Egy pórul járt vezérigazgató története az '50-es évekből

„Hogy a szabálytalan eljárás miatt ne legyen a rendőrségnek kellemetlensége...”

„1952. március hó végén az V. ker. rendőrkapitányság indítványt kért Nagy János trösztigazgató ellen eljárás indítására. […] Miniszter elvtárs utasítására az ügyet kivizsgáltuk és megállapítottuk, hogy Nagy János trösztigazgató a Pestszentlőrincen épített családi házához felhasznált anyagokról számlákkal rendelkezik. […] Bár a Miniszter elvtárs Nagy János elleni eljárás lefolytatására megtagadta a hozzájárulását, április hónap végén Nagy János trösztigazgatót az V. ker. kapitányság mégis őrizetbe vette.”

Bevezetés 

Az 1950-es évek első harmadában több százezres nagyságrendben indítottak büntetőeljárásokat, és egy egyszerű feljelentés elég lehetett ahhoz, hogy valakit azonnal letartóztassanak. Egy trösztigazgató esetében mégsem nevezhető teljesen mindennapinak, hogy - a korábban lopásért elítélt haragosa feljelentése alapján - úgy tartsák hónapokig őrizetben, hogy közben saját minisztériuma belső levelezéséből egyértelműen kiderül, nemcsak az eljárás módja nélkülöz minden jogalapot, hanem a vád is meglehetősen gyenge lábakon áll. Az alábbi négy levél több tekintetben nem mindennapi kordokumentum, bár csak apró mozaikdarabjai egy jellemzően '50-es évekbeli „bűnügynek". A levelek többek között rávilágítanak arra, milyen erőviszonyok uralkodtak az Építésügyi Minisztérium (ÉM) és a rendőrség között. Ugyanakkor kiderül belőlük az is, hogy az ÉM meglehetősen kiszolgáltatott helyzete ellenére bátran kiállt a letartóztatásban lévő 45. számú állami építőipari tröszt volt vezérigazgatója és társai ártatlansága mellett. Azonban a Nagy János és társai ellen indított büntetőeljárásban az ismertebb és nagyobb jelentőségű koncepciós perekhez hasonlóan, az ügy későbbi - egy forrásközlő cikk kereteit meghaladó terjedelmű - bírósági iratainak vizsgálata nem hagy kétséget afelől, hogy az eljárás lefolytatása, éppen úgy, mint a vádlottak bűnösségének bizonyítása egy eleve adott ítélethez igazodott. A korszak nagy horderejű koncepciós pereivel ellentétben azonban itt nem a „népi demokráciára" politikai okokból veszélyt jelentő személyek megbélyegzése és félreállítása volt a bírósági eljárás motivációja, hanem egy magánszemély feljelentése alapján indított jogszerűtlen eljárás utólagos igazolása. Másképpen fogalmazva: ha a vádlottak ártatlanságát bebizonyították volna, azzal a bíróság nemcsak a rendőri eljárás, de önmaga fölött is ítéletet mondott volna. Nyilvánvalóan erre nem kerülhetett sor. A korszak büntetőpolitikájára ugyanis az ártatlanság vélelmével szemben „a vád vélelme" volt jellemző, azaz nem a bűnt, hanem az ártatlanságot kellett bizonyítani.

Az alábbi levelek jól illusztrálják, hogy az eljárás során a vád valós körülményeit miként hagyta teljesen figyelmen kívül a korabeli ügyészség. Ugyanakkor rámutatnak arra, hogy az érintett minisztérium, ill. a vádlott munkatársai mennyire kiszolgáltatott és alárendelt helyzetben voltak a belügy diktatórikus eljárásával szemben.

Az első levélben, amely 1952 februárjából Kossuth György államügyésztől származik, a Legfőbb Államügyészség értesíti az Építésügyi Minisztériumot, hogy tizenhárom személyt - köztük az ÉM Ellenőrzési osztályának vezetőjét, előadóját, valamint a minisztérium előadóját, Papp Lajost - gyanúsítottként hallgatta ki a Nagy János és társai ellen „társadalmi tulajdon sérelmére sikkasztással elkövetett bűntett és más bűncselekmények miatt indított ügyben". Az államügyész ezen kívül arra kéri az ÉM-et, hogy a nevezett személyekkel kapcsolatban - amennyiben létezik - minden fegyelmi iratot sürgősen adjon át neki.

A tizenhárom gyanúsítottként kihallgatott személy között található Papp Lajos minisztériumi előadó, a második levél írója, aki bátran és nyíltan kiállt a letartóztatott korábbi trösztigazgató, Nagy János mellett. Ezzel egyidejű, az Építésügyi Minisztérium hatáskörébe is tartozó büntetőeljárások irataiból kiderül, hogy a levéllel Papp valószínűleg az azonnali letartóztatást kockáztatta, még akkor is, ha Szíjártó Lajos miniszterrel jó viszonyban volt, és tőle nem kellett tartania. Mindenesetre őszintesége az első levél ismerete nélkül is vakmerőnek tűnik.

Az építésügyi miniszternek írt levélből kirajzolódik Nagy János trösztigazgató bűnügye. A vád szerint Nagy saját villájának építéséhez építőanyagot sikkasztott az általa irányított vállalatoktól, ill. szabálytalanul használta a vállalat autóit, ugyanis többet fizetett az előírtnál. Már 1952 áprilisában nyilvánvalóvá vált, hogy a vezérigazgatót feljelentő személyt korábban éppen Nagy jelentette fel lopásért; az ÉM Ellenőrzési osztálya pedig megállapította, hogy Nagy a felhasznált építőanyagokról és a szállítási költségekről számlákkal rendelkezik,„mindössze 500.- Ft kifizetetlen, de nyilvántartott adóssága van". Az eljárás lefolytatásához Szíjártó Lajos építésügyi miniszter is megtagadta a hozzájárulását, az V. kerületi rendőrkapitányság azonban Nagyot április végén mégis őrizetbe vette.

Az ügy további fejleményeiről az ügyészség az Építésügyi Minisztériumot - legalábbis hivatalosan - már nem tájékoztatta. A Legfelsőbb Bíróság 1952. november 9-én meghozott ítéletében Nagy Jánost az ellene felhozott vádpontokban, elsősorban társadalmi tulajdon elleni sikkasztás bűntettében bűnösnek találta, négy év letöltendő börtönbüntetéssel, 3000 Ft pénzbüntetéssel és öt év közügyektől való eltiltással sújtotta. A bíróság Nagy három társának bűnrészességét szintén megállapította, ők az addig letöltött előzetes letartóztatáson túl három-három év feltételesen felfüggesztett szabadságvesztést és

A harmadik és a negyedik levél az ítélethozatal után öt hónappal keletkezett. Ezek az ügy Építésügyi Minisztériumbeli lecsapódásaként vagy befejezéseként is értelmezhetők. A harmadik levélben az ÉM Minisztériumi Titkárságának vezetője utasítja az V/A Főosztályt, hogy Nagy János büntetőügyével kapcsolatban a felsorolt személyekkel szemben a fegyelmi eljárást folytassa le. A negyedik levélben az ÉM illetékes főosztálya arra kéri a Legfőbb Államügyészséget, hogy az egykori trösztigazgató ügyével kapcsolatos iratokat küldje át neki, hogy az ügyben érintett többi dolgozóval szemben a fegyelmi eljárást lefolytathassák.

Ezen a napon történt május 11.

1904

Salvador Dalí, katalán-spanyol szürrealista festőművész († 1989)Tovább

1915

Gorlicei áttörés.Tovább

1931

A bécsi Creditanstalt bejelenti a csődöt – az európai pénzügyi válság kezdete.Tovább

1945

A magyar Aranyvonatot Salzburgban lefoglalja az amerikai hadsereg.Tovább

1948

Az 1902-ben alakult és 1944 áprilisáig folyamatosan működő Magyar Zsidó Ifjak Egyesülete, súlyos anyagi helyzetére és a munka...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők