Iratmegsemmisítés a Munkásőrség felszámolása idején

Egy „félreértett" parancs Fóton

"A felszámoló bizottság vezetőjének döntése alapján égetéssel kell megsemmisíteni a kitöltetlen személyi kartonokat, nyomtatványokat, munkásőr igazolványokat, továbbá az évközben átjelentkezett, leszerelt, elhunyt munkásőrök igazolványait. Ugyancsak égetéssel semmisítsék meg a számítógépes adatszolgáltatással összefüggő kimutatásokat, állománymérlegeket stb."

Bevezető

1989 tavaszától a Munkásőrséget (MŐR) folyamatos támadások érték. Az ellenzéki pártok kétségbe vonták létének szükségességét, s ezt a felfogást az MSZMP reformköreiben, de a politikai vezetők között is mind többen elfogadták. A Munkásőrség vezetése ugyanakkor még szeptemberben is úgy vélte, hogy megváltozott formában, s csökkentett létszámmal, a Honvédség, illetőleg a Honvédelmi Minisztérium (HM) alárendeltségében fennmaradhat a fegyveres testület. Elképzeléseik szerint a generális átalakulásra 1990. január elsejétől kerülhetett volna sor.

A politikai nyomás ellenére a Munkásőrség szeptember 29-én, a Fegyveres Erők Napján és 30-án is mintegy 300 településen haditechnikai bemutatókat tartott. A szervezet egyes objektumai előtt - egyébként viszonylag kisszámú tüntetőt mozgató - megmozdulásokra került sor, amelyekre a Munkásőrség nem adott „harcos" választ. Borbély Sándor országos parancsnok a Munkásőrség Országos Parancsnokságának (MOP) október 2-ai ülésén lényegében csak tényeket állapított meg, bár állásfoglalása

az alapvető célt is: „A legfontosabb, hogy a Munkásőrséget át tudjuk menteni, egy új, baloldali felállású vezetés legitim szervezeteként a baloldali erők segítésére és támogatására."

Az 1989. október 6-án megnyílt kongresszuson a - megszűnő MSZMP helyett létrejött - Magyar Szocialista Párt (MSZP) egyértelműen a Munkásőrség jogutód nélküli megszüntetését fogadta el. Az október 4-ei minisztertanácsi

Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszter javasolta, hogy „ebben a hónapban elvi döntés szülessék a Munkásőrségről." A kijelentés lényege az volt, hogy „minden olyan tevékenysége szűnjék meg, amit eddig végzett," s fegyverzetét a hadseregnek kell átadni. Egy kiskaput azonban meg kívánt hagyni: az átalakulás lehetőségét Nemzetőrséggé, mint önkéntes védelmi testületté. Más szóval „új fegyveres testület ne jöjjön létre, de önkéntes védelmi testületnek van létjogosultsága," ami „rendőrségi feladatok kiegészítésében játszhat szerepet." A Minisztertanács (MT) Németh Miklós miniszterelnök javaslatára vita nélkül tudomásul vette az elhangzottakat azzal, hogy még a hónap folyamán előterjesztést kell benyújtani a MT elé. Borbély Sándor országos parancsnokot szintén ezen az ülésen helyezték október 31-ei hatállyal . A Munkásőrség október 12-ei 041. számú parancsnokhelyettesi intézkedése az említettek ismeretében született, amelyben az éberség, a biztonság fenntartására hívott fel, és a hétvégi szolgálat ellátásával a hivatásos állományt bízta .

A HM köreiben elfogadott felfogás az önkéntes véderőről azonban nem állt erős lábakon a kormányon belül, s főként Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter lépett fel ellene. A HM az október 16-ai ülésen benyújtotta ugyan az erre vonatkozó előterjesztést „Javaslat az önkéntes területi véderő létrehozására"

, de a kormány csak a megszüntetésről, illetve a honvédelmi törvény ennek megfelelő módosításáról döntött.

Ugyanezen az ülésen a Minisztertanács elfogadta a Munkásőrség jogutód nélküli megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot. Utasította a pénzügyminisztert a Munkásőrség vagyonának zárolására, a honvédelmi minisztert pedig technikai, fegyverzeti eszközeinek átvételére, megüresedő ingatlanainak „hasznosításig történő" őrzésére. Ezt követően a kormány kinevezte a Minisztertanács Védelmi Irodájának vezetőjét, Markovics Ferencet kormánybiztosnak, Gruber Nándor ezredest miniszteri biztosnak a Pénzügyminisztérium részéről. Mellettük azonban a kormánybiztosságot nem vállaló Dósa István vezérőrnagy, addigi első parancsnokhelyettes irányította a megyei biztosok szervezetét. Dósa István a kormánybiztos által jóváhagyott „Intézkedési Terv" értelmében létrehozott Felszámoló Bizottság vezetője

.

1989. október 20-án az országgyűlés Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter előterjesztésére elfogadta a Munkásőrség jogutód nélküli megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot (1989. évi XXX. törvény). A törvény, illetve a törvény kapcsán készült - Markovics Ferencet kormánybiztosnak kinevező és feladatait felsoroló - 107/1989. (X. 29.) MT. számú rendelet értelmében 1989. december 31-ig végre kellett hajtani a Munkásőrség hivatásos és polgári állománya helyzetének rendezését, haditechnikai eszközeinek átadását a HM részére, egyéb vagyona hasznosítását, továbbá a Munkásőrségre háruló területvédelmi feladatokat a Magyar Néphadseregre bízták. Ennek első lépéseként zárolták a Munkásőrség vagyonát és 23-án a honvédség kijelölt alakulatai átvették/megszállták a Munkásőrség több mint 500 objektumát. A gyorsaság nem volt véletlen, hiszen az október 23-án várható ellenzéki megmozdulások (esetleges támadások) miatt is biztosítani akarták az épületeket, amelyek egy részében nagyszámú fegyver és lőszer volt.

Október 23-án Dósa István már az új feladat - a Munkásőrség megszüntetése - jegyében rendelte másnap 14 órára a MOP központba a megyei parancsnokokat és

. Közülük jelölték a megyei megbízottakat, akik hamarosan megkezdték munkájukat. A megbízottak folyamatosan jelentettek a felszámolás végrehajtásának állásáról, a fegyverzet, a felszerelések és ingatlanok átadásáról a HM és a PM részére.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt július 07.

1919

A Magyar Tanácsköztársaság Vörös Hadserege kivonul a Felvidékről; a Szlovák Tanácsköztársaság bukása.Tovább

1939

Kárpátalján megszűnik a katonai közigazgatás, hatályba lép a polgári közigazgatásra vonatkozó rendelet.Tovább

1951

Az első színes televízióadás az Egyesült Államokban.Tovább

1985

Taróczy Balázs (Heinz Günthardttal) első magyar győztesként megnyeri a férfi párost Wimbledonban.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők