Bevezetés 

A Petőfi kör - mint értelmiségi vitafórum - létrehozásának az ötlete a Nemzeti Múzeumban dolgozó DISZ-tagok (Dolgozó Ifjúság Szövetsége) egyik ankétján merült fel, majd az ülésen szintén részt vevő Lakatos István író vette kezébe a szervezési feladatokat, ő készítette el az első alapszabály-tervezetet a körről - akkor még Bessenyei Györgyről elnevezve. A DISZ Budapesti Bizottságának vezetői azonban hamarosan kiszorították az ellenzékinek számító írót, és amikor 1954 végén formálisan is megalakították a kört, az már saját felügyeletük alatt állt. A DISZ felső vezetői közül Hollós Ervin is ott bábáskodott, és ez is hozzájárult ahhoz, hogy olyan embereket kerestek a klub vezetőinek, akik megbízhatónak számítottak a pártvezetés szempontjából. Így merült fel a kör későbbi titkárának, Tánczos Gábornak a neve, aki 1955 februárjában az ekkor már Vasvári Pálról elnevezett kör új alapszabály tervezetét készítette. A kör nevéről a végső döntést a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) budapesti szervezetének Végrehajtó Bizottsága mondta ki: „Az ifjúsági klub a DISZ klubja legyen és a Petőfi-klub nevet

A DISZ Budapesti Bizottsága Petőfi körének alakuló ülését 1955. március 25-én tartották, de Tánczos csak mintegy hónap múlva lett a kör a titkára. Lényegében tehát ezután tartották meg az első rendezvényeket, és 1956 tavaszáig viszonylag kevesen vettek részt az összejöveteleken. A Szovjetunió Kommunista Pártja 1956. februári XX. kongresszusa után azonban Magyarországon is több lehetőség nyílt a problémák megvitatására, és ehhez jó keretet nyújtott ez a vitafórum. A társadalom széles körét érdeklő kérdések mind szélesebb értelmiségi csoportokat vonzottak, és a viták is egyre élesebbé váltak. A kör történetének csúcspontja az 1956. június 27-én tartott úgynevezett sajtóvita volt. Ismeretes, hogy a résztvevők többségét a hatalom ellenségesen ítélte meg, és a korábbi évtizedekben legitim MSZMP-felfogás is a korabeli Rákosi-vezetés álláspontját követte. Ennek következtében a korszak kutatói elsősorban a rendszer elleni támadást látták benne, és sokáig így maradt a köztudatban.

Az egész újságíró-társadalmat megmozgató vitát már témája miatt is, főként pedig az előző Petőfi köri összejövetelek hírverése nyomán hatalmas várakozás előzte meg. A párt és a DISZ apparátusa érezte, hogy az addigiaknál sokkal keményebb hangú felszólalások várhatók, amelyeknek a nagyszámú hallgatóság miatt országos hatása lehet. Az előkészületeket - éppen a vita kordában tartása érdekében - ennek megfelelően

Az előre feltételezettnél jóval nagyobb tömeg - amit utóbb 6000-7000 főre becsültek - vett részt a vitán, és a rendpárti aggodalmaskodók jóslatai váltak be: számukra ijesztő, és egyúttal félelmet ébresztő volt a

Ezután hamarosan világossá vált: a Rákosi-rendszer tűrőképességének határáig jutott. Először inkább csak a hatalom meglepődését, megdöbbenését, majd felháborodását lehetett érzékelni. Szinte lépésről lépésre nyomon követhető, ahogy a június 28-i lengyelországi

által is felerősödő ijedelem miként váltott át az adminisztratív visszacsapás igényének sürgetésébe. Az első tájékoztató, amely közvetlenül a vita után készült, és szerzője nyilvánvalóan a változások híve volt, igyekezett a vita kritikai élét tompítani. (1. számú forrás) Ebben még kevéssé érzékelhetők azok a felülről irányított éles bírálatok, amelyek elítélték a felszólalók „ellenforradalmi" nézeteit. A dokumentum csupán Déry Tibornak Révai József, Darvas József, Horváth Márton ellen irányuló támadását kritizálta, míg Tardos Tibor esetében hangsúlyozta, hogy „a sajtószabadságot ő lenini módon értelmezi". Ugyancsak nem felelt meg a valóságnak az az állítás, hogy „Nógrádi [Sándor] elvtárs hozzászólását a résztvevők többsége kedvezően és elismerően fogadta", ami nem volt igaz. Bár utalt a közbekiabálásokra, azt emelte ki, hogy „három alkalommal is, amikor a párt helyzetéről és jövőjéről került szó, az egész hallgatóság egyöntetűen és hosszasan éltette a pártot".

A feljegyzés tárgyilagosnak látszó hangneme csupán a véletlen műve lehetett, mert a 28-án, csütörtökön összeülő Politikai Bizottság (PB) döntései (2. számú forrás) már egészen más hangnemben születtek. Az ülés, amely a kommunista pártok akkor véget ért moszkvai tanácskozásáról készült jelentést kívánta meghallgatni, kénytelen volt a „felélénkülő jobboldali támadással" is foglalkozni. 30-ára összehívták a KV tagjait, hogy tájékoztassák őket a sajtóvitával kapcsolatos PB álláspontról. Ezen kívül a „jobboldali támadással szembeni fellépés első lépéseként" egy rövid határozat kidolgozása mellett döntöttek, „mely politikailag elítéli ezen csoport fellépését, mint a párt- és népi demokrácia ellenes szervezkedést és egyes vezetőivel kapcsolatban (pl. Déry, Tardos) megfelelő következtetést von le, ill. intézkedést foganatosít". Lényegében ehhez kapcsolták a Nagy Imre lakásán június 6-án lezajlott születésnapi összejövetelt, amelyen több politikai vezető - a KV tagok közül Czottner Sándor szénbányászati miniszter és Boros Gergely - is részt vett. Czottner a június 30-i KV ülésen nem győzött magyarázkodni: „Ha politikailag csak kissé gondoltam volna át ezt a kérdést, rádöbbentem volna, hogy helytelen volt odamenni. A vizsgákra készültem, fáradtnak, túlzottan terheltnek éreztem magam s csak a kíváncsiságnak tudható be, s azt nagyon sajnálom, most látom, hogy nagy

Rákosiék szerint ez politikai demonstráció volt, Az elfogadott elvi határozat a pártszerveknek feladatul szabta a résztvevők felelősségre vonását. Ezen kívül a PB a jelen lévő funkcionáriusoktól és párttagoktól írásos magyarázatot is kért. A döntés végrehajtásáról nincs tudomásunk, valószínűleg a nagyszabású felelősségre vonásra Rákosi eltávolítása miatt már nem került sor.

Nem csupán a Petőfi kör foglalkoztatta a PB-t, hiszen a sajtóvitát végül is egy összehangolt jobboldali támadás részének tekintették. Erre utal az is, hogy az egész sajtót, elsősorban persze a Szabad Népet és a Rádiót kívánták megrendszabályozni, mivel ott „helytelen, a marxizmus-leninizmusnak a szocialista sajtó munkájára vonatkozó elveitől idegen gyakorlat" alakult ki. E helyzet „felszámolása érdekében rövid határozat" kidolgozása mellett foglaltak állást, „amely élesen elítéli e „káros gyakorlatot, s röviden meghatározza a sajtó és rádió szerepét, feladatát a jelenlegi helyzetben".

A Petőfi kör működését DISZ-nek kellett megszüntetni. A PB ugyanis látszólag az elvi dörgedelem szintjén maradt, a tömegek számára csak egy „igen komoly cikket" szándékoztak megjelentetni a Szabad Népben. Ehhez csatlakozott később a KV elítélő határozata, de a kör felfüggesztéséről egy szó sem esett bennük. Az Intéző Bizottságnak (IB) jelentést kellett készítenie arról, hogy „miként alakult ki a Petőfi-kör vitáival kapcsolatban előállt helyzet, és a tanulságok alapján mit kívánnak tenni a

Addig is azonban „a DISZ IB adjon ki utasítást arra vonatkozóan, hogy a szerdán éjjel felfüggesztett újságíróvitát nem lehet folytatni". Az Intéző Bizottság ennek megfelelően még aznap, tehát június 28-án összeült és „határozatot hozott, hogy a Petőfi-kör programjában szereplő többi viták legyenek elhalasztva". Látható, itt már nem csak a június 27-én zárszót tartó Losonczy Géza által bejelentett második sajtóvita elhalasztásáról döntöttek, és az sem valószínű, hogy az IB önmagától szigorított volna a PB határozatán.

Az IB határozatot tudatni kellett Tánczos Gáborral, a Petőfi kör titkárával. A kellemetlen feladatot Gosztonyi János a KV titkára és Kelen Béla IB-tag kapta, akik még 28-án este 7 órakor a Városliget melletti, hajdani Kéményseprő étteremben ültek le Tánczossal. A beszélgetés, amely meglehetősen éles szóváltások közepette zajlott, eredménytelenül zárult. Tánczos - a valóságnak megfelelően - úgy értékelte a helyzetet, hogy „a párt betiltja a Petőfi-kör következő ülését", és csak kompromisszumos alapon lett volna hajlandó a program megváltoztatására. Ez pedig a párt irányító szerveinek kevés volt. Hozzá kell tenni, a Petőfi kör következő ülésén a törvényesség kérdéseit kívánták napirendre tűzni, amely különösen kínosan érintette volna a Rákosi-féle vezetést, és az előreláthatólag a sajtóvitánál is nagyobb számú tömeget vonzott. Ezért a „parttalanul folyó viták helyett konstruktív üléseket" kívántak tartatni. Tánczos a már említett törvényességi vitát illetően sem volt hajlandó a változtatásra, ezt néhány reformkommunista vezető, így pl. Losonczy Géza véleményétől tette függővé, akikkel még aznap este 11-kor találkozott. Más kérdés, hogy Rákosiék erre nyilvánvalóan nem voltak tekintettel.

A beszélgetésről az események után készült egy szűkszavú

amelyről egyébként néhány nappal később a Petőfi kör vezetői is tudomást szereztek. Kelen Béla azonban 1957. április 16-án, lényegében a korábbival egybecsengően, azonban jóval bővebben, ismét rekonstruálta az akkori eseményeket és nyilván magát is védve sokkal „pártszerűbben", Tánczost pedig élesebben A sajtóvitát egy új pártpolitikai zászlóbontásaként értékelte, „melynek politikusa, képviselője Tánczos Gábor". Tánczos élesen fogalmazott az adminisztratív intézkedések miatt, és eközben - erre ő is utal - hangsúlyozta, hogy ha Nagy Imre lesz a párt első embere, akkor változtat ellenzéki felfogásán. Tánczos kifejtette Gosztonyiéknak, hogy a pártban három vonal van: 1.) a sztálinistáké (Rákosi, Gerő), akik semmiféle kibontakozást nem engedélyeznek; 2.) Kádár János, Kiss Károly, Mező Imre, Köböl József, „akiket becsületesnek vél [...], de örökös taktikázásukkal nem viszik előre az ügyet, ezért nem lehet rájuk támaszkodni"; 3.) végül vannak ők, a nemzeti kommunizmus hívei, Nagy Imre és Losonczy vezetésével, akik a párton belüli megújhodás hívei [...], és akik igazi nemzeti politikát folytatnak. Eltekintve attól, hogy Tánczosnak igaza volt, Kelen erről meglehetősen fölényes stílusban csak annyit jegyzett meg, „kiderült, hogy egy, a győzelem mámorában magáról megfeledkezett frakcióssal van dolgunk".

A vitát követő napokban - tehát már a Központi Vezetőség Petőfi kört elítélő határozata után - Köböl József, a KV Párt- és Tömegszervezeti Osztályának a vezetője behívatta Tánczost a pártközpontba, és felhívta figyelmét a Kéményseprő étteremben megfogalmazott nézetei és állásfoglalása „pártszerűtlen" voltára. Tánczos a beszélgetés során felvetette, hogy számos fiatal értelmiséginek komoly problémát jelent a Nagy Imre ügy megoldatlansága, és szükségesnek tartja visszavételét a pártba: „Köböl kifejtette, hogy Nagy Imre ügye megoldódik."

A párt apparátusa tehát elindította akcióját, és a következő lépés megtételére a „formális demokráciának" megfelelően az MDP Központi Vezetőségére várt.

Az MDP Központi Vezetőségének ún. információs ülésére tehát lényegében csak a részletkérdések tisztázása maradt, illetve a hűségnyilatkozat a párt mellett. A Petőfi kört gyakorlatilag elhallgattatták, a Szabad Népben utóbb nyilvánosságra hozott elítélő határozat is alapjában elkészült, az ülésen inkább csak enyhítettek, finomítottak rajta.

A vita alaphangját Rákosi Mátyás adta meg, aki szerint: „Hosszú idő óta ez volt a legfontosabb szervezett támadás pártunk, népi demokratikus rendünk, s nem utolsó sorban a munkásosztály ellen. Nekünk minden erővel fel kell lépni az élénkülő, jobboldali támadással szemben, melyet a Nagy Imre körül csoportosuló, gyakran kizárt elemekből álló csoport vezet." Rákosi magabiztossága egyértelműen tetten érhető, aminek nyilvánvaló háttere lehet Szuszlovnak, az SZKP KB ideológiai titkárának június közepén lezajlott budapesti látogatása, aki úgy tért vissza, hogy Rákosi megerősíttetve érezte magát pozíciójában. Erre utal az is, miként beszélt a KV rendes ülésének július 16-ára tervezett összehívásáról, és miként buzdította arra a KV tagjait, hogy az addig hátralévő időben is „egységesen, határozottan védjék pártunkat, népi demokratikus rendünket, és verjék vissza kíméletlenül az ellenséges kísérleteket", hiszen „a poznani provokáció arra int bennünket, hogy most inkább mint valaha, fonjuk szorosabbra pártunk sorait, szilárdítsuk pártunk

A KV tagjainak többsége kiállt Rákosi mellett. Csak néhányan fogalmaztak visszafogottabban, de egy határozat kibocsátásának szükségességét azonban senki sem vonta kétségbe. A sajtóvitán elhangzott bírálatok végül is saját hatalmukat, kiváltságaikat veszélyeztették, és megfélemlítően hatottak a többségükben alacsony iskolázottságú KV tagokra.

A helyes irányt a párt erős emberei mutatták: a miniszterelnök-helyettes Gerő Ernő, a miniszterelnök Hegedűs András, és a budapesti pártbizottság első titkára Kovács István. A megszólalás sorrendje szerint Kovács István mondta el először a véleményét. A június 29-én tartott budapesti kerületi titkári értekezletre utalva jelezte ugyan, hogy „nemcsak ellenséges vélemény, hanem sok jogos, igazságos bírálat is van", és elismerte a zavarodottságot a káderek között, de mindezt demagógiának minősítette. Nem tagadhatta ugyanakkor, hogy a bírálók hatása „egyre jobban benyomul a munkásosztályba, az üzemekbe és a pártszervezetekbe". A megoldást azonban a viták megszüntetésében látta. „Felvetődik a kérdés is, hogy tovább folytassuk a vitát. Miért kell nekünk feltétlenül vitatkozni? [...] Helyes, feltétlen, hogy pártszervezetekben megvitassuk a feladatokat, de ahogy most ez a Petőfi-körben van, hogy odamennek és valakit megkérdeznek, hogy ki kér szót, és egymás után felszólalnak mindenféle elemek, én ilyen vitát sem a pártban, sem azon kívül nem tartok helyesnek." Hangsúlyozta, ha nem lépünk fel a „pártellenes szervezkedéssel" szemben, „nagyon sok bajunk és kellemetlenségünk lehet". Hegedűs sok tekintetben túllicitálta a budapesti párttitkárt. Szerinte „azokon az intézkedéseken kívül, amikről Kovács elvtárs beszélt, szükséges adminisztratív intézkedéseket is tenni, bűnvádi feljelentést, bírósági eljárást foganatosítani." Elfogadhatatlannak tartotta, hogy „a sajtót ma már egy jelentős részében nem a párt irányítja", meglazult a fegyelem. Márpedig feltétlenül szükséges „rendet teremteni a sajtóban" és a Központi Vezetőség apparátusában.

Gerőnek a vita végén elhangzott fenyegető szavai csupán felerősítették a KV veszélyérzetét: „A párt veszélyben van, a munkásosztály veszélyben van, a népi demokrácia veszélyben van, az ellenség támad, ilyenkor nem szabad vitának vagy nézeteltérésnek lenni abban a kérdésben, hogy szorosra zárjuk sorainkat, és egységesen lépjünk fel az ellenség ellen." Eszerint az ellenség nemcsak a PB és a KV fejét követeli, hanem szét akarja verni az egész szocialista tábort. A felszólalás célja nyilvánvalóan az ijesztgetés és az „elvi szilárdság megerősítése" volt. Kiválóan szolgálták ezt az olyan mondatok, mint: „Aki nem reagál az ellenség új taktikájára, hanem a hibákon kezd morfondírozni, az azt a felelősséget veheti magára, hogy az ellenség táborába kerül akaratlanul is."
Rákosinak tehát nem volt nehéz dolga. A megszólaló kulcsemberek mellette álltak, követelve a határozatot, igazi ellenállás pedig nem volt. Így meggyőződéssel hihetett a határozatban. Szavai - „én nem félek attól, hogy ez a határozat, mint a kő, úgy esik az emberek fejére"- ezt a magabiztosságot tükrözték. Persze utóbb azt a hitét is kifejezte, hogy „a proletariátus, a dolgozó parasztság, értelmiség helyeselni fogja ezt a határozatot". Záró szavaival csak alátámasztotta a fenyegetést, jelezve, hogy aki „velünk szemben áll és provokálni fog, az érezni fogja, hogy a magyar népi demokrácia keményen rácsap".

A Szabad Nép

számában első oldalon, vastagon szedve - a termelési sikerekről beszámoló híradások szomszédságában - jelent meg A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének határozata. A közlemény az 1956 márciusa óta eltelt hónapokat a kibontakozó termékeny, alkotó viták időszakaként jellemezte. „Ezt az egészséges fejlődést azonban helyenként a párt és a népi demokrácia ellen irányuló demagóg lépések veszélyeztetik." Ezeket az erőket a PB javaslatában még „ellenséges elemeknek" titulálták, a megjelent változat azonban már „differenciáltabban", csupán „pártellenes" elemekről szól. Hasonlóan „finomítottak" a vitán elhangzottak értékelésén is, mivel az eredeti változatban a felszólalók „ellenforradalmi programot adtak", míg a megjelentben csak ilyen „nézeteket hirdettek". Az enyhítések ellenére az értékelés lényege változatlan maradt: a sajtóvitán szervezett csoportok botrányosan zavarták meg a „becsületes kommunista hozzászólókat". Az itt elhangzottak „párt- és népi demokrácia ellenes" megnyilvánulások voltak, amelyeket a Nagy Imre körül kialakult csoportosulás irányít.

A dokumentum megőrizte a bírálatokat élesen félresöprő, éberségre felszólító jellegét. Mivel a Szabad Népnek is kijutott a kritikából jobboldali eltévelyedéseiért, a lap július 3-i számában igen erőteljes, hűségnyilatkozatszerű kommentárban ítélte el a pártot - Rákosit -

A szellem napvilága

	[X] Lásd www.archivnet.hu, Lapszemle

című, néhány nappal korábban, június 24-én megjelent, a Petőfi kört dicsérő írást is hibásnak tartva, az egész sajtót bírálta, amiért nem ítélte el az egyes vitákon kialakult „pártszerűtlen légkört". Úgy értékelték, hogy „A sajtó kötelessége, hogy ehhez megfelelő támogatást adjon, hogy felfegyverezze eszmeileg a kommunistákat, s rendszerünk minden hívét, küzdjön az ideológiai és politikai élet támogatásáért." A nagy vitákat egyöntetűen „a párttal és a szocializmus eszméivel szembenálló személyek" gyülekezőhelyének nevezte.

Ugyancsak érdekes számunkra a megrendszabályozott Magyar Nemzet reagálása, amely szintén július 3-án jelentette meg Alkotó vitákat - de nem demagógiát című cikkét. A cikk igyekezett valamivel árnyaltabban állást foglalni, és elismerte a kör korábbi vitáinak értékeit. Igaz, saját cikkeinek lelkes hangvételét, amikor a Petőfi kört a Pilvax kávéházhoz és a Galilei-körhöz hasonlította, helytelennek ítélte, hiszen a mai fiatalság nem „a Habsburg Monarchia ellen" harcol, hanem a „megvalósuló szocializmus országában él". Összességében azonban a lap végrehajtotta az MDP vezetésének elvárásait, azaz elítélte a „felelőtlen demagógok, új karrieristák és reakciós pecsenyesütögetők" szólamait.

Ugyanezt a felfogást képviselte a DISZ saját lapjában, a Szabad Ifjúságban, 1956. július 3-án megjelent A Pártellenes, demagóg nézetek ellen - a termékeny, alkotó vitákért című vezércikk is, amit kiegészített az ifjúsági szervezet Intéző

A határozatot a július 2-i MDP titkársági ülés után - valószínűleg még aznap - A kommentár lényegében nem mondott újat, és igyekezett elhatárolni magát Tardostól, Dérytől, hangsúlyozva, hogy nem a Petőfi kör vitáján résztvevők többségének elítéléséről van szó, hanem a pártellenes nézeteket hirdető felszólalókról és a közbekiabáló, rendzavaró provokátorokról. Az intéző bizottsági határozat lényegében követte a párt KV határozatának szellemét, bár érzékelhető különbségek is kimutathatók. Elég csupán arra utalni, hogy az IB a Petőfi kör filozófus- és történész vitáját még „hasznos, marxista-leninista szellemű, értékes, tudományos színvonalú" véleménycserének tartotta. Ha ebben az értelemben értékeljük a vleményüket a viták folytatása mellett, a szakmai eszmecserék szükségességének a hangoztatását, akkor - úgy tűnik - a DISZ vezetése érzékelhetően nagyobb mozgásteret kívánt a Petőfi körnek, mint Rákosiék. Erre utal, hogy az IB „megbízta a DISZ Petőfi körének vezetőségét, dolgozzon ki hosszabb programot a tudományos és politikai kérdések megvitatására". (Mint majd látjuk a program még júliusban elkészült.) Érdekes módon az IB ülésről nem készült jegyzőkönyv, és a határozatnak egyetlen fogalmazványa sem lelhető fel. Csupán a július 21-i, rendkívüli intézőbizottsági ülés (5. számú forrás) egyik hozzászólójának bíráló szavaiból értesülhetünk arról, hogy Hollós Ervin javaslatára nem készítettek jegyzőkönyvet a valószínűleg július 2-án lezajlott IB ülésről.

Az MDP vezető szervei ezt követően is foglalkoztak a „Petőfi-köri vita pártellenes légkörével". A PB július 5-i ülésén pártnapokat, gyűléseket terveztek, amelyeken „meg kell magyarázni a KV június 30-i határozatának indító okait, le kell leplezni a pártellenes, ellenséges megnyilvánulásokat." Eszerint: „Le kell leplezni az ellenség azon mesterkedését, hogy a pártvezetés lejáratására azt a látszatot kelti, hogy a pártvezetéssel szembe, ők képviselik a XX. kongresszus határozatainak következetes magyarországi alkalmazását."

Visszatérve a július 21-i DISZ IB vitára, jeleznünk kell, hogy az IB egy része nem tudott azonosulni teljesen a június 30-i MDP KV határozattal, legalábbis Molnár Jánosnak, a DISZ KV egyik titkárának szavaiból ez derült ki. Molnár Kelen Bélának is szemére vetette, hogy nem értett egyet a határozattal, és Huszár Tibort, a DISZ budapesti bizottságának titkárát, a Petőfi kör felügyelőjét pedig azért bírálta, mert utalt az MDP KV határozatának az értelmiséget és az ifjúságot érintő súlyos hatására. Azt természetesen nem mondhatjuk, hogy az IB realistább módon gondolkodó tagjai - Gosztonyi János, Nagy Tibor, Kelen Béla, Turgonyi Júlia - lelkesek lettek volna a sajtóvitán elhangzottak miatt, azt azonban világosan látták, hogy a határozat „nem eléggé segíti elő a jelenlegi helyzetben a kétfrontos harcot", és nem veti fel eléggé, „milyen okai voltak a Petőfi-körben végbement vitának". Mint vélték, „a párthatározat olyanképpen veti fel, hogy egyedül ellenséges elemek behatolása eredményezte azt. A mi hibánkat nem veti fel."

A július eleji féltitkos IB ülésen lezajlott vitának egységet bontó gondolatait - vélhetően Molnár János - eljuttatta a pártvezetéshez, ennek alapján pedig a július 18-21-i KV ülésen Gerő Ernő, az MDP KV új első titkára, a PB beszámolójában több, a DISZ-t bíráló [popup title="megjegyzést tett." format="Default click" activate="click" close text="Szabad Nép, 1956. július 19. „[…] nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy a DISZ-ben egyesek akarva-akaratlanul abba az irányba viszik, legalábbis vitték a munkát, hogy a DISZ harca eltávolodjon a párt harcától, s egyes elvtársaknál polgári oldalról demokrata illúziók elemei jelentkeztek. A DISZ Intéző Bizottságának egységesnek kell lennie és egységesen, töretlenül kell állnia a párt és a párt vezetésének oldalán.”"] Július 21-én az IB vitáján lényegében emiatt csaptak össze a résztvevők, főleg Molnár Jánossal. Jellemző módon a többség nem az elvi különállás, hanem Molnár feljelentése miatt háborgott, és azért, hogy nem vélték igaznak Gerőnek az IB egységére vonatkozó állítását. Ezért határozatilag kijelentették, hogy a PB jelentés ezen részével nem értenek egyet, mert úgy lehet érteni, hogy az IB vagy a DISZ Központi Vezetősége nem egységes a párt vezetését illetően. „Az IB szükségesnek tartja kihangsúlyozni, hogy egységesen a párt határozatai mellett foglalt állást és szilárdan, egységesen követte és követi a pártot." A hűségnyilatkozat persze már csak azért sem eshetett nehezére az IB-nek, mert a pártvezetés jelentősen átalakult, és Rákosi távozásával, valamint több régi ismert vezető reaktiválásával nagy volt a várakozás a jövő iránt. Az IB tagjai többségükben ismerték az MDP KV júliusi ülésén elhangzottakat, amelyek között több utalás volt a Petőfi körre is. A június 30-i KV határozatot egészében azonban senki sem helytelenítette, és végül az MDP KV júliusi ülésének jegyzőkönyvében is úgy foglaltak állást, hogy: „A Központi Vezetőség legutóbbi határozata helyesen bélyegezte pártellenesnek s népi demokrácia ellenesnek egyes

Értékelésbeli áttörés tehát nincs, és Gerő Poznanńal és a Petőfi körrel kapcsolatos referátuma még inkább a hisztérikus ellenségképet erősítette. Gerő úgy vélte, hogy „a Petőfi-körben és körülötte kezdett egy második politikai centrum kialakulni, amely szemben állott az ország igazi politikai központjával".

A KV tagjai számára meghatározó volt a Gerő előtt felszólaló Anasztaz Mikojan, az SZKP PB tagjának a véleménye, aki miután hosszasan taglalta a poznańi ellenforradalmi megmozdulásokat, a Petőfi kör sajtóvitáját ideológiai Poznańnak nevezte. Mint mondta: „Itt a kommunisták teljesen összebonyolódtak a kispolgári elemekkel. Nem látni, hogy kik a kommunisták és kik a kispolgáriak. A kommunistáknak szervezetten kell fellépniük ilyen kispolgári körökben, és ezzel szemben itt atomizálódtak a kommunisták. Ezek a párt felbomlásának a jelenségei felülről lefelé. Ezeknek a jelenségeknek véget kell vetni."

A június 30-i határozattal kapcsolatban lényegében nem is hangzott el bírálat, még Nyers Rezső is helyeselte, de a határozatot követő, az írók elleni adminisztratív intézkedéseket azonban elítélte. (Mint ismeretes, Tardost és Déryt kizárták a pártból.) Egyfajta áttételes bírálatot fogalmazott meg (??? Ki ő) Suhajda József is, aki szerint a határozatban az egész értelmiséget egy zsákba gyömöszölték „az ellenséges elemekkel vagy ezekkel a túlzó demagóg elemekkel, amely ellen a leghatározottabban tiltakoznak". Fennáll a veszélye annak, hogy a munkásság az értelmiség ellen fordul. Kádár János szintén utalt a Petőfi kör „torzulásaira", megpróbált azonban egy-két okra is rávilágítani. Igaz, ez a kérdés szubjektív leszűkítését jelentette. Úgy vélte, a torzulásokban nagy szerepet játszott „olyan típus kóros fellépése, amelyet személyileg Farkas Mihály testesített meg a legjobban. Súlyos számlája volt a régi hiba miatt, arról nem adott számot, nem vonták felelősségre, és a régi hibáját egy új másoldalú hibával igyekezett valahogy ledolgozni. Később azután mikor megint változott a helyzet, akkor megint változtatott álláspontot." Szakali József, a DISZ KV első titkára pedig az ifjúsági szervezet vezetését próbálta védeni, hangsúlyozva, hogy a Petőfi körnek voltak eredményei, de elismerte Gerő megjegyzését, hogy a DISZ kiengedte kezéből a kör irányítását, amely „orrunknál fogva vezetett bennünket". Tánczossal kapcsolatban pedig kifejtette, hogy „ma már természetesen nyilvánvaló előttünk, hogy a Nagy Imre-féle frakcióhoz tartozik, onnan kap politikai irányítást, azt igazolják azok a levelek, amelyeket neki írnak". Végül a DISZ IB határozatának megfelelően megállapította, hogy a testület nem szállt szembe a párt KV politikájával. Sőt, a DISZ KV és IB „hűségesen és keményen áll a párt KV mellett, és keményen és hűségesen fog állni a jövőben is."

A Politikai Bizottságnak azonban nem csupán Molnár feljelentése állt a rendelkezésére, hanem a június 28-i PB határozat is. Ennek értelmében a Petőfi körről készült DISZ jelentést (4. számú forrás) is úgy értékelték, mint ami arra utal, „hogy a DISZ vezetésében is vannak problémák a határozat értelmezése körül." Egri Gyula az MDP KV illetékes titkára ezért úgy látta, feltétlen szükséges, hogy a párt KV titkárságnak és az IB-nek közös ülésen kell megtárgyalnia az ügyeket, a további feladatokat. Az említett jelentés mellett a DISZ Budapesti Bizottságán készült egy átfogó, a Petőfi kör korábbi tevékenységét is elemző írás, amit a DISZ IB a július 6-i ülésén tudomásul vett azzal, hogy a DISZ KV tájékoztatására kell felhasználni. (3. számú dokumentum)

A beszélgetésre, amely a DISZ összes felvetését, javaslatát érintette, már Rákosi leváltása után,

Hiába volt azonban a DISZ IB hűségnyilatkozata, az összejövetelre készülő Gerő kézírásos megjegyzései arra utalnak, hogy most sem tudott túllépni legendás bizalmatlanságán. Kérdései: „Miért becsülik le a Pártot? Miért nem egységes a DISZ Intéző Bizottsága?", mindenesetre erre utalnak.

A megbeszélés után készült összefoglaló is tükrözte ezt a bizalmatlanságot, még ha el is fogadták, hogy az „Intéző Bizottságon belül az

A júniusi sajtóvitán történekről nem jelent meg valódi értékelés, így a közvélemény meglehetősen keveset tudott meg róla. Erről a pártvezetés igen eredményesen gondoskodott. Mint azt Kukucska János, a KV egyik munkatársa, Rákosinak készített feljegyzésében utal rá, a jegyzőkönyvet bizonyos körben terjeszteni kívánták, „ezért Hollós Ervinnel konzultálva azonnal intézkedett", úgy vélte, „feltétlenül biztosítani kell, hogy a jegyzőkönyv, a párt vezetőit kivéve, ne kerülhessen mások kezébe". Nógrádi kézírásos betoldása csak erősítette az elővigyázatosságot: „Arról is gondoskodni kellene, hogy avatatlanok ne hirdethessenek meg új vitát a Petőfi-kör

 A Politikai Bizottság 1956. július 5-i, szóbeli tájékoztatóján, amely a június 30-i KV-ülés határozatainak a végrehajtásáról és a politikai helyzetről szólt, Rákosi és Ács Lajos KV titkár hozzászólása is ezt az eredményes adminisztratív intézkedéssort Persze a kapott hírek és rémhírek csak fokozták a vezetés félelmét, kezdve azzal, hogy állítólag egyes csoportok tüntetésre készültek, és ez csak a vita késői befejezése miatt maradt el.

A pártfunkcionáriusok csoportjai - főleg az üzemekben - szintén elégedetlenkedtek, igaz, főként az információhiány miatt. Általában ők is csak a KV-nak a Petőfi kört elítélő határozatát ismerték, és ennek alapján kellett a munkásoknak választ adni kérdéseikre. Ugyanakkor voltak vállalati titkárok, akik megfogalmazták, hogy „az előző évek néhány súlyos hibája azt eredményezte, hogy az emberek egyre inkább gondolkodni kezdenek a cselekmények felett és világosan akarnak látni minden kérdésben. A pártban fegyelemnek kell lenni, vasfegyelemnek, de vakfegyelmet nem lehet követelni..."
Tény, hogy az értelmiség széles köre és még az apparátus egy része sem értett egyet teljesen Rákosiék kemény visszaütésével, és ennek sokan hangot is adtak. Amikor a DISZ KV tagjait Hollós Ervin tájékoztatta az MDP KV és a DISZ IB elítélő határozatáról, többen is hangsúlyozták: „Tardost helytelen volt kizárni a pártból, esetleg Déryt még megértik."
Benjámin László költőnek az MDP KV-hoz írott tiltakozó levele az adott viszonyok között feltétlenül bátor tettnek tekinthető. Benjámin visszautasította a Déryt és Tardost ért rágalmakat, és tagadta, hogy párt- vagy államellenes nézeteket hangoztattak volna a Petőfi körben. Felhívta a figyelmet arra, hogy ha nézeteiket helytelenítik, vitatkozzanak velük, de ne rágalmazzák őket. „Kérem a Központi Vezetőségnek a magyar néphez és a lenini eszméhez hű tagjait: a magyar nép és történelem előtti felelősségük tudatában, leplezzék le és utasítsák el azokat az egyre inkább szaporodó mesterkedéseket, amelyek a burzsoá restauráció veszélyének ürügyén a sztálinizmust akarják

Természetesen a pártvezetésnek más információi is voltak az értelmiség hangulatáról, bár ezek csomagolva jutottak el a felső vezetéshez. A jelzések szerint ugyanis „egyes helyeken tapasztalható az egyet nem értés a Központi Vezetőség határozatával", holott ennél jóval többről volt szó. Azt azonban Bacsó Péter, dramaturg-rendező véleményére hivatkozva kénytelenek voltak elismerni, hogy „a művészek általában nem értenek egyet a Központi Vezetőség határozatával". A Rádiónál többen egy tendenciát láttak a dokumentumban, hogy „a véleménynyilvánítást vissza akarja szorítani". Igen sok helyen fogalmazták meg értelmiségi párt-alapszervezeti gyűléseken, hogy a határozat a XX. kongresszus előtti helyzetet állítja vissza. Olyan javaslat is elhangzott az egyik taggyűlésen - igaz, csak egy ilyen hír futott be a pártközpontba -, hogy „a taggyűlés fejezze ki bizalmatlanságát a

A munkásság intő szavát is igyekezett megszólaltatni a propagandagépezet. A fő célpont, a revizionizmus egyik fészke, az Irodalmi Újság lett, amely július elején több levelet kapott a Petőfi körben elhangzott pártellenes kijelentések miatt. (6. számú forrás) Ebben természetesen szerepet játszott az MDP titkárságának már említett július 2-i határozata, amely kimondta, hogy „Meg kell szervezni, hogy a munkások és értelmiségiek, régi és új párttagok, a nők, békebizottságok stb. levelekben tiltakozzanak az Irodalmi Újság, a Béke és szabadság, a Nők Lapja stb. utóbbi időben megnyilvánuló helytelen hangja ellen, és követeljék, hogy ezek a lapok a népi demokrácia érdekében, a párt politikájának szellemében foglalkozzanak a szocializmus építésének ügyét előrevivő kérdésekkel. A leveleket egy példányban az illető lapnak, egy példányban a pártba küldjék." E tiltakozások önállóságát Sipos Gyula, az Irodalmi Újság munkatársa is leleplezte, ugyanis fényt derített a Központi Szerszámgépgyár három dolgozója tiltakozó táviratának valódi hátterére. Az üzemben kiderült, az aláírók nem voltak ott a vitán, „nem is beszéltek olyan emberrel, aki ott lett volna". A vállalat agitációs és propaganda titkára informálta őket, aki a csúcstitkárral együtt csak torz hírek alapján tudott a vitáról. Jellemző módon a csúcstitkár Tardost összekeverte Darvassal. Számára a következő volt fontos, és ez jelzi, milyen könnyen lehetett a munkáskáder funkcionáriusokat manipulálni: „A munkások között gyorsan elterjednek az ilyen viták, meg cikkek hírei. És ha mi nem mutatunk gyorsan erőt, nem szállunk szembe mindjárt erélyesen, akkor elkezdenek hangoskodni."

Annak ellenére, hogy a július 2-i titkársági ülésen úgy döntöttek, hogy beszélni kell a „lapok, elsősorban az irodalmi lapok szerkesztőségeivel", „hogy azok a párt politikájának, a párthatározatoknak szellemében foglalkozzanak az egyes kérdésekkel", idővel a sajtó is kétkedőbbé kezdett válni. Bár véleményét nem mondhatta ki a legrevizionistábbnak ítélt Irodalmi Újság sem, felhangjai, kétértelmű megfogalmazásai

A lap 1956. július 14-i, alapvetően hithű ugyan csak általában szólt a vitákról, és az írók feladatát elemezte, de eközben kételkedő kérdések sorát tette fel: „De vajon elmondtuk-e már mindazt, ami esztendők során összegyülemlett bennünk? Mindazt, amiről nem mertünk, vagy nem tudtunk beszélni? Mindazt, amit joggal várt és vár tőlünk pártunk és népünk? Eleget tettünk-e már a dogmatizmus és a személyi kultusz megsemmisítése ránk háruló feladatainak? Eléggé segítettük-e népünk tiltakozó harcát az adminisztratív módszerek ellen? Bizalmat erősítően feleltünk-e népünk jelzéseire? [...] Ki-ki tartson önvizsgálatot, hogy törleszthesse tartozását." Ugyanebben a számban Sipos Gyula: Tolnai túllicitálás című cikke viszont egyértelműen jelzi a lap álláspontját, azt kell mondanunk - sajnos - egyedülállóan a magyar sajtóban. A Tolnai Napló július 6-i számában „a fiatal magyar munkás-paraszt értelmiség nevében" jelent meg aláírás nélkül egy, a június 30-i KV-határozatot kommentáló iromány. Az útszéli hangú, túlhajszolt támadást indító cikkecske lényegében az egész írótársadalmat, a „déri tiborokat és tardos tiborokat" rágalmazta meg, vonta kétségbe tehetségüket és írói munkásságukat. A túllicitálás, a rágalmazás ellen lépett fel keményen a cikkében Sipos Gyula - kikerülve, hogy akár negatívan, akár pozitívan értékelje a párthatározatot. Hangsúlyozta, hogy a párthatározat Déryre és Tardosra vonatkozó megállapításaiból „sem következtetheti senki, hogy most már ők nem értékei többé irodalmunknak".

Miközben a hatalom különböző szintjein folytak az események, a Petőfi kör vezetősége nyilatkozatot készített az MDP illetékeseinek ösztönzésére, amelyben a KV június 30-i határozatára kellett reagálnia. (9. számú forrás) Az illetékes MDP KV titkár, Egri Gyula háromszor-négyszer átdolgoztatta a dokumentumot, ekkor sem látta azonban alkalmasnak a megjelentetésre. Ugyanis egyik változatba sem voltak hajlandók beleírni, hogy egyetértenek a KV határozatával. A dokumentum valójában formális hűségnyilatkozat volt a marxizmus-leninizmus eszméi mellett, amelynek fricska-jellege érezhető volt. Az írás a Petőfi kör erényeit emelte ki elsősorban, és vitákon megjelenő disszonáns burzsoá hangokat főleg a sajtóvitán vélték észrevehetőnek, és azt is „elenyésző és szánalmas töredéknek", amelynek nincs köze a Petőfi kör céljaihoz. A jövőt illetően pedig ígéretet tettek a marxista-leninista színvonal, a szakmai elmélyültség emelésére, de „megőrizve az eddigieknek szenvedélyes hangját". Ennek érdekében szándékozták megrendezni pl. „A XX. kongresszus és a magyar nevelésügy kérdései" című tanácskozást, amit más szakmai jellegű összejövetelek követtek volna. Látható tehát, a kör vezetősége a munka folytatásáról nem mondott le, és a dokumentumból már egy készülő program körvonala is kirajzolódott.

A pártvezetés azonban hallatlan bizalmatlansággal viseltetett a kör vezetősége, főleg a Nagy Imrének elkötelezett Tánczos Gábor iránt. A határozathoz illesztett feljegyzés is erre utal, hiszen Egri Gyula úgy látta, hogy feltétlenül beszélni kell „a kör vezetőségében dolgozó kommunistákkal", és szükséges, hogy a „kör éléről Tánczos elvtársat mielőbb eltávolítsuk". Gönyei Antal, a DISZ Budapesti Bizottságának egyik titkára feljegyzésében úgy vélte, hogy egy levél alapján bizonyítéka van egy szervezett frakció létezésére, „s lehetséges, hogy intézkedésre van szükség". (7. számú forrás) Lényegében a frakciós szándékot próbálta bizonygatni a PB számára készült, már említett, július 6-i Petőfi köri összefoglaló is, amely szerint „a Petőfi-kör egyes vezetői, elsősorban Tánczos Gábor elvtárs, igyekeznek olyan körülményeket teremteni, amely megzavarja a viták helyes légkörét. Tánczos Gábor elvtárs [...] kapcsolatban áll pártellenes frakciós csoportokkal. Ezt sürgősen kivizsgáljuk és intézkedünk."

A DISZ IB szintén már említett, július 21-i ülésének határozata csak összefoglalta a párt- és a DISZ-vezetés igényét Tánczos eltávolítására, amennyiben úgy határozott, hogy „Tánczos Gábort a Petőfi-kör vezetőségében viselt funkciójából a legrövidebb időn belül le kell váltani. Javasolni kell pártszervezetének, hogy ügyét tárgyalja meg, és zárja ki a pártból." Azt hihetnénk: az ügy ezzel lezárult, és Tánczos leváltása befejezett tény volt, mivel a július 31-i MDP-DISZ megbeszélésről készült összefoglalóban már nem esik szó róla. Ezért is meglepő, hogy szeptember közepén, ismét Tánczos állt a kör élén. Valószínű, hogy a kör altatásával Tánczos személye is kikerült a politikai vezetés látószögéből, majd pedig a júliusi részleges vezetőváltás a korábbinál elnézőbb politikai magatartást hozott magával. Mindebben az „alulról jövő nyomás", az MDP mindinkább defenzív helyzetbe szorulása is igen komoly tényező volt. Olyannyira, hogy Gönyei Antal egyik augusztus végi feljegyzése már Tánczos újbóli titkársága mellett állt ki. Az MDP KV július 18-21-i ülése után a Petőfi körben is bizakodóbbá vált a hangulat a munka folytatását illetően. Elkészült a kör programvázlata, amely lényegében a DISZ IB által már júniusban elfogadott elképzelések

elvi szempontból pedig többé-kevésbé eleget tett a pártvezetés elvárásainak. (10. számú forrás)

A kör július 26-i határozata értelmében a részletes program kidolgozására négy bizottságot hoztak létre (társadalomtudományi, természettudományi, irodalom-művészeti, közgazdasági-műszaki), Pataki Ferenc, Hardy Gyula, Diószegi András és Fekete Ferenc vezetésével. A bizottságoknak feladatul tűzték ki az egyes viták előkészítését is. Ezenkívül havonta egyszer szabad klubestet, képzőművészeti kiállításokat, fiatal értelmiségi lap indítását, ún. Petőfi köri füzeteket, és különböző baráti találkozókat is terveztek. Külön hangsúlyt helyeztek a szakmai érdekvédelemre. Októberre vagy november elejére kívántak közgyűlést összehívni, amire a felügyelő cenzor - valószínűleg Hollós Ervin - „Nem kell" felirattal reagált ugyanúgy, mint az alakuló ifjúsági körök szervezésére.

A Petőfi kör programját augusztus 5-ig kívánták tisztázni a DISZ vezetőivel, amire sor is került. Augusztus 20-ig pedig nyilvánosságra akarták hozni a programot, amit Hollós elképzelhetetlennek tartott. Igaza is lett, bár azt nem tudni, hogy hatalmi szó vagy csak technikai okok folytán. Az előző mindenesetre valószínűbbnek látszik. A kör - legalábbis a vezetősége - „nem halt meg". Tehát az a korábban elterjedt nézet, hogy a Belügyminisztérium betiltotta a kör működését, így nem állja meg a helyét. Az említett július 2-i ülés csak a további viták ideiglenes megszüntetéséről döntött, azzal az időhúzó szándékkal, hogy ezalatt sikerül átalakítani, ismét engedelmes báránnyá tenni a kör vezetőségét. Erről szóló határozatot nehéz lenne találni, valószínűbb, hogy személyes, vagy telefonon leadott „ajánlásról volt szó". A Petőfi kör működésének folytatásáról pedig a DISZ Intéző Bizottságának 1956. augusztus 17-i ülésének határozatából értesülhetünk, amely szerint: „A javaslatokba vegyük fel, hogy megfelelő programmal tovább folytassa munkáját a

Tény, hogy a Petőfi kör szeptemberben ismét működött, vitákat szervezett, bár súlya a megváltozott politikai feltételek közepette már korántsem volt a tavaszihoz mérhető.