A katonai fegyelemtől a sztrájkig. A hadiipari munkásság helyzete az első világháború idején

„Az elégedetlenségre vezető okok közül a legnyomatékosabb az elsőrendű életszükségleti cikkekkel való ellátás tekintetében mutatkozó fogyatékosság, a másik kérdés pedig, amely a munkások elégedetlenségének szintén oka, a bérkérdés” – hangsúlyozta a munkásság problémái iránt megértést tanúsító Szurmai Sándor honvédelmi miniszter az 1917. október 19-i kormányülésen. Az elhúzódó háború alatt a kormánynak mind nagyobb gondot okozott a hadiipar számára szükséges munkaerő biztosítása és a munkások követeléseinek kielégítése.

Bevezető

A hadiipar kiépítésében a Monarchia alapvetően német mintákat követett, ám a birodalom két felében volt egy fontos különbség: Ausztriában német példára lényegében a hadvezetés irányította a hadigazdaságot, Magyarországon viszont a kormány kapott erre felhatalmazást. Miután kiderült, hogy hosszabb háborúra kell berendezkedni, 1915-től a magyar kormány erőteljes beavatkozással szervezte át a gazdaságot. A haditermelés és a hadiszállítások élveztek elsőbbséget, de a hátország nyugalma érdekében a lakosság alapvető cikkekkel való ellátása is fontos szemponttá vált. Kormányrendelkezések szabályozták a termelést és a forgalmat, és megalakították az állami irányítás alatt álló nyersanyagközpontokat.

1915-1916-ban hadiipari konjunktúra bontakozott ki, és - Gratz Gusztáv kifejezésével élve - bekövetkezett a „fiktív virágzás" időszaka. Míg azonban a hadiipar termelése felfutott, az építkezések leálltak, s az építőiparban, illetve azokban az ágazatokban, amelyek túlnyomórészt fogyasztási cikkeket állítottak elő, a munkaképes korosztály mozgósítása miatt előállt nagyfokú munkaerőhiány következtében visszaesett a termelés. Ez vonatkozik a faiparra, a nyomdaiparra, a textiliparra, továbbá a mezőgazdaságra és az

is. Az iparban foglalkoztatottak összlétszáma csökkent, ám a hadianyaggyártó nagyvállalatok növekedni tudtak: gyarapodott munkáslétszámuk, termelésük és tőkeállományuk. Különösen jellemző volt ez a vas- és fémiparban, valamint a gépgyártásban, de megfigyelhető a villamossági iparban és a vegyiparban is. A nagy nyereséggel járó hadi megrendelésekre építve ezekben az ágazatokban számos nagyüzem bővíteni tudta kapacitását. A változások következtében a munkásság szerkezete is módosult. A háború előtt a fenti nehézipari ágazatokban az ipari munkásság harmada dolgozott, ám a háború folyamán ez az arány elérte az 50%-ot. Mivel a hadimegrendeléseket nagyobb részét nagyüzemek kapták, s a kisipar arányában több munkaerőt vesztett a behívásokkal, nőtt a munkásság üzemi koncentrációja. Emellett nőtt a területi koncentráció is, hiszen - szemben a vidéki trenddel - Budapesten több lett a foglalkoztatottak száma, s a Magyar Vasművek és Gépgyárak Országos Egyesületéhez csatlakozott gyárak közel 110 ezer vas- és fémipari munkásából mintegy 80 ezer Budapesten és közvetlen környékén működő üzemben dolgozott a háború idején.

Ganz-Danubius Francis turbina, 1916
Forrás: Fortepan 16027

A legalább ezer főt foglalkoztató jelentősebb nehézipari üzemek közül is kiemelkedett Weisz Manfréd csepeli gyára, hivatalos nevén a „Weisz Manfréd Lőszer Acél és Fémművei Rt," amely Magyarország legnagyobb hadiüzemévé és a Monarchia második legnagyobb lőszergyárává nőtte ki magát. A gyár munkáslétszáma is látványosan emelkedett: a háború előtti háromezer fővel szemben 1916-ban már 20 ezer, 1918-ban pedig 30 ezer munkást foglalkoztatott. Az állami tulajdonban lévő MÁV Gépgyár esetében kisebb mértékű a változás: 1914-ben több mint tízezer, 1917-ben több mint 12 ezer munkása volt. A nagy hadigyárak közé tartozott két háború előtt fuzionált vállalat, a Ganz-Danubius, illetve a Schlick-Nicholson gyár. Az előbbi, teljes nevén „Ganz és Társa-Danubius Villamossági- Gép-, Waggon- és Hajógyár Rt.", 1911-ben egyesüléssel jött létre, s a háború alatt közel nyolcezer fős munkáslétszámot ért el. Az utóbbi, mely 1912-ben alakult, s a „Schlick-Nicholson Gép -, Waggon- és Hajógyár" hivatalos nevet vette fel, 1916-ban hatezer főt foglalkoztatott. A vidéki vállalatok közül kiemelkedett a Diósgyőri Vasgyár, amelynek 1916-ban kilencezer munkása volt. A hadiiparban sem Budapesten, sem a vidéki ipari központokban nem volt ritka a 3-5 ezer fős kategória, ebbe tartozott többek között a fővárosi Fegyver- és Gépgyár Rt, a kispesti Lipták Acél- és Vasszerkezeti Gyár, valamint az Újpesten működő Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt., melyek 1917-ben hozzávetőleg 4500, 4600, illetve 3500 főt foglalkoztattak.

A hadigazdaság működésének egyik kulcskérdése volt a szükséges munkaerő- és szakember-állomány biztosítása. Mivel a munkaképes korú férfiak nagy részét besorozták, a munkaerőpiac nem tudta fedezni a munkaerő-szükségletet, így az államra várt a feladat, hogy kezelje a problémát. A kormány idevágó intézkedések egész sorát léptette életbe: hadiérdekből katonai szolgálat alóli felmentéseket engedélyezett; munkára kötelezett személyeket, s egy részüket katonai fegyelem alá helyezte, illetve munkahelyhez kötötte; népfölkelő munkásosztagokat, majd később ún. munkásgyűjtő kereteket szervezett; hadifoglyokat, sőt internáltakat is vezényeltek munkára. A hadiüzemekben jelentősen megnövekedett a női munkások száma, de dolgoztattak hadirokkantakat, fiatalkorúakat, sőt idényjelleggel diákokat is.

A katonai szolgálat alóli felmentésekre lehetőséget adott a véderőről szóló 1912. évi XXX. törvény a hadsereg és a közszolgálat érdekeire tekintettel oly módon, hogy az illetők megmaradhattak polgári foglalkozásukban a mozgósításkor vagy akár a háború egész időtartamára. Ezt a megoldást alkalmazták számos katonai, illetve a közélelmezési cikkeket gyártó vállalat nélkülözhetetlennek ítélt munkásai és alkalmazottai esetében a vállalatok által felterjesztett kimutatások alapján. A háború első szakaszában a felmentések viszonylag szűk körre korlátozódtak, s felmentést rendszerint csak olyanok kaphattak, akik még szolgálatukat nem kezdték meg. Tisza István miniszterelnök, aki kezdettől tisztában volt vele, hogy a háború igen nagy terheket fog róni az országra, a mozgósítás elrendelésekor felhívta a miniszterek figyelmét, hogy szolgálat alóli mentesítési kérelmeket csak alapos indokok esetében

. A pénzügyminisztérium kimutatásokat kért az állami vasgyárak, és más állami vállalatok bevonulási kötelezettség alól korábban, még békeidőben felmentett alkalmazottairól, s a hadiérdeket figyelembe véve kérte megjelölni a feltétlenül nélkülözhetetlennek tartott tisztviselőket. (Lásd az 1. számú forrást!). A frontszolgálatot teljesítő katonák és hozzátartozóik körében a háború folyamán egyre több panasz fogalmazódott meg a felmentések vélt igazságtalanságával kapcsolatosan, ezért a honvédelmi miniszter 1917 áprilisában elrendelte a felmentések jogcímének személyenkénti . A hadiszolgáltatást folytató vállalatok frontszolgálatra bevonultatott szakmunkásaik pótlása érdekében a katonasághoz fordulhattak, hogy az ilyen célra kialakított tartalékból, az ún. munkásgyűjtő keretekből kapjanak szakmunkásokat (olyanokat, akik munkára alkalmasak, de frontszolgálatra kevésbé).

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt december 08.

1906

Elhelyezik ünnepélyesen a Szent István-bazilika zárókövét I. Ferenc József jelenlétében.Tovább

1941

Ausztrália, Dél-afrikai Köztársaság, Kanada és Új-Zéland hadat üzen Magyarországnak.Tovább

1941

Az Egyesült Államok Kongresszusa hadat üzen Japánnak, ezzel az Egyesült Államok belép a második világháborúba.Tovább

1955

Az Európa Tanács elfogadja jelképéül az európai zászlót.Tovább

1956

A a budapesti központi munkástanács öttagú delegációja a parlamentben tárgyal Marosán György államminiszterrel, Salgótarjánban sortűz...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Lapunk idei negyedik száma ismét négy forrásismertetést publikál. Az írások ezúttal nemcsak konkrét személyek sorsának alakulását, hanem egy konkrét intézmény számára mérföldkőnek nevezhető eseménysort mutatnak be. A publikációk időrendjét tekintve egy kapcsolódik az Osztrák-Magyar Monarchiához, egy a Horthy-korszakhoz, egy a kommunista hatalomátvétel éveihez, egy pedig a kiépült Kádár-rendszerhez. Mind a négy írásnak van ugyanakkor kihatása a későbbi időszakokra nézve.

A kronologikus rendet tartva Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) forrásismertetése az első, aki az Országos Levéltár Bécsi kapu téri épületének történetéhez szolgáltat eddig kevésbé ismert adalékokat. Szerzőnk írásában bemutatja, hogy milyen módon zajlott az akkor még csak papíron létező levéltári palota építéséhez a kivitelezők pályáztatása – a bő száz évvel ezelőtt történt kiválasztásnak pedig máig ható következménye az épület külső-belső kinézete. Mint kiderül: a pályáztatás lineáris folyamatnak tűnik, azonban a gyakorlat mást mutatott több esetben is.

Kunné Tornóczky Andrea (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltára) Sárdy János operaénekes életének azon szakaszát helyezi reflektorfénybe, amikor még kántortanítóként dolgozott Dunaföldváron. Írásából kiderül, hogy miként került pályázat útján a tolnai városba, és hogy mivel foglalkozott a tanítás mellett (amelynek későbbi énekesi karrierjéhez is köze volt).

Az 1945 utáni magyarországi keresztényellene politikai lépéseket átélő Mihalovics Zsigmond beszámolóit ismerteti Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság), aki a Vatikáni Államtitkárság Levéltárában végzett kutatásai során bukkant rá Katolikus Akció korabeli vezetőjének a feljegyzéseire, amelyeknek XII. Piusz pápa volt a címzettje. A bőséges, nemcsak a magyarországi egyház-, hanem politikatörténet számára is értékes forrást jelentő írásokat két részletben közöljük terjedelmi okok miatt.

Szabó Imréné Simon Teréz brutális bűncselekményét, bírósági ügyét, majd kivégzését mutatja be részletesen levéltári dokumentumok alapján Dulai Péter (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Doktori Iskola). A két kisgyermek meggyilkolását tervező takarítónő esete abból a szempontból kuriózum, hogy hazánkban ő volt az utolsó előtti kivégzett nő, valamint, hogy a kegyelmi kérvényének elutasításához nagyban hozzájárult a közvélemény haragja.

Negyedik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei ötödik és hatodik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest 2022. október 20.

Miklós Dániel
főszerkesztő