Egy első világháborús frontharcos felvételei

Háborús töredékek Rajk Sándor szemével.

Folyóiratunk egy még töredékesen is nagyon érdekes első világháborús fotósorozatot tesz közkinccsé, amely szinte véletlenül került a Magyar Országos Levéltár tulajdonába. A felvételeket Rajk László egyik bátyja, Rajk Sándor készítette, s mint egyik-másik felvétel számozásából látszik, igen sok felvételt készített a háború alatt. Ebből ez a 42 felvétel csak egy töredék, de így is felvázol egyfajta háborús pályaképet: az orosz harcteret, a román frontot, a Duna–Tisza közi állomáshelyeket a szabadságok és a sérülések idejét.

Folyóiratunk egy még töredékesen is nagyon érdekes első világháborús fotósorozatot tesz közkinccsé, amely szinte véletlenül került a Magyar Országos Levéltár tulajdonába. A felvételek Rajk László bátyjának, Rajk Jenőnek a tulajdonában voltak, aki halála előtt átadta e fotókat közeli hölgyismerősének. A hölgy juttatta el a Levéltárba a fotókat.

Rajk Jenő - talán a kis korkülönbség miatt - igen szoros kapcsolatot ápolt Rajk Lászlóval. 1949-ben többször is meglátogatta öccsét kivégzése előtt a börtönben. (Az, hogy a fotók miként jutottak Rajk Jenőhöz, nem ismeretes számunkra.) A székelyudvarhelyi Rajk család tizenegy gyermeket nevelt, s közülük csak három volt leány. Név és születési sorrend szerint: József, Lajos, Gyula, Sándor, Vilma, Endre (a későbbi nyilas államtitkár), Erzsébet, Jenő, László, Berta és Béla. Rajk Sándor, a fotók készítője negyedikként látta meg a napvilágot, s mint egyik-másik felvétel számozásából látszik, igen sok felvételt készített a háború alatt. Az itt látható fotók közül a 236. a legnagyobb számú, s nyilván nem az volt az utolsó. Ebből ez a 42 felvétel csak egy töredék, de így is felvázol egyfajta háborús pályaképet. Lehetséges, hogy a család valamely leszármazottjánál maradtak még felvételek, s talán a későbbiekben ki lehet egészíteni a sorozatot.

Milyen sorsról árulkodnak ezek a felvételek: Mivel több esetben láthatunk csak fiatal tiszteket a képeken, valószínűsíthetően ő is az alsó tisztikarhoz tartozott. Ezt csak megerősíti, hogy a 20. század elején egy egyszerű honvédnak nem nagyon lehetett akkoriban luxusnak számító, vagy magasabb műszaki képzettséget feltételező fényképezőgépe. Viszont nem tartozhatott a hivatásos állományhoz, amit megerősít az is, hogy a Hadtörténelmi Levéltárban nem maradt fenn adat róla.

A felvételek olyan háborús pályaképet tükröznek, amely érdekes módon megfelel 39. honvéd gyaloghadosztály első világháborús állomáshelyeinek. Sajnos az ezred, zászlóalj beosztást nem tudtuk eddig kideríteni. Az első felvétel 1915. november első felében készült, vélhetően tehát Rajk Sándor ebben az évben vonult be szolgálatra, s 1915 őszén került az orosz frontra, és mint az egyik képen egy Miczkiewicz emléktábla utal rá, vélhetően egy lengyel földbirtokos tulajdonában lévő kastély közelébe. Mint az egyik fotón látható, hosszú télre készülve, a katonák háborús védőkörletet építenek. Életük ettől kezdve hónapokon keresztül ehhez ún. stellunghoz kötődött. Hamarosan a hó is leesett, s felvételek többsége a lövészárok és a bunkerélet mindennapjait mutatja be. Ezt a harcálláspontot Pionier-parknak, illetve egy másik részét Rudaschi-parknak nevezték. Hogy hivatalos név volt-e vagy csak katonák egymás között hívták így, nem tudni. Mindenesetre Rajk Sándor alegysége, a 6. század itt ünnepelte 1916-ban a húsvéti ünnepeket, s az, hogy időnként kemény összecsapásokra került sor az orosz csapatokkal, bizonyítják azok a kastélyromok, melyek a Rudaschi-parknál, azaz a harcálláspont közelében voltak.

A húsvéti ünneplés mellett azonban valószínűsíthetően hetekig unatkoztak a honvédek, így hát a front mögött - felhasználva a rendelkezésükre álló lovakat - szántottak is. Persze nem zárhatjuk ki azt sem, hogy éppen a terep jobb áttekinthetősége miatt végezték ezt a tevékenységet. Az unalom azonban meghatározta napjaikat, amire a körhintázós kép is utal: Ketten tartottak egy hosszú farudat, melynek a két végére két katona felkapaszkodott, s a középen állók forgatták őket. Érdekes, hogy az 1916. június 2-án készült kép hátlapján lévő felirat azt jelzi, hogy mindez egy hónappal a támadás (angrif) előtt történt. A dolog azért is érdekes, mert Galíciában az Alekszej Alekszejevics Bruszilov tábornok vezette orosz offenzíva már 1916. június 4-én elkezdődött, amely érzékeny veszteségeket okozott a Monarchia csapatainak. A felirat tanúsága szerint azonban Rajk Sándor egysége még ezt követően is viszonylagos nyugalom tölthette napjait, bár ezután már nincs lövészárokban készült kép, vagyis a front megmozdult.

A témák: ebéd egy filagórában (nyitott, fedett faépítmény) egy kastély közelében, egy helyi falu lakosai, egészségügyi gyakorlat. A július 12-én készült utolsó felvételt követően pedig már a súlyos harcok miatt nem volt erre lehetősége, mert megsebesült. A következő fotó már a székesfehérvári katonai kórház kórtermében készült augusztusban.

A sebesülésből felgyógyulva először Berettyóújfalun teljesített szolgálatot, ahol már látta a székely menekülőket, akik az 1916. szeptember elejei román betörés elől kerültek az Alföldre. A hadosztály részt vett a román hadsereg kiszorításában és a Maros felső folyásánál, az Uz völgyébe folytatott állásharcokban. 1917 őszén 1918. elején a magyar csapatok a Slanic völgyében védelemben voltak a Kárpátok észak-keleti részén. Az 1918. januári Baile Slanic jelzésű képek erre a moldvai üdülőhelyre utalnak.

A hadosztály 1918 márciusától a Duna-Tisza közén szétszórva állomásozott, és a felvételek is ezt jelzik. Valamilyen okból azonban a fotók készítője 1918. április első felében a családjánál, Székelyudvarhelyen tartózkodott, amit a családi felvételek bizonyítanak. Májusban azonban már az észak-bácskai, ma is Magyarországhoz tartozó Madarason állomásozott. Júniusban ismét hazatérhetett, amire a korondi felvételek utalnak, majd júliusban már - vélhetően a Tolna megyei Faddon - vett részt egy kitüntetés átadáson, az ő szavaival decoráláson.

Hogy a hadosztállyal együtt augusztusban ő is az olasz frontra került, nem tudjuk, viszont sokat mondó az utolsó felvétel, amelyen fiatal sebesült tisztek láthatók egy ápolónő (apáca) társaságában szeptember 14-én. Lehet, hogy a sebesülés miatt elkerülte az olasz hadifogságot a háború végén!?

Külön érdekes a felvételek nyelvezete: a német katonai szakkifejezések mellett magyar a felirat, akár úgy is, hogy két német kifejezés között „és" kötőszó található. A fotók egy része nem a hátlapon található, így az olvasó is tanulmányozhatja, netán megfejtheti Rajk Sándor néhol nehezen olvasható feliratait.

Ezen a napon történt október 02.

1924

A Népszövetség elfogadja a nemzetközi viták békés rendezéséről szóló genfi jegyzőkönyvet.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban négy egymástól témájukban eltérő forrásismertetést tárunk Önök elé szerzőink tollából. A publikációk ugyanakkor abban megegyeznek, hogy fordulópontokhoz köthetők: legyen szó személyes sorsfordítókról vagy nagyobb huszadik századi eseményekről.

 

Az időrendet követve kívánkozik előre Kovács Péter (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Vármegyei Levéltára) publikációja. A szerző elsősorban a helytörténet számára mutat be új forrásokat a komáromi városháza építésre vonatkozóan. A beruházás szükségessége azonban kötődik egy fordulóponthoz, mivel a trianoni békeszerződés értelmében Komárom városa kettészakadt: a történelmi központ a városházával Csehszlovákiához került, így a Duna jobb partján, Magyarországon maradt településen szükség volt egy új hivatali épület felhúzására.

 

Egy konkrét személyes fordulópontot mutat be forrásismertetésében lapunk korábbi főszerkesztője, L. Balogh Béni (tudományos munkatárs, Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kutatóközpont, Kisebbségkutató Intézet). A forrásszöveg egy 1929-ben Déván rendezett spiritiszta szeánsz jegyzőkönyve, amely nagy hatással volt Petru Grozára, Románia későbbi miniszterelnökére. A politikus kommunista fordulata ugyanis éppen ezekben az években zajlott, a „Kun Béla szellemével” való társalgás pedig mély benyomást tett rá, egyben kihatott Groza jövőbeli gondolkodására.

 

Bacsa Máté (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) a második világháború utáni kényszermigrációs időszak egyik, sokak életvitelében fordulópontot jelentő, kiemelt eseménysorára, a magyar-csehszlovák lakosságcserére vonatkozó dokumentumokat mutat be két részes forrásismertetésének első részében. A publikáció elsősorban az 1945 és 1950 között létező Nógrád-Hont vármegyében működő magyar összekötők működését mutatja be források segítségével.

 

Szintén két részes forrásismertetéssel jelentkezik Horváth Jákob (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem), amelynek első részében egy olyan esetet mutat be, amely konspirációs teóriaként igen nagy népszerűségnek örvendett a közelmúltban – egyben pedig egy „elmaradt fordulópontként” is lehet rá tekinteni. A Mikroelektronikai Vállalatot 1982-ben a magyar állam azzal a céllal hozta létre, hogy tartani tudja a lépést a hidegháború utolsó évtizedében egyre inkább felgyorsuló tudományos-technikai forradalomban. A MEV telepén 1986 tavaszán történt pusztító tűzeset azonban meghiúsította ezt az tervet. A forrásismertetésből az is kiderül, hogy a tűzeset kapcsán nem érdemes konteóról beszélni, azonban biztosítási csalásról már annál inkább.

 

Negyedik számunk szerzőinek köszönjük a kéziratokat, szerkesztőségünk pedig továbbra is várja következő lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2025. szeptember 30.

Miklós Dániel

főszerkesztő