Hétköznapok

2019: A gyógyszertárak államosításának első szakasza, avagy Örkény István „felajánlja” gyógyszertárát az államnak Sztálin 70. születésnapjára

Joggal gondolhatnánk, hogy Örkény István egyik kiadatlan egyperces novellája lapul a levéltári dokumentumok között, sajnos azonban nem erről van szó. Örkény 1949. december 5-én, alig két héttel Sztálin 70. születésnapja előtt valóban felajánlotta a Rákóczi út és a József körút sarkán álló, mind a mai napig üzemelő Csillaghoz címzett családi gyógyszertárát a Népjóléti Minisztériumnak. Az államosítást követően az Örkény család gyógyszertára lett – immár „Vörös Csillag” néven – hazánk első szovjet mintára kialakított gyógyszertára.

 

2019: Munkássors. A „Rima” munkásainak helyzete és politikai magatartása az első világháború alatt

„1918. március hó 8-án este ¾ 6 órakor a katonai gyárparancsnokság kapuja előtt cca. 6–8 munkás volt egy csoportban, ezek közül Jancsik nevű munkás beszélt a többinek, s elmenvén mellettük azt hallottam, hogy: »Addig nem lesz rend, amíg ezen büdös mungóktól meg nem tisztítjuk a gyárat.«”

 

2019: Emberi sorsok a kanadai magyar emigrációban: Lendvay-Zwickl Jenő életútja

„Jó-hűséges állampolgára leszek Kanadának, de szívemben megmaradok magyarnak!” – olvasható Lendvay-Zwickl Jenő okleveles mezőgazdász, a Zichy család ácsi uradalmának vezetője, erdőgazdász, a magyarországi cukorrépa- és magtermesztés egyik szaktekintélye, későbbi kanadai állampolgár vallomásában. A kijelentés önmagában beletörődést és kényszerűséget sugall, hiszen szembeállítja a gondolat írójának jogi hovatartozását nemzeti identitásával. Ez a jelenség az emigrációba kényszerült magyarok meghatározó alapélménye volt, ezért választottuk dokumentumközlésünk mottójául.

1948: Kelemen István fogoly levelei a Szovjetunióból Kolozsvárra

„Ötödik karácsonyt töltöm az idegenbe[n]. Nagyon sokat tudnék írni, de itt csak minden hónapban egy lapot lehet írni. Tudatom, hogy egészséges és jól vagyok. Ne aggódjanak, mert ruhát vettem magamnak, fehérneműt, mindent. Tudniillik én bányában dolgozom 2 éve. Szabadon élünk, mindent saját magunk veszünk, főzünk, úgy, ahogy a fizetésünk megengedi. Kívánok sok kelleme[s] karácsonyi és újévi ünnepeket. Talán a jövőben én is otthon leszek. Nagyon fáj a lelkem, hogy nem lehetek már én is otthon. A jó Isten talán ezt is megadja.”

2019: 1956 és következményei Simén Dániel unitárius teológiai tanár életpályájában

Az 1956-os magyarországi forradalom eseményeit a Román Népköztársaság területén Kolozsvár központtal működő Unitárius Egyház fokozott figyelemmel és vitathatatlan rokonszenvvel követte. Ez a magatartás azonban nem maradt következmények nélkül, és a szocialista hatalom által konszolidációs céllal 1957-ben elindított országos méretű megtorlási akció 1959-ben az intézmény működésében is mélyreható átalakulásokhoz vezetett: elítéltek és bebörtönöztek 17 egyházi személyt, zsarolással egy hatékonyan működő, az intézmény totális alávetettségét és felügyeletét biztosító informátorhálózatot építettek ki az államhatalom szemében kompromittálódott vagy megfélemlített egyházi tisztviselőkből.

1988: Erdélyi menekültek 1988–1989-ben és a magyarországi közvélemény

Az alábbiakban közölt levéltári források az 1988–89-ben Magyarországra érkezett erdélyi menekültek történetét abból a szempontból mutatják be, hogy miként közelítette meg a magyar társadalom azt a jelenséget, miszerint korábban nem látott számban érkeztek többnyire magyar nemzetiségű román állampolgárok Magyarországra. A vizsgált időszakban az erdélyi menekültek kérdése tabutémának számított. Nem véletlen, hogy a hivatalos sajtóban és dokumentumokban 1988 őszéig csak „Magyarországon hosszabb ideig tartózkodó külföldi állampolgárokról”, avagy „Romániából áttelepülőkről” olvashatunk.

1939: A lengyel menekültek magyarországi fogadtatása 1939 őszén

A magyar politikai vezetés 1939 őszén a lengyel katonai és polgári menekültek befogadása mellett döntött. Az elmúlt 70 évben nagyszámú feldolgozás és visszaemlékezés jelent meg mind magyar, mind lengyel oldalról, az újabban feltárt levéltári dokumentumok azonban a kérdés eddig kevéssé ismert aspektusait is bemutatják.

1940: Dél-erdélyi menekültek a második bécsi döntés után

Magyarországon az 1940–1944 közötti időszak egyik legproblematikusabb pontja a menekültkérdés volt, elsősorban a dél-erdélyi magyar menekültek nagy száma miatt. Az erdélyi magyarok menekülése már a bécsi döntést megelőző hónapokban megindult, 1940 őszétől pedig tömegessé vált. A második bécsi döntést követő négy évben mintegy 190 ezer menekült érkezett Romániából – elsősorban Dél-Erdélyből – a magyar közigazgatás alatt álló területekre. Ellenkező irányba, tehát a magyar fennhatóság alá került Észak-Erdélyből – egyes román történészek túlzó adataival szemben – kb. 210 ezer román menekült el.

1908: Nemzeti Falanx Egyesület
„A magyar nép szellemi és testi tökéletesítése mindnyájunk kötelessége.
Minél szélesebb rétegekben terjesztjük nemzeti múltunk, fajunk nemes hagyományait, minél több eszményt, tudást öntünk magyar népünk lelkületébe, minél ügyesebbé, kitartóbbá tesszük az egyéneket, annál erősebb lesz maga a nemzet.
Ez a »Nemzeti Phalanx« célja.”
1970: A néptől védett Népstadion
„megjelent egy kissé ittas állapotban lévő személy, s közölte, hogy a párt első titkárával kíván beszélni. A belügyi összekötő és a helyszínbiztosító elvtársak udvariasan közölték, hogy a jelen szituáció nem alkalmas a beszélgetésre, s az elnökség tagjait illetlenség lenne tárgyalásuk közben egyéni kérésekkel megzavarni. […] Eltávolításakor ütött, rúgott, a legútszélibb hangon szidta az őt eltávolítani igyekvő személyeket. Így többek között megharapta a helyszínbiztosító osztály vezetőjének kezét, saját alosztályunk vezetőjét sípcsonton rúgta, helyettesét ököllel megütötte.”

Oldalak

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Ezen a napon történt április 17.

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők