1950 – A fordulat éve az Országos Levéltár könyvtárában

„Az Országos Levéltárban folytatott vizsgálat alkalmával megállapítottam, hogy az OL könyvtára teljesen rendezetlen állapotban van. A könyvtárnak nincsen felelős vezetője. Ennek következtében a könyvtárba bárki szabadon bemehet, és onnan könyveket kivihet. Feltételezhető az is, hogy nem jelenti be az illető az elvitt könyvek mennyiségét. Továbbá megállapítottam, hogy 1936 óta kivett könyvek nagy része nincs visszaszolgáltatva.”

Bevezetés

Cikkünkben három dokumentumot mutatunk be 1950-ből. A forrásokat látszólag semmi nem köti össze, hacsak az nem, hogy az Országos Levéltár Könyvtárának (OLK) tevékenységével és helyzetével foglalkoznak. Ebből a három anyagból azonban egy pillanatfelvételt kapunk az OLK-ról, és az sem elhanyagolandó szempont, hogy az iratok döntően befolyásolták a könyvtár további helyzetét.

Az első két levél az Országos Könyvtári Központtól érkezett, és a könyvtár helyzetéről kértek felvilágosítást. Az elsőben az iránt érdeklődtek, mi történt az 1945?1947. közötti időszakban leselejtezett fasiszta-jellegű

valamint arról is tájékoztatást kértek, hogy haladnak a Népkönyvtári Központ (NK) által kiküldött  szerinti „nem kívánatos anyag" selejtezéssel.

Az új, 1950-ben megjelentett két kötetes kiadvány, amelyet a falusi és üzemi könyvtárak rendezése céljából adott ki az NK, kizárólag szépirodalmi műveket sorolt fel 8500 tételben. Ez a kiadvány, ellentétben az 1945 és 1947 között kiadott négy kötetes, A fasiszta, szovjetellenes és antidemokratikus sajtótermékek jegyzéke című művel, csak ajánlásokat tartalmazott a kivonandó kötetekkel kapcsolatban. Egyúttal felsorolja mindazon szépirodalmi műveket, amelyeket a Jegyzék is tartalmazott, kibővítve a koalíciós időszak politikai és kulturális szempontból jelentős személyeivel is (például Keresztury Dezső, Zilahy Lajos, Kéthly Anna, Kovács Imre).

A válaszból, amelyet Ember Győző főigazgató és Kapossy János igazgató írt, megtudhatjuk, milyen volt az OLK 1950-ben. Eszerint az OLK zárt, tudományos szak- és kézikönyvtár, amelyet kizárólag a levéltár személyzete és a tudományos kutatómunkát végző látogatók használhatnak. A könyvtár állományából könyvet kölcsönözni magánszemélyek számára nem lehetséges, és a cédulakatalógust sem használhatják. Az is kiderül, hogy a könyvtárnak nincs állandó személyzete. (A könyvtár 1875-ös alapítása óta soha nem is volt.) Hosszú ideig mindössze egy levéltári tisztviselő végezte a könyvtárral kapcsolatos feladatokat, majd az 1930-as évektől kezdve egy-egy altiszt segítette munkáját.

A fasiszta-jellegű könyvekről, ill. a kiselejtezett és elszállított fasisztának minősített könyvekről az OLK-nak nem volt információja, ráadásul az Útmutatót az OLK nem kapta meg, lévén, hogy szakkönyvtár és szépirodalmi anyagokat az állományban nem őriztek. A levéltár vezetőinek leveléből azt is megtudjuk, hogy a könyvtár teljes állománya mintegy 23 ezer kötet a folyóiratokkal együtt, és az állomány teljes egészében tudományos és hivatali jellegű anyag. 1950-ben a könyvtár állománya meglehetősen csekély mértékben gyarapodott, amit a levélírók tételesen felsoroltak.

A második levél az OLK gyűjtőköréről érdeklődött. Erre a levélre szintén Ember Győző és Kapossy János válaszolt. A válaszban hosszasan részletezték az OLK gyűjtőkörét, s ebből képet kaphatunk arról, hogy a könyvtár a viszonylag csekély példányszám mellett gazdag szakirodalmi gyűjteménnyel rendelkezett, egyes részeiben talán az országban egyedülállóval is. Az 1950-es évben azonban még mindig nem volt önálló személyzet.

1950. november 10-én Tánczos Dezső a Levéltárak Országos Központjának (LOK) gazdasági vezetője egy levéllel fordult az OL vezetőjéhez. A levél egy vizsgálat eredményeképpen született, amely megállapította, hogy a könyvtár olyannyira rendezetlen és elhanyagolt állapotban van, hogy az azonnali lépések szükségesek.

Tánczos Dezső felszólította a Levéltár főigazgatóját az addigi rendezetlen helyzet megszüntetésére és kötelezte arra, hogy minél hamarabb egy könyvtárvezetőt jelöljön ki, aki a továbbiakban anyagi felelősséget is vállal a könyvtár állományában lévő valamint könyvekért, és aki köteles a kölcsönzésekről pontos nyilvántartást vezetni. Ezen felül utasította az OL vezetőjét, hogy „a csatolt jegyzéken feltüntetett dolgozókat szólítsa fel a könyvek haladéktalan visszaszolgáltatására és a Levéltárak Országos Központja költségvetési osztályának legkésőbb két héten belül tegyen jelentést."

Ember Győző 1950 decemberében három embert bízott meg Keszei Zoltán irodakezelő vezetésével, hogy az állományból hiányzó könyvekről jegyzéket készítsen. Kiderült, hogy a könyvek egy része nem a munkatársaknál, hanem a könyvtár raktárában volt a többi kikölcsönzött művet, amelyek túlélték az ostromot, ezeket azonban visszahelyezték a könyvtár állományába. Ezek után Ember Győző egy körlevélben intézkedett a könyvtár használatáról, és ideiglenes vezetőt is kinevezett Kapossy János személyében.

1951-ben aztán OLK vezetésével Bogdán Istvánt bízták meg, aki teljes állásban, könyvtárosként végezte a mindennapi munkát.

Ezen a napon történt július 10.

1924

Nyolc hónapi fogházat és 200 ezer korona pénzbüntetést kap József Attila a "Lázadó Krisztus" című verséért.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők