Egy bűnvádi eljárás 1950-ből

Az alábbi dokumentumokból egy 1950-ben lefolytatott büntetőeljárás során hozott első- és másodfokú ítélet ismerhető meg. Képet kaphatunk nemcsak a korszak „új” gazdasági bűncselekményeinek természetéről, hanem általában egy tipikusnak tekinthető bűnvádi eljárás lefolytatásának módjáról is. A vádlott többszörösen megszegte az Építőipari kollektív szerződést, ugyanis többet fizetett a munkásainak a meghatározott órabér-maximumnál, másrészt kevesebbet dolgoztatta őket, szombaton például az alkalmazottainak nem kellett dolgoznia.

Források  

A budapesti büntetőtörvényszék ítélete Csendes Antal ügyében

A budapesti büntetőtörvényszék ítélete Csendes Antal ügyében

B. XI. 3861/1950/3.sz.

A Népköztársaság Nevében!

A budapesti büntetőtörvényszék nyilvános tárgyalás alapján meghozta a következő

itéletet:

az 1950. évi április hó 1. napjától április hó 6. napjáig rendőrhatósági őrizetben volt, ettől kezdve előzetes letartóztatásban lévő:

Csendes Antal vádlott, aki 1899. évi november hó 9. napján Egerben született, magyar állampolgár, budapesti [pontos cím] lakós, nős, egy unoka eltartásáról gondoskodik, épitész, havi keresete 600 ft. katona volt, vagyontalan,

bünös: I. r[end]b[eli] folytatólagosan elkövetett a 4365/1949 M.T. sz. rendelet 1. §. 1. bek[ezdés] a. pontjában foglalt kötelezettség megszegése folytán az idézett rendelet 3. §-ba ütköző bejelentési kötelezettség elmulasztása által elkövetett, továbbá

az 1/1950. M.T. sz. rendelet 38. §-nak b. pontjába ütköző államosított vállalatnak az állami tulajdonbavétel alól való elvonásával elkövetett, továbbá

1. rb. folytatólagosan elkövetett a 4194/1949. Korm[ány]. sz. rendelet 26. §-nak 1. bek. a. pontjában és 2. bek-ben meghatározott kollektiv szerződés megszegése által elkövetett, végül

a 4273/1949 M.T. sz. rendelet 2. §-ban foglalt kötelezettség megszegése folytán az idézett rendelet 4. §. 2. bek. szerint büntetendő vétségben.

A büntetőtörvényszék ezért:

Csendes Antal vádlottat a 4365/1949. M.T. sz. rendelet 3. §-a, az 1/1950. M.T. sz. rendelet 38. §-a, a 4194/1949. Korm. sz. rendelet 26. §-a és végül a 4273/1949. M.T. sz. rendelet 4. §-nak 2. bek. alapján, a Btk. [Büntető törvénykönyv] 96. és 97. §-ai felhivásával a foganatbavétel napjától számítandó 8 (nyolc) hónapi fogházra, mint összfőbüntetésre itéli.

A 2 Bn. 3. §-nak 2. bek-ben előirt pénzbüntetésnek mellékbüntetésként való kiszabását mellőzi. A rendőrhatósági őrizettel, illetve az előzetes letartóztatással a kiszabott szabadságvesztésbüntetésből a Btk. 94. §.alapján 1 /egy/ hónapot és 25 /huszonöt/ napot kitöltöttnek vesz.

A vádlott köteles az eddig felmerült 25 /huszonöt/ frt. 80 fillért, valamint az ezután felmerülő bünügyi költséget a Bp.[Büntető perrendtartás] 479-480 §-ai alapján az államkincstárnak végrehajtás terhével megtériteni.

Ellenben a büntetőtörvényszék Csendes Antal vádlottat, továbbá

II. Csendes Antalné sz. Kalinai Anna vádlottat, aki 1901. évi április hó 4. napján Budapesten született, magyar állampolgár budapesti [pontos cím] lakós, férjes, épitész neje, vagyontalan és

III. Mészöly Miklósné sz. László Ida vádlottat, aki 1903. évi december hó 18. napján Padány községben született, magyar állampolgár, törvényesen elvált, háztartásbeli, illetve alkalmi munkás foglalkozású, budapesti [pontos cím] lakos, vagyontalan,

a 68/1950. M.T. sz. rendelet 1. §.1. bek-ben foglalt korlátozó rendelkezés megszegése folytán az idézett rendelet 12. §. 1. bek-be ütköző - aranytárgyról kiállitott zálogjegy fedezete mellett tiltott kölcsön ügyletkötés által elkövetett büntett miatt, ellenük emelt vád alól a Bp. 326. §-nak 2. pontja alapján felmenti.

A büntetőtörvényszék a birói letétnapló 566/1950 tételszám alatt örzött 2 drb. zálogjegyet, mégpedig 1 drb. aranyóráról szóló zálogjegyet Csendes Antal vádlottnak, 1 drb. női aranykarláncról szóló zálogjegyet pedig Csendes Antalné vádlottnak a Bp. 187. §-a alapján kiadni rendeli és nevezetteket - az itélet jogerőre emelkedése után - a zálogjegyek átvételére felhivja.

A most nevezett vádlottakkal kapcsolatban esetleg felmerült költség a Bp. 482. §-a alapján az államkincstárt terheli.

A büntetőtörvényszék az itéletet - jogerőre emelkedése után - a budapesti államügyészségnek, Nagybudapesti I. ker. rendőrfőkapitányságnak, a Magyar Épitőiparos Munkások Országos Szövetségének és az Épitésügyi Minisztériumnak megküldeni rendeli.

Indokolás:

A büntetőtörvényszék Csendes Antal vádlottnak a nyomozás során tett és az államügyész elött is fenntartott a bünösség elismerésére is kiterjedő beismerő vallomása, Csendes Antalné és Mészöly Miklósné vádlottaknak védekezése, Losonczi Béla, Mazán Béla, Viczkó József és Farkas Antal tanuk vallomásai, Ceglédi Sándor szakértő véleménye, valamint a Bp. 313. §. alapján részben ismertetett, részben pedig felolvasott nyomozati iratok tartalma alapján a következő tényállást állapitotta meg.

Csendes Antal vádlott Budapesten a felszabadulás után épitési vállalkozói iparengedély alapján társas viszonyba lépett és épitési vállalatot létesitett Martinek József, budapesti épitőmesterrel, akivel együtt és közösen vezették a vállalatot. Martinek József cégtársa 1949 nyarán sulyosan megbetegedett - szélütés érte - minek következtében, figyelemmel előrehaladott (81 éves) korára is a vállalat vezetésében ettől kezdve egyáltalán nem vett részt, s azt egyedül és ténylegesen a vádlott vezette és irányitotta, ugy szellemi, mint pedig szakmai téren.

A vállalat különböző munkahelyeken 1949. év szeptemberétől kezdődően, de azt az időpontot megelőzően is - 1950. évi április hó 1. napjáig (amikoris a rendőrség vádlottat őrizetbe vette) számszerüleg pontosan meg nem határozható, de a 10 főt feltétlen meghaladó munkavállalót foglalkoztatott, mely körülményre figyelemmel a vállalat az 1949. évi 20. sz. törvényerejű rendelet értelmében állami tulajdonba vétetett. A vádlott annak dacára, hogy a jelzett időpontban az általa vezetett vállalat munkavállalóinak száma a 10 főt meghaladta, s így őt - mint a vállalat egyedüli vezetőjét a 4365/1949. M.T. sz. rendelet 1. §. 1. bek a. pontja alapján bejelentési kötelezettség terhelte, munkavállalóinak nagyobb részét - többek között - az OTI-nál [Országos Társadalombiztosító Intézet] azért nem jelentette be, hogy a vállalatot - a már idézett rendelettel állami tulajdonba vett vállalatot - az állami tulajdonbavétel elől elvonja.

Vádlott a fentebb jelzett időpontban munkavállalóit nem az Építőipari kollektiv szerződés szerint fizette, hanem a kollektiv szerződés szerinti órabéreket ugy a szakmunkások, mint a segédmunkások tekintetében tullépve, a foglalkoztatott szakmunkásoknak átlagosan heti 240 forintot, a segédmunkásoknak pedig ugyancsak átlagosan heti 125 forintot fizetett, annak dacára, hogy a magasépitő iparban - mint az adott esetben is - az 1949. évi április hó 1. napjától kezdődően a kollektiv szerződés szerint az emlitett iparban foglalkoztatott szakmunkás[ok] 2.18 - 2.62 forintig, mig a segédmunkás[ok] 1.70 - 2.06 forintig voltak órabérezhetők.

A vádlott a már jelzett időpontban annak dacára, hogy a magasépítői kollektiv szerződés értelmében a heti 48 óra munkaidőt 6 napra kell elosztani olyképen, hogy a hét első 5 napján a napi rendszeres munkaidő 8 és ½, illetve 9 óra is lehet, a szombati munkaidő megröviditése érdekében - mely napon a munkaidő legalább 4 munkaóra - a munkavállalókat mégis ugy foglalkoztatta, hogy azok csak hétfőtől péntek estéig terjedő időben dolgoztak, mig a szombati napon egyáltalán nem.

A vádlott az 1949. évi szeptember hó 1. napjától 1950. évi április hó 1. napjáig közelebbről meg nem határozható időpontban 3 munkavállalójától, azok hetibéréből 15-15, összesen 45 forintot vont le a munkavállalók tervkölcsön jegyzései alapján, mely esedékessé vált Tervkölcsön részletfizetést késedelmesen - 8-10 nap elteltével a felszólitás után fizette csak be az Országos Takarékpénztár N[emzeti] V[állalat] vonatkozó csekkszámlájára.

Ilyen tényállás mellett az államügyész a vádat a tárgyaláson az 1950. á. ü. 40.881 sz. vádinditvánnyal egyezően tartotta fenn.

Csendes Antal vádlott - bünösségét is elismerve - valamennyi vádpont tekintetében - ténybeli beismerő vallomást tett, s a történteket lényegében a tényállási részben előadottaknak megfelelően mondotta el.

Nevezetesen nem tette vitássá azt, hogy 1949. évi szeptember elejétől, minthogy társa sulyosan megbetegedett, a vállalatot egyedül vezette, ugy szakmai, mint adminisztrációs téren, s a vállalat a vádbeli időben általában 10 főt meghaladó munkavállalót foglalkoztatott és beismerte azt is, hogy 1949. év decemberében pedig 17 munkavállalót dolgoztatott különböző munkahelyeken. Nem tette vitássá azt sem, hogy a munkavállalókat a tényállási részben irt munkabér összegben fizette és őket csupán hétfőtől péntek estig foglalkoztatta.

Védekezésül előadta, hogy valamennyi esetben sürgős munkálatok elvégzéséről volt szó, mely munkálatokat időre kellett elvégeznie és több esetben alkalmilag vett fel munkavállalókat. Az államositási rendeletekkel kapcsolatos vád tekintetében előadta, hogy bár tudomással birt arról, hogy az államositás a legalább 10 alkalmazottat foglalkoztató vállalatok tekintetében elrendeltetett, azonban az ő vállalatának sulyos adótartozásán kivül semmiféle bejelentés alá tartozó vagyontárgyai nem voltak, igy a bejelentést ez okból mulasztotta el. Végül előadta, hogy a vállalat igen sulyos anyagi nehézségekkel küzdött, nagy adótartozásai voltak, melynek fejében az adóhivatal a személyes használatra szolgáló ingóságait fedezetül lefoglalta és eltransferálta.

Ily tényállás szerint kétségtelen, hogy az 1949. évi 20. sz. törvényerejü rendelet hatálybalépésének napján azaz 1949. évi december hó 28. napján a Csendes és Martinek épitési vállalkozó cégnél alkalmazott munkavállalók száma meghaladta a 10 főt, ezek szerint a rendelet 1.§.1. bek. alapján a szóbanforgó épitési vállalat a jelzett napon de iure- állami tulajdonba vétetett.

A biróság ezután azt tette vizsgálat tárgyává, hogy vajjon vádlott azon mulasztásával, hogy a vállalata körében alkalmazott munkavállalók Tervkölcsön heti részleteit késedelmesen fizette be az OTP N.V.-hoz és ezáltal a sikkasztás tényelemeit valósitotta e meg: A biróság ezt a kérdést a tettazonosság keretein belül a 4273/1949. M.T. sz. rendelet 1. §.1. bek. és 4. §. 2. bek. egybevetett tartalmára figyelemmel nemlegesen birálta el, mert megitélése szerint az adott esetben a vádlott csupán késedelmesen fizette be a szóbanforgó kölcsönjegyzési részleteket, mely cselekvőségével az idézett rendelet 4. §. 2. bek-ben foglalt vétség tényelemeit valósitotta meg.

A büntetőtörvényszék a vád tárgyává tett kollektiv szerződés megszegése miatti büncselekményt a közvádló jogálláspontjától eltérően azért minősitette vétséggé, mert az emlitett büncselekmények szigoru büntetése tárgyában kibocsátott 12.590/1948. Korm. sz. rendelet hatálya, 1949. év december 31-én lejárt igy a Btk. 2. §-ra figyelemmel az enyhébb intézkedés volt alkalmazandó.

Mindezekre figyelemmel, minthogy vádlott a bünösségének elismerésére is kiterjedő beismerő vallomást tett, és ezt a vallomását a tárgyaláson kihallgatott tanuk vallomásai, a szakértő véleménye és a tárgyalás egyéb adatai is megerősitették, vádlott védekezése további jogi méltatást nem igényel, mert az a védekezése vádlottnak, hogy a vállalat anyagi nehézségekkel küzdött és a vádlott terhes személyi körülményei legfeljebb mint enyhitő körülmények értékelhetők, beszámitást kizáró okot azonban nem képeznek, igy a vádlott bünösségét a rendelkezőrészben irtak szerint meg kellett állapitani és őt meg kellett büntetni.

A büntetés kiszabásánál a büntetőtörvényszék enyhitő körülményként mérlegelte a bünösség elismerésére is kiterjedő, töredelmes megbánást tanusító beismerő vallomást, a nős , családos állapotot és a szorult anyagi helyzetét, ezzel szemben sulyositó körülményként észlelte a többszörös halmazatot, továbbá a vádlott büntetett előéletét, - mely körülmény azonban figyelemmel arra, hogy az utolsó büntetés kiállása óta közel 20 év telt el - csak csekélyebb sullyal esett latba - végül vádlottnak abban rejlő társadalmi veszélyességét, hogy a vádba tett valamennyi ténykedésével szembehelyezkedett a gazdasági életünk alapját tévő tervgazdálkodás sikerét biztositani célzó törvényes rendelkezésekkel.

A büntetőtörvényszék a bünösségi körülmények ilyen viszonylatában ugy találta, hogy a rendelkezőrészben irt fogházbüntetés tartama az, amely a vádlott cselekményének tárgyi sulyával, valamint az ő alanyi bünösségének fokával arányban áll.

A büntetőtörvényszék felmentette Csendes Antal, Csendes Antalné és Mészöly Miklósné vádlottakat az ellenük emelt a 68/1950. M.T.sz. rendelet 1.§.1. bek-ben foglalt korlátozó rendelkezés megszegése folytán a rendelet 12. §. 1. bek. 1. tételébe ütköző arany-tárgyról kiállított zálogjegy fedezete mellett tiltott kölcsönügyletkötés által elkövetett büntett vádja alól, mert vádlottak, ugy a nyomozás során, mint a tárgyaláson is tagadták a terhükre rótt büncselekmény elkövetését, Csendes Antalné a szóban forgó 2. drb. zálogjegy tekintetében előadta, hogy azokat csupán megőrzés végett adta át Mészöly Miklósnak, mégpedig azért, mert a vádbeli időben Csendes Antal, azaz a férje - sulyos adótartozásai miatt az adóhivatal náluk foglalást eszközölt, s igy ugy vélte, hogy a zálogjegyek Mészölynénél - akivel egyébként igen jó viszonyban volt - jobb helyen lesznek.

A zálogjegyeknek megőrzés végetti átadás tényéről Csendes Antal csak utólag szerzett tudomást.

Vádlottaknak ezt a védekezését a tárgyalás adatai nem cáfolták meg, s igy azt a tényállás alapjául elfogadni kellett, annál is inkább, mert a panasztévő L. Antalné - Csendes Antal vádlott háztartási alkalmazottja - a MÉMOSZ elött jegyzőkönyvileg kihallgatattván oly értelmü vallomást tett, hogy a két drb. aranytárgyról kiállitott zálogjegyeket Csendes Antalné - Ida nevezetü barátnőjének - aki nyilván Mészöly Miklósnéval azonos - megőrzés céljából adta át.

Vádlottakkal szemben gyanu okot képez ugyan az, hogy a szóbanforgó 2 drb. zálogjegy átadása a pénzkölcsön nyujtásával egyidőben történt és értékben is kb. alkalmas volt arra, hogy a zálogjegyek fedezetül szolgáljanak, mindemellett vádlottaknak ugy a nyomozás mint a tárgyaláson tett határozott tagadásukkal szemben a biróság a most emlitett körülményt nem találta olyan bizonyitéknak, hogy arra bünösséget megállapitható ítéletet alapithasson, következéskép vádlottakat e vádpont alól a Bp. 326. §-nak 2. pontja alapján - bizonyiték hiánya okából - kellett felmenteni.

A bíróság mellőzte a bizonyitás kiegészitése keretében előterjesztett inditványokat, mert megitélése szerint a jelen ügy elbirálása szempontjából azokat célravezetőnek nem találta, de egyébként is a tárgyalás eddigi adatai alapján a tényállást - figyelemmel Csendes Antal vádlott teljes beismerését támogató nyomozati adatokra (az iratoknál elfekvő, a munkavállalók részletes felsorolását tartalmazó jegyzéknek és az OTI által felvett jegyzőkönyv tartalmára) teljesen tisztázottnak és azt érdemben elbirálhatónak találta.

Az itélet egyéb rendelkezései a felhivott törvény, illetve rendeletszakaszokon alapulnak.

Budapest, 1950. évi május hó 26.
dr. R. Lajos sk. tsz. t. elnök.

dr. Sz. Zoltán sk. tsz. biró. it. szerk.
S. József sk. ülnök beteg h[elyett] R. Lajos sk. t[örvény]széki t. elnök.
P. dr. J. Stefánia sk. K. István sk. ülnökök.

A kiadmány hiteléül:
M. Sándorné s[egéd]hiv[atali] tisztv[iselő]
Budapesti Büntetőtörvényszék

Jelzet: Cs. Antal büntető ügyében a Budapesti Büntetőtörvényszék által hozott elsőfokú ítélet.
Magyar Országos Levéltár XIX-D-3-a-2400/200/1950. 8. d. (Magyar Országos Levéltár - Építésügyi Minisztérium - Minisztériumi Titkárság - 2400/200/1950. sz. irat - 8. doboz)

Ezen a napon történt augusztus 04.

1914

I. világháború: A német haderő lerohanja Belgiumot, hogy megindíthassa támadását Franciaország ellen. Válaszul Nagy-Britannia hadat üzen...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők