Dr. Klivényi, a népi demokrácia ellensége

„Dr. Klivényi Lajos vádlott […] együttérzését kifejezésre juttatta abban, hogy [a letartóztatott építésügyi miniszter] Mistéth Endre családja részére két alkalommal a sajátjából élelmiszereket juttatott […] és többek között közölte a népi demokráciát rágalmazó azon hírt, hogy nálunk tömeges deportálások folynak.”

Bevezetés 

1945-ben az első - majd négy és fél évtizedig az egyetlen - demokratikus parlamenti választáson a Független Kisgazdapárt abszolút többséggel győzött, a szovjet irányítás alatt álló SZEB nyomására azonban a választási eredményeket felülírva mégis olyan koalíciós kormány alakult, amelyben a Magyar Kommunista Párt három tárcát is magáénak mondhatott. A Belügyminisztérium és az irányítása alá tartozó rendőrség kommunista irányítás alatt maradt, ami kulcsfontosságú volt a Moszkvából hazatért kommunista vezetők számára az ország feletti teljes hatalom megszerzéséhez. A Rákosi Mátyás által vezetett MKP nehéz feladat előtt állt: a győztes Kisgazdapárttal, a Szociáldemokrata Párttal, a hazai kommunistákkal és végeredményben a születőben lévő teljes demokratikus rendszerrel úgy kellett leszámolniuk, hogy végig megőrizzék a demokratikus berendezkedés látszatát. Mindezt a világháborút lezáró békekötést megelőzve kellett végrehajtani, hiszen Magyarország szovjet megszállása a későbbiekben nem tűnt indokoltnak. A következő években a hatalom megszerzésének legfontosabb eszköze az erőszakszervezetek segítségével lebonyolított koncepciós eljárások sorozata lett.

Az 1930-as évek második felében a Szovjetunióban koncepciós perek tucatjait hajtották végre, amelyekben Sztálin sorra leszámolt vélt vagy valós riválisaival. A kommunista kirakatperek elméleti kidolgozása Andrej Januarjevics Visinszkij lengyel származású szovjet főügyész nevéhez fűződik, aki számtalan koncepciós per végrehajtását is irányította. Visinszkij A perbeli bizonyítás elmélete című könyvéért 1947-ben Sztálin-díjat kapott. Fő tézisei a következők voltak: a büntetőjog az uralkodó osztály fegyvere, minden bírósági ügy az osztályharc egyik epizódja, a vádlott beismerő vallomása a bizonyítékok királynője. Mivel az ártatlanság vélelme nem létezett, a vádlottakat eleve bűnösnek tekintették, akiktől (ill. környezetüktől) csak a megfelelő beismerő vallomás kikényszerítésére volt szükség. Ez a gyakorlat jól ismert a

Bár a leszámolás a kommunista párt politikai ellenfeleivel már 1945 februárjában elkezdődött - elsőként Demény Pál letartóztatásával - a kirakatperek igazi főpróbája az ún. Magyar Testvéri Közösség, és rajta keresztül a Kisgazdapárt vezetői ellen indított persorozat volt. 1947. január 5-én a Szabad Nép közölte a Magyar [Testvéri] Közösség nevű titkos társaság köré szőtt összeesküvés-elmélet alapkoncepcióját, amelynek a szálait később egészen a Kisgazdapárt felső vezetésével, többek között Nagy Ferenc miniszterelnökkel és Kovács Bélafőtitkárral is igyekeztek összekapcsolni. „Az Államvédelmi szervek az utolsó hetekben veszedelmes és széles körű köztársaság-ellenes összeesküvést lepleztek le. [...] Az összeesküvés céljául a köztársaság és demokratikus állami rendszernek erőszakos úton való megdöntését, jogfolytonosság alapján a Horthy-rendszer visszaállítását tűzte ki. A hatalom erőszakos átvételét készítették elő, s céljuk elérését katonai fegyveres felkelés kirobbantásával akarták biztosítani. A fegyveres felkelés időpontját a békeszerződés aláírásának, illetőleg a

Az 1946. VII. tc. a demokratikus államrend és a köztársaság büntetőjogi védelméről lehetővé tette a jogszerű eljárás látszatának megőrzése mellett az ügyben érintett, ill. annak minősített személyek sorozatos letartóztatását, majd elítélését, miközben a demokratikus államrend és a köztársaság megdöntésére irányuló valódi összeesküvés egyre inkább közeledett céljához, a sztálinista diktatúra kiépítéséhez. Ezt a projekciót az sem zavarta meg, hogy Rákosi közben egyre nyíltabban kezdett beszélni a végső célról, a proletárdiktatúra bevezetéséről. Donáth György 1947. április 11-én az utolsó szó jogán elmondott ötórás beszédében egyértelműen rávilágít erre: [popup title="„Én tudnék mondani Magyarországon olyan szervezetet, ami elkövette mindazt, amivel az ügyész úr most bennünket vádol, tudnék olyan szervezetet mondani, amely penetrált minden fontos helyet a magyar közéletben, amely fegyveres alakulatokat is mondhat[na] magáénak; [...] az biztos, hogy ideológiájukat ismerjük, [...] amely azt tanítja, hogy a proletárosztálynak erőszakosan kell magához ragadni a hatalmat."" format="Default click" activate="click" close text="Donáth György: Utolsó szó jogán mondott beszéde. Occidental Press, Washington D. C., 1988, 92–93."]A Magyar Közösség elleni persorozatban összesen hat pert (és azok mellék- vagy holdpereit) folytattak le, amelyek közül Donáth Györgynek és 12 társának, ill. Mistéth Endre újjáépítési - majd építés- és közmunkaügyi - miniszternek és 43 társának a pere volt a legnagyobb jelentőségű. Összesen 229 vádlottat állítottak bíróság elé; Donáth Györgyöt 1947. október 23-án kivégezték, Mistéth Endrét első fokon három és fél év börtönbüntetésre, másodfokon hat év kényszermunkára ítélték, majd büntetését később két év három hónappal meghosszabbították, végül 1955-ben szabadult. Az ÁVO, a Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai Osztálya (Kat.pol.) és a szovjet hatóságok által végzett kihallgatások során erőszakkal kikényszerített első vallomások és népbírósági ítéletek 1947 júniusában külön könyv formájában kerültek a nyilvánosság elé, tartalmazva az ekkorra már a megvalósítás végső stádiumába jutott hivatalos koncepciót. [popup title="„A Fehér Könyv [...] második rész[e] eddig még nyilvánosságra nem került okmányokat tartalmaz a Kisgazda Párt vezetőinek, elsősorban Nagy Ferencnek és Kovács Bélának, az összeesküvésben való részességéről, a Kisgazda Párt kettős vezetéséről és összeköttetéséről a nyugatra menekült magyar fasisztákkal, a Szálasi-hadsereg tisztjeivel és egyes külföldi körökkel."" format="Default click" activate="click" close text="Fehér könyv. A Magyar Köztársaság és a demokrácia elleni összeesküvés okmányai. Magyar Tájékoztatásügyi Minisztérium, Bp., 1947. 7."]

Kovács Bélát, az FKgP főtitkárát mentelmi joga ellenére a szovjet hatóságok februárban letartóztatták, és elhurcolták, Nagy Ferenc miniszterelnököt pedig május végén Svájcban töltött szabadsága alatt kényszerítették lemondásra és emigrációba. A szalámi-taktika 1947 második felére elérte célját, a jelentősebb vezetőket sorra letartóztatták vagy elhagyták az országot. Az augusztus 31-én tartott - nevével a választás során többször felhasznált kék szavazócédulákkal elkövetett csalásokra utaló - „kékcédulás" választáson előzetes elképzeléseitől még így is elmaradva az MKP által létrehozott Baloldali Blokk győzött, míg a maradék FKgP az 1945-ös 57%-os győzelmével szemben már csak 15%-os támogatottságot tudott elérni.

Mistéth Endre, a Magyar Közösség elleni második per fővádlottja, korábban hídépítő mérnökként szerzett nevet magának. Ő tervezte a világháború után az első ideiglenes Duna-hidat (a „Mancit"), majd - Hilvert Elekkel közösen - a főváros első állandó hídját, a Kossuth hidat. 1945 novemberében az Iparügyi Minisztérium politikai államtitkárának, majd 1946 júliusában újjáépítési miniszternek nevezték ki. Az időközben nevet váltó minisztérium éléről 1947 januárjában lemondatták, majd letartóztatták. A Donáth-perrel ellentétben azonban ezt a pert már kevésbé jellemezte a széleskörű nyilvánosság bevonása. Mire Mistéth és társai bíróság elé kerültek, a Kisgazdapárt elvesztette korábbi kormányzati pozícióját.

Az alábbi levéltári iratok az Építésügyi Minisztériumban Mistéth Endre minisztersége alatt osztályvezetőként, letartóztatása után 1951-ig osztályvezető-helyettesként dolgozóKlivényi Lajos ügyébe engednek betekintést. Klivényi 1913-ban Battonyán született, állam- és jogtudományi doktorátust szerzett 1935-ben. 1946-ig igazságügyi vonalon dolgozott, mint fogalmazó, titkár, később mint az Igazságügyi Minisztérium előadója. 1946. októberében az Építésügyi Minisztérium jogügyi osztályára helyezték. 1951. augusztus 12-én izgatás vádjával letartóztatták, majd a bíróság jogerősen két évi börtönbüntetésre, tíz évi közügyektől való eltiltásra és vagyonelkobzásra ítélte. Az oroszlányi szénbányákban töltött 19 havi kényszermunka után, 1953-ban szabadult. Mivel a Sztálin halálát követő első amnesztia-rendelet - az 1953. évi 11. tvr. - következtében a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól kegyelem folytán mentesült, a szabadulása után villanyszerelőként dolgozó Klivényi az amnesztia-rendeletben foglaltak alapján 1953 őszén ismét alkalmazását kérte az Építésügyi Minisztériumban. Az itt következő iratok tartalmazzák Klivényi Lajos kérvényét, ill. a Szíjártó Lajos miniszter által kért részletes tájékoztatást a korábbi osztályvezetőről. Az utolsó dokumentumban olvasható a minisztériumi titkárság beszámolója Klivényiről, végül a lap alján a miniszter kézzel írt döntése olvasható: Válaszoljon, hogy jelenleg nem tudunk részére jogtanácsosi helyet biztosítani.

Ezen a napon történt május 11.

1904

Salvador Dalí, katalán-spanyol szürrealista festőművész († 1989)Tovább

1915

Gorlicei áttörés.Tovább

1931

A bécsi Creditanstalt bejelenti a csődöt – az európai pénzügyi válság kezdete.Tovább

1945

A magyar Aranyvonatot Salzburgban lefoglalja az amerikai hadsereg.Tovább

1948

Az 1902-ben alakult és 1944 áprilisáig folyamatosan működő Magyar Zsidó Ifjak Egyesülete, súlyos anyagi helyzetére és a munka...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők