hisztéria és katonai készülődés azonban már 1950-re keresztülhúzta ezeket a számításokat. A Szovjetunió érdeke a katonai-ipari potenciál növelése és a nyugattól való függés megszüntetése volt, és szövetségeseitől ilyen gazdaságpolitikai gyakorlatot várt el, illetve ebbe kényszerítette bele őket. Ehhez nem különösebben volt szükség termelési kooperációra, bőven elég volt a tervek és a gyakorlat közvetlen ellenőrzése, utasítások kiadása és azok titkosszolgálati úton, továbbá szakértők, és közös vállalatokon keresztüli ellenőrzése. A KGST e rendszeren belül a külkereskedelmi tevékenységet tartotta kézben, szigorú ellenőrzés alatt folyhatott mind a tőkés világgal, mind a „tervországok" közötti árucsere. Minél nagyobb jelentőségű volt egy országban a külkereskedelem a nemzeti jövedelmen belül, annál kiterjedtebb lehetett Moszkva hatása. Ráadásul a tőkés környezettel való érintkezés beszűkült, ami rásegített erre a folyamatra. Gazdasági önállóságát leginkább Albánia veszítette el, amely még tervet sem tudott önállóan készíteni már csak a szakértelem hiánya miatt sem. A KGST- Moszkvában székelő - kisapparátusa, a „büró" a sztálini években kizárólag szovjet szakértőkből állt és a fődelegátus, Anasztasz Mikojan külkereskedelmi miniszter szava olyan volt, mintha maga a nagy Sztálin szólott volna az egyes országok képviselőihez.

1953-ig, de még ezt követően is a beruházások vészesen hasonló ipari struktúrákat és nyersanyag- és energiaéhes gazdaságot hozott létre a kelet-európai országokban. Már az ötvenes évek elején súlyos hiányok keletkeztek bányászati termékekben, évről-évre éles viták bontakoztak ki különösen a szénért és széntermékekért.

A helyzet 1953 után meglehetősen gyorsan átalakult. Az életszínvonal politikában és a tőkés országokkal, illetve Jugoszláviával való kapcsolatban bekövetkező változás Moszkva magatartását a KGST kereteiben is megváltoztatta. A desztalinizáció legelsőként a túlzott, autarchikus és válságtüneteket produkáló torz iparosítás feladásában jelentkezett. (Ennek eklatáns példája épp az 1953-as magyarországi fordulat volt.) A nemzetközi feszültség enyhítése érdekében 1954 júniusában

a tőkés országokkal folytatott kereskedelem bővítésének politikáját. Lépésről-lépésre visszatértek először a beruházási politika, majd a tervek egyeztetéséhez, a különböző termelési ágakban a párhuzamos és így hallatlan gazdaságtalan fejlesztésekről a kooperációhoz, teret nyert a szakosítás fogalma. 1955-1956-ban már nemcsak az éves kereskedelmi elképzelések, sőt tervek összehangolása indult meg, de nagyszabású elképzelésként úgy döntöttek, hogy az 1956-1960 közötti ötéves tervek egyeztetésére is sor kerül a legfontosabb területeken, tehát az energetikában, az ipar fontosabb ágazataiban, a mezőgazdaságban, sőt pénzügyi kérdésekben is. A kulcsszerepet persze továbbra is a Szovjetunió és annak tervhivatala játszotta, hiszen óriási kapacitásai révén a párhuzamos fejlesztés, az azonos terméktömeg miatt jelentkező konfliktusok elsimításában meghatározó szerepe csak neki lehetett. Az országokra kényszerített, irdatlan adatszolgáltatási munkát követelő és egyben folyamatos tárgyalásokat jelentő munka eredményeként a legfelsőbb szerv, a KGST Tanácsának 1956. május 18-25-e között Berlinben tartott VII. egy sor kérdésben valamennyi tagállam megállapodásra jutott.

Ezen a napon történt március 28.

1914

Bohumil Hrabal cseh író (†1997)Tovább

1943

Sergey Rachmaninov orosz zeneszerző, zongoraművész, karmester (*1873)Tovább

1945

A visszavonuló német csapatok felrobbantják a komáromi Duna-hidat.Tovább

1955

Nagy Imre miniszterelnök Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének írt levelében formálisan is kénytelen volt lemondani miniszterelnöki...Tovább

1969

Dwight David Eisenhower tábornok, az Amerikai Egyesült Államok 34. elnöke, hivatalban 1953–1961-ig (*1890)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – II.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg egy másik művében –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának fő témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 6. szám első írásának szerzője, Tóth Judit azt mutatja be Tótkomlós példáján keresztül, hogy miként zajlottak le a Rákosi-korszakban a mezőgazdasági versenyek, és azok milyen szerepet töltöttek be az 1950-es években. Katona Klára rendőrségi iratok segítségével illusztrálja, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezését. Tóth-Bartos András a magyar kormány 1940–1944 közötti észak-erdélyi birtokpolitikáját jellemzi, kiemelve, hogy a fő cél az erdélyi magyarság gazdasági pozíciójának megerősítése volt. Az ArchívNet alapvetően 20. századi, ritkább esetben a 19. század második feléből származó forrásokat közöl, ezúttal azonban kivételt teszünk Hegedűs István 18–19. századi forrásokat feldolgozó írásával. E dokumentumközlés ugyanis rávilágít a 20. századi magyar agrárkérdés történeti előzményeire. Nem kapcsolódik a tematikához, de érdekfeszítő a szám utolsó két írása is: Cseh Valentin a csepeli kikötőkomplexum működésének első időszakát vizsgálja, míg B. Stenge Csaba a Németországot megszálló amerikai csapatok és a menekült magyar nők kapcsolatának 1945 nyarán keletkezett verses emlékét idézi fel.

Budapest, 2019. december 20.

A szerkesztők