Horn, a „renitens" diplomata - 1962

„Felhívtuk Horn elvtárs figyelmét, hogy a jövőben több szerénységgel nyúljon az élet megnyilvánulásaihoz, legyenek a jelentések szolidabbak, de jobban bizonyítson és érveljen. Ítéletei ne legyenek elhamarkodottak, túl kategorikusak, törekedjen a megfontolt, leellenőrzött állásfoglalás megtételére. Horn elvtárs hibáit, hosszas töprengés után, tulajdonképpen csak most kezdi felismerni. Szemléletében gyökeres változást tapasztalunk. Ezt bizonyítják decemberben elkészített jelentései."

Bevezető

Horn Gyula még 29 éves sem volt, amikor 1961. március 1-ével megkapta a szófiai magyar nagykövetségre a

, titkári állását. Cölöpök címmel megjelent visszaemlékezésében három főnökéről is anekdotázik, humoros és lekezelő hangnemben. Név szerint nem említi őket, bár ennek nem nehéz ma sem utána járni, hiszen az nemcsak a külügyi munkáról szóló évkönyvekben szerepel, de az Eleven erő című kronológiában is. Tény, hogy egyik sem volt hosszú ideig nagyköveti tisztségében. Egyikük, Cséby Lajos altábornagy volt, régi munkásmozgalmi ember, 1919-es, „spanyolos", akit Rákosi lecsukatott, de 1956. november 4-e után szilárdan állt a hatalom mögé, így aztán nyilván Münnich Ferenc protezsáltjaként először megkapta a belgrádi nagykövetséget, majd 1962. február 1-én 62 éves korában áthelyeztek a kisebb feladatot jelentő szófiai .

A diplomáciai kolónia Cséby Lajos érkezése előtt is tele volt intrikákkal, harc folyt az első beosztotti posztért,

. Ezeken Cséby elődje, az 1958 szeptemberében kikerült Kálló Iván nagykövet kemény fegyelmezéssel igyekezett úrrá lenni, de végül maga is belekeveredett a kicsinyes harcokba, és ez oda vezetett, hogy a Külügyminisztérium Kollégiumának kellett foglalkoznia a . 1961 elején a minisztérium nem volt teljesen megelégedve a követség belpolitikai jelentő munkájával sem. Bár Kálló 1961. június 9-ei jelentésében igyekezett a helyzet normalizálásáról biztosítani a minisztériumot, erről személyesen sem tudta meggyőzni főnökeit, így végül Puja Frigyes - illetékes miniszterhelyettes - kezdeményezésére 1961 végén követet váltottak . Az említett jelentés egyébként már jelezte, hogy megromlott a magyar diplomaták kapcsolata a szófiai szovjet követséggel. Ennek, mint majd látjuk, hamarosan következményei is .

Jött tehát

. Fiatalok kerültek a keze alá, köztük helyettese, Boros Róbert és a párttitkár, aki történetesen Horn Gyula volt. Horn megfeledkezik visszaemlékezésében, hogy egészen 1963 végi párttitkár volt, de ez még érdekesebbé teszi alább dokumentált konfliktusát a nagykövettel. Meg kell jegyezni, hogy a nagykövetségek pártszervezeteit - már jellegüknél fogva sem - jellemezte rendkívüli aktivitás. Az emberek szanaszét, sokszor esti órákban dolgoztak, nem nagyon volt idejük összejönni. Az 1962. október 29-ei taggyűlés például kiderült, hogy abban az évben egyetlen taggyűlést és pártaktívaülést tartottak, de rendezvényekben sem dúskált a szervezet. Ezzel szemben az informális megbeszélések meglehetősen rendszeresnek tűntek, amin természetesen nem mindenki vett részt, egyesek kiközösítve érezték magukat, mások - köztük Horn - . A követség atmoszférája tehát nem volt a legjobb, amihez a kisebb-nagyobb pletykák és intrikák mellett hozzájárult az is, hogy ebben az időben a követségi családok számára még a fővárosban is nehézséget jelentett az alapvető élelmiszerek, például hagyma, burgonya, rizs stb. beszerzése. Horn, mint párttitkár hivatalból ugyan szót emelt a bolgár helyzetet kétségbeejtőnek nevező kollégáival szemben, valójában azonban neki is ugyanaz volt a véleménye a katasztrofális állapotokról. Ebből lett .

Horn bizonyos megbecsülést vívott ki magának

. 1961. július 13-án átfogó javaslatcsomagot készített a magyar-bolgár gazdasági kapcsolatok fejlesztésére, amit Boros Róbert ideiglenes ügyvivőként küldte Budapestre. A javaslat kritikus volt a magyar tárgyalók és külkereskedők eddigi tevékenységével, ami visszatetszést szült, a minisztérium azonban nemcsak megvédte a nagykövetséget, hanem elküldte Vályi Péternek az Országos Tervhivatal . Hasonló javaslatot készített 1962. március 14-ei dátummal, ezt már Cséby Lajos küldte . Horn kezdeményezését, hogy a nagykövetség feladatain túlmenően kíván közreműködni a gazdasági kapcsolatok bővítésén, a Külkereskedelmi Minisztérium illetékes főosztályvezetője levélben örömmel üdvözölte. 1962. június 21-22-én Szófiában lezajlott a két ország gazdasági együttműködési bizottságának ülése, amit magyar rtészről Apró Antal irányított. „Horn Gyula gazdaságpolitikai beosztott elejétől kezdve részt vett az előkészítő munkálatokban, majd Apró elvtárs megérkezése után állandóan vele " Apró Antal a tárgyalásokat követően megkérte Horn Gyulát, hogy állítson össze számára értékelést a bolgár politikai, gazdasági helyzetről. A feljegyzést a Cséby 1962. július 2-én küldte haza. Horn ebben annak adott hangot, hogy a bolgár vezetés a gazdasági hibákat személyi változásokkal vezette le, illetve a fokozott belpolitikai aktivitás és Hruscsov májusi látogatása a gazdasági problémákról való figyelemelterelést . Keményen beszámolt a BKP KB ülésein lezajlott gazdaságpolitikai és a gazdaság egészében mutatkozó súlyos feszültségekről is.

Horn respektje ezzel tovább nőtt, így a minisztérium nemcsak a követség gazdag helyi ismerettel rendelkező beosztottjának nevezte őt, hanem javasolta, hogy vegyen részt az őszi magyar-bolgár árucsere-tárgyalásokon Mulató János külkereskedelmi miniszter-helyettes, illetve Kádár István KÜM illetékes mellett. (Egy 1961. október 17-ei dokumentum szerint ezzel Puja Frigyes egyetértett.) Így is történt, az 1961 októberében megindult tárgyalásokon a bolgárul gyorsan tanuló Horn is ott ült. A megbeszélések különben sikertelenek voltak, de Horn olyan ügyesen forgott az illetékes szervek között, hogy majdhogynem neki tulajdonították a rugalmasabb és konstruktívabb magyar magatartás kialakítására vonatkozó javaslatokat. Nemcsak a Külügyminisztérium, de az MSZMP KB apparátusában is az a vélemény alakult ki, hogy az új gazdaságpolitikai szakreferens beállításával a nagykövetség munkája javult, „sok belső bolgár gazdasági problémával foglalkozó jelentést kapnak tőle, amelyeket megfelelően fel lehet [popup title="használni." format="Default click" activate="click" close text="„A nagykövetség [itt Horn Gyula – F. I.] felvetése alapján az MSZMP KB fenti osztályai, valamint az OT foglalkozni fog azzal, hogy az előreláthatólag márciusban Apró Antal elvtárs vezetésével Szófiába utazó gazdasági együttműködési küldöttség konkrét javaslatokat vigyen magával…” (MNL OL XIX–J–1–k (3. d.) – 1961. november 4-ei feljegyzés a bolgár–magyar külkereskedelmi tárgyalásokról.) Ezzel együtt a magyar–bolgár viszonyban a nehézségek nem oldódtak meg. Cséby Lajos ezzel mindjárt egyik első bemutatkozó látogatásán szembesült. 1962. február 15-én a külkereskedelmi minisztert kereste fel, aki azonnal szemrehányást tett a nagykövetnek, hogy a magyarok nem tartják be a KGST döntéseit, nem vesznek át bolgár termékeket, bezzeg a lengyelekkel, csehszlovákokkal, jugoszlávokkal ezt már kiküszöbölték. Csak a románokkal és a magyarokkal vannak ilyen bajok. Ugyanez volt Jugov miniszterelnöknél, aki a gondok okát a magyarok hivatalnok szemléletére vezette vissza, ami bizonyos mértékig Kádár Jánosra is hatással lehetett. (MNL OL XIX–J–1–j–KÜM–Bulgária–TÜK–II–14–4.)"]"

Ezen a napon történt augusztus 02.

1914

Német csapatok jelennek meg Luxemburgban, válaszul Franciaország mozgósítja haderejét.Tovább

1934

Hindenburg német elnök halála után Adolf Hitler megszerzi az elnöki és a kancellári hatalmat is (vezér és nemzeti kancellár lesz).Tovább

1945

Véget ér a potsdami konferencia, többek közt megállapodás születik a mai lengyel-német határról (Odera-Neisse határvonal) és Berlin négy...Tovább

1945

A Beneš-dekrétumok megfosztják állampolgárságuktól a szlovákiai magyarokat.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők