Anasztaz I. Mikojan a KGST élén

A KGST központi Iroda 1949. januári létrehozása után a szervezet a gyors iparosítás érdekében a tagországok terveinek, műszaki fejlesztéseinek, termelésük egy részének, egymás közötti és a tőkés országokkal való kereskedelmük összehangolására törekedett. Sztálin és vezetőtársai a katonai logika szerint gondolkodtak: minden egyes tagország építse ki hadi-, azaz nehéziparát, ennek rendelje alá gazdaságpolitikáját. Kereskedelmét pedig két szempont szerint szervezze: csökkentse függőségét a tőkés országoktól, eközben növelje importját és exportját a KGST keretén belül és Kínával.

Bevezetés

1950 szeptemberében fordulat állt be a KGST működésében. Szokatlanul magas tisztséget betöltő személyt, Anasztaz I. Mikojant, az SZKP KB Politikai Irodája tagját, külkereskedelmi minisztert nevezték ki a KGST szovjet képviselőjének.

A fordulat előszele már a nyár folyamán érzékelhető volt, amikor az addigi munkálatok nemcsak a nyári szünet miatt lassultak, illetve álltak le, de a szovjetek magukhoz ragadták az ügyek intézését is. Ez mindenekelőtt a legfelső döntéshozó szerv, a KGST Tanács III. ülésének előkészítését

. A tagállamok delegáltjai és a KGST titkára által vezetett nemzetközi apparátus hosszú hónapok munkájával ugyanis nemcsak megfogalmazta az előzetes határozat tervezetét, de azt szétküldte a tagországok kormányainak, amelyek meg is tették észrevételeiket. Innentől kezdve azonban a szokásos egyeztetés helyett a szovjetek „magukra vállalták" az újabb határozat-változat kidolgozását, s a bajok ebből fakadtak. Az újabb szöveg - a magyar képviselő, a dokumentumközlés főszereplője, szerint - nem a tagországok lehetőségeihez és igényeihez próbált igazodni, hanem egészen más követelményeket fogalmazott meg. Meg kell jegyeznem, hogy közvetlen, összevethető tervezetekkel nem rendelkezünk, az eseményeket a haza küldött jelentésekből próbálom rekonstruálni.

A KGST apparátusban történtek értelmezésénél nem vonatkoztathatunk el attól az ismert ténytől, hogy ettől az időtől, nevezetesen a koreai háború kitörése után a kelet-európai országok vezetői nemcsak világháború kirobbanásától tartottak, hanem az arra való felkészülés határozta meg belpolitikai, külpolitikai és gazdaságpolitikai döntéseiket. Időközben felgyorsult Nyugat-Németország újrafelfegyverzése is. A fegyverkezési döntések csúcspontja az 1951. januári moszkvai titkos találkozó volt, amikor Sztálin magához rendelte kelet-európai csatlós

vezetőit, és az 1953-ra várható háborúra való felkészülés jegyében nagyarányú hadsereg-fejlesztési program megvalósításába kényszerítette bele .

Nos, a koreai háború kirobbanását követően már módosult a kapcsolat a csatlós országokkal, a katonai indíttatású célok rapid érvényesítése korlátok közé szorította az alkudozások lehetőségét, s ez megmutatkozott a KGST apparátushoz való szovjet viszony megváltozásában.

Hogyan írhatjuk le a változást? Az 1949. januári megalakulás, majd a KGST központi irodájának megszerveződése után a szervezet elképesztő mennyiségű feladat megvalósításába kezdett, aminek a lényege abban foglalható össze, hogy a gyors iparosítás érdekében terveiket, műszaki fejlesztéseiket, termelésük egy részét, egymás közötti és a tőkés országokkal való kereskedelmüket összehangolják, ennek érdekében megállapodnak az árakban, és közös szabványokat dolgoznak ki. Az Iroda megkezdte ezekben a kérdésekben az egyeztetést, és 1950 tavaszára valamelyest előre is haladt benne. A következő területekre vonatkozóan végeztek előkészítő munkát: hengerelt áru, nehéz és speciális szerszámgépek, golyóscsapágy, metallurgiai, energetikai, nyersolaj felszerelések, villamos ipari cikkek, traktorok, autók, gőzmozdonyok, vagonok, motorkerékpárok. A nyersanyagtermelésben fekete- és színesfémérc bázisok, szén, nyersolaj, textilnyersanyagok, bőrnyersanyagok, olajos növények, műszál. Egyeztetés történt továbbá a tervezési, beszámolási munka javításáról. A beruházásokat illetően előkészítették a magyarországi metallurgiai kombinát építését, a felső-tiszavidéki hidroelektromos erőmű építését, egy golyóscsapágy gyár építését Lengyelországban, két kohászati üzem bővítését Ostrava környékén. Albánia külön kategória volt a feladatok között, amely nemcsak képtelen volt bármilyen tervet készíteni, de fejletlensége okán nagyarányú támogatási igénnyel is fellépett.

 

Mikojan

 

Az Iroda első körben adattengerrel látta el magát az egyes országokból, aztán igyekezett rendet teremteni az állandóan változó igények között, egy idő múlva pedig a delegátusok elkezdtek alkudozni fölös termékeik eladásáról. A szovjetek ennek a szinte kilátástalan munkának a fonalát vágták el A. Mikojan

. Sztálin és vezetőtársai a katonai logika szerint gondolkodtak. Minden egyes tagország építse ki hadi-, azaz nehéziparát, ennek rendelje alá gazdaságpolitikai prioritásait. Kereskedelmét pedig két szempont szerint szervezze: csökkentse függőségét a tőkés országoktól, elsősorban Nyugat-Európától, mégpedig úgy, hogy növelje importját és exportját a KGST keretén belül és Kínával. Nyugat-Európa ehhez maga is hozzájárult azzal, hogy fontos termékeket nem adott el Kelet-Európának, embargósnak nyilvánította azokat az USA nyomására. A szovjetek egyszerűsítésre szánták el magukat a hatékonyság növelése érdekében. A rövid távon kilátástalannak látszó termelési kooperációs vitákat szinte minden területen lezártnak nyilvánították. Többéves kereskedelmi szerződések keretében törekedtek az alapanyag- és energiahiány, valamint a más termékekben jelentkező hiányok enyhítésére. A munka középpontjába így a belső és a nyugati kereskedelem került. A termelés autark irányba fordult, és nehézipar centrikussá vált. Meg kellett állapodni az árakban és a rubelelszámolásban. Ez megtörtént.

Mikojan a következő módszert választotta. A KGST Irodával gyorsan felvetette a tagok közé a Német Demokratikus Köztársaságot. 1950. november 24-25-én összehívatott egy rögtönzött Tanácsülést, ahol legitimáltatta a kereskedelem-centrikus irányvonalat, de már ezt megelőzően megkezdte az egyes országok külkereskedelmi gyakorlatának és szándékainak ellenőrzését úgy, hogy az Iroda ülésén napirendre tűzette és a tagországok véleményezhették egymás politikáját és

. Dokumentumaink két ilyen tárgyalásról tudósítanak, az egyik a Magyarországról, a másik a Csehszlovákiáról tartott irodaülésekről szóló beszámoló.

Ezen a napon történt augusztus 03.

1914

Németország hadat üzen Franciaországnak.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Megjelent forrásközlő folyóiratunk, az ArchívNet idei harmadik száma. Friss lapszámunkban négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek témájukat és keletkezési helyüket is tekintve meglehetősen széttartóak: utóbbira példa, hogy a bemutatott források közül egyet Melbourne-ben, egyet pedig Rómában vetettek papírra – s ezek tematikailag is eltérnek egymástól. Előbbi egy résztvevő visszaemlékezése az 1933-as gödöllői világjamboree-ra, a másik pedig egy beszámoló olaszországi magyar kolónia helyzetéről.

 

Az időrendet tekintve Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) publikációja az első, amelyben az akkor zajló országos események helyi lecsapódását mutatja be levéltári források segítségével: az 1918–1919-es impériumváltások okozta, finoman szólva is turbulens időszakának tiszadobi eseményeit – külön kiemelve az Andrássy-kastély feldúlását – prezentálja írásában.

 

Várdai Levente (történész muzeológus, Janus Pannonius Múzeum) különleges forrásra hívja fel a figyelmét ismertetésében: ausztráliai kutatóútja során bukkant rá egy eseményen elhangzott beszéd leiratára, amelyben az 1933-as gödöllői cserkész világtalálkozó egy Victoria állambeli résztvevője tekintett vissza az eseményre. A közölt forrás nemcsak a jamboree mindennapjait, vagy épp az európai út állomásait írja le, hanem az is kiolvasható belőle, hogy az 1930-as évek ausztrál fiataljai számára milyen „kultúrsokkot” jelenhetett a magyarországi tartózkodás.

 

Már a hidegháborús időszakból közöl forrást Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus), amely azonban kötődik a második világháború lezárását közvetlenül követő időszakhoz. Kada Lajos 1952-ben az Amerikai Magyar Katolikus Liga kérésére állította össze jelentését, amelyben az olaszországi magyarok helyzetéről számolt be, akik között még nagy számban voltak olyanok, akik menekültként érkeztek az országba, és még ekkor is különböző táborokban éltek.

 

Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésében olyan forrásokat mutat be, amelyek új információkkal szolgálhatnak Mindszenty József édesanyja, Kovács Borbála 1960-ben bekövetkezett halálával és temetésével kapcsolatban. Utóbbi esemény hozadéka volt, hogy a magyar külügyminisztérium fenyegető fellépése miatt az Associated Press és a Reuters tudósítói végül nem utaztak el a temetésre, amelyen amerikai követség tagjai nem, de francia és olasz diplomaták jelen voltak.

 

Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2025. július 23.

Miklós Dániel

főszerkesztő