Káderlap az ötvenes évekből

Párthoz, Szovjetunióhoz való viszonya: 1945-46-ig a Kisgazdapárt tagja volt, 1948-tól 1951-ig MKP. Ekkor került felülvizsgálatra. Felülvizsgálatnál a pártból ki lett zárva, mint Horthysta tiszt. Az akkori megnyilvánulásai nem voltak méltók egy kommunistához. Azóta asszimilálódott, igyekszik politikailag helyes irányba haladni, megbízhatóságát azonban kétségbe vonjuk. Társadalmi munkát, szakszervezeti vonalon végez. Javaslat: Jelenlegi munkahelyén továbbra is meghagyni javasoljuk, közelebbi perspektíva vele kapcsolatban nincs.”

Bevezetés 

Az alább közölt dokumentumok a TÜKER (Tüzelőanyagkereskedelmi Vállalat) személyzeti osztályának anyagai, amelyeket az 1956-os forradalom során kiosztottak az érintett dolgozóknak. Érdekességét az adja, hogy akit jellemeznek benne, nem volt munkáskáder, sőt többé-kevésbé osztályidegennek számított. Mint a dokumentumok is jelzik, egyetemi, ráadásul jogi végzettsége volt, ami korszakunkban nem számított túlságosan pozitívnak.

A káderanyag a dolgozók személyi anyagait tartalmazta, az össszes adatot, ami a munkakörével összefüggött. 1956 után ez már csupán az önéletrajzra, kinevezésekre, kitüntetésekre, illetve a fizetésemelésekre korlátozódott, 1956 előtt azonban szinte titkosszolgálati módszerekkel felvett információgyűjtéssel egészült ki, amely igyekezett feltárni az érintett dolgozó múltját is. Vagyis a munkahely vezetői, párt és tömegszervezeti jellemzésekben túlmenően felkeresték az érintett dolgozókat korábban ismerő személyeket - esetünkben volt katonatársakat, illetve jellemzést kértek a házastársról is annak munkahelyétől.

Ki is volt a káderlapokon többszörösen is jellemzett ember? 1920-ban született Pesterzsébeten, majd a helyben végzett iskolák után - végigdolgozva az egyetemi éveket - 1942-ben diplomát szerzett a Pécsi Erzsébet Tudományegyetemen. A diploma átvétele után néhány nappal bevonult az I. felderítő zászlóaljhoz, s - az akkori előírásoknak, illetve iskolai végzettségének megfelelően - hadapródiskolát kellett végeznie. Ezt követően karpaszományos őrmesterként kiképző szolgálatot látott el, ami a háborús viszonyokat, a Horthy-hadseregben uralkodó szokásokat, továbbá azt, hogy a felderítés mindig a legkeményebb ágazathoz tartozott, igen megerőltetőnek számított. Mint jó katona - megkövetelte fegyelmet, a szolgálati szabályzat előírásait.

Más kérdés, hogy az ötvenes években ennek ideológiát teremtettek a gonosz, horthysta katonatiszt bélyeggel. Ezzel együtt nem érdektelen rámutatni arra, hogy akkor is voltak olyanok, akik kiálltak mellette. Talán az eltérő vélemények miatt is érdekes ez a forráscsoport. Mire harcba került, a front már Magyarországon volt, s 1944. decemberi sérülése után nem is tért vissza alakulatához, úgy is lehetne mondani, hogy dezertált, s így elkerülte a hadifogságot.

A háború után igazolták, régi munkahelyére, a Hangya szövetkezethez, majd a Magyar Országos Szövetkezeti Központhoz került. Az államosítást követően a megalakuló TÜKER-hez helyezték, ahol 1972-ig dolgozott.

1945-ban rövid időre belépett a Kisgazdapártba, majd 1948-ban a Magyar Kommunista Pártba. 1949-ben az ún. tagrevízió alkalmával mint horthysta katonatisztet kizárták a Magyar Dolgozók Pártjából. Ezt követően egész életében pártonkívüli maradt.

Életének további folyása sem tanulság nélküli. 1956-ban a vállalat munkástanácsának elnöke lett, s a börtöntől az mentette meg, hogy amikor a vállalat rakodómunkásai le akarták lőni a vállalat párttitkárát, megakadályozta azt. Hozzá kell tenni, a párttitkár a forradalom után kiállt mellette, neve a vállalat lehetséges igazgatójaként is felmerült, csak be kellett volna lépnie az MSZMP-be. Erre azonban nem volt hajlandó, így büntetésből kiküldték Csepelre egy kis, egyszemélyes telepre. A büntetésből erényt kovácsolva - kihasználva azt, hogy a kis telep viszonylag nagy önállóságot jelentett - többszörösét kereste addigi jövedelmének. Állandó fuvarost tartott, s nagy tételben árusított tüzelőanyagot. Az anyagi problémák akkor jelentkeztek, amikor a hatvanas évek közepén "rehabilitálták", s tényleges jövedelme korábbi töredékére csökkent. Mivel felesége 1959-ben meghalt, s három, az ötvenes években született gyermeke volt, állandó anyagi nehézségekkel küszködött.

Talán emiatt is váltott 1972-ben az őstükeres munkahelyet, s ment át a sokkal jobb lehetőségekkel kecsegtető Kiskereskedők Országos Szövetségéhez. Egészsége azonban addigra annyira megromlott, hogy 1977-ben a második infarktus elvitte.

Dióhéjban ennyi lenne a történet, annyi azonban megállapítható, hogy az alább közölt jellemzések, még ha többször ellenségesek is, egy küszködő, gondolkodó ember képét tükrözik vissza.

A közölt dokumentumválogatás sorrendje megegyezik a lefűzött dossziéban található iratok sorrendjével, az eredeti helyesírást meghagytuk, csupán a központozást javítottuk.

Ezen a napon történt március 19.

1906

Adolf Eichmann náci tiszt, SS Obersturmbannführer, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt vezető tagja (†1962)Tovább

1910

Bartók Béla I. vonósnégyesének premierjeTovább

1944

Magyarország náci megszállásával a fő cél – az ifjúsági mozgalmak számára is – a nemzeti függetlenség visszaszerzése lett. A Diákegység...Tovább

1944

Hajnali 4 órakor, a Margaréta-terv alapján, német csapatok lépik át Magyarország határát, ellenállás nélkül eljutnak a fővárosba,...Tovább

1946

Budakeszin megkezdődik a németek kitelepítése. A magyar kormány, a SZEB hozzájárulásával mintegy 4000 embert, a város lakosságának ötven...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő