Láng Pál népbírósági ügye 1949-ből

„1944. október 15-én a hatalomnak a nyilasok által történt átvétele után Láng Pál a Danuvia fegy-ver- és gépgyár nyilas üzemi tanácsának mint szakmai szervező helyettes tagja lett és mint gyári nyilas pártszolgálatos, árpádsávos nyilas karszalaggal és fegyverrel őrséget teljesített. Részt vett zsidólakások kifosztásában, és egyízben több nyilas társával együtt a Nagy Lajos király u. 189. sz. házban házkutatást vezetett.” Láng viszonylag későn, 1949-ben került a hatóságok látókörébe, rá-adásul vizsgálati dossziéját 1989-ben megsemmisítette a BM III. főcsoportfőnöksége.

 Bevezetés

A 20. századi háborúk egyik velejárójaként időről időre felmerült, hogy azokat a személyeket, akik a háború alatt, vagy annak okán, nevében bűncselekményeket (vagy annak minősülő cselekedeteket) követtek el, egy elfogulatlan bíróság elé állítsák. Ezt az elképzelést az I. világháború után még nem tudták keresztülvinni a győztes antant hatalmak, de a II. világégés ebben is újat hozott. A nyugati szövetségesek már 1942-1943-ban világossá tették, hogy a háború után az annak kirobbantásáért felelős személyeket, valamint azokat, akik valamilyen - ekkor még közelebbről nem definiált - bűncselekményt követtek el, nemzetközi bíróság elé fogják állítani. Ezt a felvetést a Szovjetunió is a magáévá tette a teheráni találkozó után. A kérdés - amelynek részletes kifejtése nem egy kis bevezető tanulmány feladata - komoly fejtörés elé állította a jogászokat; végleges formában csak 1945 után kristályosodott ki a

Magyarország, pontosabban a Debrecenben székelő ideiglenes magyar kormány 1944 végén szembesült azzal, hogy az ideiglenes fegyverszünet egyezmény aláírásának egyik előfeltétele a háborús és népellenes bűncselekmények definiálása és büntetésük beillesztése a magyar joganyagba. Ez - tekintettel a háborús körülményekre - 1945 januárjában még csak rendeletekkel volt elképzelhető. A népbíróságokra vonatkozó rendeleteket 1945. január 25-én adták ki, s 1945. február 5-én léptek hatályba. A sokszor emlegetett 1945. évi VII. törvénycikk egyrészt ezeket a rendeleteket emelte törvényerőre:

Másrészt az 1945. évi VII. törvénycikk pontosította magának a népbírósági per eljárásnak menetét, a perrendtartást, a Népbíróságok Országos Tanácsának 

A magyar országgyűlés azonban - elsősorban a Magyar Kommunista Párt nyomására - elérte, hogy a törvényt újragondolják. Ennek eredménye lett az 1946. évi VII. törvénycikk A demokratikus államrend és a köztársaság büntetőjogi 

Ezt a törvényt Sulyok Dezső - az Imrédy Béla elleni népbírósági per népügyésze - egyszerűen hóhértörvénynek minősítette.

Nem mellékes, hogy e törvény hatályba lépése után a nyugati szövetségesek a háborús vagy népellenes bűncselekménnyel vádoltak közül senkit nem adtak ki Magyarországnak

A népbírósági törvény pontosan meghatározta, hogy kik számíthatnak felelősségre vonásra, így - forrásunk szereplőjéhez hasonlóan - sui generis bűncselekménynek minősült, ha valaki a Nyilaskeresztes Párt - Hungarista Mozgalom tagja, vagy netán funkcionáriusa, politikai komiszárja volt 1944. október 15-e után, vagy aktívan segítette a nyilas hatalomátvételt.

Ugyanakkor érdemes a népbíróságok működése kapcsán két további tényre felhívni a figyelmet! A 24 népbíróság elé 59 429 személy került, akik közül első fokon 12 644 főt, vagyis a perbe fogottak 21,27%-át felmentették. A kiszabott halálos ítéletek száma pedig 477 (1,76%) volt: többségükben a különböző vérengzésekben részt vett nyilas pártszolgálatosokat ítélték a

Általános igazság, hogy az esetet döntő többségében a másodfok, vagyis a Népbíróságok Országos Tanács helybenhagyta, vagy enyhítette az első fokon hozott ítéletet. Végül a népbírósági eljárások folyamán összesen 189 személyen hajtották végre a

Másrészt a legtöbb népbíróság 1948-ban befejezte működését, utolsónak a budapesti népbíróság szűnt meg 1950-ben. Vagyis, a fordulat évei után már fölösleges volt fenntartani egy párhuzamos (nép)bíróságot, a rendes polgári, ill. a speciális katonai bírósági rendszer mellett.

Az alábbiakban Láng Pálra vonatkozó négy dokumentumot közlünk szöveghűen. Maga Láng nem volt a Nyilaskeresztes Párt - Hungarista Mozgalom prominense, de talán van néhány érdekes momentum az ügyében. Az egyik, hogy viszonylag későn került a hatóságok látókörébe: a források 1949-ből valók. A másik, hogy Láng Pál vizsgálati dossziéját 1989-ben megsemmisítette a BM III. főcsoportfőnöksége. Hogy erre miért került, vagy kerülhetett sor: nem tudni. Így a hivatalos BM nyilvántartásból csak annyi derül ki, hogy volt egy Láng Pál nevű nyilas, aki minden kétséget kizáróan azonos a Kohó és Gépipari Minisztérium alábbi forrásaiban szereplő Láng Pállal. További érdekessége az ügynek, hogy a BM nyilvántartásból tudjuk, hogy Lángot a népbíróság 2 év 6 hónap börtönre elítélte, de a terhelt

Ez utóbbi adat némileg ellentmondani látszik a Kohó és Gépipari Minisztérium iratoknak, de lehet, hogy csupán csak egy elgépelésről van szó.

Ezen a napon történt június 13.

1917

London németek általi bombázása. 162 halott, 432 sebesült.Tovább

1919

Clemenceau- jegyzék átadása a kormánynak.Tovább

1940

Német csapatok elfoglalják Párizst.Tovább

2000

A Magyar Köztársaság Országgyűlése elrendeli a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja középfokú oktatási intézményekben való évenkénti...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők