Láng Pál népbírósági ügye 1949-ből

„1944. október 15-én a hatalomnak a nyilasok által történt átvétele után Láng Pál a Danuvia fegy-ver- és gépgyár nyilas üzemi tanácsának mint szakmai szervező helyettes tagja lett és mint gyári nyilas pártszolgálatos, árpádsávos nyilas karszalaggal és fegyverrel őrséget teljesített. Részt vett zsidólakások kifosztásában, és egyízben több nyilas társával együtt a Nagy Lajos király u. 189. sz. házban házkutatást vezetett.” Láng viszonylag későn, 1949-ben került a hatóságok látókörébe, rá-adásul vizsgálati dossziéját 1989-ben megsemmisítette a BM III. főcsoportfőnöksége.

 Bevezetés

A 20. századi háborúk egyik velejárójaként időről időre felmerült, hogy azokat a személyeket, akik a háború alatt, vagy annak okán, nevében bűncselekményeket (vagy annak minősülő cselekedeteket) követtek el, egy elfogulatlan bíróság elé állítsák. Ezt az elképzelést az I. világháború után még nem tudták keresztülvinni a győztes antant hatalmak, de a II. világégés ebben is újat hozott. A nyugati szövetségesek már 1942-1943-ban világossá tették, hogy a háború után az annak kirobbantásáért felelős személyeket, valamint azokat, akik valamilyen - ekkor még közelebbről nem definiált - bűncselekményt követtek el, nemzetközi bíróság elé fogják állítani. Ezt a felvetést a Szovjetunió is a magáévá tette a teheráni találkozó után. A kérdés - amelynek részletes kifejtése nem egy kis bevezető tanulmány feladata - komoly fejtörés elé állította a jogászokat; végleges formában csak 1945 után kristályosodott ki a

Magyarország, pontosabban a Debrecenben székelő ideiglenes magyar kormány 1944 végén szembesült azzal, hogy az ideiglenes fegyverszünet egyezmény aláírásának egyik előfeltétele a háborús és népellenes bűncselekmények definiálása és büntetésük beillesztése a magyar joganyagba. Ez - tekintettel a háborús körülményekre - 1945 januárjában még csak rendeletekkel volt elképzelhető. A népbíróságokra vonatkozó rendeleteket 1945. január 25-én adták ki, s 1945. február 5-én léptek hatályba. A sokszor emlegetett 1945. évi VII. törvénycikk egyrészt ezeket a rendeleteket emelte törvényerőre:

Másrészt az 1945. évi VII. törvénycikk pontosította magának a népbírósági per eljárásnak menetét, a perrendtartást, a Népbíróságok Országos Tanácsának 

A magyar országgyűlés azonban - elsősorban a Magyar Kommunista Párt nyomására - elérte, hogy a törvényt újragondolják. Ennek eredménye lett az 1946. évi VII. törvénycikk A demokratikus államrend és a köztársaság büntetőjogi 

Ezt a törvényt Sulyok Dezső - az Imrédy Béla elleni népbírósági per népügyésze - egyszerűen hóhértörvénynek minősítette.

Nem mellékes, hogy e törvény hatályba lépése után a nyugati szövetségesek a háborús vagy népellenes bűncselekménnyel vádoltak közül senkit nem adtak ki Magyarországnak

A népbírósági törvény pontosan meghatározta, hogy kik számíthatnak felelősségre vonásra, így - forrásunk szereplőjéhez hasonlóan - sui generis bűncselekménynek minősült, ha valaki a Nyilaskeresztes Párt - Hungarista Mozgalom tagja, vagy netán funkcionáriusa, politikai komiszárja volt 1944. október 15-e után, vagy aktívan segítette a nyilas hatalomátvételt.

Ugyanakkor érdemes a népbíróságok működése kapcsán két további tényre felhívni a figyelmet! A 24 népbíróság elé 59 429 személy került, akik közül első fokon 12 644 főt, vagyis a perbe fogottak 21,27%-át felmentették. A kiszabott halálos ítéletek száma pedig 477 (1,76%) volt: többségükben a különböző vérengzésekben részt vett nyilas pártszolgálatosokat ítélték a

Általános igazság, hogy az esetet döntő többségében a másodfok, vagyis a Népbíróságok Országos Tanács helybenhagyta, vagy enyhítette az első fokon hozott ítéletet. Végül a népbírósági eljárások folyamán összesen 189 személyen hajtották végre a

Másrészt a legtöbb népbíróság 1948-ban befejezte működését, utolsónak a budapesti népbíróság szűnt meg 1950-ben. Vagyis, a fordulat évei után már fölösleges volt fenntartani egy párhuzamos (nép)bíróságot, a rendes polgári, ill. a speciális katonai bírósági rendszer mellett.

Az alábbiakban Láng Pálra vonatkozó négy dokumentumot közlünk szöveghűen. Maga Láng nem volt a Nyilaskeresztes Párt - Hungarista Mozgalom prominense, de talán van néhány érdekes momentum az ügyében. Az egyik, hogy viszonylag későn került a hatóságok látókörébe: a források 1949-ből valók. A másik, hogy Láng Pál vizsgálati dossziéját 1989-ben megsemmisítette a BM III. főcsoportfőnöksége. Hogy erre miért került, vagy kerülhetett sor: nem tudni. Így a hivatalos BM nyilvántartásból csak annyi derül ki, hogy volt egy Láng Pál nevű nyilas, aki minden kétséget kizáróan azonos a Kohó és Gépipari Minisztérium alábbi forrásaiban szereplő Láng Pállal. További érdekessége az ügynek, hogy a BM nyilvántartásból tudjuk, hogy Lángot a népbíróság 2 év 6 hónap börtönre elítélte, de a terhelt

Ez utóbbi adat némileg ellentmondani látszik a Kohó és Gépipari Minisztérium iratoknak, de lehet, hogy csupán csak egy elgépelésről van szó.

Ezen a napon történt augusztus 07.

1942

II. világháború: A guadalcanali csata kezdete.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők