1979

 

 

a.

 

Varga Domokos Cseres Tibornak

Budapest, 1979. január 12.

 

Tiborkám!

Aranyos vagy, köszönöm, és tisztelettel jelentem, hogy nagyon szépen összeállt szerintem is ez a kötet. Belementett írásaid jó részét már ismertem, de sokat közülük még nem, s azok hasonló örömet szereztek, még ha a bennük foglaltak miatt a fél szemem olykor sírt is.

Levélben, tudom, nem illik így javítgatni magát az embernek, de mi sok közös érdeklődési területünk és szívügyünk mellett, gondolom, ebben is összecsengünk, hogy mindmáig megrágjuk minden mondatunkat, s ha véletlenül kissé rágatlanul vetjük papírra, akkor még rágunk egyet rajta.

Én bevallom, Téged többnyire majdnem olyan élvezettel olvaslak, mint saját magamat (hogy némi öniróniával is éljek), s oly jó úgy haladni írásról-írásra, hogy nem kell folyton az örökéber javítgatási ingerem ellen küzdenem, vagy esetleg kezembe is ragadom olykor a golyóstollat, mint pl. az új protestáns biblia olvasása közben.

Ez utóbbit, úgy látom, Te még nem tűzted tollhegyre - ahogy én sem - s nagy kár, hogy

oly könnyű volt lehurrogni, mert hemzsegnek a fordításban a bosszantó stílushibák. Egy buta nyelvésznőnek a kezére adták a kéziratot, de se , se , se , hogy magadat és magamat ne is említsem - a fene egye meg őket.

De mindet ne, még sokáig. Ölel Dombi

 

Budapest, 1979. január 12.

Kézirat.

á.

 

Szánthó Béla Cseres Tibornak

Berettyóújfalu, 1979. január 27.

 

Kedves Tiborcius!

Már a tv. szereplés után tollat ragadtam, de addig haboztam, míg befutott

is. Most már elolvasom - örvendezek magamban -, s akkor meg egy szép köszönő levél. Ez a terv majdnem sikerült, már a tartottam, mikor befutott Gecsei [?] levele. A hű emberünk arra kér, hogy köszönjem meg az ő nevében is a könyvet. A köszönő levél közügy lett, nem lehet tovább halogatni. „Leírhatatlan örömet szerzett nekem Cseres a könyvével" - írja Gecsei - és a 141-ik oldal utolsó mondatát idézi, majd: „Tele van a könyve rejtett honszeretettel és emlékkel, ez jó érzést ad, bizalmat és reményt ébreszt [...] Engem is örvendeztetnek ezek a gecsei idézetek [...] Ami a művedet illeti, engem a csángó rész vonzott legjobban. Kár, hogy csíkszeredai Kósa Szánthó Vilmát nem említed meg. Az erdélyi néprajzosok között ma ő a főcsángós, az öcsém lánya.

Féjával úgy jártál Csabán, mint én Németh Lászlóval Debrecenben, 1945. március elején. Csodálkoztam az egyik kirakat feliratán: „tűzre a Németh László-i szemetet". Féján én nem csodálkoztam volna, mert szárszói beszédében teljesen elvágta magát. 1943-ban, mikor a zsidóság irtózatos halálfélelemben várta, hogy mi lesz? Magyar ember ne mondjon ilyet: „közel az idő, mikor demokratikus és más efféle jelszavak alatt a zsidóság csinál itt újra történelmet." A zsidóságról akkor jót, vagy semmit! De inkább kiállni a rettentő sorsra jutott kisebbségünk (számbeli!) mellett. Ez lett volna az örök magyar szellemhez méltó magatartás. Németh mérsékelten fogalmazott: „hadd legyenek zsidók a zsidók": még a tibetiek-busmanok hasonlat se olyan fülsértő, mint Féja [Géza] mondata. De ez se kellett volna. A bosszúálláskor tűnt ki, mennyire nem. Alig volt elég a sok jó pont: Viharsarok, Debreceni Káté stb. stb. helyrehozni a rosszkor mondott igazság hibáját.

A Hideg napok igazságához is jó volt ez a TV nyilatkozat. Ez nyugtatott meg engem is véglegesen [popup title="[...]" format="Default click" activate="click" close text="A levélből kihagytuk az előző levelekben már egyszer szereplő emlékidéző részeket."] Mindezek után köszönet a művekért abban a reményben, hogy ezután se felejtesz el.

Baráti szeretettel:       Szánthó Béla

 

Berettyóújfalu, 1979. január 27.

Kézirat.

 

 

b.

 

Tárkány Szűcs Ernő Cseres Tibornak

Budapest, 1979. január 31.

 

Kedves Tibor!

Már régen készülök Neked írni, pontosabban azóta, hogy a TV-ben és a rádióban

, de közben volt egy pécsi konferencia és egyéb mindennapi kötelezettségem, amelyek elvették az időmet. Először is gratulálni akartam szép szereplésedhez. Mintha a TV-ben egy kissé megilletődve beszéltél volna, feszesen, a rádióban pedig oldottabban és közvetlenebbül. Valami oka lehetett ennek? Azt is jó lélekkel könyveltük el, hogy a sem feledkeztél el. Közben felmerült ismét a Mikó-ügy, akiről jó lenne már egyszer teljes képet adni, hiszen - ahogy megtudtam - Gazsi Jóskának is vannak újabb adatai ehhez a kérdéshez, Te pedig, úgy vélem, a legteljesebb dokumentációval vagy felfegyverkezve. Az eseményeknek eben az évben van a 35. évfordulója és talán ez is arra int, hogy a teljes Mikó-kép közzétételére sor kerüljön.

Tiborkám, nem gondoltál arra, hogy meg kellene írni? Gazsi szerint már minden olyan tényező megszűnt, amely miatt ezzel várni kellene, vagy nem lehetne végre Mikót a valóságnak megfelelően

.

Még egyszer mindenhez gratulálok, jó egészséget és jó alkotó kedvet kívánok, kézcsókom légy szíves tolmácsolni kedves feleségednek, Téged pedig a régi barátsággal köszönt

Tárkány Szűcs Ernő

 

Budapest, 1979. január 31.

Gépirat.

 

 

c.

 

Örkény István Cseres Tibornak

Budapest, 1979. február 2.

 

Kedves Tibor!

Nagyon élveztem írásaidat. Valahol a valóság földközeliségében és az emlékek ég-alattiságában lebegnek. Stílusod kiváló, minden mondatban érződik az a prés erő, ami a feszített (...).

Annyi lószarról írsz. Rólam miért nem? Talán nem szeretsz? Vagy érjem be azzal, amit a kopaszok védelmében írtál? Na, majd viszonzom.

Ölel     Örkény István

 

Budapest, 1979. február 2.

Kézirat.

 

 

cs.

 

Gyurkovics Tibor Cseres Tibornak

Budapest, 1979. február 13.

 

Kedves Tibor!

Nagyon örültem a

. Olyan eredeti a műfaj, amilyet (...) ilyen lassan tudnak létrehozni. Mondjam azt, más nem? Így igaz. Történelem, személy-tan, szegély-pszichológia, novella-fröccs, gigászi törmelékű múlt, emberrajz, magyar tus (...)lenyűgöző képek, élestöltésű fotográfiák. Sorsok, sorsok: rettenetesen sokat tudsz az emberekről. Köszönöm, hogy én megőrizhetem ezeket a képeket.

Barátsággal     Gyurkovics Tibor

 

Budapest, 1979. február 13.

Kézirat.

 

 

d.

 

Nemes György Cseres Tibornak

Budapest, 1979. február 28.

 

Kedves Tibor,

bármily hihetetlen: mostanáig tartott, míg elolvastam új könyvedet. Nemcsak azért, mert eredendően lassú olvasó vagyok, hanem magán- és köz-életem különböző zűrjei miatt is. És azután, hogy megérkezett az Elveszett és megőrzött képek a megtisztelő ajánlással, nem gondoltam arra, hogy formálisan megköszönöm a küldeményt, hanem úgy véltem: az a helyes, ha előbb tüzetesen elolvasom, s a köszönettel együtt elmondom véleményemet is. Ne haragudj, hogy erre csak ennyi idő után kerül sor.

Először is: lehet, hogy ez merőben szubjektív hozzáállás, de én nagyon szeretem ezt a műfajt, a különböző műfajú írásokból (emlékezés, tárcanovella, íróportré, könyvről szóló

, párbeszéd, interjú, kis-esszé, s más efféle) tervszerűen összeválogatott kötet. Néha úgy tűnik föl nékem, hogy egy ilyen tarka-barka könyv jobban megmutatja - mert több fénytörésben - az írót, mint akár egy elbeszélés-kötet vagy egy regény. S mivel Te kitűnő szerkesztő érzékkel kiválóan csoportosítottad az írásokat, s még ahhoz is volt merszed, hogy a Veled készített három interjúból kettőt a könyv elejének egyik csoportjába, a harmadikat a végére iktasd be. Ez áttekinthetővé és folyamatosan haladva, feszültté és érdekessé teszi ezt a kötetedet. Ennyit a szerkezet olvasót-segítő funkciójáról.

Másodszor: csak annak meglepő érdeklődésed és tájékozottságod sokoldalúsága, aki netán nem ismeri eléggé. Én azzal kérkedhetek, hogy meglehetősen ismeri emberi és írói habitusodat: nekem tehát önmagában nem újdonság, hogy mily otthonosan mozogsz a kultúra különböző területein, a régi kultúrák világában, a nyelvészet rengetegében, a transzszilvanizmus problematikájában, a kortárs írók világában, a Dunakanyar embervilágában és flórájában, a második világháború iratvilágában éppúgy, mint a front-élményekben és így tovább. Persze, nekem nem kunszt mindarról tudnom, hogy mit tudsz Te, hiszen úgy emlékszem, s talán nem is a legrosszabbul, hogy ezeknek az írásoknak jórésze az És-ben jelent meg, s talán tekintélyes hányaduk éppen akkor, amikor nekem adatott az a jog, hogy e kéziratokra is ráüssem az imprimatura jelzést. (Ez egyébként külön vigasza egykori és sokaktól megkérdőjelezett tevékenységemnek.) Ennyit tehát sokoldalú tájékozottságodról.

Harmadszor: a stílusod. Ezzel a legtöbb esetben elbűvölsz, néha pedig fölbosszantasz. Az elbűvölés forrása mondatszerkesztésed sajátos - nem tudom: székelyesnek nevezzem? - jellege. Gondolom, a gyermekkori gyergyói nyelvforrások táplálják elsősorban ezt a stílust, de én fölfedezni vélem benne Tamási Áront is, Tersánszkyt is, Illyést is. S e megjegyzésemért talán nem haragszol meg, hiszen nem haragváskeltőnek szántam, inkább annak, hogy jelezzem: a jó nyelvi hatás lehet roppant termékeny és alkotó is. S hogy végül mennyire a saját stílusodról van szó, arra fogadást mernék ajánlani: ha elém tennének egy addig nem ismert Cseres-szövegből három sort, alighanem azonnal fölismernélek. S ami bosszantott: néhányszor a mondatszerkezet kifacsarása már-már az azonnali appercepció rovására - nem nyerte meg a tetszésemet. Meglehet, ez az én alpári szemléletem: szeretem, ha a szem úgy andalog végig a sorokon, hogy az információ azonnal elhelyezkedik agyam megfelelő fölszippantó rekeszeiben. Nem olyasmire gondolok, hogy vannak tájszavaid, melyek az én urbánus nyelvkincsemben nyilván nem szerepelnek. Például „egy kocsi kóbere" (150. old.), de megnyugszom, mikor Orbán Balázsról szólván (63. old.) ezt olvasom: „nagy ernyős szekerek", s akkor már megértem: mi az a kóber. Olyasmire gondolok, mint a tárgyak jelentése első sora: „Immár negyedízben hetven év alatt. Pedig miről is?" Lehet, hogy Illyés teszi föl így a kérdést: akkor is hiányos az írói információ, s várom a hézagok kitöltését. Aztán ilyesmi zavar: szó szerint idézed Szabó T. Attila egy nyilatkozatát: „olyan érdekes, mélyreható realizmussal, mint amilyennel a régi írásokban, főként egykori törvénykezési jegyzőkönyvekben találkozom, csak a legjobb íróknál olvashatók." Ez a mondat rossz. Szabó T. Attila mondta volna? Nem sajtóhiba? E kritikám se feledtesse Veled, amit e bekezdés elején írtam: a lényeg stílusod egyéni és szinte csak Rád jellemző jellegzetessége. Ennyit hát a stílusról.

Negyedszer: ez teljesen szubjektív megjegyzés. A legtöbbet tanultam az erdélyi témájú s a múlt emlékeit fölfejtő írásaidból. Ilyen rövid írásokban ennyit tanítani: nem kis teljesítmény. Ezek sorában különösen közel került szívemhez, amit Bartók megidézése okán elmondasz, s amit „Mord Major"-ról, azaz Gaál Gáborról írsz (Még jó, hogy G. G.-ről nem Goda Gábor vagy Garai Gábor jut eszembe!) Örültem Képes Géza méltatásának: tehetséges, megérdemli. Az Újabb titkos iratok című írásod befejező néhány sora: remekbe sikerült miniatűr Bethlen Istvánról. A 250 éves Békéscsaba megvan nekem minikönyvben is, de olyan bolhabetűkkel, hogy olvashatatlan. Most itt van ez a mini-szociográfia: kitűnő. Megértem a Bezdáni ember megírásának indítékát, de nem értek egyet Solymos Ida ÉS-beli kritikájának erre vonatkozó részével. Rosszul is idézi a novellát, így: A bezdéni ember. Úgy érzem: határozott névelő nélkül mást is jelent, többet. Lehet, hogy tévedek. Viszont a Különféle erőszakok s főként a novella vége: kis remekmű. S nekem nagyon tetszett még néhány novella a kötetben, különösen a Fodrásznál és a Egyszeri eset furcsán elidegenített írói attitűdje.

 

Végül is: kitűnő könyvet állítottál össze kis írásaidból. Köszönöm, hogy elküldted és elolvashattam. Baráti üdvözlettel:                                                               Nemes György

 

Budapest, 1979. február 28.

Gépirat.

e.

 

Alexa Károly Cseres Tibornak

Budapest, 1979. március 13.

 

Kedves Tibor Bátyám!

Nem szoktam összekeverni az irodalmat és a kritikát, de ez esetben kivételt kell tennem. Könyved olyannyira fölkavaró, nemes - a régi szó teljes értelmében -, hogy írásbeli vélekedésemet, mielőtt - és egyáltalán ha! - megjelenne, mintegy tisztelgő gesztusként tudomásodra kell hozzam. Nagy élmény volt.

Tisztelettel üdvözöl    Alexa Károly

 

Budapest, 1979. március 13.

Gépirat.

 

 

é.

 

Varhga Balázs Cseres Tibornak

Budapest, 1979. április-május

 

Kedves Tibor,

nagyon köszönöm parázna

. Ellenpontos szerkesztésed nagyon kapósnak bizonyult: Esterházy barátunk még lábon . Én külön örültem a megnyilazott A-B-nek, mert mostanában gyűjtöm az adatokat egy (. . . ) opushoz, az x-es szerkezetek elemzéséhez, interdiszciplináris alapon. Rájöttem, hogy az emberi gondolkozás alapja a megfordítás. „Mi lenne, ha ezt megfordítva csinálnánk?" - kérdi az ember, s föltalálja a 69-est, meg a (. . . ) jelet, meg a Skála áruház két mágnesét, meg a legmagasztosabb paradoxonokat, meg a királyok bora-borok királya sületlen reklámokat, meg az AB BA szerkezetű népdalokat, meg az ölelkező rímet, meg a kétkarú emelőt, meg a forradalmat - tudnám folytatni húsz íven keresztül. A te címlapodról rögtön cédulát készítettem, és besoroltam cédularendszerembe, a róka fogta csuka, csuka fogta róka szomszédságába.

Ha majd csakugyan könyv lesz

, tisztelkedem vele szerény viszonzásképpen (ahogy a különlenyomatok szerzői szoktak álszerénykedni.)

Üdvözletteljes tisztelettel      Balázs

 

Budapest, 1979. (április-május között íródhatott)

Kézirat, a Budapest Szerkesztőségének céges levélpapírján, keltezés nélkül.

 

 

 

f.

 

Solymos Ida Cseres Tibornak

Budapest, 1979. május 4.

 

Kedves Tibor,

a nagy köszönettel vett Paráznákat már a múlt héten fölfaltam (az Írószövetség példányát), kedden már kölcsön is adtam, szerdán már tudatták, hogy „lehetetlen": a többi ismerős majd vásárolja, loholni fognak érte. Vasárnap elolvastam

nagyon szép dolgozatát a jó volt viszontlátni saját véleményemet, pl. azt, hogy ő is tündökletesnek véleményezte a Tamási személyiségrajzot, őt is elbűvölte a „seregléseink" és társai. Még azt sem akarom elhallgatni, hogy apró dolgozatomnak szép és értékes visszhangja volt, megtapasztalható és vásárlás formájában ellenőrzött, még szakmán belül is: egy példa: fölhív Alföldy Jenő, szépeket mond . Másnap ismét fölhív: „lementem, megvettem..." Négy fölírt könyvét kihoztam, plusz a Hideg napokat is. (Utóbbiban mindkét elolvastam.) Az ittlétük utáni héten éjjel-nappal csak Magát.

Szinte behatárolhatatlan az a szellemi térfogat, amelyben mozog. Éppen a Paráznák előtt nyűttem el

, aki félzsidóként vezérkari tiszt lehetett, mi azért érdekes, mert ha beleírja vala, akkor Szombathelyi és társai javára is billen valamicskét. Paráznáinak csak az a baja, hogy rövid, kevés (tudom, valamikor abba kell hagyni), sok a homály és titokzat Rózsi, Balogné, Anna és lánya, meg a lengyel nő körül is. A Thormayn keresztül ábrázolt szerkezet mindezt indokolja, de ne feledje, abban a kegyelmi helyzetben van, hogy Magánál a - bármennyire telített olvasó visszavedlik regényolvasóvá: nem a mondatokat olvassuk, hanem egyszerre működik összes érzékelő szervünk, kisajátít bennünket az elementáris kíváncsiság minden morzsadarabka hanyagolhatatlanul fontos lesz, az olvasó felkészül a rejtvényfejtésre és résen van a mű utolsó oldaláig. Mint odakinn itt is fel- és elvonul a karakterek sokadalma. Egy fő-fő mellékfigurával: Stommal kezdeném: ő maga a fenség. Sajnos kevés jutott belőle: archetípus, ezutáni életünkből már kitörölhetetlen aurája van. Nekem kicsit is jelenti egy más dimenzióban. A szerkezet zsenialitása - gondolom egyetlen kivitelezhetőségi lehetőség -, hogy Thormay tolmácsolásában és szoborával hömpölygeti a teljes apokalipriádát, amiáltal azon kell töprengenünk, hogy a frontszolgálat vagy az itthonlét volt-e iszonyúbb. Ez elhanyagolhatatlan hozama a könyvnek, meg sokadik adaléka-magyarázata a kiadási huzavonának.

Továbbá, az ember nem szabadulhat ama gondolattól, hogy az elesettekből egy százalékaként [!] valaki hazavergődik, mint ez a Thormay, és néhány társa. És akkor egészen más törvények, rendeletek alapján döntenek sorsáról mint amelyeket elfogadni köteles volt. A vallató asztal körüli „bizonytalan képzettségű és illetékességű" egzisztenciák, az örömkatonák döntenek frontot és hadifogságot elviselt férfiak jövője felől.

Azt sem tudom, hol kezdjem benyomásaim hozzávetőleges jelzéseit. Pl. Ha nem személyesen mondja el vala a húsz év után öngyilkos nő sorsát, bizony, nem tudom fölfogtam volna-e felszínében és minden rétegében. (Majd számon tartom, hogy mások említik-e?) Nem tudjuk, hogy Anna mikor és miért vált el hősétől. Az is elmosódottan ábrázolódott (inkább közlés), hogy a Thormay-lány miért ment a kövérhez. Bár tudom, volt utalás, de nem kielégítő. Rózsi meg a cigánylány is lebeg. De ők inkább kulissza jellegűek. Torda, hősünkkel, sírhanttal, stb. + az államtitkárné koszorújával afféle istentisztelet a költő-Cseres nagy látomásai egyikéből, nem tudom, akad-e száraz szemű olvasója.

Gondolom, amíg nyelvünkön olvasnak, nem veszít aktualitásából. Méltó párja a fogságbeli latrina, az ábrázolás mámorító kegyetlenségének gyönyörével. Ilyen az útszélre esett tábornagy (vagy ki) szanaszét guruló végtagjaival és mellette - szándéktalan ellenpontjaként - a fehér ingcsomag, szalagocskával összekötve. A történésen lökhajtásos gépként átsistergő monumentális rögeszme, a mítikussá nőtt és legendájában is elpusztíthatatlan Tömössy [?] Aladár fölkutatásának ürügye, mint a szentség és a praktikum jelképe is (nagy középkori figurákra gondoltat, meg a Petőfi-legendára, a tökéletes emberi vágyképének testesülésével, titokzatos és kalandos, eszes és nagyvonalúan jómodorú).

A mű két erénye: az aprólékos részletesség és a fönt hibáztatott homályosság. Utóbbit nem a méltató, hanem a kíváncsi privát regényolvasó mondja, aki minden intimitás beavatottjául jelentkezik, a közben azon meditál, mekkora és milyen fokú intelligenciaszint az, amely olyan önpusztító feszültséget elbír, ami egy ilyen munka megírásának feltétele! És közben, minden gondolati lehatároltsága mellett meg kell vonnia határait, hogy látomásait lokalizálhassa térben, és pontosítsa, hogy átlebeghessen fölötte az időtlenség.

Ha írhatnánk a műről, ezzel a lapos címmel közölhetném: Mit bír ki egy ember? Pl. a szerző, szinte szétszakadásig. De, aztán mekkora elégtétel, hogy rendszerezte, véghezvitte, kirámolt egy részt a sokból. Mert aki ezt elolvasta, tudja, hogy előzmény és még több utózmány van, ami sosem íródhat meg, az az mind Cseressel (és társaival) pusztul. Nota bene: Kádár Gyula akkor tenné a legnagyobb szolgálatot a honnak, ha fogságba jutásától megírná életét. Bárhát azt se csodálnám, ha féltené a jövőjét, mint öregedvén sokan, öregen még többen.

Nem vagyok biztos benne, hogy az A, B, jelzés szükséges volt. A mű minőségét nem befolyásolta volna elmaradása, némelyeket megijeszthet, és nem olvassa el. Csapás. Nincs olyan réteg, melyről lemondhatunk a Paráznák esetében. Április utolsó szerdáján itt ült valaki egész nap. Míg főztem, telefonáltam, váratlanul betoppant emberekkel foglalkoztam a középső szobában, ő izgatott kíváncsisággal olvasott. (Ugyanez volt egy hónappal előbb a Hideg napokkal). Kedvetlenül letette, egyszerűen azért, mert nem tudta eldönteni: ki kicsoda. A Hideg napokkal így valék magam is. De én eltökélt voltam, mert Magát akartam megismerni és arra mégis legalkalmasabb a mű. Éspedig bármelyik. Hiszen mindegyik a fegyelem és a kimondás kényszere közt egyensúlyoz, a látomás és az adagolás gazdaságossága az első princípium, a figurák egyénítésén keresztül.

Nyilvánvaló, hogy ismét el kell olvasnom szobrait, bár semmilyen megkeresés nem jött, hogy írjak róla. (Más szerzőről igen, de azt elhárítottam.) Az ÉS-ben

ír, ez majdnem biztos, mert hallottam, hogy a Képekért is ment, csak későn. Valaki felszólítására elolvastam a Fekete Gyuláról írottját. Széttaposta. Magát nyilván nem fogja. Magam azt vélem a recenzens elsődleges funkciójának, hogy eladja a fontos művet, hogy a vásárló loholjon a pénztárhoz, stb. Boldogító lehet az a telítettség, amiben él, erről árulkodik memóriája, rögzítő-képessége, még a nőket is ijesztően ismeri, „leleplezésüket" káröröm nélkül celebrálja, sosem hányaveti: ez ritka és magasrendű tulajdonság. Sosem fölényeskedő, minden esendőséget a megidézett figura bőréből kipillantva jellemez. Ragyogó a patkányvadász, az asztalos, a golyófejű elvtárs, akit bárki kedve szerint behelyettesíthet egy-egy megtapasztalt okossal, de a leghallhatatlanabbak az elesett katonák, a front, az ínség, a vér, a trágya és az éhség. A halottak. Egy könyvnyit összeírhatnék Magáról, de lendületemet, nagyrabecsülésemet már csak művei terjesztésében fogom hasznosítani - abban még eredményes lehetek.

Isten éltesse, hogy a folytatásokat is véghezvihesse.

Családjával együtt üdvözli                Ida, Zoltán

 

Budapest, 1979. május 4.

Kézirat.

 

 

g.

 

Béládi Miklós Cseres Tibornak

Budapest, 1979. május 8.

 

Kedves Tibor,

Köszönöm a könyvet, - a megtiszteltetést, lassan olvasom, a végére ugyan még nem értem, de úgy látom, hogy használt az „érlelés". Az iker-regény forma pofon egyszerű, de nagyszerű találmány. Csak zárójelben, ugyan ilyen szerkezetben, vagy hát hasonlóban, íródott Esterházy Péter „Termelési regény"-e (könyvnapra jön). Micsoda találkozás ugye?

Alighanem a Parázna szobrok a legjobb és legfontosabb műved. Szívből gratulálok hozzá, baráti szeretettel üdvözöl:           

 

Budapest, 1979. május 8.

Kézirat, a MTA Irodalomtudományi Intézet céges levélpapírján.

 

 

h.

 

Szász Imre Cseres Tibornak

Budapest, 1979. május 9.

 

Igen tisztelt Cseres Tibor!

Először is bocsássa meg nekem azt, hogy ismeretlenül „bekopogok" írói hajlékába, de mindezt teszem azért, mert szeretnék egy-két irodalmi alkotást (II. világháborús téma) elküldeni Önnek. Soraimat nem a mindenáron való „kiemelkedési" vágy vezérli, hanem a haza (nem szégyenlem kimondani) s népem ama szeretete, melyet az „életre" való küzdelemben a történés nagy színpadának is nevezhetnénk. És mi mindent mondhat az író, ha kellő objektivitással bír? Sokat. Én ebben az értelemben nemcsak a jóról, de a rosszról is beszélnie, számadást adnia, hogy azután az események valósággá gyúrt láncolatát úgy tárja az olvasó elé, ahogyan nagy elődei tették - az igazak és a kételkedők megnyugtatására.

Őszinte tisztelettel:

 

Budapest, 1979. május 9.

Kézirat.

 

 

i.

 

Kádár Gyula Cseres Tibornak

Budapest, 1979. május 18.

 

Mélyen Tisztelt Barátom! Kedves Tibor!

Ma kaptam meg új regényedet. Nagyon megtisztelve érzem magam, és szíves megemlékezésedet igazán köszönöm.

Egyben mélységesen szégyenkezem, hogy az egy év előtt megjelent

nem küldtem Neked egy példányt, pedig annak megírására nem kis mértékben éppen Te ösztökéltél. Mulasztásomat nem mentegetem, mert a szavak úgysem tehetik jóvá magát a tényt. Most már csak azt sajnálhatom, mulasztásomat, - legalább némileg, - még enyhíteni sem tudom, mert könyvemből magamnak is csak egyetlen példányom maradt, és sehol megszerezni nem tudom.

Könyved olvasásának azonnal nekifogtam és nem kis érdeklődéssel és élvezettel fogom végigolvasni. Amint befejeztem, írni szándékozom véleményemről, előre tudom, hogy gondolataid értékesek lesznek számomra.

Abban a reményben zárom soraimat, hogy alkalmunk adódik egy találkozásra, aminek végtelenül örülnék. Szeretettel üdvözöl és köszönt.

Kádár Gyula

Budapest, 1979. május 18.

Kézirat.

 

 

í.

 

Pándi Pál Cseres Tibornak

Budapest, 1979. május 21.

 

Kedves Tibor!

Megkaptam könyvedet, utazom el, viszem magammal „második olvasatra". Az első olvasás után - a regény remeklését elismerve - tettem a margóra néhány kérdőjelet. Nem a kiadást nehezítendő, hanem a regényt szeretve „segítve". Tisztelettel, barátsággal üdvözöl  P. Pali

 

Budapest, 1979. május 21.

Kézirat, a Kritika Szerkesztőségének céges levélpapírján.

 

 

j.

 

Sükösd Mihály Cseres Tibornak

Budapest, 1979. május 21.

 

Kedves Tibor,

köszönettel megkaptam új regényedet. Mivel igen testes opus, nem akarok várni addig, amíg elolvasom, hanem máris jelzem: részint nagyon jól esett figyelmed, részint alig várom, hogy a Parázna szobrokba vessem magam. Nagyon kíváncsi vagyok: a regény előzetes híre és a néhány részlet mintha azt ígérné, hogy itt a Hideg napok fontossága és értékszintje ismétlődik meg.

Neked a regényhez sikert, magamnak jó olvasását kívánva, igaz szeretettel üdvözöl:        Sükösd Mihály

 

Budapest, 1979. május 21.

Gépirat.

 

 

k.

 

Nemes György Cseres Tibornak

Budapest, 1979. május 22.

 

Kedves Tibor,

ez alkalommal nem várok olyan sokáig, mint legutóbb: köszönöm szíves figyelmedet, mellyel megtiszteltél. A Parázna szobrok-ból annyit, amennyit a Kortárs közölt volt belőle, ismerek. Az az érzésem, egyelőre csak érzés, hogy a Hideg napok-ban, mint kisregényben végrehajtott remeklést most nagyregényben megismételted. Nyáron, mikor majd sok zűröm és hajszám (hogy népiesen mondjam) alkalmasint megcsihad, egyvégtében olvasom el számomra személyes élmények kísérteteit fölidéző könyvedet.

Addig is szeretettel köszönt  Nemes György

 

Budapest, 1979. május 22.

Kézirat.

 

 

l.

 

Újhelyi János Cseres Tibornak

Budapest, 1979. május 23.

 

Kedves Tibor Bátyám!

Néhány órája fejeztem be könyved olvasását, alaposan megkínlódtam a rendkívüli élményért. Nem egyvégtében olvastam el, hanem napi száz oldalanként, ennyi penzumot bírtam szusszal. Én, aki negyven felé járó fiatal értelmiségi generációhoz tartozom - eddig úgy gondoltam, hogy minden lényegeset tudok hazánk legújabbkori történetéről - alaposan csalódtam. „Történelmi leckéd" megrázott, új ismeretekkel gazdagított, pedig én pontosan tudtam eddig is mi volt a Berlin-Róma-Tokió tengely lényege. De nem, vagy csak sablonokat tudtam a felvidéki „visszacsatolásról", a magyar hadifogoly tisztek antifasiszta törekvéseiről a II. világháború alatt... stb. stb.

Örülök, hogy első olvasói közé sorolhatom magamat a Parázna szobroknak, remélem, hogy mind nemzedékemnek, mind a fiatalabbaknak hasonlóan nagy élménye lesz a regényed. Én mindenesetre szívből gratulálok a nagy teljesítményhez.

És most beszéljen belőlem a praktikus dramaturg: bár nagyon nehéz, de nem tartom lehetetlennek a regény megfilmesítését. S úgy gondolom, nem tévedtem nagyot, mikor mindenekelőtt

gondoltam. Neki való, grandiózus téma. Kíváncsian várom a véleményét. Dramaturgiailag szerintem megfogható az anyag: az idősíkok megérzékítésére a film kifejezetten jó lehetőség - s Fábrihoz is közel áll ez a módszer. Itt inkább a „mit és mennyit" kérdése okozza majd a gondot. Dehát ez a jövő zenéje, ahogy Fábri reagál, rögtön .

 

Budapest, 1979. május 23.

Gépirat.

 

 

ly.

 

Gosztonyi Péter Cseres Tibornak

Bern, 1979. május 30.

 

Kedves Cseres Úr,

köszönettel nyugtázom május közepén megkapott új könyvét, a Parázna szobrok címűt. Nem írtam előbb, mert először a könyvet akartam elolvasni: ez megtörtént. Írása sok élményt nyújtott. Főleg azok a részek, amelyek a Légióval és Stomm személyével foglalkoztak. Csináltam magamnak egy pár jegyzetet is, mert gondolatmenete nagyon azonos az enyémmel. Ön tudja, nekem továbbra is szívügyem a Légió

, s így minden hozzáférhető dolog érdekel! Látom, hozzájutott a Benes-Sztalin találkozó (1943) anyagához: lehet, hogy azon részekhez, amiket én fordítottam magyarra, s adtam közre az Irodalmi Újságban. A Légióval kapcsolatos következtetései e vonatkozásban nem egészen fedik a valóságot. Nem Rákosin, hanem elsősorban Sztalinon múlott, hogy nem lett Légió, mert Sztalin egyszerűen nem szerette a magyarokat! Én még odáig is elmegyek, hogy azt állítom: Rákosi előre megfontolt szándékkal provokálta a tiszteket beszédével 1943-ban, és hogy még a Magyar Bizottság sem alakult, nem alakulhatott meg 1943 augusztusában, annak sem Benes az oka! Jól írja: Stomm nélkül is lehetett volna Légió: elvállalta volna, ha mindenképpen kellett volna „horthysta tábornok" - de nem, a Légióra az oroszoknak nem volt szükségük! 1945-ben sem cselekedtek másként, mikor pl. a Budai Önkéntes Ezredet a Vár-i csata után egyszerűen leszerelték, illetve Jászberénybe szállították...

Érdekes, amiket az

ír. Svoboda cseh származású és a csehszlovák hadsereg tagja volt. Tisót soha nem kellett megtagadnia, hisz az az ő szemében is egy hitlerista bábállam feje volt. Egyébként a csehszlovák katonai alakulat, egy önálló zászlóalj, már 1942 legelején megalakult. Ők a csehszlovák emigráns kormányra, tehát Benesékre esküdtek. A lengyeleknél is más volt a helyzet. Az első lengyel katonai egységet Anders tábornok állította fel 1941/42 telén a Szovjetunióban. Berling ezredes csak akkor szervezett új lengyel hadsereget - először a Koszciuszko hadosztályt - amikor Anders 1942 nyarán elvonult a Szovjetunióból és 1943 nyarán - Katyin miatt - a lengyel emigráns kormány és Sztalin kormánya között törésre került a sor. Mindezekről - ha érdekli - olvashat a Militärgeschichtliche Mitteilungen Nr. 2/1973. és Nr.1/1975. számában, ahol - a Kossuth-légióhoz hasonlóan - a következő cím alatt írtam: Über die Entstehung der Nationalkomitees und der nationalen Militärformationen der osteuropäischen Nationen in der Sowjetunion während des Zweiten Weltkrieges. A tanulmányok a Széchenyi Könyvtárban beszerezhetők.

Végezetül hadd írjam ide: Stomm személyéről igen szépen írt! Megérdemelte az öregúr, sok mindenen ment át, önhibáján kívül. Azt is tudom, hogy élete utolsó szakaszában lelkiismeretfurdalása volt amiatt, hogy helyesen cselekedett-e, amikor feloszlatta a III. hadtestet? Az ezzel kapcsolatos dokumentációt Ön bedolgozta regényébe. Kár, hogy

keveset ír. Azt hiszem nagyon érdekes személy volt. Az ő sorsa is több mint drámai: azt hiszem elküldtem Önnek a vele kapcsolatos s birtokomban lévő dokumentációt?

Hosszú levelem végére értem. Ha a jövőben segítségére lehetek, kérem, igényelje azt bátran! Az én könyvem, a Szovjet Vörös Hadsereg Története, jövőre jelenik meg

Nem hiszem, hogy postai úton megkaphatja. Elkövetkező munkatervemben szerepel egy Die Rolle des Königreichs Ungarn im Zweiten Weltkrieg c. , de amíg ebből könyv lesz, évek folyhatnak el.

soraimat egy idekint megjelent visszaemlékezési részlettel: ez is drámai része Hazánk 20. sz-beli történetének, s egyszer feldolgozásra kell, hogy kerüljön!

További jó munkát kívánva, szívélyesen üdvözli      Dr. Gosztonyi Péter

 

Bern, 1979. május 30.

Gépirat a Stiftung Schweizerische Osteurope-Bibliothek céges levélpapírján.

 

 

m.

 

Mészöly Dezső Cseres Tibornak

Budapest, 1979. május

 

Kedves Tibor!

Királyi ajándékodat, a Parázna szobrokat boldogan kezdjük birtokunkba venni (vagyis: fölváltva olvassuk). Hálásan köszönjük. Talán ez év végén én is megküldhetem Neked (Nektek) A teljes Villont -

.

Nagyon jó, igaz regényt írtál. Ölel: Dezső

 

Budapest, 1979. május (?)

Kézirat, levelezőlapon, amely a szent koronát ábrázolja, utalva a könyv értékelésére.

 

 

n.

 

Horváth Ferenc Cseres Tibornak

Budapest, 1979. június 2.

 

Kedves Tibor!

Érsekújvárról jövet - nyolcvanéves nővéremhez járok oda öt-hat hetenként - csak most vettem kézbe a Parázna szobrokat. Még nem tudom, mit jelent ez a cím, de belelapozva, beleolvasva, a meghökkenéstől az ujjongó helyeslésig szinte minden lelkiállapoton átestem. Már hosszú ideje nem olvasok regényt, a formai újításokat nem tudom értékelni. Változott időrend, sok dialógus - nem tudom jó-e vagy rossz? De hirtelen eszembe jutott Gobineaux Renaissance-ja. Hát az ugyancsak képet ad a korról - pedig csupa dialógus: Stomm dialógusai óhatatlanul ezekre emlékeztetnek. Aztán az Asztal előtt folytatott párbeszédek és a börtön - titkárnő - hát ez már az élet, a mi életünk sűrűjéből, mondhatnám dzsungeljéről lebbenti fel a fátylat - először! Emlékszem, azt mondtad, sorról-sorra kell megvívnod a könyvért.

Hát, ha úgy sikerült ez a vívás mindenütt, mint az öreg tábornagy dialógusaiban, akkor meglehet, Tibor, hogy szereztél magadnak bőven ellenségeket, de híveket is, hívedként talán egy egész népet.

Köszönöm a szép ajándékot. Szeretettel üdvözöllek, és szívből gratulálok

Horváth Feri

 

Budapest, 1979. június 2.

Kézirat.

 

o.

 

Szőnyi-Triznya Zsuzsa Cseres Tibornak

Róma, 1979. június 3.

 

Kedves Tibor,

Megkaptuk, és nagyon köszönjük új regényét és a baráti dedikációt. A „Parázna szobrok" olyan izgalmas, szívdobogtató és igaz, hogy egyfolytában kell végigolvasni, nem lehet letenni! Pedig egyes részleteit már folyóiratokban olvastam, akkor is tetszett, - de így egyben, elejétől végig kell átélni a történetet, mely monumentális tiltakozássá magasodik a háború ellen. S külön élvezetet jelent a minden sallangtól mentes szép magyar nyelve! Szívből gratulálunk új könyvéhez és várjuk a következőket! Jó lenne már személyesen is találkozni, - nem jönnek megint Rómába? Mi most júniusban megyünk tíz napra Görögországba, ahol még soha nem jártunk. Tehát kellő megilletődéssel és előtanulmányokkal igyekszünk felkészülni. Bár az agrigentói és paestumi görög templomok ízelítőt adnak, de a Parthenon mégis más lesz.

Matyi a filmszakmát tavaly abbahagyta (vagy az őt?) - s egy éve régi mesterségéhez, a festészethez tért vissza. Nagyon jól megy neki, Párizsban és Németországban el is adott vagy ötven akvarellt. A festészet a nyaralásunkba is beleszól, mert Görögország után Svájcba és Németországba is el kell mennünk.

Maguknak is szép, kellemes nyarat kívánunk, és szeretettel üdvözöljük

Zsuzsa és Matyi

 

Róma, 1979. június 3.

Gépirat.

 

 

ó.

 

Boldizsár Iván Cseres Tibornak

Budapest, 1979. június 15.

 

Kedves Tibor,

most olvasom a Parázna szobrokat. Csodálatos regény, nagy regény, méltó párja a Hideg napoknak, amelyet pedig a háború utáni magyar irodalom fő művének tartok. Még benne vagyok, éjszakánként sokáig olvasom, hajnalban ezzel ébredek és Veled, hőseiddel együtt újra élem az istenverte háborút, meg azt is, ami előtte és utána történt.

Jelzem, hogy a NHQ ősszel megjelenő számában Iszlai Zoltán

ír könyvedről.

Gratulálok, és a régi szeretettel és barátsággal ölellek          Boldizsár Iván

 

 

Budapest, 1979. június 15.

Gépirat, a búcsúzó sorok kézzel írva, a NHQ céges levélpapírján.

 

 

ö.

 

Varga Domokos Cseres Tibornak

Budapest, 1979. június 15.

 

Tiborkám!

Kösz a könyvet, bocs, hogy csak most köszönöm meg, de nem voltam itthon, Finnországban jártam és bújtam egy hónapig. Most meg - sajnos - rosszul időzítve, épp a finn út után - egy hónap Olaszország következik, azután meg Te következel, akarom mondani a könyved, hogy azt is végigélvezzem. Ez hát csak olyan előleg, ez a levél, nyugta a könyv átvételéről, de nagyon szeretném, ha most már személyes találkozás is követhetné, annyi évi lappangó barátság után. Ez utóbbi, mármint barátságunk lappangása, gondolom, főleg miattam állt be, pokoli tempóban dolgoztam át tíz évet, de most szeretnék már egy kicsit ember és barát is lenni. Segíts!

Ölel     Dombi

 

Budapest, 1979. június 15.

Kézirat.

 

 

ő.

 

Kádár Gyula Cseres Tibornak

Budapest, 1979. június 16.

 

Kedves Tibor!

Nemrég fejeztem be érdekes könyvedet, és szívből gratulálok írásodhoz. Megkapóak voltak a frontról írt részek és jól jellemezték szomorú korunkat. Voltak részek, amik előttem is ismeretlenek voltak. (Pl. Stomm halálra ítélése stb.) Élveztem a regény újszerű felépítését és nem mindennapi stílusodat.

Gondolom a könyv megérdemelt sikere nem maradt el! További munkáidhoz egészséget és minden jót kívánva, Szívből köszönt és üdvözöl

Kádár Gyula

 

Budapest, 1979. június 16.

Kézirat.

 

p.

 

Makk Károly Cseres Tibornak

Dab, 1979. június 16.

 

Kedves Tibor,

nem tudtam Pestről jelentkezni, annyira szét voltam szedve az utolsó hetekben. Végre itt - nyaralunk két hétig - nyugodtan el tudtam olvasni a könyvet. Izgalmas - és nagylélegzetű írás - ha majd találkozunk szeretnék róla Veled hosszasabban beszélgetni.

Most csak annyit, hogy mindenképpen szeretnék vele foglalkozni, mint film-alappal. - Még nem látom pontosan hol lehetne a legjobban beleharapni, helyesebben kiharapni belőle a legjobb falatot, de azt remélem rá fogok (vagy fogunk) jönni: 25-e után érkezünk vissza, utána rögtön kereslek hogy megbeszélhessük a következő

.

Addig is szeretettel ölel         Makk Karcsi

P. s. Nórának kézcsók.

 

Dab, 1979. június 16.

Kézirat

 

 

q.

 

Szánthó Béla Cseres Tibornak

Berettyóújfalu, 1979. június 25.

 

Kedves Tiborciusz!

Köszönettel vettem a könyvet. Én a köszönéssel csak akkor állok elő, amikor már megemésztettem az anyagot. Nem csak elolvastam, hanem ki is értékeltem. A kiértékelés nálam nem diszkréten folyik, nyílt színen ütöm föl a könyvet. Egy állatorvos, egy ügyvéd és egy könyvelő ült az asztalomnál ezúttal (egy nyugdíjas is, de ő nagy szót hallott). Él az örök magyar szellem - vezettem be a diskurzust. Hiába él, ha nincsenek neki hordozói - reflektált az állatorvos. De erre már vágtam is fel a könyvet. Tiszteljétek a regényírókat, virrasztó őrhelyen állnak ők. Milyen nagy bűnt követtünk el az Erdély-i bevonuláskor is, figyelmen kívül hagytuk Tamási Áront, sőt még a végén szúrást is kapott

miatt. Hol állt ezektől a bevonulóktól, hogy Ady szellemével, az örök magyar szellem mérlegén becsüljenek.

Én bevonultam az egyetem dísztermébe 40 katonával, Tamási elé. Negyven komisz előretart, az első széksorra néz, negyven patkós bakancs alatt döng a parkett, törlik a fényt. Igen, lássátok Erdély virrasztóját, a székelység legnagyobb fiát! És így kellett volna minden csapatnál, de hol voltak ezek a tisztek? - Látjátok - fordulok a jogász felé - Szabó Dezsőt is Cseres

a regényírók nevében. Vállalta méltatni a veszedelmes alakot. Mert igaz, hogy központi problémája a germán térhódítás, ma már érvénytelen. De mi lett volna, ha nem vágá vala közöttünk szarvával a csapást akkor? Jól mutat reá .

Itt Cseresnél a mondatok alján lapulnak a sommás tételek. „Most már láthatjuk azonban, az irodalom e tekintetben más törvényszerűségeknek, egészen más időrendnek engedelmeskedik, mint elébb! Semmit se fejez ki nektek ugye ez a mondat? Hm, csak így tett az egyik. Nem csapódhatott ki könyvekbe a végzetes tanulság. (V. Saraja: Megváltozott ország c. munkájában még lecsapolhatta a 105 napos finn háborút, de azután már más törvényszerűségeknek engedelmeskedett az irodalom.)

Hosszúra nyúltam, messzire vezetne, ha az egész diskurzust levezetném itt. Egyelőre csak ennyit a kedves ajándék köszönetéül.

A régi bajtársi szeretettel       Szánthó Béla

 

Berettyóújfalu, 1979. június 25.

Kézirat.

 

 

r.

 

Alexa Károly Cseres Tibornak

Budapest, 1979. június 27.

 

Kedves Tibor Bátyám,

azért halogattam a köszönő szavakat könyved kedves megküldéséért, mert szerettem volna előbb végigolvasni. Ez megtörtént immár, s csak annyit mondhatok - mindenféle mézes szavak helyett -, hogy a Parázna szobrok a legjobb könyv az egyik legnagyobb magyar tragédiáról. Bátorsága, formateremtő újdonsága révén. Köszönöm, hogy olvashattam. Hogy olvashattuk. Az ilyen regények után fogja el az embert az az érzés, hogy egy kissé más emberként teszi le a könyvet, mint ahogy fölvette. S kezdem apámat is jobban megérteni, aki az egészet végigcsinálta, de soha egy árva szót sem volt hajlandó szólni róla.

Tisztelettel üdvözöl    Alexa Károly

 

Budapest, 1979. június 27.

Gépirat.

 

 

s.

 

Újhelyi János Cseres Tibornak

Budapest, 1979. augusztus 3.

 

Kedves Tibor bátyám!

Miután telefonon nem találtalak meg, a levélíráshoz folyamodom. Először is a Parázna szobrok-ról. Fábri és a stúdióvezetőnk, Bogács Antal, elolvasta a regényt, mindkettőjüknek rendkívül tetszett, de az is kitetszett világosan az első olvasáskor, hogy anyagi okok miatt egyelőre nem tudjuk realizálni a filmi feldolgozását a regénynek. Fábri külön kérte, mivelhogy most fejezi be a „Fábián Bálint találkozása istennel" c. filmjének forgatását, hogy az ő nevében is köszönjem meg kedves gesztusodat, hogy a rendelkezésünkre bocsátottad a könyvet.

És most, talán meglepőnek hangzik, hogy a régebbi regényeddel, a „Fekete rózsá"-val kívánunk foglalkozni. Meg kell mondanom, hogy nekem legalább tíz éve tervem, hogy ebből a könyvből filmet készítsünk. A Te jóváhagyásodat kérjük, hogy a munkát elkezdhessük. A film TV-koprodukcióban készülne, rendezőjét Szőnyi G. Sándort, talán nem kell bemutatnom, legutóbb nálunk Galgóczi kisregényéből, a „Kinek a törvényéből" készített filmet. Erre a témára is ő a jelöltünk. A Tv Drámai Osztályának illetékeseivel és a stúdióvezetőnk, Bogács et.-al történt megbeszélés alapján szeretnénk, ha hamarosan reagálnál a kérésünkre. Természetesen azt szeretnénk, ha Te írnád a forgatókönyvet, de ha ennek akadálya van a részedről, erről szóban kellene beszélgetnünk.

Mindenképpen várom, hogy valamilyen formában jelezd beleegyezésedet, és a jövő hét folyamán adj egy időpontot, amikoris Szőnyi G. Sándor rendezővel megkereshetnénk.

Jó munkát kívánok addig is, és várom mielőbbi válaszodat.            Ujhelyi János

 

Budapest, 1979. augusztus 3.

Gépirat.

 

 

sz.

 

Mester Miklós Cseres Tibornak

Budapest, 1979. augusztus 4.

 

Kedves Tibor!

Mindenekelőtt nagyon köszönöm a küldeményt. Nem hiszem, hogy ez a

közömbösen hagyja a mai magyar vezetőket. Valamit mégis tenni kellene a romániai, erdélyi magyarságért, mert a mai, hivatalos román esztelenség tobzódását szó nélkül tűrni nem más, mint magyar esztelenség, amiért a jövő nemzedékek, nemcsak a tisztességes magyarok, hanem a tisztességes románok is minket meg fognak vetni.

Lényegében az a helyzet, hogy a mai román hivatalos világ azt a sorsot szánta a romániai, erdélyi magyarságnak, mint annak idején a

a romániai zsidóságnak. Hihetetlen, hogy a magyarellenes gyűlölettel az egyszerű románok lelkét is mennyire megmérgezték. Ha teljesen szabad megnyilatkozást engednének a tömeg-gyűlöletnek, a románok lelkiismeretfurdalás nélkül tömegesen gyilkolnák le a magyarokat abban a szent tudatban, hogy nagy, román, hazafias cselekedetet hajtottak végre.

Kétségtelenül van kevésszámú gondolkozó, tisztességes román, aki ezzel az esztelenséggel nem ért egyet. Ezek azonban hallgatnak, mert meg vannak félemlítve. Állítom, hogy ezeket egy határozott magyarországi, bátor kiállással meg lehetne nyugtatni, szólásra lehetne bírni. Lehet, hogy közhelynek hangzik, de én merem állítani, hogy egy - igazságában rendületlenül bízó kisebbség mindig legyőzi az esztelen többséget - még akkor is, ha a hatalom, helyesebben a karhatalom a többség kezében van pillanatnyilag.

Kedves Tibor, Kovách Ali emlékének a megörökítéséről beszéltünk Bódis Gáborral és Fitos Vilmossal együtt

. Ő mindenben egyetértett velünk. Azt mondta, hogy konkrét formában fog Veled erről a kérdésről beszélni, és kérni fogja a segítségedet. Én is nagyon kérlek, légy szíves - amit csak lehetséges -, ebben a szerintünk igaz ügyben megtenni.

Székely testvéri szeretettel    

 

Budapest, 1979. augusztus 4.

Kézirat.

t.

 

Vészi Endre Cseres Tibornak

Budapest, 1979. augusztus 7.

 

Kedves Tibor,

élőszóban már jeleztem, milyen erős látású a könyved, mint fontos epikus vállalkozás, és mint történelmünk egy tragikus szakaszát íróian átvilágító kitűnő teljesítmény. A személyes tapasztalat és a fáradhatatlan kutatómunka eredménye, hogy annyi újat tudtál közölni rólunk és szomszédainkról, számomra is újat (holott kortárs, tanú vagyok, s a magam kényszerű módján résztvevő is), egy nagy drámai vállalkozás keretében. Ehhez járul a nekem oly fontos keményre kalapált elbeszélő nyelv, szó és szórend, mondatszerkezet. Ez utóbbit, az ugyancsak kemény drámai ellenálláson belül, nagyon élveztem a Kortársban

Kossuth-regényedben is.

Szóval: gratulálok melegen, a teljesítményhez, a munkakedvhez, a kiváló eredményhez.

Barátsággal, kézszorítással Vészi Endre

 

Budapest, 1979. augusztus 7.

Kézirat.

 

 

u.

 

Bor Ambrus Cseres Tibornak

Budapest, 1979. szeptember 6.

 

Kedves Tibor,

két napja hívlak, de a telefonod hol csak kattog, hol foglalt. Nem hivatalosan, de mint érdekelt kérdezem, hogy várhatja-e hamarosan a Magvető a

. Aggódva jelzem, hogy már veszélyben a 80-as könyvheti megjelenése: az idő rohamosan fogy. Kardos György (jelenlétemben) már többször ingatta a fejét gondban - mindig főgondja, hogy könyvhétre kínálata rangos legyen, és főleg azért, mert ez nem sikerül minden évben igazán - s kétségtelenül nem ok nélkül, hiszen részletek már voltak a Kortársban, tehát félő, hogy valamilyen módosításokkal foglalkozol egy voltaképpen kész művel. - Ennyi a közlendőm. Nem lehetne-e alkalmatos tudatnod, hogy melyik, mikor az a bizonyos végső határidő? Kardossal, ha azonnal akarnék reagálni, Hegedős Máriával, ha csak jövő hét közepe után (Kardos hosszabb szabadságra megy, kb. 3 hétre).

Én a Parázna szobrokat nagyon megszerettem, amolyan „értékelőt" ideírni szerintem tökéletes paráznaság lenne. S Te nem kívánod.

Barátsággal üdvözöllek, regényed lassú mozgása aggaszt, Bor Ambrus

 

Budapest, 1979. szeptember 6.

Kézirat.

 

ú.

 

Cseres Tibor Mester Sándornak

Budapest, 1979. szeptember 25.

 

Kedves

Köszönöm szép és okos

, s külön köszönet érte, hogy megküldted. S hálás vagyok azért is, mert nem neheztelsz jómúltkori válaszolatlanul hagyott leveledért. Hallgatásomnak azonban megvolt az oka (s még ma is megvan) az ugyanis, hogy fiatal és kezdő költők megpártolásával egyrészt nem foglalkozom, még rokon rokoni kapcsolatok okán sem - lévén óriási túltermelés a mi mai magyar költészetünkben s másrészt a technikai minimum elért magas volta miatt egyre nehezebb a valóságos elsődleges és a talán még mindig igazi, de másodlagos jelenségek között különbséget tenni. Erre azok képesek - talán - akik helyzetüknél fogva övig benne élnek a termelődő új líra folyamatában. A nálam fiatalabb kritikusokra és szerkesztőkre kell bíznom a döntést, esetről-esetre s felelősségük és gyakori csalatkozásaik miatt nem irigylem őket. S harmadszor: nagyjából ismerem a már elfogadott és publikáló költők sokaságának vergődését - s nem érzek a felelősséghez erőt, szaporítanom, akár jószóval is a porondon tülekedők és kesergők számát.

Ám ahhoz sem táplálok kedvet, hogy bárkit is elriasszak a népes mezőnytől, aki mégis meg képes küzdeni a maga helyéért, esetleges rangjáért. (Amivel még mindig nem sokra megy - hiszen sorozatos kudarcok és megaláztatások érik nemegyszer a biztosnak látszón megült tűrő érdemet is.)

Az ország eltartani, a szakértelem s a nép figyelemmel kísérni és a nyelv megemészteni aligha képes azt a néhány száz költőt, aki annak nevezheti magát. Mert százakra tehető azoknak a száma, akik a kor versírói követelményeinek eleget tudnak tenni. Csakhogy ezt a fentiek miatt sem elég s egyébként sem. Valami több kell, valami soha nem volt. S ebben nehéz a tanácsadás, a segítés.

Annak idején utána érdeklődtem kézirataid sorsának. Nem kaptam sehonnan határozott igent, de biztos nem-et sem. Amit most csinálsz, helyesnek tartom. Mérnökként különben is helyzeted ura lehetsz, még úgyis, hogy idővel, íróként olyasmit kísérletezel ki, amit senki más nem tud.

 

Budapest, 1979. szeptember 25.

Gépelt másodpéldány.

 

ü.

 

Solymos Ida Cseres Tibornak

Leningrád, 1979. október 8.

 

Kedves Tibor!

Útban a Ferihegyre, vettük át a

, melyet ott olvastam el futtában, de borzalmas volt. Én csak regénye címét írtam dolgozatom fölé, ők alábiggyesztették: Cseres Tibor kisregénye. Idő, hely nem volt, így egy vámcédulán kértem , kerüljön a decemberi , mert szerzőnek, lapnak=mindkettőnek jobb lesz úgy - hátha karácsonyra már kinn van az új kiadás. Továbbá azért is, mert viszem Leningrádba a levonatot, mely gyalázatos, etc. Itt nem leltem senki visszautazót, mert kívül a városon szállásoltak el bennünket, és autóbuszon hurcolnak étkezni naponta háromszor. (Viszont egy fia csótány sincs - Isztambulban hüvelykujj-méretűek voltak és a szálloda mindenestül létalatti: a tolvaj népség viszont mulatságos és majdnem elragadó: süvít belőlük a szabadság.)

Így vasárnap behajítottam korrigált levonatomat a ládikába, remélve, hogy imprimálásom nélkül nem tördelik be a novemberi számba. Most jön a nehezebb rész. Dolgozatom annyira színtelen-szagtalanra sikerült, hogy rágondolnom is teher. Erősen reméltem, hogy nem közlik és megmenekülök attól, hogy kárára legyek. Szemetes vödrünk megtelt a temérdek változattal, mert házi tanácsadóim esztelenül rázósnak minősítették mindazt, amit összesikerítettem és megállapították, hogy azt mind egy szálig kihúzzák. Ismervén szülővárosom e tárgyban illetékeseit, magam is tudtam: nem ugrálhatok. Így még nevek sincsenek benne (Thormayén kívül), nemhogy Tömösyé vagy Stommé.

Nincs mitológia, nincs fenség, nincs a példaember=eszménykép - szükségességének definiálása, egyszóval mindaz hiányzik írásomból, amiért könyvét május óta mindennap kül- és belföldön propagálom. Vámcédulámon - természetesen - figyelmeztettem Szederkényit, hogy műve horizontálisan és vertikálisan éppenhogy nagyregény. Nota bene: ötször olvastam elejétől végig.

Hát ez lett a nagy csinnadrattából. Ők postafordultával dicsérték - jellemző rájuk. Higgye el, gyatra lett, még önmagamhoz is méltatlan, nemhogy Magához. Ennyit mentségül és magyarázatul.

Mindkettőjüket szeretettel üdvözli: Ida

 

Leningrád, 1979. október 8.

Kézirat.

ű.

 

Bíró Béla Cseres Tibornak

Pécs, 1979. október 12.

 

Kedves Tibor,

a mellékelt

Határ Győzőtől származik: egyszerűbb elküldenem, mint lemásolnom a Magára vonatkozó passzust. Majd visszaküldi. lendületesen beszámolt múlt heti találkozójukról, Tóth Dezsőstül, stb. T. D. igen okosakat mondott műve kritikai fogadtatásáról: valóban ez a lényeg: ebbe törik bele bicskánk és ennek az áldozata Maga, miután remekművét letette a nemzet asztalára. Az olvasók helyzete könnyű, azok lelkesedhetnek teli tüdővel, ez legalább jó és bizonyára Magához is eljut valami a szájsajtóból.

Most már - alighanem bejöttek a nyaralóból. Hadd prolongáljam látogatásukat nálunk! Már nagyon esedékes. Szeptember végén Mongóliában postáztam néhány példányt Magából Kolozsvárra - azt mondták két nap alatt ott lesz: de máig nem értesítettek az átvételéről a kolozsváriak, hiába noszogatom őket (még Leningrádból is).

Kérem, telefonáljon. Nórával együtt üdvözlik: Bíróék

 

Pécs, 1979. október 12.

Kézirat, a Hotel Pannónia céges levélpapírján.

v.

 

Kislégi Nagy Dénes Ülkei Nórának és Cseres Tibornak

Pécs, 1979. november 30.

 

Kedves Nóra és Tibor!

Nagyon megszürkült napjaimban egy derűsebb órát jelentett a TV tegnapi adása. Félvak és félsüket állapotomban is jól láttam és meg is értettem az adás első részét, az

való beszélgetést. Tibor jó egészségben lévő embert mutatott, remélem ez az ítéletem Nórára és a kis család minden tagjára érvényes. Iszlai szépen méltatta Tibor irodalmi alkotásait, legfeljebb azt kifogásolnám, hogy nem nyújtott több alkalmat Tibor megszólalására. A bemutatott regény , sajnos, nem mindig tudtam követni, de így is ki tudtam érezni a magyarság és a magyar katona szomorú, tragikus problémáinak megrázóan ható boncolásait. Jól tudtam követni - egyebek között - a Rákosi beszédet követő [...].

Nagyon sajnálom, hogy ezt a művet már nem olvastam el, nagyon közelről érintett volna és talán feloldott volna bennem bizonyos nyomasztó érzéseket. Annyit talán legyen szabad megjegyeznem, hogy igen magas művészeti fogásnak ítélem a nemzet sorsának egy patak malmaira illesztett szobrok játékán elinduló bemutatását. Gratulálok ehhez a [popup title="[...]" format="Default click" activate="click" close text="A levél kipontozott részei a levélpapír rossz állapota miatt olvashatatlanok."]

Én az újabb magyar írókat csak felületesen ismerem, mégis meg merem [...] azt a véleményemet, hogy - eltekintve a már klasszikusnak vehető Illyés Gyulától - a magyar regényírók között Te állsz az élen. További szép alkotásokat kívánok [...]

Nórának kézcsókomat, Téged nagyrabecsüléssel és szeretettel köszönt öreg barátod

.

 

Pécs, 1979. november 30.

Kézirat.

 

 

z.

 

Lászlóffy Aladár Cseres Tibornak

Kolozsvár, 1979. december 20.

 

Drága Tibor bácsi,

szemérmes életemet hetek óra parázna szobraiddal gyógyítom, az évszázad egyik nagy elégtétele számomra.

Kínánok erőt, egészséget, kellemes ünnepeket és boldog új évet.

Lászlóffy Ali

 

Kolozsvár, 1979. december 20.

Kézirat, képes levelezőlapon.

 

 

zs.

 

Oleg Malihin és Lena Malihina Cseres Tibornak

Moszkva, keltezés nélkül

 

Kedvező alkalommal élve most küldöm az összeállítást, amelyről még decemberben esett szó. A kiadó („Raduga", azaz Szivárvány) még várja szakértők véleményét, de a

szerepel már a tervében. Nem biztos, hogy véglegesen is pont úgy marad az összeállítás, de - remélem. Na, még arra fordítom az én kedves és igen tisztelt keresztapám figyelmét, hogy a novellákat keltezési dátumok szerint szeretnék megmutatni, de néhány novella dátumát nem tudtam megállapítani. Segíts nekem, légy szíves. És még valami. Egy-két újabb elbeszélés kellene, így lenne a könyv komplett. Tudom, hogy az utolsó években regényeiddel voltál foglalva, de mégis - talán van valami, ami elkerült az én figyelmemet (de nem a regény részletekről beszélek, amelyek a Magvető Körképeiben szerepelnek).

Hogy vagytok? Nem lehet Jaltában együtt nyaralni? - május végén - június elején, reméljük ott leszünk. És júliusban (ha sikerül) Pestre megyünk három-négy hétre.

Írjatok! Nagy szeretettel-barátsággal-tisztelettel     Lena    Oleg

 

Moszkva, keltezés nélkül

Kézirat