Szovjet könyvrazzia a Debreceni Református Kollégium Könyvtárában

1946. szeptember - Révész Imre püspök küzdelme

„Folyó hó 13-án megjelent nálam egy orosz alezredes, […] aki a budapesti Szövetséges Ellenőrző Bizottság kiküldöttjének mondta magát. Közölte velem, hogy egyrészt ellenőrizni jött az eddigi rendeletek pontos végrehajtását, másrészt újabb rostálást is akar végrehajtani […]. Ennek alapján tiltakozásom ellenére is folyó hó 16-án és 17-én magyar rendőri közegek segítségével végigrazziázta könyvtárunkat s lefoglalt és azonnal el is szállíttatott állítólag a debreceni politikai rendőrség sajtóosztályára 52 darab könyvet és 523 bekötött napilapot és folyóiratot, összesen kb. 6 tonna súlyban.”

„Fasiszta könyvek" betiltása

Az 1945. január 20-án, Moszkvában megkötött fegyverszüneti megállapodás 16. pontja értelmében Magyarországon a sajtó feletti felügyeletet az Ideiglenes Nemzeti Kormány (INK) a Szövetséges (Szovjet) Főparancsnoksággal közösen látta el. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) engedélye nélkül se könyvet, se időszaki kiadványt nem lehetett kiadni. A fegyverszüneti egyezmény alapján az INK 1945. március 17-én (február 26-ai dátummal) kiadta az 530/1945.

amelyben a könyvkiadók, nyomdák, könyvkereskedések, könyvtárak és magánszemélyek számára kötelezővé tette a szovjetellenes, antidemokratikus és fasiszta könyvek (továbbiakban tiltott ) beszolgáltatását és megsemmisítését. A rendelet erre 15 napos határidőt szabott meg. Április 26-án megjelent az 1.330/1945. , amely az 530/1945. rendelet végrehajtását hivatott volna szolgálni, és amely első ízben tett említést a későbbiekben felállítandó bizottságról, amelynek feladata a tiltott kiadványok jegyzékbe foglalása volt. A rendelet kimondta még, hogy a beszolgáltatott könyvekből két-két példányt meg kell őrizni, valamint felkérte az ország lakosságát, hogy legyenek az INK partnerei, és segítsék őket ebben a munkában. Április 28-án aztán a Faust Imre vezetésével megalakult a Fasiszta Sajtótermékek Jegyzékét összeállító Bizottság, aminek eredménye a négy kötetes, A fasiszta, szovjetellenes és antidemokratikus sajtótermékek jegyzéke (továbbiakban ). Azonban hiába volt a két rendelet és az éppen felálló bizottság, nem volt túl nagy foganatja. Gerő Ernő , hogy a rendeletet senki nem tartja be.

Ezt jól szemlélteti az is, hogy 1945. július 24-én Balogh István miniszterelnökségi államtitkár által jegyzett

készült a SZEB-nek, amely összefoglalta az 530/1945. rendelet kiadása után történteket. A rendelet kiadása után a Miniszterelnökség (ME) felhívta a főispánok és a polgármesterek figyelmét arra, hogy a tiltott kiadványokat gyűjtsék össze, és további intézkedésig tárolják is azokat. A felhívás után az ME jelentést kért az addig végzett begyűjtésről, de az eredménytelen volt. Ezért az ME Erdei Ferenc belügyminiszterhez fordult, hogy mint a főispánok és polgármesterek feletti hatóság, ő maga kérje be a jelentéseket, és ellenőrizze a rendelet végrehajtását. Ezután az ME kérte a belügyminisztert, hogy a beérkezett jelentéseket adja át, hogy azt az ME a SZEB-nek tovább küldhesse. 1945 júniusáig azonban csak a budapesti rendőrség kimutatásai érkeztek meg Erdeihez, aki megsürgette a vidéki hatóságokat, de felhívása hatástalan maradt.

1945 augusztusában megjelent a Jegyzék első része, és még a nyáron meg is indult a begyűjtés az INK irányítása és a SZEB figyelő tekintete mellett, de eredmény így is elég szerény volt. Ennek oka egyrészt, hogy sokan már időnek előtte elégették ilyen tartalmú kiadványaikat, másrészt pedig, hogy a közelgő őszi választások miatt a SZEB sem ragaszkodott túlzottan a nagyobb mozgósításhoz, bár azt a kormány tudtára adták, hogy elégedetlenek az eddigi munkájukkal. Az ME decemberben újabb

intézett a főispánokhoz, amelyben hangot adott annak, hogy se a Kormány, se a SZEB nem elégedett az eddigi munkával, és bár már két Index is megjelent, a begyűjtés továbbra is csak csordogál. Ezért a „demokratikus ifjúsági szervezetek" a vidéki nagyvárosokban is gyűjtési akciót indítanak, és a főispánoknál jelentkezni fognak a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (MADISZ) helyi, illetve fővárosi tagjai, akik részére főispáni támogatást kért. A tiltott kiadványok begyűjtése azonban továbbra is akadozott.

1946. március 12-én a SZEB egy országos értekezletet hívott össze, amelynek keretében a kormány, a rendőrség, a főváros és a pártok képviselői elmondhatták, hogy mit végeztek. A

tanúsága szerint igyekeztek elszabotálni a begyűjtést, azonban a jól informált SZEB átlátott a dolgon, és kemény diktátumot intéz a magyar fél felé. Két nappal később a ME komoly hangú körlevelet küld a főispánoknak, amelyet [popup title="azzal zár le " format="Default click" activate="click" close text="MOL XIX–A–1–j–11710 [2923/1946]–XXI–1945 (18. d.)"]a miniszterelnök helyett eljáró Balogh István miniszterelnökségi államtitkár, hogy a „most megindított akció sikeréhez nemcsak a reakció elleni belső küzdelem szempontjából, hanem külpolitikai szempontokból is nagy érdekek fűződnek, és ezért kérem, szíveskedjék a legnagyobb eréllyel és körültekintéssel gondoskodni az akció sikeres véghezviteléről". Mint látható, a SZEB erélyes fellépése célravezető volt. Innentől kezdve pedig a SZEB már nem csak megfigyelőként, hanem aktív félként is részt vett a munkában Szergejcsuk (a forrásban Szergejcsev néven szerepel) alezredes ellenőrzése és Péter Gábor irányítása mellett. A szovjet beavatkozás hatékonyabbá tette a munkát, viszont jelentős túlkapásokat és hatáskör-túllépéseket okozott. Nem csak az indexekben szereplő munkákat vitték el és zúzatták be, hanem minden olyan kiadványt, amely az ő megítélésük szerint káros volt. Csak egy példa a túlkapásokra és a hozzá nem értésre jelentéséből, amelyet a veszélyeztetett javak miniszteri bizottságának küldött 1947. február 14-én:

„Ismételten

arra, hogy faluhelyen a fasiszta könyvek beszolgáltatása során rengeteg értékes könyvet szolgáltatnak be, olyan műveket, melyeknek semmi közük a fasizmushoz. Magam tapasztaltam, hogy Goethe, Heine, Schiller művei mellett még Karl Marx eredeti nyelven megjelent műveit is beadták, mert azt hitték, hogy minden németnyelvű mű fasiszta. Másutt pl. beszolgáltatták a XVII-XVIII. század protestáns íróinak Incze Gábor szerkesztésében megjelent új kiadását. Én lépéseket tettem Dukász Imre rendőrszázados úr útján az efféle művek megmentésére, s a gyulai orosz parancsnok Vándor f[ő]h[adna]gy úrra, az államvédelmi osztály vezetőjére bízta az ügynek az elintézését. Remélem tehát, hogy itt is megmenthetünk valamit."

De maradjunk még 1946-ban, hiszen ott is történtek túlkapások, amelyek közül most a Debreceni Református Kollégium Könyvtárában történtet szeretném ismertetni.

Ezen a napon történt július 10.

1924

Nyolc hónapi fogházat és 200 ezer korona pénzbüntetést kap József Attila a "Lázadó Krisztus" című verséért.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők