Cseres Tibor levelezése III.

Levelek Cseres Tibornak (1970-1979)

Korbács, Kossuth-díj és egy nagyszabású „paráználkodás”

„a Parázna szobrok a legjobb könyv az egyik legnagyobb magyar tragédiáról. Bátorsága, formateremtő újdonsága révén. Köszönöm, hogy olvashattam. Hogy olvashattuk. Az ilyen regények után fogja el az embert az az érzés, hogy egy kissé más emberként teszi le a könyvet, mint ahogy fölvette. S kezdem apámat is jobban megérteni, aki az egészet végigcsinálta, de soha egy árva szót sem volt hajlandó szólni róla.
Tisztelettel üdvözöl, Alexa Károly”

Források

 

 

1970

 

 

 

a.

 

Varga Mihály Cseres Tibornak

Kecskemét, 1970. január 12.

 

Kedves Barátunk!

Úgy érzem, megértő, beleérző, számunkra oly kedves és ügyünknek hasznos

után méltán nevezhetlek barátunknak. Nem titkolom: nagy örömet szereztél nekünk cikkeddel! Kellett ez nagyon, s éppen jókor jött, közvetlenül a havonkénti megjelenésre való áttérés előkészítő időszakában.

Most pedig szavadon fogunk: gyere el ide hozzánk egy kis körültekintésre, szemlélődésre, csevegésre és pohár borra, szívesen látunk, ha igényeled, csinálunk gazdag programot, bemutatnánk neked szűkebb hazánkat. Várjuk hát leveledet, s ha az kedvező számunkra, máris küldünk programot, vagy ha ezt nem szereted, hát akkor csak gyere, s majd kialakul valami a látogatásból.

Néhány jobb embert, épeszű, itteni társat (Zám Tibort, Buda Ferit, Kunszabó Ferit stb.) egybehozunk, azután valami majd csak lesz. Várom leveled.

Üdvözöl:         Varga Mihály felelős szerkesztő

 

Kecskemét, 1970. január 12.

Gépirat, a Forrás Szerkesztőségének céges levélpapírján.

 

 

 

b.

 

Pándi Pál Cseres Tibornak

Budapest, 1970. január 30.

Kedves Tibor!

Nagy izgalommal olvastam el

, mert lapunk olvasói tömegmegmozdulással fenyegetnek, ha nem közlünk Cseres-írást. De ha éppen ezt az írást közölném, akkor is tömegmegmozdulás következne. Ezért nagyon szépen kérlek, küldj egy napilapba illő novellát, minél előbb.

Szeretettel üdvözöllek: Pándi Pali

 

Budapest, 1970. január 30.

Gépirat, a Népszabadság Szerkesztőségének céges levélpapírján.

 

 

 

c.

 

Kunszabó Ferenc Cseres Tibornak

Kecskemét, 1970. február 16.

 

Kedves Urambátyám!

Szép karácsonyi

dicséretét zengi az egész megye - á la húsvéti cikk -, és utolsó mondatodat úgy megszívlelték, hogy mindjárt összeültek a megye okosai, és meghívtak téged, akár társakkal (történészekkel) együtt, - minden költséget, autózást és díszebédet dagadó hazafiúi kebellel vállalva. A meghívó levelet a Forrás szerkesztője pötyögte gépbe... azóta is epedve várják a választ, amit te méltóztatsz nem megírni. Ezennel a legtiszteletteljesebben megkérlek, hogy kukkants bele naptárodba, és jelölj ki néhány napot, amit kies és homokos tájainkon töltenél. Mást nem üzenek, hacsak még azt nem, hogy Varga Dombi és Molnár Zoltán urakkal méltóztassál jó írásokat Kecskemét felé útbairányozni - borzalmas seggberúgások terhe mellett.

Egyebekben is kész híved:     Kunszabó

 

Kecskemét, 1970. február 16.

Gépirat.

 

 

 

d.

 

Aszódy János Cseres Tibornak

Bukarest, 1970. április 30.

 

Kedves barátom,

felszippantottam - helyetted - a

, hat darab jár neked, a mellékelt fiatalemberrel négyet küldök, a többit más úton. A könyv már a piacon van. Küldöm az Előre vasárnapi is, benne interjúja. Halász Anikó anyaga [?], melyet román irodalmi folyóiratnak szántunk, egyelőre nem jelent meg, remélem, hamarosan azt is elintézzük. Emlékszel-e, megkértelek, szólj be a Kossuth kiadóhoz az én idegenlégiós érdekében, már hogy nyúlfarknyi levélben érdeklődjön itt, a Politikai Kiadónál, mi van vele. Sajnos nem érzek semmi mozgást, ebből arra következtetek, hogy nem írt. Láttam, hogy a Gondolat kihozott egy hasonló témájú könyvet (Molnár Károly: Hivatásuk a halál. Fejezetek az idegenlégió történetéből). Talán emiatt aggódik

Nem ismerem Molnár kötetét, viszont Nonn kezében van az én könyvem román kézirata, amit még októberben vittem fel neki. Így összehasonlíthat. Mondom, még nem kaptam meg Molnár munkáját, de az az érzésem 1. az enyém egészen más lesz 2. a pesti piac elbír két idegenlégiós könyvet, pláne ha az enyém csak úgy tél felé jelenik meg, Molnáré pedig áprilisban a piacon volt.

Amennyiben fiatal barátom Pesten talál, kérlek, mondd meg neki, mi a helyzet Nonn Györggyel. Ha nem, kérlek szépen, írj nekem egy lapocskát. Előre is köszönöm, minden jót kívánok, sok szeretettel üdvözöllek.     

Aszódy János

 

Bukarest, 1970. április 30.

Gépirat.

 

 

 

e.

 

Gallyas Ferenc Cseres Tibornak

Budapest, 1970. június 20.

 

Kedves Tibor,

tegnapelőtt bent jártam a Kortárs szerkesztőségében, Simon Pista közölte, hogy írásom a Kortárs aug-i számában

. Engedd meg, hogy megköszönjem Neked ezt a jó véleményt, amelyet írásomról S. P-vel közöltél: tudom, hogy ennek döntő szerepe volt a dolgok jó alakulásában. Szeretném egyúttal megköszönni azt is, hogy - tudom -, további hathatós lépéseket is tettél annak a gondolatnak a támogatására, amelyt írásommal képviselni szeretnék, s melyet nemzeti önismeretünk síkján, a Hideg napok-kal képviseltél.

Nagyon szeretném, ha írásomról alkotott jó véleményedet, s azt a nagy segítséget, amelyben így részesítettél, a jövőben igazolhatnám.

Hálával és meleg barátsággal köszönt:         

 

Budapest, 1970. június 20.

Kézirat.

 

 

 

f.

 

Toma Ádám Cseres Tibornak

Budapest, 1970. június/?/ 25.

 

Tiborkám,

sajna csakis ez a szívdöglesztő lapom van, ez is a naptárból kimesve, de hát a funkciójának ez is jó. Nos, mit szólsz a Népszabi 70/23.

, mi bízvást újfent elkerülte figyelmedet? Koalícijóska lap vala ama Viharsarok, ha nem csalódik emlékezetem, s bizonyos Cseres Tibor szerkesztette...

Ave et Vale Ádám

 

Budapest, 1970. június (?) 25.

Gépirat, képeslapon.

 

 

 

g.

 

Tömöry Péter Cseres Tibornak

Sepsiszentgyörgy, 1970. június 27.

 

Tisztelt Cseres Tibor Bátyám!

A megilletődöttségtől szinte nem is tudom, hogyan kezdjem ezt a levelet. Olvastam az ÉS-ben megjelent cikkét az

s valahogy úgy vagyok, mint a vizsgázó diák: tudom, hogy mit kellene mondanom, de a drukk elszorítja torkomat. Erről csak ennyit -, talán éppen ezért: köszönöm szépen. Az az igazság, hogy cikkében kifejtett ösztönző-biztatás nagyon egybecsendült azzal a titokban tervezgetett szándékommal, hogy a könyvet újra írom. Még a tavasszal éppen ezért leállíttattam a regényt [?], ilyen változatú, könyv alakban kiadását, s kértem a kiadót várjon ez év végéig, mikor majd leadom az elképzelt 25 tervezgetett - másik változatot. Sajnos azt, ami megjelent felelőtlenül gyorsan (két éjszaka) és a konjunkturális szükségszerűségnek megfelelően írtam meg. Ugyanakkor az anyaggyűjtés és a megírás közötti erjedési időszak is vajkevéssé volt dagasztást-sütést megérlelő.

Tény az, hogy még a nyáron neki fogok kezdeni s rászánok vagy két hónapot, hogy tényleg regénnyé gyúrjam az anyagot. Ehhez - bár előbb is így terveztem - nagyban hozzájárult Bátyámnak buzdítása, és hibáimat oly tapintatosan, de élesszeműen késélre vetett észrevételei.

Még egyszer megköszönöm, hogy egyáltalán észrevette a

, s ígérem, hogy jelentkezem, mihelyt regényt mutathatok föl ebből az anyagból. Nagyon szeretném hinni, hogy nem fogok senkinek csalódást okozni.

Őszinte tisztelettel kívánok jó egészséget és nagyon sok jó írást:

 

Sepsiszentgyörgy, 1970. június 27.

Gépirat.

 

 

 

h.

 

Bíró János Cseres Tibornak

Sopron, 1970. augusztus 23.

 

Kedves Tibor Bátyám!

Immár két éve készül bennem ez a levél. Két éve múlt május 27-én, hogy Sopronban az író-olvasó találkozón megismerkedtünk és azóta őrzöm több könyvedet, amelyet akkor dedikáltál, mint

. A találkozó után lehetővé vált kötetlen beszélgetés során sikerült elmondanom, hogy én is írással próbálkozom, és szót ejtettem irodalmi szociográmról [!], amely első díjat nyert az 1968. évi felszabadulási irodalmi-művészeti pályázaton. Írásom kritikusa és ajánlója Dr. Bodnár György volt. Kérdeztem, hogyha írásomat elküldeném, néhány bíráló szóval illetnéd-e? Igenlő választ kaptam. Mégsem lett belőle küldemény, mert a körülmények más tennivalók elvégzését sürgették, és az oktató-nevelő munka sokrétűsége is nagyon elvont minden irodalommal kapcsolatos tevékenységtől.

Most mégis írásra szántam el magam, s ennek alkalmi oka van. Néhány napja kaptam kézhez a Győr-Sopron megyei Tanács Műv[elődési] Osztályától egy antológia tiszteletpéldányait, amelyben BRENNERBÁNYA c. irodalmi szociográfia egy fejezete is helyet kapott. Most, mivel írásom egy részét kötetben látom viszont, - szép kiállításban - bátorkodom személyedet kedves Tibor bátyám megtisztelni azzal, hogy egy példányt küldök címedre. Teszem ezt két okból. Az egyik, - a kisebbik - hogy egy megye irodalmi életének - ami sajnos elég izolált - a nagyobb nyilvánosság lehetőségét reméljem. Legalább egy rövid bíráló írás erejéig. (Talán az ÉS valamelyik számában?)

Szerzőtársamról csak ennyit: iskolám igazgatója, s társulását elfogadtam annak reményében, hogy munkámat elősegíti, ha szükség esetén mentesít a tanítási időn felüli iskolai elfoglaltság alól. Megalkuvásomat azóta is restellem önmagam előtt. De erről ennyit. Idődet és erődet nem kívánom illetlenül lefoglalni, mégis remélem, hogy röviden tudatni fogsz, ha megkaptad küldeményemet.

Merész szerénytelenségemért elnézésedet kérem, s figyelmedet köszönöm.

Tisztelettel: Bíró János

 

Sopron, 1970. augusztus 23.

Gépirat.

 

 

 

i.

 

Ilia Mihály Cseres Tibornak

Szeged, 1970. december

Kedves Tibor!

Csak most köszönöm meg a Játékosok és

megküldését. Olvasom s írok Majd látni fogod. De ez jó alkalom, hogy másra is kapacitáljalak. Sarkadi születésének és halálának is évfordulója . Tudva, hogy S. I. közeli barátja voltál, kérlek, hogy szánd el magad egy róla szóló írás megküldésére. A Tiszatáj-ban szívesen elvárnánk, hogy emlékeid stb. megírd Sarkadiról. Nem akarjuk egyik fordulóra se összpontosítani a Sarkadi-anyagot, de több írás fog vele foglalkozni ebben az évben. Nagyon örülnék, ha ebben a munkában te is részt vennél.

Beleegyező válaszod várja és boldog új esztendőt kíván:    Ilia Mihály

Ui. A Tiszatáj szerkesztősége átalakult,

és távoztak.

 

Szeged, 1970. december

Gépirat.

 

Ezen a napon történt április 03.

1922

Joszif Visszarionovics Sztálin lesz a Szovjetunió Kommunista Pártja első titkára.Tovább

1930

Helmut Kohl német kereszténydemokrata politikus, szövetségi kancellár, Németország újraegyesítésének megvalósítójaTovább

1935

Czeizel Endre magyar orvos-genetikusTovább

1941

Teleki Pál miniszterelnök a budavári Sándor-palotában fõbe lõtte magát.Tovább

1945

A brit és amerikai légierő bombatámadása a csepeli Weiss Manfréd Művek ellenTovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – II.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg egy másik művében –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának fő témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 6. szám első írásának szerzője, Tóth Judit azt mutatja be Tótkomlós példáján keresztül, hogy miként zajlottak le a Rákosi-korszakban a mezőgazdasági versenyek, és azok milyen szerepet töltöttek be az 1950-es években. Katona Klára rendőrségi iratok segítségével illusztrálja, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezését. Tóth-Bartos András a magyar kormány 1940–1944 közötti észak-erdélyi birtokpolitikáját jellemzi, kiemelve, hogy a fő cél az erdélyi magyarság gazdasági pozíciójának megerősítése volt. Az ArchívNet alapvetően 20. századi, ritkább esetben a 19. század második feléből származó forrásokat közöl, ezúttal azonban kivételt teszünk Hegedűs István 18–19. századi forrásokat feldolgozó írásával. E dokumentumközlés ugyanis rávilágít a 20. századi magyar agrárkérdés történeti előzményeire. Nem kapcsolódik a tematikához, de érdekfeszítő a szám utolsó két írása is: Cseh Valentin a csepeli kikötőkomplexum működésének első időszakát vizsgálja, míg B. Stenge Csaba a Németországot megszálló amerikai csapatok és a menekült magyar nők kapcsolatának 1945 nyarán keletkezett verses emlékét idézi fel.

Budapest, 2019. december 20.

A szerkesztők