1977

 

 

 

a.

 

Tarpai András Cseres Tibornak

Mohács, 1977. január (?)

 

Igen tisztelt Cseres Úr!

Köszönetem a Népszavában megjelent

és köszönetem az egykori Páncélosoknak. Nekünk, 1943 januárjában a páncélos hadosztály nélkül már nem maradt volna esélyünk, „hogy tovább tengessük nyomorult életünket." Azon kevesek közé tartozom, kiket az Önök hadosztálya ásott ki menetképtelenül, 16-án a Márki-völgyben, majd 17/18-án egy elhagyott tábori kórházból ismételten. Ma a II. világháború irodalma könyvtárakat tölt meg, s hajlunk arra, hogy a szörnyű csupán epizódja volt a világméretű küzdelemnek. Pedig ez a mi húsúnkba vágott csontig és nemzeti történelmünk legvéresebb katasztrófája lett. A „Hideg napok" számunkra is eljöttek. Az Osztrogorszktól keletre álló VII. h[a]dt[est] drámája legfeljebb négy napba Utólag ismertté lett, hogy az olaszokon áttört harckocsi-hadsereg a Karpenkovo-Alekszejevka területet célozva meg, s Urívtól is arra fordultak az orosz tömegek. Sőt, a kisegítő jellegű Sesucsjétől indított csapás éle is ezt érte. - Az 1. páncélos hadosztályra emberileg megoldhatatlan teher nehezedett. Ráadásul mindenki, akiben még pislákolt az élet igyekezett a hadosztályra varrni magát, oszlopa mellett kutyagolt, járműveibe kapaszkodott. Hogy mi történt Budjenniig, azt talán csak a nagy Isten jegyezte fel, de neki is reszketett a keze.

A páncélos hadosztályt nem érheti szemrehányás, többet tett, mint ami lehetséges volt, talán azért is hallgat róla a krónika olyan illedelmesen. De ha a szemtanúk sem akarnak emlékezni, ki fog majd törődni vele, s ki okulhat egykor belőle?

A karácsonyi szám cikkéért ezért mondok köszönetet.

Ismeretlenül is békés boldog új esztendőt és jó egészséget kíván Önnek.

Tisztelője        Tarpai András

 

Mohács, 1977. január (?)

Kézirat.

 

b.

 

Gazsi József Cseres Tibornak

Budapest, 1977. január 24.

 

Kedves Cseres elvtárs!

Tudom, hogy Ön milyen sokat tett a Görgey zászlóalj emlékének feltámasztásáért. Lépten-nyomon érzem, hogy az én munkámat is megkönnyíti. Az anyag, a könyv, amit csatoltan

helyenként nagyon darabos. A kéziratnak kb. 2/5 részét kénytelen voltam kihagyni. Ez maradt belőle! De úgy érzem, hogy a történtek lényegét mégis sikerült átmentenem. Ön, aki átélte ezeket a históriás napokat, s személyesen ismerte Mikó Zoltán századost is, bizonyára érdeklődéssel olvassa ezt az írást.

Köszönti tisztelője:     Gazsi József

 

Budapest, 1977. január 24.

Kézirat.

 

 

c.

 

Dér Endre Cseres Tibornak

Szeged, 1977. március 21.

 

Kedves Tiborkám!

Ismerős betűidet nagy örömmel láttam meg a levélborítékon - a levelet köszönöm (

már szóltam), - de persze, kicsit elszomorított, hogy nem találkozhatom Veled, - aki oly emberséges és példamutató „főnök" és jóbarát voltál - nehéz (olykor „hideg") napokban...

Megértem a könyvnapi szereplésektől való viszolygásodat - magam sem vagyok másként ezzel: ha a Móra csakugyan megjelenteti a könyvhétre a

- megyek -, ha nem - mi az ördögnek? (Hogy el ne feledjem: ezt a világos levélpapírt egy 8 éves kislány, Békési Imre barátom Kati lánya gyártogatja nejemnek Gyöngyinek - hogy szép papírra írhassunk a barátainknak... Az Imre családja Kalocsa-környéki - nyilván a kalocsai pingáló asszonyok ösztönös festő-kedve, irikázó mozdulata bujkál a leányban...)

Nem írsz az egészségedről-egészségetekről. Jól vagytok-é? Nórika? Jutka? - S nagyapa vagy-é már? - A mi Andris fiunk 20 esztendős, komoly legényke, másodéves fizikus, s az eddigi féléveit - hármat - jeles eredménnyel zárta. Telistele vagyunk matek - s fizika szakkönyvekkel - az irodalomból egyelőre csak a sci-fi érdekli, főleg

munkái (aki szerinte tudós is, nem csak író),- jókománknak erről nem merek vallani-hisz Ő oly mokányul nekihajtott - hogy azóta is megjelenik a ... A manó tudja honnan szedte ezt a „nagy" természettudományos nekiveselkedést. (Györgyi is „butuska" humán, akárcsak jómagam), de örülünk neki, többre viszi tán, mint mi, a szülei... Hát - mi bizony nem sokra vittük... Most már csak békés öregkort kívánunk magunknak, s megértést, szeretetet egymás iránt - melyre iparkodunk is, szerivel.

Volna egy újabb „merényletem" is ellened - ha nem haragudnál érte: a Szépirodalminál Kónya Judit szerkesztgeti a

- s benne a „Kinyitott zár" c. kisregényt, amelynek témáját hazulról, Csabáról hoztam. Nem szánnál reá egy kis időt, nem lennél-e kedves elolvasni, mielőtt megjelennék? Legalább azt a 30 flekket, amelyik folytatásban jött a „Délmagyar"-ban - mert abban vagyon tán a lényeg-magcentrum... Sokat segítettél a „Mi pulóveresek" megjelenése előtt is (alias „Sisakfejűek"), tedd meg ezt újból, vénülő és egyre keserébb barátodnak - ha nem terhes...

A minap zajlottak a 30 éves Tiszatáj ünnepségei - Kovács S[ándor] I[ván] rohanvást-rohant Szegedre, mert azt hitte: kitüntetik (jópár évig vezette a kritikai rovatunkat), dehát valahogy engem dobtak meg egy apróbb plecsnivel, s ez annyira dühítette, hogy berúgott és szitkok-átkok özönét zúdította reám, ártatlanra - s most már nem merek a Kortársnak kéziratot se küldeni. Te ott vagy-é a Kortársnál? Vagy legalább Szeberényi Lél? Mert akkor bátrabb lennék-s nem félnék úgy a fenti úrtól, aki tehetséges irodalomtörténész és még tehetségesebb, ganaj karrierista... (Ha ugyan kapitálisan meg nem változott Pesten. De kötve hiszem...)

No, tőlem lehet - csak jó lenne a Kortársban is megjelenni egyszer, mielőtt a kulcsot beadnám... Ne haragudj e hosszas nyavalygásért! S kedveljetek egy kicsit még minket, Nórikával - mi jó szívvel és sokat emlegetünk kedves Mindőtöket!

Sok szeretettel ölelünk Benneteket:  Bandiék

N.b. Hegyi Bandika, az apró termetű erdélyi adjunktus barátom édesapja csakugyan Endre (őt magát is erre a névre keresztelték, ám a román keresztlevelét valahogy így fordították magyarra) ám költő nem vala az öreg Hegyi, csupán kistisztviselő. - Bandinak van egy écája: ha júl. 1-ig mégis lenne új könyved, jere le mégis, mert ő júl. 1-20-ig munkás és parasztgyerekeket egyetemre rákészítő tanfolyamot vezet. Ugyanoly anyagi feltételekkel szeretettel várnánk, - s én be is mutatnálak, felolvasván a visszaemlékezésem passzusait. De ha terhes, vagy a könyvhöz kötöd: nem szólítottunk! Székely Lajos szeretettel köszönt, az előbb járt itt.

 

Szeged, 1977. március 21.

Kézirat.

 

d.

 

Szenczei László Cseres Tibornak

Budapest, 1977. április 1.

 

Kedves Barátom!

Borzasztóan restellem az elkövetett baklövést: bevallom, hogy a Hideg napok óta semmit sem olvastam tőled, így neved szakbarbárságom hibájából összeolvadt

. Amikor pedig leültem, hogy dedikáljam neked kis könyvemet, ráébredve a fatális zavarra, teljesen összezavarodtam, s a végén már azt sem tudtam, fiú vagyok-e vagy lány, s hogy „Cs" vagy „S"...

Hogy egy velem megesett anekdotával engeszteljelek meg, hallgasd meg az alábbit: a Lukács-uszodában megölel egy barna sovány férfiú, akiben

ismertem föl. Egyszer találkoztam vele Londonban. „Édes Lacikám" mondja ő. Nagyon meghatott, hogy egyszeri találkozás után ily melegen köszönt. Nem messze tőle egy ismeretlen zeneszerző áll, és figyel bennünket, s egyre erősebb bennem a gyanú, hogy összetéveszt valakivel. Ekkor hozzám lép a zeneszerző s megkérdi: ugye te vagy a Benjámin László? Nem, felelem neki meglepetten, én a Szenczei László vagyok. Erre a zeneszerző Ignotushoz lép, és bemutat neki imígyen: „Bocsáss meg tévedtem, de hadd mutassam be neked Szenczy Miklóst..."

Még egyszer bűnbánó szívvel bocsánatodat és elnézésedet kérve, igaz barátsággal köszönt, még sok „Hideg napok"-hoz hasonló alkotást kívánva életművedben:           

 

Budapest, 1977. április 1.

Gépirat, a Nagyvilág Szerkesztőségének céges levélpapírján.

 

 

e.

 

Anna Rossova Cseres Tibornak

Prága, 1977. május 9.

 

Kedves és tisztelt Cseres Tibor!

Az Odeon kiadó megbízásából mellékelem a Hideg napok-hoz fűzött

amit csak formai, terjedelmi okokból nem nevezek utószónak. Igyekeztem, hogy valamennyi lényeges kérdésre utaljunk, úgy, hogy a cseh olvasó helyesen értelmezze műve alapgondolatát, legfőbb mondanivalóját. Remélem, hogy ez sikerült, és hogy az utójegyzet elnyeri az Ön jóváhagyását is. Mielőtt még lesz alkalmunk személyesen elbeszélgetni, részletesebben, mint a múltkor, hadd mondjam meg, hogy a Hideg napok fordítása volt eddigi műfordítói munkám egyik legnehezebb darabja, de ez csak műhelytitok: ennél sokkal fontosabb, hogy ismét meggyőződtem arról, mekkora hatással van ez a könyv az olvasóra.

Jó egészséget és további sok sikert kívánok. Szíves üdvözlettel

Anna Rossova

 

Prága, 1977. május 9.

Gépirat.

 

 

f.

 

Cseres Tibor Anna Rossovának

Budapest, 1977. május 31.

 

Kedves Anna Rossova!

Engedje meg, hogy szép utószavához lényeges kiegészítést és egyetlen lényegtelen helyesbítést fűzzek. Jelöléseim végett gépiratának bekezdéseit megszámoztam. Mindjárt a 2. bekezdés első mondatát a következő módon kezdeném: Miután az Entente hatalmak 1919-ben a Magyar Tanácsköztársaságot leverték, a fehérterrort juttatták hatalomra Magyarországon... stb. Ugyanennek a bekezdésnek utolsó mondata elé egy mondatnyi jogos és méltányos reflexiót fűznék még:

Noha a magyar miniszterelnök, Teleki Pál, tiltakozott országa háborúba sodródása-lépése ellen és tiltakozásának öngyilkosságával adott nyomatékot.

A 7. bekezdés első mondata után, kérem a következő mondatot: És miért nem más népek hasonlóan véres cselekedeteire, atrocitásaira építi mondanivalóját?

A 8. passzus elejére József Attila díjak helyett álljon csak egyszerűen, egyetlen szóban: Kossuth-díj. Remélem ezeknek az inkább informáló-orientáló, semmint bántó megjegyzéseknek beiktatása nem okoz különösebb gondot.

Előre is köszönve fáradozásait, a viszontlátásig, kézcsókkal üdvözli

Cseres Tibor

 

Budapest, 1977. május 31.

Gépelt másodpéldány.

 

 

g.

 

Nonn György Cseres Tibornak

Budapest, 1977. május 31.

 

Kedves Cseres Elvtárs!

Május 20-án érkezett leveledre

külföldi tartózkodása miatt válaszolok némi késéssel, amiért elnézésedet kérem. Leveledben a május 13-i elemző megbeszélésünk értékelése alapján a szerződés felbontását kéred, hogy „könnyítsünk ezáltal egymás terhén". Ezzel kapcsolatban szükségesnek tartom felidézni emlékezetünkben, hogy kiadónk annak idején, csaknem 10 éve örömmel kötötte meg a szerződést, mert biztos volt benne, hogy a „Hideg napok" írója olyan művet ír a magyar hadsereg második világháború idején játszott szerepéről, amelyet olvasóink örömmel fogadnak majd, s amely hozzájárul e bonyolult korszak képének irodalmi megrajzolásához, népünk történelmi tudatának formálásához. Említett megbeszélésünkön és korábbi találkozásaink során is - éppúgy, mint a lektori - hangsúlyoztuk, hogy a szerzői szándékot a mi fenti meggyőződésünkkel összhangban lévőnek érezzük. A kéziratban ábrázolt fontos történelmi időszak és a benne felidézett számos konkrét történelmi esemény miatt szükséges volt a történész lektor bevonása a történelmi hitelesség megítélése érdekében.

A korszak egyik legjobb

lektori véleménye alapján jelenlétedben elmondtuk, hogy ismertetett kívánságaink mérlegelése után minden bizonnyal sikerül majd a történelmi események ábrázolását és értékelését hitelesebbé tenned. Elmondtuk továbbá, hogy kívánságaink meggyőződésünk szerint nem kiadónk sajátos igényeiből, hanem a történelmi hűség objektív követelményeiből fakadnak. Szerintünk célszerűbb lenne a munkán a végső simításokat nálunk elvégezni, mint egy másik kiadónál újra kezdeni az értékelés bonyolult folyamatát.

Megismételjük tehát készségünket, hogy a lektori véleményben kifejtettek szellemében elvégzett átdolgozás után a művet a mi gondozásunkban jelentessük meg. Úgy véljük, hogy hosszú együttműködésünk tapasztalatai, munkásságod iránti őszinte tiszteletünk és a kézirat jelentékeny mondanivalója egyaránt ennek az utolsó átdolgozási erőfeszítésnek a célszerűsége mellett szólnak.

Kérésünk lényege tehát az, hogy térjünk vissza a május 13-i megbeszélésünkön

.

Elvtársi üdvözlettel    Dr. Nonn György igazgatóhelyettes

 

Budapest, 1977. május 31.

Gépirat, a Kossuth Kiadó céges levélpapírján.

 

h.

 

Cseres Tibor Illés Endrének

Budapest, 1977. június 3.

 

Kedves Bandi!

Szép

napján köszöntelek, és meggyőződésem, hiába vontad ki magad ünnepelni szándékozó körünkből - épp szerénységed ellenére válik e nap nyilvános és bensőséges ünnepévé mindazoknak, akik Téged tisztelnek, becsülnek és szeretnek.

Kívánom, sokáig örülhess az életnek s mindannak, amit megvalósítottál, s amit még létre hozni szándékozol.

Baráti szeretettel        Cseres Tibor

 

Budapest, 1977. június 3.

Kézzel írt fogalmazvány.

 

 

i.

 

Domokos Mátyás Cseres Tibornak

Budapest, 1977. június 20.

 

Kedves Tibor!

Szerény lektori munkámat

írásba tettem, amit szóban elmondtam neked, s a kéziratot átadtam Titkárságunknak. További sorsáról, menetrendjéről semmit sem tudok, még e pillanatban az történik, hogy Kónya [Lajos] megkérdezi Illés [Endré]t, aki visszajött a Földközi tengerről, kinek adja oda, mi történjék, stb.

Nekem nem volt alkalmam beszélni vele, s mivel csütörtökön elutazunk két hétre Balatonfenyvesre, ahonnan csak július 8-án térek vissza a kiadóba, könnyen meglehet, hogy neked hamarabb nyílik alkalmad szóbahozni (esetleg azon a kis ünnepi fogadáson, amit említettél) a regény ügyét. S tedd is meg ezt, hogy ne szenderegjen a szükségesnél hosszabb ideig írásodon.

Egyébként igazad volt: valamennyi kérdésemre válaszolt a regény, s néhány - gyakorlati természetű, apró - megjegyzéstől eltekintve, úgy érzem még egy kényes (több mint kényes) epizódja van a regénynek: az anya megerőszakolásának a fiú tudatalattijából felmerülő

Legalábbis az összes ilyen vonatkozású kiadói és sajtótapasztalat alapján azt kell jósolnom, hogy ez nemigen maradhat. De, gondolom, ez nem kardinális kérdés: nem tartozik a regényed „sorskérdései" közé. (Mert az életben az volt ugyan, de egyhamar alig remélhető, hogy megkaphassa az ábrázolásnak ezt az extenzív totalitását, amit boldogult Lukács György szeretett számon kérni a magyar prózán - hogy aztán ne engedje.)

Baráti szeretettel üdvözöllek:            Domokos Mátyás

 

Budapest, 1977. június 20.

Gépirat.

 

 

j.

 

Ördögh Szilveszter Cseres Tibornak

Budapest, 1977. november 1.

 

Tisztelt Cseres Tibor!

A

l977. november 16-án, szerdán, délután 5 órai kezdettel vitát rendez „A szociográfia hiánya avagy a valóság jelenléte a fiatal irodalomban" címmel. Úgy is, mint hasonló gondokkal küszködő idősebb pályatársat, úgy is, mint a fiatal irodalom pártfogóját, tisztelettel meghívjuk rendezvényünkre annak reményében, hogy hozzászólásával, tanácsaival, vitakészségével segíti ügyünket.

Meghívásunkat megismételve, üdvözlettel: (Ördögh Szilveszter)

 

Budapest, 1977. november 1.

Gépirat a MISZ céges levélpapírján.