A moszkvai csonka olimpia

A moszkvai csonka olimpia - bár Szovjetunió kétségkívül presztizsveszteséget szenvedett - összességében sikeresnek bizonyult. Ugyanakkor világossá vált, hogy az olimpiai mozgalmat át kell alakítani. Ennek egyik jele volt Juan Antonio Samaranch megválasztása a NOB elnökévé, aki 30 évig irányította és átalakította az olimpiai mozgalmat. Ekkor azonban még nem lehetett látni, hogy a válság a következő olimpiát is érinti és a "birodalom" megpróbál visszavágni.

Bevezetés 

A politika nem először szólt bele az olimpiák eseményeibe. Ismeretes, hogy az 1972-es müncheni olimpián a Fekete szeptember nevű terrorszervezet az izraeli csapat tagjai közül több túszt ejtett, melynek végül 11 áldozata lett. Ettől kezdve az olimpiák biztonságára is sokkal jobban kellett vigyázni.

1976-ban Montreal úgyszintén nem volt mentes a problémáktól, s ebben csak a kisebb gondot jelentette a müncheni tapasztalatok miatt bevezetett biztonsági óvóintézkedések sora. A versenyzőket motoros rendőrök kísérték a versenyekre, a csarnokokban, stadionokban fegyveres őrök vették körül a nézőket és a versenyzőket, elkülönítették a győzteseket ünneplő honfitársaiktól.

A bajok azonban a küzdőtéren kívül kezdődtek. Egy új-zélandi rögbicsapat túrán vett részt Dél-Afrikában, amelyet fajüldöző politikája miatt kizártak az olimpiai mozgalomból. Ezért az Afrikai Legfelsőbb Sporttanács - bojkottal fenyegetőzve - azt követelte, hogy Új-Zéland ne vehessen részt az olimpián. A NOB ezt elutasította, ezért az afrikai országok többsége hazahívta versenyzőit. Ugyancsak diplomáciai bonyodalmat okozott, hogy a kanadai kormány nem kívánatosnak nyilvánította a Kína nevében fellépő tajvani sportolók részvételét, akik már meg is érkeztek az országba. Kizárásuk esetén az amerikaiak fenyegettek bojkottal, mire a NOB kompromisszumot javasolt: az ország sportolói ne Kína, hanem Tajvan néven versenyezzenek. Ebbe azonban a tajvaniak nem mentek bele, s inkább hazautaztak. Látható tehát, anélkül, hogy korábbi olimpiai példákkal (Pl. 1936, Berlin) példálóznánk, a politika így vagy úgy jelen volt a hetvenes évek olimpiai mozgalmában, s nem lehetett kizárni e "hagyomány" folytatódását.

1974-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Bécsben tartott 75. jubileumi ülésszakán Moszkva kapta a XXII. Nyári Olimpiai Játékok rendezési jogát. Rendben haladtak az olimpiai előkészületek, építették az új létesítményeket, a meghívókat is szétküldték, s ismerve a Szovjetunióbeli viszonyokat azt is remélni lehetett, hogy a biztonsági intézkedésekkel sem lesz baj. Moszkvából egyfajta kirakatvárost csináltak, feltöltötték az addig üresen tátongó boltokat, a városban csak az állandó lakosok maradhattak, idegen autót nem engedtek be a városba, a versenyzők elhelyezésére, ellátására szintén nem lehetett panasz.

Ekkorra azonban már várható volt, hogy a moszkvai nem lesz teljes értékű olimpia, s jónéhány ország csapata távol marad a versenyektől.

1979. december 26-án a szovjet csapatok bevonultak Afganisztánba "rendet teremteni". Erre reagálva Jimmy Carter, az USA elnöke gabonaembargót rendelt el a Szovjetunióval szemben, majd felhívást tett közzé, hogy a szabad világ országai bojkottálják a moszkvai olimpiát. Mivel a szovjet csapatok nem vonultak ki, Carter tovább folytatta kampányát, s szövetségeseit is meggyőzte, így pl. az NSZK és Japán is távol maradt az olimpiától. (A brit csapat - kormánya szándéka ellenére - azonban elment Moszkvába.) Az amerikai sportolók küldöttséggel próbálták meg az elnököt meggyőzni, de ő nem változtatott döntésén.

A jétékokat végülis hivatalosan 30 ország bojkottálta, 33 olimpiai bizottság pedig nem válaszolt a meghívóra. Carter ahhoz sem járult hozzá, hogy Los Angelesnek, a következő olimpia rendezőjének képviselője a záróünnepségen átvegye az olimpiai zászlót.

A július 19. és augusztus 3. között lezajlott játékokon végül csak 81 ország vett részt, amelyen így a szocialista országok taroltak, főleg a Szovjetunió 80 és az NDK 47 aranyéremmel. A többi nemzetnek összesen 77 aranyérem jutott.

Az csonka olimpia - bár Szovjetunió kétségkívül presztizsveszteséget szenvedett - összességében sikeresnek bizonyult. Ugyanakkor világossá vált, hogy az olimpiai mozgalmat át kell alakítani. Ennek egyik jele volt Juan Antonio Samaranch megválasztása a NOB elnökévé, aki 30 évig irányította és átalakította az olimpiai mozgalmat. Ekkor azonban még nem lehetett látni, hogy a válság a következő olimpiát is érinti és a "birodalom" megpróbál visszavágni.

A magyar politikai vezetés a szokott módon szinte napi szinten foglalkozott az olimpiai felkészüléssel, s mivel az olimpia helyszíne Moszkva volt, a szovjet vezetőkkel is állandóan konzultáltak. Először a Titkárság 1980. február 4-i ülésén foglalkoztak az olimpiával, akkor is csak annyira, hogy tudomásul vették Korom Mihály bejelentését részvételéről a február 10-én esedékes olimpiai eskütételről. Ezt követően a május 13-i politikai bizottsági ülés napirendjén tárgyaltak az olimpiáról (L. az 1. számú dokumentumot) A jegyzőkönyv azt tanúsítja, hogy a magyar vezetők nem fogták fel tragikusan az amerikaiak bojkottfelhívását. Egyrészt nem vesztegettek rá túl sok szót, másrészt viszont - bár hivatalosan a bojkott ellen léptek fel - Gyenes András Kádárral egyetértve úgy nyilatkozott, hogy "Az lenne előnyös számunkra, ha a bojkott minél teljesebb lenne." Hozzá kell tenni, ezt azért mondta, mert így a magyarok helyezése a nemzetek közötti pontversenyben kedvezőbb lenne. Amúgy mindent a "normális" menetrend szerint tárgyaltak: milyen eredménnyel számolhat a magyar csapat, mit kell tenni a felkészülési időszakban stb. S ugyanez a vonulat tapasztalható később is, a bojkottról azonban csak egyszer esik szó. A Titkárság június 16-i ülésén az eredményesen szereplő versenyzők kitüntetési elveit, a búcsúztatást tárgyalták meg. (L. a 2. számú dokumentumot) A 30-i ülésen merül fel, hogy dolgozó középiskolások (nyilván nem maguktól) felvetették, "anyagilag segíteni kívánják az olyan külföldi sportolókat, akik kormányuk bojkottja ellenére részt kívánnak venni a moszkvai olimpián." Mint a határozat kimondta: "A Titkárság értékeli a kezdeményezők dicséretes szándékát, de nem helyesli, hogy országos mozgalommá váljék. Elképzelhetőnek tartja viszont, hogy azokat az ausztráliai sportolókat részesítsék segítségben, akik útban Moszkvába már hazánkba érkeztek."

A Titkárság július 14-i ülése már csupán protokollkérdésekkel foglalkozott. (L. a 3. számú dokumentumot). A Politikai Bizottság július 22-i ülése pedig - vita nélkül - csak tudomásul vette a az olimpia megnyitásáról szóló tájékoztatót. Az olimpia után augusztus 5-én a Politikai Bizottság - anélkül hogy értékelte volna az olimpiát, bár ebben lehet, hogy Kádár távolléte is szerepet játszott - az eredményesen szereplő versenyzők kitüntetési javaslatait tárgyalták meg. (L. a 4. számú dokumentumot) Az utolsó olimpiával kapcsolatos napirend pedig jóval később december 9-én született, amikor a Politikai Bizottság az olimpiával kapcsolatos összefoglaló jelentést tárgyalta. (L. az 5. számú dokumentumot) A vitán az olimpia kapcsán a magyar sport általános kérdései is felmerültek, s ennek eredményeként a teljesen formális határozati javaslat helyett egy alaposabb határozat készült. A PB azt is elfogadta, hogy a magyar sport általános helyzetéről készüljön egy átfogó összefoglaló jelentés.

Ezen a napon történt március 27.

1918

Besszarábia csatlakozik Romániához.Tovább

1921

IV. Károly magyar király első visszatérési kísérlete.Tovább

1934

Csurka István Kossuth-díjas magyar író, drámaíró, politikus (MIÉP) (†2012)Tovább

1936

Milan Hodža csehszlovák miniszterelnök megbeszéléseket folytat a Hlinka-féle Szlovák Néppárt képviselőivel a párt kormányba lépéséről, de...Tovább

1968

Jurij Gagarin szovjet repülőtiszt, az első űrhajós (*1934)Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

A 2023-as év első ArchívNet számát olvashatják az oldalon. Az új lapszám négy forrásismertetést publikál: ezek nem alkotnak egy tematikus egységet, azonban vannak metszéspontjaik egymással. Bár egy Venn-diagramon ezek a metszetek jobban ábrázolhatók lennének, mi ezúttal szövegben mutatjuk be ezeket: két írás a római katolikus egyházhoz köthető, kettő köthető a huszadik századi magyar emigrációhoz, kettő pedig a magyarországi államszocilista időszak mindennapjaihoz.
Az időrendet követve Csóka Géza (közművelődési referens, Magyar Nemzeti Levéltár Közművelődési és Közönségkapcsolati Főosztály) forrásismertetése az első. Idén ünnepeljük Neumann János születésének 120. évfordulóját, a szerző pedig ennek okán mutatja be a tudós és Pelényi János levelezését. Neumann ugyanis arra törekedett, hogy Magyarország akkori washingtoni követét meghívja Princetonba egy előadás erejére.
Szabó Csaba Gábor (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Megyei Levéltára) forrásismertetésének origója a második világháború magyarországi harcai, amelyek nagy változást hoztak Csémpuszta életébe. A helyi káplánlak birtoklásáért folytatott hosszas küzdelem bemutatása nemcsak egy lokális problémát tár fel, hanem azt is, hogy milyen volt a korabeli államhatalom viszonya a katolikus egyházzal.
Csémpuszta lakóira is kiható politikai döntés volt a Rákosi-korszakban bevezetett kötelező beszolgáltatás, amelyet hibái miatt már 1952-ben korrigálni igyekeztek a következő évekre nézve. Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) a begyűjtési rendszer reformjának egyik tervezetét mutatja be írásában.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) a Mindszenty Józseffel egyeztető Zágon József és a Vatikán diplomáciai szolgálatában működő Kada Lajos levelezését mutatja be. Terjedelmi okokból forrásismertetését két részre bontva jelentetjük meg. A mostani, első közlésben olyan levelek olvashatók, amelyek Zágon Mindszentyvel való viszonyát világítják meg.
Idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége idén is várja a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
 

Budapest, 2023. március 7.

Miklós Dániel
Főszerkesztő