A Magyar Nemzet ügye 1945 tavaszán

Barankovics István a koalíciós sajtópolitikáról

„A demokráciáért folyó küzdelem idején a Magyar Nemzet olyan szerepet töltött be, amelynek jelentőségét majd a történelem méri le. A közvélemény szemében ma is kétségtelen, hogy a magyar demokráciáért és a németbarát külpolitika elleni harcban semmiféle szellemi közösség sem állt helyt különb módon, mint e lap gárdája. A Magyar Nemzet neve a közvélemény tudatában össze is forrt a demokrácia programjával."

1945. április 25-én Barankovics István, a Magyar Nemzet volt felelő szerkesztője

intézett dálnoki Miklós Béla miniszterelnökhöz a lap tervezett újraindításával kapcsolatban. A sajtóban olyan hírek láttak napvilágot ugyanis, hogy az Ideiglenes Nemzeti Kormány a Magyar Nemzetet, mint a kormány félhivatalos lapját szándékozik megjelentetni. Kállai Gyula, a Magyar Kommunista Párt politikusa ezt a híresztelést említette a Budapesti Nemzeti Bizottság április 18-ai ülésén mondott : „a jövő héten állítólag újabb két politikai napilap - A mai nap és a Magyar Nemzet - fog megjelenni [..., e] lapokról is azt állítják, hogy a kormánynak hivatalos lapjai". Barankovics a lapokból értesült minderről, és ezután döntött úgy, hogy levelét megírja.

Barankovics István 1945. április 25-ei levele dálnoki Miklós Béla miniszterelnöknek

A lapengedély kiadását a szovjet csapatok magyar földre lépésétől kezdve engedélyhez kötötték. Kezdetben a szovjet városparancsnokság

a sajtótermékek megjelenését. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1944. decemberi létrejötte után ez a jog a kormányra szállt. A kormány megalakulása napján, 1944. december 22-én létrehozta a Miniszterelnökségen belül működő III. Sajtófőosztályt (Sajtóosztály), amelynek vezetésével december 23-án Balogh István kisgazda politikust, miniszterelnökségi államtitkárt . Az újabb fordulópontot 1945. január 20-a hozta, amikor a magyar kormány Moszkvában aláírta a fegyverszüneti egyezményt. Ennek 16. pontja „Időszaki, vagy egyéb irodalmi termékek kiadása és terjesztése [...] a Szövetséges (szovjet) főparancsnoksággal való megegyezés alapján történik." Ettől kezdve a fegyverszüneti egyezmény betartásának a felügyeletére létrejött Szövetséges Ellenőrző Bizottság a magyar sajtó legfelsőbb irányító szervévé vált, és nem egy esetben történt meg, hogy közvetlenül bele is avatkozott a sajtó életébe, bár ezt Vorosilov marsall SZEB elnök a leghatározottabban cáfolta, még a brit Szövetséges Ellenőrző Bizottság missziója . Ettől kezdve a Sajtófőosztály köteles volt a lapengedélyek iránti kérelmeket a Szövetséges Ellenőrző Bizottságnak elbírálásra megküldeni. A Sajtóosztálynak ennek ellenére maradt mozgástere: előzetesen ugyanis eldönthette, hogy felterjeszti-e a lapindítási kérelmeket.

Ennek az alapját a debreceni megállapodás képezte, amely a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front

között jött létre. A megállapodás értelmében politikai sajtóterméket csak a demokratikus pártok adhatnak ki, magánszemélyek nem. Az egyezmény időpontja és pontos szövege a mai napig nem ismert, mindezekre csak közvetett bizonyítékok szolgálnak. Kállai Gyula a már fentebb említett felszólalásában arra, hogy „[t]udomása szerint a Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült pártok még Budapest felszabadítása előtt olyan értelmű határozatot hoztak, hogy csak a Függetlenségi Front pártjai kaphatnak lapengedélyt". A „Budapest felszabadulása előtt" kitétel 1945 februárja elé datálja az egyezség idejét, és mivel a kormány akkor még Debrecenben székelt, így a hely is valószínűsíthető.

Látható, hogy a lapengedélyezés körül meglehetős kuszaság uralkodott. A Függetlenségi Front pártjai mindent elkövettek, hogy a sajtót (és így a tájékoztatást is) kisajátítsák. Szakasits Árpád, a Szociáldemokrata Párt elnöke ezt azzal

a Magyar Újságírók Országos Szövetségének alakuló ülésén, hogy „ha majd olyan körülmények között élünk, amikor nem kell félni a reakció és a fasizmus visszatérésétől, a sajtószabadságot mindenki egyformán élvezheti". Ez a korszak azonban soha nem jött el a koalíciós időszakban.

Barankovics levele pontosan erre az átláthatatlanságra hívta fel a kormány figyelmét, pontos látleletet adva a koalíciós időszak kezdeti sajtópolitikájáról. A forrás ebből a szempontból sokkal fontosabb, mint maga a Magyar Nemzet hovatartozása. Április 25-ei levele után írt május 3-ai és 19-ei leveleiben pedig még bővebben elemezte a kor sajtópolitikáját.

Barankovics István 1945. május 3-ai levele dálnoki Miklós Béla miniszterelnöknek

Május 3-án írt levelében bírálta a kormány álláspontját arról, hogy a lapok neve nem tartozik „a cég-, illetve név-védelemre vonatkozó, általános szabályok" alá. Mint írja, ez akkor lenne jogos, ha a kormány magára vonatkozóan is érvényesítené. Ám Barankovics úgy látta, hogy ennek pont a fordítottja történik. Az az elv ugyanis, hogy a múltban megjelent lapok nem élveznek semmiféle előnyt a lapengedélyek kiadásában, egyedül a Magyar Nemzet esetében érvényesült. A sajtóügyekért felelős államtitkár, Balogh István ennek ellenére „azt találta logikusnak", hogy a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front pártjai ugyanazokat a lapokat kapták központi lapnak, ugyanazokkal a főszerkesztőkkel, amelyek, és akik a múltban is az adott párthoz voltak

. Továbbá a Reggel és a Mai Nap is ugyanazzal a szerkesztővel jelent meg, akivel 1944. március 19-e . Egyedül a Barankovics nem kapta vissza a Magyar Nemzetet. E két lap megjelenése pedig azt az alapelvet is felülírta, hogy politikai lapra csak demokratikus pártok kaphatnak engedélyt. Bár mind a két lap a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front lapjának vallotta magát, Barankovics értesülései szerint a Mai Nap esetében „az apaságot a Függetlenségi Front nem vállalja". Azt is furcsállotta, hogy se a Kossuth Népe, se a Magyar Nemzet nem pártlap, de azt nem lehet tudni, hogy akkor ki a tulajdonos. Ebből Barankovics azt a következtetést vonta le, hogy mégsem csak a pártok indíthatnak politikai lapot, hogy a múltból mégis csak eredeztethető lapengedély, és hogy rajta kívül mindegyik korábbi szerkesztő részt kap a korábbi lapjában.

Május 9-én végre megérkezett a válasz a Miniszterelnökségtől . Ebben közölték Barankoviccsal, hogy a Magyar Nemzet kiadása új lapengedélyen alapult, amelyet a Szövetséges Ellenőrző Bizottság is jóváhagyott, valamint a lap újságírógárdája „csaknem a régiekkel azonos, és így a lap szellemi iránya és erkölcsi értéke biztosítva van".

A Miniszterelnökség válasza Barankovics Istvánnak, 1945. május 9.

Barankovics május 19-én válaszolt a Miniszterelnökség levelére. Ebben értetlenségének adott hangot, hogy „miféle logikával lehet akár a leghalványabb kapcsolatot is teremteni a szükségszerű jogi körülmény [ti. a Szövetséges Ellenőrző Bizottság engedélyére való hivatkozás] és az általam előadott sérelmek között ?"

Barankovics István 1945. május 19-ei levele dálnoki Miklós Béla miniszterelnöknek

Május 23-án a Miniszterelnökség arra kérte Barankovicsot, hogy „közölje, mi a határozott kívánsága" a leveleivel?


Erre Barankovics már nem válaszolt, de nem tűnt el a közéletből, hiszen 1945 májusától a Demokrata Néppárt főtitkára volt annak 1949-es feloszlatásáig. Ezekben az években is többször került szembe a Miniszterelnökség Sajtóosztályával és a Tájékoztatásügyi Minisztériummal, számon kérve .

A források jelzete: MNL OL XIX-A-1-j-V-1765/1945. (10. d.) - Az államigazgatás felsőbb szervei, Központi (nem miniszteriális) kormányzati szervek, Miniszterelnökség, Általános iratok.

Ezen a napon történt január 23.

1929

Polányi János Nobel-díjas magyar kémikusTovább

1945

Elhagyja Magyarországot az „Aranyvonat”, mely a Magyar Nemzeti Bank arany- és devizakészletét, a Corvinákat, és a zsidóktól elkobzott...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők