Első világháború: Német csapatok elfoglalják Antwerpent.Tovább
Adalékok a marseille-i merénylet hátteréhez
1934. október 9-én Marseille-ben meggyilkolták II. Karadjordjevic Sándor jugoszláv királyt, és Louis Barthou francia külügyminisztert. A támadást követő nyomozás során számos külföldi ország, így Olaszország mellett Magyarország érintettsége is felvetődött, illetve hogy szerepet játszott a merényletet végrehajtó horvát usztasák kiképzésében. A szervezők egy része Magyarországra menekült, akiket el kellett tüntetni Magyarországról. A kimenekítést egy háromfős, repülőkből álló csoport hajtotta végre Gaáli Zoltán repülő őrnagy vezetésével, akinek erről szóló emlékeit az alábbiakban közöljük.
1934. október 9-én a marseille-i kikötőben II. Karadjordjevic Sándor jugoszláv királyt (aki a nemzetiségi mozgalmakat erős központi intézkedésekkel próbálta felszámolni) meggyilkolták. (Az elkövető a macedón
és a horvát mozgalmak szövetkezésével alakult „Tett Propagandája" elnevezésű csoport kötelékébe tartozott.) A merénylet során a király azonnal meghalt, a mellette ülő Louis Barthou francia külügyminiszter megsebesült, sérülésébe rövidesen belehalt. Ugyancsak meghalt az autót vezető sofőr, két járókelő és a merénylő is. Többen megsebesültek a kíséret tagjai és a bámészkodók közül.
A támadást követő nyomozás során számos külföldi ország érintettsége felvetődött, akik közvetve vagy közvetlenül támogatták a merénylet végrehajtóit. Ezeket természetesen elsősorban azok között az államok között keresték, akiknek érdekükben állt, hogy a Jugoszláv Királyság ne erősödjön meg. Így Olaszország mellett Magyarországra is ráterelődött a figyelem. A Népszövetségben a jugoszláv külügyminiszter megvádolta Magyarországot, hogy köze volt II. Sándor jugoszláv király franciaországi meggyilkolásához, amennyiben szerepet játszott horvát usztasák kiképzésében. 1931 őszétől valóban Magyarországon - elsősorban a Zala megyei Jankapusztán - tartózkodott egy kisebb létszámú horvát csoport, amely a magyar kormány engedélyével a Szájber Gyula tulajdonában lévő Gustav Perčec korábbi osztrák-magyar katonatiszt, az usztasa mozgalom egyik vezetője által bérelt pusztán tevékenykedett. 1932. második felétől a magyar kormány alkalomszerűen anyagi támogatással, okmányokkal támogatta az ORIM és az usztasák vezetőit. A jankapusztai csoport legnagyobb létszáma mintegy 50 fő volt. A magyar hatóságok hivatalosan semmilyen kapcsolatot nem tartottak fenn a csoporttal, a felügyeletet formailag a Határmenti Útvonal Ellenőrző Kirendeltség gyakorolta felettük. A tábor mintegy két évig működött, amikor a Perčec titkárnőjeként szereplő Jelka Pogorelec megszökött, és Bécsben átadta információit a jugoszláv titkosszolgálat munkatársainak. A nő információi 1933. októberében emlékirat formában a Novosti folyóiratban, majd nem sokkal később önálló kiadványként is megjelentek. Noha az emlékiratban foglaltak nem hatoltak túlságosan mélyre (pl. egyetlen hivatalos személyt sem tudott megnevezni), a magyar kormányt mégis kellemetlenül érintette. Február 1-jén a Honvédelmi Minisztérium VI-2 (kémelhárító)
egyik ismeretlen (Tattay ezredes) fedőnevű munkatársa tervezetet készített a tábor felszámolására, amit április közepén végre is hajtottak.A merényletet követően nehezen követhető események zajlottak le, amelyben Magyarország is szerepet kapott. Több forrás is egybehangzóan
, hogy a merénylet szervezőinek egy része Franciaországból Magyarországra menekült. Vélhetően belőlük és az 1934. elején az országban több helyre, elsősorban Nagykanizsára telepített usztasákból állt a csoport, amelyet el kellett tüntetni Magyarországról. Erre annál is inkább szükség volt, mert a felelőst kereső diplomácia és a sajtó - kiemelten a kisantant országoké - Magyarországot vette tűz alá, mivel - elsősorban olasz-francia kívánságra - Olaszországot nem támadhatták. Ugyanakkor a Népszövetségben a jugoszláv külügyminiszter megvádolta Magyarországot, hogy köze volt II. Sándor jugoszláv király franciaországi meggyilkolásához. Így a magyar kormány számára több szempontból sürgős és fontos lett, hogy a Magyarországon élő usztasákat eltávolítsa.Ekkor kapcsolódhatunk be a történetben Gaáli Zoltán repülő őrnagy (a leírt esemény időpontjában százados) emlékei alapján. Gaáli Zoltán Déván született 1898. november 14-én. A Ludovika Akadémián 1922-ben avatták tisztté, az egri 14. gyalogezred állományába került, 1925. november 1-jétől különleges (feltehetően repülő) kiképzésre vezényelték. 1926. október 15-étől a Légügyi Hivatal, 1928-tól a rejtetten működő Légierők kötelékében szolgált, majd 1934-ben a Repülő Anyagszertár állományába helyezték. 1935-ben adományozták részére a Kormányzói dicsérő elismerés magyar Koronás Bronzérem keskeny piros-fehér szegélyezésű sötét smaragdzöld szalagon elnevezésű („Signum Laudis") kitüntetést (amire a forrás végén utal is). Ugyanebben az évben a mátyásföldi légiforgalmi kirendeltségre, 1936-ban a szombathelyi repülő kiképző telepre helyezték. A háború folyamán a kassai repülőakadémián, végül 1943. október 1-jétől a kiképző repülődandárnál szolgált. 1945 után külföldön élt. Ilinkay-Eggenhofer Dezső dr. mérnök századossal folytatott levelezésében írta meg 1934-es
történetét.
Ezen a napon történt október 09.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban négy egymástól témájukban eltérő forrásismertetést tárunk Önök elé szerzőink tollából. A publikációk ugyanakkor abban megegyeznek, hogy fordulópontokhoz köthetők: legyen szó személyes sorsfordítókról vagy nagyobb huszadik századi eseményekről.
Az időrendet követve kívánkozik előre Kovács Péter (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Vármegyei Levéltára) publikációja. A szerző elsősorban a helytörténet számára mutat be új forrásokat a komáromi városháza építésre vonatkozóan. A beruházás szükségessége azonban kötődik egy fordulóponthoz, mivel a trianoni békeszerződés értelmében Komárom városa kettészakadt: a történelmi központ a városházával Csehszlovákiához került, így a Duna jobb partján, Magyarországon maradt településen szükség volt egy új hivatali épület felhúzására.
Egy konkrét személyes fordulópontot mutat be forrásismertetésében lapunk korábbi főszerkesztője, L. Balogh Béni (tudományos munkatárs, Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kutatóközpont, Kisebbségkutató Intézet). A forrásszöveg egy 1929-ben Déván rendezett spiritiszta szeánsz jegyzőkönyve, amely nagy hatással volt Petru Grozára, Románia későbbi miniszterelnökére. A politikus kommunista fordulata ugyanis éppen ezekben az években zajlott, a „Kun Béla szellemével” való társalgás pedig mély benyomást tett rá, egyben kihatott Groza jövőbeli gondolkodására.
Bacsa Máté (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) a második világháború utáni kényszermigrációs időszak egyik, sokak életvitelében fordulópontot jelentő, kiemelt eseménysorára, a magyar-csehszlovák lakosságcserére vonatkozó dokumentumokat mutat be két részes forrásismertetésének első részében. A publikáció elsősorban az 1945 és 1950 között létező Nógrád-Hont vármegyében működő magyar összekötők működését mutatja be források segítségével.
Szintén két részes forrásismertetéssel jelentkezik Horváth Jákob (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem), amelynek első részében egy olyan esetet mutat be, amely konspirációs teóriaként igen nagy népszerűségnek örvendett a közelmúltban – egyben pedig egy „elmaradt fordulópontként” is lehet rá tekinteni. A Mikroelektronikai Vállalatot 1982-ben a magyar állam azzal a céllal hozta létre, hogy tartani tudja a lépést a hidegháború utolsó évtizedében egyre inkább felgyorsuló tudományos-technikai forradalomban. A MEV telepén 1986 tavaszán történt pusztító tűzeset azonban meghiúsította ezt az tervet. A forrásismertetésből az is kiderül, hogy a tűzeset kapcsán nem érdemes konteóról beszélni, azonban biztosítási csalásról már annál inkább.
Negyedik számunk szerzőinek köszönjük a kéziratokat, szerkesztőségünk pedig továbbra is várja következő lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. szeptember 30.
Miklós Dániel
főszerkesztő