Átadják a Steindl Imre által tervezett Országházat.Tovább
Belügyi jelentés a Ferencvárosról
„1968. augusztus 4-én, az MTK-FTC labdarúgó mérkőzés után az autóbuszban és a banketten a játékosok durva antiszemita kijelentéseket tettek az egyesület vezetőinek jelenlétében, akik ez ellen nem léptek fel. Jácint elnökhelyettes arról panaszkodott, hogy a VASAS-nak van egy Hegyi Gyulája, [az] MTK-nak egy Barcs Sándora, de az FTC-nek senkije sincs. Ezek után érthető, hogy az antiszemita kijelentések folytatódtak, amelyet később Kamilla azzal fejezett be, hogy elmondott egy viccet, melynek az a vége: a kutya azért ugathatott, mert bemetszették a farkát.”
Bevezetés
Az alábbi dokumentumra a Belügyminisztériumban őrzött úgynevezett miniszteri iratok között bukkantam rá, a Kádár-korszak 1960-as évekbeli történetét célzó kutatásaim során. Az anyagból kiderül, hogy az "illetékes szervek" folyamatos belügyi megfigyelés alatt tartották a Ferencvárost, s ennek érdekében jól kiépített besúgóhálózatot működtettek a Fradinál. A jelentés tartalmából, stílusából és szóhasználatából kiviláglik az is, miként viszonyult a kádári hatalom a legnépszerűbb magyar sportklubhoz.
A főváros IX. kerületének jómódú sváb polgársága által 1899-ben alapított Ferencváros története igencsak gazdag és változatos. A focicsapat 1903-ban szerezte meg első bajnoki címét, amelyet még huszonhét ilyen siker követett, legutóbb a 2003-2004-es szezonban. Különösen emlékezetes az 1931-32-es idény, ahol százszázalékos teljesítménnyel diadalmaskodott a csapat. Emellett az FTC húsz alkalommal nyerte el a - különböző időszakokban más-más elnevezésű - Magyar Kupát, utoljára ez év tavaszán. Ami a nemzetközi szereplést illeti, a Fradi 1928-ban és 1937-ben hódította el a két világháború közti periódus rangos trófeáját, a Közép-Európai Kupát.
Az első világháborút követően állandósult viszállyá fajult az FTC és a nagy rivális MTK közötti versengés, s mivel ez utóbbi a budapesti zsidó középpolgárság egyesülete volt, így - tegyük hozzá: nem alaptalanul - a Fradi nevével kisvártatva az antiszemitizmus fogalma is összekapcsolódott, ami aztán egybemosódott a klubra szintén jellemző öntudatos nacionalizmussal. 1945 után "fasizmus" vádjával vizsgálatot indítottak az egyesület ellen, önkormányzatát felfüggesztették, s minden bizonnyal innentől fogva kezdtek el élénken érdeklődni iránta a Magyar Kommunista Párt által dominált belügyi szervek. Ugyanakkor az MKP hatalomátvételének kiteljesedésével párhuzamosan a Fradi mindinkább a születő rendszer elutasításának egyik szimbólumává vált.
A klub fennállásának ötvenedik évében, 1949-ben ismét bajnok lett, játékosai harminc mérkőzésen 140 gólt rúgtak, csak Deák Ferenc egymaga ötvenkilencet(!). Ezután azonban ínséges esztendők jöttek. Az antikommunista érzelmekkel szemben ugyanis még a keményvonalas moszkovita Münnich Ferenc sem tudott "hatásosan" fellépni, aki miközben Budapest rendőrfőkapitánya volt, 1948-50-ben az egyesület elnöki tisztét is betöltötte. Ez a rendszerellenesség kis híján a Ferencváros feloszlatásához vezetett. Végül "megkegyelmeztek" neki, 1950 februárjában "beolvasztották" az Élelmiszeripari Dolgozók Szakszervezetének központi egyesületébe, ÉDOSZ SE néven. Egy évvel később az ÉDOSZ SE Budapesti Kinizsire változott, egyúttal az FTC hagyományos zöld-fehér színét piros-fehérre cserélték. A "kinizsis" Fradival hivatalos részről meglehetősen mostohán bántak, különösen a "kedvenc" csapatokhoz képest. Szűkösek voltak az anyagi források, hiszen a Kinizsi mögött álló élelmezésügyi szakszervezet nem számított olyan erős intézménynek, mint például a Honvédelmi Minisztérium a Honvéd, a Belügyminisztérium az Újpesti Dózsa vagy akár a Vasas Szakszervezet a Vasas esetében. Ráadásul a klub legjobb labdarúgóit egyfolytában igyekeztek más csapatokhoz átvinni.
Az "idegen esztendők" az 1956-os forradalom idején értek véget: október végén a Ferencváros végérvényesen visszakapta nevét és színét. Szervezetileg továbbra is az ÉDOSZ központi sportegyesülete maradt.
Az 1960-as évek a Fradi focicsapatának igazi sikerszériáját hozták: a hazai bajnokságban az együttes négyszer győzedelmeskedett, az UEFA-kupa "ősét", a Vásárvárosok Kupáját 1965-ben hódította el, s 1968-ban ugyanitt döntőt játszott. Emellett Albert Flórián 1967-ben Európa legjobb labdarúgójaként aranylabdás lett, a következő évben pedig a csapatból három játékos (Albert, Novák Dezső és Szűcs Lajos) is bekerült a világválogatottba.
A Rákosi-érával összevetve, a Kádár-rezsim figyelme sem lankadt a Fradi iránt. Sőt. A Magyar Szocialista Munkáspárt Titkársága 1961. október 17-i ülésén, a "Különfélék" napirendi pontban vitatott meg egy "tájékoztató jelentést" a Ferencvárosról, amelyet a Központi Bizottság Párt- és Tömegszervezetek Osztálya készített, s amelyet Sándor József, az osztály vezetője - egyben a KB Iroda irányítója - jegyzett aláírásával. (A dokumentum szövegét lásd Katona Csaba-Majtényi György: Fasiszták és homoszexuálisok a Fradi elnökségében? 1961. ArchivNet, I. évf. 1. szám /2001. január/.)
A jelentés alapján meghozott titkársági döntés nyomán a klub elnökhelyettesét, egyszemélyben az egyesület MSZMP-pártalapszervezetének titkárát (aki "a múltban fasiszta szervezetek tagja volt, s jelenleg is fasiszta magatartást tanúsít") hamarosan letartóztatták, és 1962 áprilisában - zárt tárgyaláson -, főként "gyűlöletre izgatás" vádjával a Fővárosi Bíróság első fokon 3 év 6 hónapi szabadságvesztésre ítélte, valamint 5 évre eltiltotta a közügyektől. A Legfelsőbb Bíróság néhány héttel később meghozott jogerős ítéletében enyhített az első fokon kiszabott büntetés súlyosságán, 2 évi szabadságvesztésre és 3 év közügyektől való eltiltásra "mérsékelve" azt. Ugyancsak az MSZMP Titkárság akaratának megfelelően rövid úton eltávolították az FTC-től azt a "45 személyt", akit a jelentés a következőképpen említett: "reakciós, fasiszta szemléletű, büntetett előéletű vagy erkölcstelen életet él".
Az alább olvasható dokumentum 1968 októberében keletkezett, dr. Tihanyi Sándor rendőr ezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Politikai Osztályának vezetője készítette, s annak egy-egy példányát többek között megküldte Németh Károlynak, a Politikai Bizottság póttagjának, az MSZMP budapesti pártbizottsága első titkárának, Rácz Sándor belügyminiszter-helyettesnek, Baranyai Györgynek, a BM főcsoportfőnök-helyettesének, illetve közvetlen főnökének, dr. Sós György budapesti rendőrfőkapitánynak. Az "FTC sportegyesületben tapasztalt jelenségekről" címet viselő jelentés egészen 1961-ig, a fentebb említett belügyi vizsgálat idejéig visszamenően összegzi a "káros jelenségeket".
Ez utóbbiak kapcsán mindenképp lényegesnek tartom megemlíteni, hogy olvasás közben nem szabad figyelmen kívül hagyni az "iratképző szerv" alapvetően tendenciózus hozzáállását és sablonos szóhasználatát, az óvatos fenntartás pedig különösen vonatkozik a labdarúgócsapat edzőjének tulajdonított antiszemita kijelentésekre.
Egyelőre nincs nyoma, hogy a jelentésben említett akármelyik vezetőt vagy sportolót valamiféle súlyosabb retorzió érte volna, a Belügyminisztérium vagy az MSZMP vezetése sem tűzte napirendjére a dokumentum megvitatását. Talán úgy gondolták, még nem elérkezett el ennek az ideje. Egyértelműen látszik, hogy hosszú éveken keresztül gyűjtögették szépen, precízen az "anyagot" egy-egy ember ellen, hátha jó lesz az még valamire a későbbiekben. De teljességgel az sem zárható ki, hogy az olimpiai labdarúgó válogatott 1968-as mexikói elsősége "biztosított menlevelet" a jelentésben szereplők némelyikének. Csak a vezetőedző távozott 1969-ben a klubtól, de egyéb tisztségét megőrizhette.
Az azonban kétségtelennek tűnik, hogy a kommunista hatalom ezután is szüntelenül szemmel tartotta a Fradit, és a következő, 1970-es évtizedben sem szerette jobban, mint annak előtte.
Szándékaim szerint a jelen forrás közreadásával legfőképp a Kádár-rendszer cinikus képmutatását kívánom bemutatni. Annak a hatalomnak az aljasságát, amely például miközben rendkívül szigorú és értelmetlen vámszabályokat alkotott, arra ösztönözte az élsportolókat (a maguk esetleges emberi esendőségével is kalkulálva), hogy kerüljék meg ezeket, hogy a megszolgált jövedelmüket könyöradománynak tekintsék, és lehetőleg "törvénytelen" úton boldoguljanak ilyen-olyan kiskapuk igénybe vételével vagy ily módon vegyék meg maguknak mindazt, ami tőlünk nyugatra természetes volt. Aztán pedig a hatalom, ha akart, akkor lesújtott, sakkban tartott, zsarolt, megpróbált beszervezni, vagy éppenséggel szemet hunyt. Ahogy a pillanatnyi érdeke kívánta.
Mivel maga a jelenség, a rendszer működési mechanizmusának az ábrázolása a fontos, ezért a jelentésben szereplő sportvezetők és sportolók nevét virágnevekkel helyettesítettem, valamint a szintén dölt betűkkel megjelölt helyeken (egy-egy alkalommal) elhagytam olyan eseményleírást, klubnevet és újságnevet, amelyek rendkívül megkönnyítették volna a megnevezettek kilétének a megállapítását. Ugyanezen oknál fogva kipontoztam a személyes adatok helyét is.
A dokumentum jelzete: Belügyminisztérium Központi Irattára, Miniszteri Iratok, 4242-1-a/1498 (1968).
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt október 08.
Az I. Balkán-háború kezdete: Montenegró hadba lép az Oszmán Birodalom ellen.Tovább
II. világháború: a Német Birodalom bekebelezi Nyugat-Lengyelországot.Tovább
Német csapatok vonulnak be Romániába.Tovább
Molotov szovjet külügyminiszter – a nyugati nagyhatalmak egyetértésével – Moszkvában átadja az előzetes fegyverszüneti feltételeket a...Tovább
- 1 / 2
- >
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.
Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.
A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.
Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).
Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. szeptember 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő