Láng Pál népbírósági ügye 1949-ből

„1944. október 15-én a hatalomnak a nyilasok által történt átvétele után Láng Pál a Danuvia fegy-ver- és gépgyár nyilas üzemi tanácsának mint szakmai szervező helyettes tagja lett és mint gyári nyilas pártszolgálatos, árpádsávos nyilas karszalaggal és fegyverrel őrséget teljesített. Részt vett zsidólakások kifosztásában, és egyízben több nyilas társával együtt a Nagy Lajos király u. 189. sz. házban házkutatást vezetett.” Láng viszonylag későn, 1949-ben került a hatóságok látókörébe, rá-adásul vizsgálati dossziéját 1989-ben megsemmisítette a BM III. főcsoportfőnöksége.

 Bevezetés

A 20. századi háborúk egyik velejárójaként időről időre felmerült, hogy azokat a személyeket, akik a háború alatt, vagy annak okán, nevében bűncselekményeket (vagy annak minősülő cselekedeteket) követtek el, egy elfogulatlan bíróság elé állítsák. Ezt az elképzelést az I. világháború után még nem tudták keresztülvinni a győztes antant hatalmak, de a II. világégés ebben is újat hozott. A nyugati szövetségesek már 1942-1943-ban világossá tették, hogy a háború után az annak kirobbantásáért felelős személyeket, valamint azokat, akik valamilyen - ekkor még közelebbről nem definiált - bűncselekményt követtek el, nemzetközi bíróság elé fogják állítani. Ezt a felvetést a Szovjetunió is a magáévá tette a teheráni találkozó után. A kérdés - amelynek részletes kifejtése nem egy kis bevezető tanulmány feladata - komoly fejtörés elé állította a jogászokat; végleges formában csak 1945 után kristályosodott ki a

Magyarország, pontosabban a Debrecenben székelő ideiglenes magyar kormány 1944 végén szembesült azzal, hogy az ideiglenes fegyverszünet egyezmény aláírásának egyik előfeltétele a háborús és népellenes bűncselekmények definiálása és büntetésük beillesztése a magyar joganyagba. Ez - tekintettel a háborús körülményekre - 1945 januárjában még csak rendeletekkel volt elképzelhető. A népbíróságokra vonatkozó rendeleteket 1945. január 25-én adták ki, s 1945. február 5-én léptek hatályba. A sokszor emlegetett 1945. évi VII. törvénycikk egyrészt ezeket a rendeleteket emelte törvényerőre:

Másrészt az 1945. évi VII. törvénycikk pontosította magának a népbírósági per eljárásnak menetét, a perrendtartást, a Népbíróságok Országos Tanácsának 

A magyar országgyűlés azonban - elsősorban a Magyar Kommunista Párt nyomására - elérte, hogy a törvényt újragondolják. Ennek eredménye lett az 1946. évi VII. törvénycikk A demokratikus államrend és a köztársaság büntetőjogi 

Ezt a törvényt Sulyok Dezső - az Imrédy Béla elleni népbírósági per népügyésze - egyszerűen hóhértörvénynek minősítette.

Nem mellékes, hogy e törvény hatályba lépése után a nyugati szövetségesek a háborús vagy népellenes bűncselekménnyel vádoltak közül senkit nem adtak ki Magyarországnak

A népbírósági törvény pontosan meghatározta, hogy kik számíthatnak felelősségre vonásra, így - forrásunk szereplőjéhez hasonlóan - sui generis bűncselekménynek minősült, ha valaki a Nyilaskeresztes Párt - Hungarista Mozgalom tagja, vagy netán funkcionáriusa, politikai komiszárja volt 1944. október 15-e után, vagy aktívan segítette a nyilas hatalomátvételt.

Ugyanakkor érdemes a népbíróságok működése kapcsán két további tényre felhívni a figyelmet! A 24 népbíróság elé 59 429 személy került, akik közül első fokon 12 644 főt, vagyis a perbe fogottak 21,27%-át felmentették. A kiszabott halálos ítéletek száma pedig 477 (1,76%) volt: többségükben a különböző vérengzésekben részt vett nyilas pártszolgálatosokat ítélték a

Általános igazság, hogy az esetet döntő többségében a másodfok, vagyis a Népbíróságok Országos Tanács helybenhagyta, vagy enyhítette az első fokon hozott ítéletet. Végül a népbírósági eljárások folyamán összesen 189 személyen hajtották végre a

Másrészt a legtöbb népbíróság 1948-ban befejezte működését, utolsónak a budapesti népbíróság szűnt meg 1950-ben. Vagyis, a fordulat évei után már fölösleges volt fenntartani egy párhuzamos (nép)bíróságot, a rendes polgári, ill. a speciális katonai bírósági rendszer mellett.

Az alábbiakban Láng Pálra vonatkozó négy dokumentumot közlünk szöveghűen. Maga Láng nem volt a Nyilaskeresztes Párt - Hungarista Mozgalom prominense, de talán van néhány érdekes momentum az ügyében. Az egyik, hogy viszonylag későn került a hatóságok látókörébe: a források 1949-ből valók. A másik, hogy Láng Pál vizsgálati dossziéját 1989-ben megsemmisítette a BM III. főcsoportfőnöksége. Hogy erre miért került, vagy kerülhetett sor: nem tudni. Így a hivatalos BM nyilvántartásból csak annyi derül ki, hogy volt egy Láng Pál nevű nyilas, aki minden kétséget kizáróan azonos a Kohó és Gépipari Minisztérium alábbi forrásaiban szereplő Láng Pállal. További érdekessége az ügynek, hogy a BM nyilvántartásból tudjuk, hogy Lángot a népbíróság 2 év 6 hónap börtönre elítélte, de a terhelt

Ez utóbbi adat némileg ellentmondani látszik a Kohó és Gépipari Minisztérium iratoknak, de lehet, hogy csupán csak egy elgépelésről van szó.

Ezen a napon történt szeptember 20.

1929

Budapesten levetítik az első hangosfilmet („Az éneklő bolond”).Tovább

1956

Kétnapos tartózkodásra Budapestre érkezett Luther Evans, az UNESCO főigazgatója. A látogatás eredményeképpen Magyarország fokozatosan...Tovább

1990

Ratifikálják a két Németország újraegyesítését.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő