Levél Nagy Ferenc újjáépítési miniszterhez

„Ily körülmények között már ittlétem első hónapjában megkezdték a nyomást, hogy én, valamint az ugyancsak velem beosztott Fodor rendőrszázados lépjünk be a pártba. Mivel kartársam erre rászánta magát […] én sem tehettem mást. De előzőleg felutaztam Budapestre, és Kegyelmes Úrnak szeret-tem volna bejelenteni a történteket és tanácsát kérni. Mivel ez nem sikerült, a Semmelweis-utcai székházban adtam elő, miről van szó. Ott megértették miről, átérezték a helyzetet és a képviselő urak egyöntetűen kijelentették, hogy nemcsak kívánatos, de egyenesen kötelességem belépni a Kommunista Pártba.”

Bevezetés 

„Az egész válságban a rendőrség ügye központi jelentőségű, mert a kommunistáktól és a proletárdiktatúrától való félelem konkrét okait - a megszállás nehézségeitől eltekintve - elsősorban a rendőrség 

1945 őszén a Valóság első évfolyamában jelent meg először Bibó István ma már klasszikusnak tekinthető írása, A magyar demokrácia válsága. Bibó korai megállapítását, mely szerint a demokratikus átalakulás már 1945-ben válságba került, mert a félelem mechanizmusai uralkodtak el a társadalomban, a következő évek (évtizedek) eseményei tragikusan igazolták. A népi demokrácia diktatórikus rendszere a Nagy Imre kormányában néhány napig államminiszteri pozíciót betöltő Bibót 1956 után életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte, amely alól az 1963. évi amnesztiával szabadult.

Bibó cikke szókimondásával már megjelenésekor nagy vitát keltett. Az alábbiakban közölt, Baranyi Ádám rendőrfogalmazó ezzel egy időben írt leveléből konkrét példákon keresztül kapunk képet arról, amit Bibó A magyar demokrácia válságában általánosan így fogalmaz meg: „ami ma a rendőrségi és egyéb önkény terén folyik, [...] be kell ismernünk, hogy igenis össze lehet mérni a Szálasi és Sztójay előtti ellenforradalmi kormányzásnak, a bethleni és keresztes-fischeri politikának a munkásmozgalmakkal és egyáltalán mindenféle ellenállással szemben gyakorolt internálási, vallatási és elnyomási módszereivel. Ha a felszabadulás első esztendejének hasonló visszaéléseit számba vesszük, akkor kereshetünk és találhatunk eltéréseket, de egészben ezt az összehasonlítást el kell 

 A rendőrség politikai beágyazottságának (kommunista irányításának), túlkapásainak, az internálások igazságtalanságainak nem mindennapi bátor kritikáját a proletárdiktatúra ideológiai vezérei -Révai József, Lukács György - nem hagyhatták szó nélkül, a tanulmány megjelenése után éles támadásokat intéztek Bibó ellen.

Az alábbiakban közölt levél egy időben született Bibó István híres tanulmányával. A leveletBaranyi Ádám rendőrfogalmazó írta Nagy Ferenc újjáépítési miniszternek 1945 októberében. A levélíró a rendőrségen belül tapasztalt visszásságokra, elsősorban a kommunista irányítás alatt létrehozott újjáalakuló rendőrség működésének súlyos politikai elfogultságára panaszkodik. „A magyar rendőrség nem pártrendőrség, hanem államrendőrség" - fakad ki több alkalommal Baranyi az erőteljesen átpolitizált atmoszférával szemben. Ezzel egy időben Bibó így fogalmaz: „A kommunista párt semmivel sem vesztett annyit év eleji magyarországi "pozíció"-jából, mint azzal, hogy a rendőrségben tartott "pozíciói"-hoz ragaszkodott."

Baranyi Ádám, mint a levélből kiderül, a Kisgazda Párt régi elkötelezett híve, aki őszinte meggyőződésből ír Nagy Ferenc újjáépítési miniszternek, a későbbi - 1946. február 4. és 1947. június 1. közötti - miniszterelnöknek. A kisgazda politikus válasza sajnos ismeretlen, de valószínű, hogy a levélben közöltek nem jelentettek számára újdonságot.

Baranyi levelében aláhúzva közli azoknak a - elsősorban kisgazdapárti prominens politikusoknak - a nevét, akikkel korábban jó viszonyt ápolt, ill. ajánlólevéllel szolgáltak számára. Elsőként Gaál Gasztonra, majd Eckhardt Tiborra hivatkozik. Személyes pártfogójaként említi özv. Bajcsy-Zsilinszkynét, ill. utal arra, hogy a Magyar Államrendőrséghez írt felvetéli kérelméhez özv. Bajcsy-Zsilinszkyné és Nagy Ferenc írt ajánló levelet. Baranyi többek között emiatt döntött úgy, hogy a későbbi miniszterelnökhöz fordul.

A Baranyi által hivatkozott személyekről néhány mondat erejéig szükséges megemlékezni. Gaál Gaszton magyar nagybirtokos, politikus. 1926-ban megalakította az Agrárpártot, amely 1930 decemberében összeolvadt az Egységes Pártból kiváló, újonnan létrejövő Független Kisgazdapárttal, melynek 1931-ben első elnökévé választották. Rövid betegeskedés után azonban 1932-ben meghalt.

Eckhardt Tibor máig megosztó alakja a magyar politikai történetnek. 1930-tól a Független Kisgazdapárt tagja, Gaál Gaszton halála után a párt elnöke (1932-1940). 1940-ben lemondott a FKgP elnökségéről, majd Horthy Miklós kormányzó és Teleki Pál miniszterelnök felkérésére az USA-ba ment, hogy a német orientációval szemben Magyarország angolszász kapcsolatait építse. Magyarországra soha nem tért vissza, 1945 után a magyar emigráció egyik vezéralakja.

Bajcsy-Zsilinszky Endre újságíró, politikus. 1930-ban megalakította a Nemzeti Radikális Pártot, amely 1938-ban belépett a FKgP-ba. A német megszállással és a nyilas hatalommal szembeni fegyveres szervezkedés miatt 1944 december 24-én Sopronkőhidán felakasztották. Özvegye a Kisgazda Párt egyik meghatározó alakja volt.

Varga (Baranyi levelében Vargha) Béla katolikus pap, kisgazdapárti politikus, 1946. február 7. és 1947. július 3. között a Nemzetgyűlés elnöke (tisztségéről soha nem mondott le). 1947. június 2-án Svájcba emigrált, majd Eckhardt Tiborhoz hasonlóan az USA-ban telepedett le. 1995-ben hunyt el Budapesten, temetésén Göncz Árpád köztársasági elnök búcsúztatta.

Ezen a napon történt május 15.

1902

Megnyílt a Budapesti Állami Gyermekmenhely. Ez jelezte – írta a Bu-dapesti Orvosi Újság – „hogy az állam saját kezelésébe vette az elha-...Tovább

1908

Marosán György magyar baloldali politikus (előbb szociáldemokrata, majd kommunista, a két párt egyesülésének szorgalmazója) (†1992)Tovább

1916

Az asiagói csata kezdete, az Osztrák–Magyar Monarchia csapatai támadást intéznek az olasz csapatok ellen.Tovább

1917

Horthy Miklós sorhajókapitány vezetésével az osztrák–magyar hadiflotta köteléke a Novara gyorscirkáló vezetésével győzelmet arat az...Tovább

1931

XI. Piusz pápa kiadja a „Quadragesimo anno” kezdetű enciklikát.Tovább

  •  
  • 1 / 3
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők