A bajok csak növekednek

A szovjetekkel folytatott kétoldalú tárgyalások ellenére a nyersanyagellátás területén akut válsághelyzet alakult ki a KGST-ben. A berlini határozatok realizálása veszélybe került részben a szén, koksz és energia relációban, de zavarok keletkeztek a beruházás-hozzájárulás területén, és megoldatlan volt a gépipari kapacitás kihasználásának biztosítása is. Ehhez társultak az egyéb áruk kompenzációs cseréjéből adódó problémák, vagyis a fizetési nehézségek, a magyar vállalások feladása, és a komoly segítségigény. Ha a szovjetek nem léptek volna be ajánlataikkal, minden valószínűség szerint a KGST kvázi piac összeomlásával kellett volna számolni.

1956. július 20-a és szeptember 7-e között, vagyis igen hosszas egyeztetés után Lengyelország, Bulgária, Csehszlovákia, az NDK és a Szovjetunió szénbányászati szakértői együtt kidolgozták a lengyel szénbányászat 1956-1965 közötti fejlesztéséhez szükséges terveket, amelyek révén a KGST igények kielégíthetők lettek volna. Az 1956-1960 közötti beruházásokat (1955-ös árakon) 27,6 millió zlotyiban határozták meg. 1956 októberére azonban kiderült, hogy a lengyel kormány 18,6 milliárd zlotyinál nem tud többet fordítani a következő ötéves terv során bányászati beruházásra, de ez is komoly nehézséget okoz az évi 110 millió tonna kőszén kitermelés elérésére 1960-ra. Az összeg nem biztosította az új bányák építésének megkezdéséhez szükséges összegeket, vagyis 1960 után a kitermelés növekedésére nem lehetett számítani. Piotr Jaroszewicz lengyel KGST képviselő ezért 1956. október 1-én levéllel fordult A. A. Pavlov KGST titkárhoz azzal az indítvánnyal, hogy mielőbb kezdjenek tárgyalásokat más országoknak az 1957-ben indítandó beruházásokban való részvételéről. Mi több, a szakértők által megállapított 27,6 milliárdot is kevésnek nevezték, mert az nem foglalta magában az energetikai, szállítási és kommunális beruházásokat. Ez további 2,5 milliárd zlotyival drágította a tervek kivitelezését. A hiányt 11,5 milliárd zlotyiban, azaz 2,7 milliárd deviza-rubelben állapították meg, amelyet 1956-1960 között hosszúlejáratú kamatmentes hitelben igényeltek Lengyelországnak, illetve a segítséget ennek megfelelően akarták megállapítani úgy, hogy az érdekelt országok gépeket, berendezéseket, anyagokat szállítanának, vagy a tervezésben, geológiai feltárásban vennének részt. E felett devizahitelt is

közszükségleti cikkek vásárlására.

Miután a lengyelek képtelenek voltak a szénexport teljesítésre, 1956 októberében Otto Grotewohl NDK miniszterelnök javaslatot tett a KGST rendkívüli ülésének szinte azonnali összehívására az 1957 eleji szénszállítási katasztrófa elkerülése érdekében négy ország részvételével. Az érintett országok azonban nem válaszoltak. Egy idő után a csehszlovákoknak is sürgőssé vált az egyeztetés, Jaromir Dolansky KGST képviselő 1957 márciusára

magas szintű találkozót (a lengyelek áprilisra), mert a tornyosuló bizonytalanságok miatt kormánya veszélyeztetve látta az ország éves tervének elfogadását. A tárgyalási javaslatból kihagyott magyar fél szintén időszerűnek tartotta az egyeztetést, mert úgy látta, hogy a nyersanyagban gazdag Lengyelország és Románia nem támogatja a KGST-n belüli kereskedelem bővítését, ellenkezőleg, annak lazítására törekszik, hogy nyersanyag-kincseivel szabadabban tőkés piacokon. Az NDK és Magyarország ezzel élesen szemben állt. Ahogy teltek a hetek, a kőszén, nyersvas, koksz és hengerelt-acél hiány 1956 őszéhez képest még nagyobb lett. Ugyanez vonatkozott a kőolajra, és annak termékeire, valamint a rézre, cinkre, alumíniumra. A szakosításban pedig olyan ellenérdekeltségek jelentkeztek, amit nem lehetett áthidalni. Ilyen volt a vasúti járműgyártás, ahol Lengyelország, Magyarország, a Szovjetunió, Románia és az NDK is ellenérdekelt féllé vált, illetve más ország-összetételben ez a hajógyártásra is érvényes volt, ahol pl. a lengyelek nyersanyaghiány miatt nem tudtak a KGST piacra megfelelő mennyiséget biztosítani, amit az NDK és Románia kihasznált, s Bulgária még így is tőkés piacról elégítette ki szükségleteit.

A helyzetre jellemző volt, hogy a Szovjetunió teljesítette áruszállítási kötelezettségeit, a kis országok azonban erre kevésbé voltak képesek. 1957. január 1-én már 1200 millió devizarubel volt a klíringhátralék, ami az 1955-ös állapotnak csaknem a dupláját jelentette. Ráadásul mindez úgy, hogy a Szovjetunió a berlini vállalásokat felülmúló szállításokat teljesített. Ezzel szemben a KGST kisországokból csökkentek a szállítások egy sor termékfajtából. A szovjetek jelentősen többet szállítottak a berlini ajánlásoknál. Például szénből 3250 ezer helyett 5570 ezer tonnát, kohókokszból 900 ezer helyett 1800 ezer tonnát, nyersolajból 2900 ezer helyett 3900 ezer tonnát, hengerelt acélból 1000 tonna helyett 1300 ezer tonnát, nyersvasból 760 helyett 840 ezer tonnát, stb. A kőszén importja az 1955-ös volumen 37%-át tette ki, a kőolaj-fehértermékek 72,5%-át, a horgany 64%-át, az acélcsövek 85%-át, de növelte a cipők, szabászati cikkek és kötött áruk behozatalát.

Lengyelország 1955-ben 8,1 millió tonnát, 1956-ben 6,1 millió tonnát, 1957-ben csak három millió tonna szenet exportált a Szovjetunióba. A szovjetek kokszból 1956-ban még 560 ezer tonnát kaptak, 1957-ben már csak 200 ezer tonnát. Az NDK-ból és Csehszlovákiából különböző termékekből szintén kevesebbet szállítottak. Az NDK jelentősen csökkentette cementgyári berendezések exportját, amit tőkés piacról kellett beszerezni.

Szovjet elemzés szerint az impozáns szakosítási megállapodások és a valóság közötti szakadékot az jellemezte, hogy amíg 1957-ben az évi összes fémforgácsoló szerszámgép gyártása több mint 70 000 darab volt, a kölcsönös szállítások 3400 darabot tettek ki, vagyis a gyártásnak nem egészen öt százalékát. A kovácsoló-sajtoló berendezések gyártása több mint 24 000 egység volt, a kölcsönös szállítás pedig mindössze 662, vagyis a

2,7%-a.

„A traktorgyártás öt népi demokratikus országban történik és 1957-ben kb. 39 000 darabot tett ki, ebből a népi demokratikus országokba 5380 darabot exportáltak, ebből csak Csehszlovákia 5114 darabot. Tehergépkocsikat öt országban gyártanak. Ezek gyártása 1957-ben kb. 47000 darab volt, a kölcsönös szállítás pedig 3836 darab, vagyis a termelés 8%-a."

Hozzá kell tenni - bár ez a KGST-t közvetlenül nem érintette - hogy súlyos problémák keletkeztek a hadiipari termelés, illetve a haditechnikai szállítások területén is. Az 1956-1965 közötti szállítási tervek közös megvizsgálása 1956. július 30-a után indult meg. Ezek a tervek elkészültek, de megvalósíthatatlannak bizonyultak, mivel az érdekelt országok között nem jött létre megegyezés a kölcsönös fegyver- és haditechnikai szállításokért történő elszámolásról. A szállító országok - a Szovjetunió kivételével - nem akartak kedvezményeket adni az importáló országok kérésének megfelelően. A kérdés felülvizsgálata csak 1958-ban kezdődött meg, miután a Szovjetunió

, hogy a hatvanas évek elején hajlandó az 1957-1960 közötti feltételekkel átvenni hadieszközöket.