Bevezetés 

1945-ben az első - majd négy és fél évtizedig az egyetlen - demokratikus parlamenti választáson a Független Kisgazdapárt abszolút többséggel győzött, a szovjet irányítás alatt álló SZEB nyomására azonban a választási eredményeket felülírva mégis olyan koalíciós kormány alakult, amelyben a Magyar Kommunista Párt három tárcát is magáénak mondhatott. A Belügyminisztérium és az irányítása alá tartozó rendőrség kommunista irányítás alatt maradt, ami kulcsfontosságú volt a Moszkvából hazatért kommunista vezetők számára az ország feletti teljes hatalom megszerzéséhez. A Rákosi Mátyás által vezetett MKP nehéz feladat előtt állt: a győztes Kisgazdapárttal, a Szociáldemokrata Párttal, a hazai kommunistákkal és végeredményben a születőben lévő teljes demokratikus rendszerrel úgy kellett leszámolniuk, hogy végig megőrizzék a demokratikus berendezkedés látszatát. Mindezt a világháborút lezáró békekötést megelőzve kellett végrehajtani, hiszen Magyarország szovjet megszállása a későbbiekben nem tűnt indokoltnak. A következő években a hatalom megszerzésének legfontosabb eszköze az erőszakszervezetek segítségével lebonyolított koncepciós eljárások sorozata lett.

Az 1930-as évek második felében a Szovjetunióban koncepciós perek tucatjait hajtották végre, amelyekben Sztálin sorra leszámolt vélt vagy valós riválisaival. A kommunista kirakatperek elméleti kidolgozása Andrej Januarjevics Visinszkij lengyel származású szovjet főügyész nevéhez fűződik, aki számtalan koncepciós per végrehajtását is irányította. Visinszkij A perbeli bizonyítás elmélete című könyvéért 1947-ben Sztálin-díjat kapott. Fő tézisei a következők voltak: a büntetőjog az uralkodó osztály fegyvere, minden bírósági ügy az osztályharc egyik epizódja, a vádlott beismerő vallomása a bizonyítékok királynője. Mivel az ártatlanság vélelme nem létezett, a vádlottakat eleve bűnösnek tekintették, akiktől (ill. környezetüktől) csak a megfelelő beismerő vallomás kikényszerítésére volt szükség. Ez a gyakorlat jól ismert a

Bár a leszámolás a kommunista párt politikai ellenfeleivel már 1945 februárjában elkezdődött - elsőként Demény Pál letartóztatásával - a kirakatperek igazi főpróbája az ún. Magyar Testvéri Közösség, és rajta keresztül a Kisgazdapárt vezetői ellen indított persorozat volt. 1947. január 5-én a Szabad Nép közölte a Magyar [Testvéri] Közösség nevű titkos társaság köré szőtt összeesküvés-elmélet alapkoncepcióját, amelynek a szálait később egészen a Kisgazdapárt felső vezetésével, többek között Nagy Ferenc miniszterelnökkel és Kovács Bélafőtitkárral is igyekeztek összekapcsolni. „Az Államvédelmi szervek az utolsó hetekben veszedelmes és széles körű köztársaság-ellenes összeesküvést lepleztek le. [...] Az összeesküvés céljául a köztársaság és demokratikus állami rendszernek erőszakos úton való megdöntését, jogfolytonosság alapján a Horthy-rendszer visszaállítását tűzte ki. A hatalom erőszakos átvételét készítették elő, s céljuk elérését katonai fegyveres felkelés kirobbantásával akarták biztosítani. A fegyveres felkelés időpontját a békeszerződés aláírásának, illetőleg a

Az 1946. VII. tc. a demokratikus államrend és a köztársaság büntetőjogi védelméről lehetővé tette a jogszerű eljárás látszatának megőrzése mellett az ügyben érintett, ill. annak minősített személyek sorozatos letartóztatását, majd elítélését, miközben a demokratikus államrend és a köztársaság megdöntésére irányuló valódi összeesküvés egyre inkább közeledett céljához, a sztálinista diktatúra kiépítéséhez. Ezt a projekciót az sem zavarta meg, hogy Rákosi közben egyre nyíltabban kezdett beszélni a végső célról, a proletárdiktatúra bevezetéséről. Donáth György 1947. április 11-én az utolsó szó jogán elmondott ötórás beszédében egyértelműen rávilágít erre: [popup title="„Én tudnék mondani Magyarországon olyan szervezetet, ami elkövette mindazt, amivel az ügyész úr most bennünket vádol, tudnék olyan szervezetet mondani, amely penetrált minden fontos helyet a magyar közéletben, amely fegyveres alakulatokat is mondhat[na] magáénak; [...] az biztos, hogy ideológiájukat ismerjük, [...] amely azt tanítja, hogy a proletárosztálynak erőszakosan kell magához ragadni a hatalmat."" format="Default click" activate="click" close text="Donáth György: Utolsó szó jogán mondott beszéde. Occidental Press, Washington D. C., 1988, 92–93."]A Magyar Közösség elleni persorozatban összesen hat pert (és azok mellék- vagy holdpereit) folytattak le, amelyek közül Donáth Györgynek és 12 társának, ill. Mistéth Endre újjáépítési - majd építés- és közmunkaügyi - miniszternek és 43 társának a pere volt a legnagyobb jelentőségű. Összesen 229 vádlottat állítottak bíróság elé; Donáth Györgyöt 1947. október 23-án kivégezték, Mistéth Endrét első fokon három és fél év börtönbüntetésre, másodfokon hat év kényszermunkára ítélték, majd büntetését később két év három hónappal meghosszabbították, végül 1955-ben szabadult. Az ÁVO, a Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai Osztálya (Kat.pol.) és a szovjet hatóságok által végzett kihallgatások során erőszakkal kikényszerített első vallomások és népbírósági ítéletek 1947 júniusában külön könyv formájában kerültek a nyilvánosság elé, tartalmazva az ekkorra már a megvalósítás végső stádiumába jutott hivatalos koncepciót. [popup title="„A Fehér Könyv [...] második rész[e] eddig még nyilvánosságra nem került okmányokat tartalmaz a Kisgazda Párt vezetőinek, elsősorban Nagy Ferencnek és Kovács Bélának, az összeesküvésben való részességéről, a Kisgazda Párt kettős vezetéséről és összeköttetéséről a nyugatra menekült magyar fasisztákkal, a Szálasi-hadsereg tisztjeivel és egyes külföldi körökkel."" format="Default click" activate="click" close text="Fehér könyv. A Magyar Köztársaság és a demokrácia elleni összeesküvés okmányai. Magyar Tájékoztatásügyi Minisztérium, Bp., 1947. 7."]

Kovács Bélát, az FKgP főtitkárát mentelmi joga ellenére a szovjet hatóságok februárban letartóztatták, és elhurcolták, Nagy Ferenc miniszterelnököt pedig május végén Svájcban töltött szabadsága alatt kényszerítették lemondásra és emigrációba. A szalámi-taktika 1947 második felére elérte célját, a jelentősebb vezetőket sorra letartóztatták vagy elhagyták az országot. Az augusztus 31-én tartott - nevével a választás során többször felhasznált kék szavazócédulákkal elkövetett csalásokra utaló - „kékcédulás" választáson előzetes elképzeléseitől még így is elmaradva az MKP által létrehozott Baloldali Blokk győzött, míg a maradék FKgP az 1945-ös 57%-os győzelmével szemben már csak 15%-os támogatottságot tudott elérni.

Mistéth Endre, a Magyar Közösség elleni második per fővádlottja, korábban hídépítő mérnökként szerzett nevet magának. Ő tervezte a világháború után az első ideiglenes Duna-hidat (a „Mancit"), majd - Hilvert Elekkel közösen - a főváros első állandó hídját, a Kossuth hidat. 1945 novemberében az Iparügyi Minisztérium politikai államtitkárának, majd 1946 júliusában újjáépítési miniszternek nevezték ki. Az időközben nevet váltó minisztérium éléről 1947 januárjában lemondatták, majd letartóztatták. A Donáth-perrel ellentétben azonban ezt a pert már kevésbé jellemezte a széleskörű nyilvánosság bevonása. Mire Mistéth és társai bíróság elé kerültek, a Kisgazdapárt elvesztette korábbi kormányzati pozícióját.

Az alábbi levéltári iratok az Építésügyi Minisztériumban Mistéth Endre minisztersége alatt osztályvezetőként, letartóztatása után 1951-ig osztályvezető-helyettesként dolgozóKlivényi Lajos ügyébe engednek betekintést. Klivényi 1913-ban Battonyán született, állam- és jogtudományi doktorátust szerzett 1935-ben. 1946-ig igazságügyi vonalon dolgozott, mint fogalmazó, titkár, később mint az Igazságügyi Minisztérium előadója. 1946. októberében az Építésügyi Minisztérium jogügyi osztályára helyezték. 1951. augusztus 12-én izgatás vádjával letartóztatták, majd a bíróság jogerősen két évi börtönbüntetésre, tíz évi közügyektől való eltiltásra és vagyonelkobzásra ítélte. Az oroszlányi szénbányákban töltött 19 havi kényszermunka után, 1953-ban szabadult. Mivel a Sztálin halálát követő első amnesztia-rendelet - az 1953. évi 11. tvr. - következtében a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól kegyelem folytán mentesült, a szabadulása után villanyszerelőként dolgozó Klivényi az amnesztia-rendeletben foglaltak alapján 1953 őszén ismét alkalmazását kérte az Építésügyi Minisztériumban. Az itt következő iratok tartalmazzák Klivényi Lajos kérvényét, ill. a Szíjártó Lajos miniszter által kért részletes tájékoztatást a korábbi osztályvezetőről. Az utolsó dokumentumban olvasható a minisztériumi titkárság beszámolója Klivényiről, végül a lap alján a miniszter kézzel írt döntése olvasható: Válaszoljon, hogy jelenleg nem tudunk részére jogtanácsosi helyet biztosítani.