Egy bűnvádi eljárás 1950-ből

Az alábbi dokumentumokból egy 1950-ben lefolytatott büntetőeljárás során hozott első- és másodfokú ítélet ismerhető meg. Képet kaphatunk nemcsak a korszak „új” gazdasági bűncselekményeinek természetéről, hanem általában egy tipikusnak tekinthető bűnvádi eljárás lefolytatásának módjáról is. A vádlott többszörösen megszegte az Építőipari kollektív szerződést, ugyanis többet fizetett a munkásainak a meghatározott órabér-maximumnál, másrészt kevesebbet dolgoztatta őket, szombaton például az alkalmazottainak nem kellett dolgoznia.

Bevezetés 

1947-től formálisan is érzékelhetővé vált a totális diktatúra Magyarországon. A „népi demokrácia" a társadalom egészének - a politika, a gazdaság, a kultúra és a hétköznapi élet szinte minden területén - a teljes ellenőrzését és központi irányítását tűzte ki célul. A totalitárius állam létrehozásának gazdasági alapját a tulajdonviszonyok gyökeres átalakítása, az 1946-1949 között lezajló államosítások képezték. Először a szénbányák és a nagy nehézipari komplexumok (1946), majd a nagybankok és az ellenőrzésük alá tartozó iparvállalatok kerültek állami tulajdonba (1947). Ezután következett a 100 főnél több munkást foglalkoztató gyárak államosítása (1948 márciusában), majd a folyamat betetőzéseként a tíz - esetenként öt - főnél több alkalmazottal működő vállalatok állami tulajdonba vétele (1949 decemberében). Ez utóbbiak végrehajtását törvényerejű rendeletek segítségével biztosították. A gazdasági struktúra gyökeres átalakítása és a sorra bevezetett szigorító rendeletek következtében a kis- és középpolgárság jelentős része elvesztette korábbi egzisztenciáját és szakképzetlen fizikai munkásként állami bérmunkássá vált. A többiek különféle gazdasági - termelő, beszerző, értékesítő és fogyasztási - szövetkezetekbe kényszerültek.

A társadalmi és a gazdasági struktúra drasztikus átalakulását, a magánszektor összezsugorodását végigkísérte az államhatalom - polgári demokratikus értelemben vett - legitimációjának a hiánya. A proletárdiktatúra azok számára volt legitim, akik osztoztak a kommunista forradalom-eszményben és ideológiában. A többiek számára a legitimáció hiányát az elfogadás és azonosulás külső jeleire - látszatára - irányuló fokozódó kényszer hivatott ellensúlyozni, amelyet jól illusztrálnak a grandiózus propagandával megszervezett munkaversenyek vagy az „önként vállalt" terv-, majd később békekölcsönjegyzések.

Az önállók - iparosok, kereskedők és a földbirtokos parasztság - már egzisztenciájukból fakadóan osztályidegen elemmé váltak, hiszen a végsőkig leegyszerűsített sematikus osztályfelfogás alapján, termelőeszközeik birtoklása révén a kizsákmányoló osztály reprezentánsaiként bélyegezték meg őket. Ezt híven tükrözte a hivatalos ideológia „két osztály egy réteg" - munkásság, parasztság és az értelmiség - társadalomszemlélete, amely egy olyan társadalomszerkezetet igyekezett a valóságra ráerőltetni, amelyben semmilyen korábban többé-kevésbé önállónak számító társadalmi csoport nem kapott helyett.

A büntetőpolitika és a büntetés-végrehajtás szovjet típusú átalakítása, a büntető törvénykönyv általános részének 1950-es megváltoztatása (1950. évi II. tv.) a társadalomra veszélyes vagy a tervgazdálkodással ellentétes bűncselekmények fogalmának bevezetésével az igazságszolgáltatást teljes mértékben a diktatórikus berendezkedés szolgálatába állította. A kriminológiában ez alapján nevezik az 1950-1957 közötti időszakot az „erősen manipulált bűnözés korszakának". A sztálini büntetőpolitika mintájára létrehozott új igazságszolgáltatás 1950-1953 között mintegy 650 ezer büntetőeljárást folytatott le, közel 400 ezer embert ítéltek el. A „nyitott büntetés-végrehajtási munkahelyeken" (internálótáborokban) dolgoztatott tízezrek között jelentős számban voltak vádemelés és ítélet nélkül fogva tartottak. Soha nem látott méreteket öltött a „jelentéktelen kis ügyek" miatt egy éven aluli börtönbüntetésre ítéltek száma is. Az 1950-es évek első felében bírói úton elítéltek többsége - nyilvánvalóan politikai vagy propaganda okokkal magyarázható - gazdasági bűncselekmények elkövetése miatt került bíróság elé, ami elsősorban a gazdaság átalakításához kapcsolódó számtalan új jogszabály következménye volt. A politikai ellenfeleket ugyanakkor gyakran nem bíróságon ítélték el (mint azt a koncepciós perek alapján gondolhatnánk), hanem a terror és az erőszak (ÁVH, rendőrség) eszközeinek általános alkalmazásával léptek fel ellenük.

Az alábbi dokumentumokból egy 1950-ben lefolytatott büntetőeljárás során hozott első- és másodfokú ítélet ismerhető meg. Képet kaphatunk nemcsak a korszak „új" gazdasági bűncselekményeinek természetéről, hanem általában egy tipikusnak tekinthető bűnvádi eljárás lefolytatásának módjáról is. Csendes Antal ellen nem hivatalból indítottak eljárást, hanem korábbi háztartási alkalmazottja jelentette fel, és ezt követően azonnal őrizetbe is vették. Valószínű, hogy a vádlott helyzetét tovább rontotta, hogy építési vállalkozóként templomépítéssel is foglalkozott.

Csendes Antal vádlott először is nem tett eleget a tíz főnél több munkavállalót foglalkoztató államosított vállalatokra vonatkozó bejelentési kötelezettségnek, ami már önmagában öt évig terjedő fogházbüntetést vonhatott maga után. Ugyanakkor ezzel a „folytatólagosan elkövetett kötelességszegéssel" megvalósította a vállalat „állami tulajdonbavétel alól való elvonásának" vétségét, ami további öt évig terjedő fogházzal, később börtönnel volt büntethető. Ezzel egyidőben ugyanis az 1951. január 1-től hatályos 1950. évi II. törvény megszüntette a Csemegi-kódex egész büntetési rendszerét (fogház, börtön, fegyház), és a korábbi szabályozással ellentétben a szabadságvesztést kizárólag börtönbüntetésként jelölte meg. Csendes Antal vádlott mindemellett többszörösen megszegte az Építőipari kollektív szerződést, ugyanis egyrészt többet fizetett a munkásainak az ott meghatározott órabér-maximumnál, másrészt kevesebbet dolgoztatta őket, szombaton például az alkalmazottainak nem kellett dolgoznia. Ez utóbbi bűntettekért külön-külön további két év börtön volt kiszabható. Harmadszor késedelmesen fizette be három munkásának tervkölcsön részleteit, ami további egy évig terjedő szabadságvesztéssel volt büntethető. „Szerencséjére" a bíróság úgy találta, hogy ezzel a tettével a sikkasztás bűntettét még nem valósította meg. Mindezek ismeretében meglepően enyhe ítélet született, mivel Csendes Antalt elsőfokon nyolc hónap fogházbüntetésre, másodfokon a Legfelsőbb Bíróság - a büntetőpolitika átalakításával összhangban - hat hónap börtönbüntetésre ítélte, amit az előzetes letartóztatásban töltött időszak beszámításával - az ítélet kihirdetésével egyidejűleg - letöltöttnek vett.

A dokumentumok szövegét az eredetinek megfelelően közlöm, megőrizve a korabeli nyelvtani formulákat és a szövegek írói által elkövetett helyesírási és stiláris hibákat is.

Ezen a napon történt február 05.

1939

Dragiša Cvetković alakít kormányt Jugoszláviában.Tovább

1971

Az Apollo–14 Antares nevű holdkompja leszáll a Holdra.
- Rákosi Mátyás kommunista politikus, az MDP főtitkára, a minisztertanács...Tovább

1989

Az utolsó szovjet csapat is elhagyja Afganisztán területét, az afganisztáni háború és tíz évi megszállás után.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő