A KISZ vezetői az MSZMP IKB titkársági ülésén a KISZ első kongresszusának összehívására tettek javaslatot. A Titkárság nem tartotta „...Tovább
Egy bűnvádi eljárás 1950-ből
Az alábbi dokumentumokból egy 1950-ben lefolytatott büntetőeljárás során hozott első- és másodfokú ítélet ismerhető meg. Képet kaphatunk nemcsak a korszak „új” gazdasági bűncselekményeinek természetéről, hanem általában egy tipikusnak tekinthető bűnvádi eljárás lefolytatásának módjáról is. A vádlott többszörösen megszegte az Építőipari kollektív szerződést, ugyanis többet fizetett a munkásainak a meghatározott órabér-maximumnál, másrészt kevesebbet dolgoztatta őket, szombaton például az alkalmazottainak nem kellett dolgoznia.
A Legfelsőbb Bíróság ítélete Csendes Antal ügyében
A Legfelsőbb Bíróság ítélete Csendes Antal ügyében
| B. II. 8163/1950/13. szám | Értesítés kiadva. Budapest, 1950. október 31. dr. K. Zoltán sk. a tanács elnöke |
A NÉPKÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA
a 4365/1949/268/M.T. számu rendeletben foglalt bejelentési kötelesség elmulasztása által elkövetett vétség és egyéb büncselekmények miatt Csendes Antal és társai ellen inditott bünügyet, melyben a budapesti büntető törvényszék B. XI. 3861/1950-3. szám alatt itéletet hozott, a bejelentett fellebbezések folytán tartott nyilvános tárgyaláson vizsgálat alá vette és meghozta a következő
itéletet:
A Legfelsőbb Biróság az elsőfoku biróság itéletének a kollektiv szerződés megszegésével kapcsolatos cselekmény minősitésére vonatkozó rendelkezését a büntetésre is kihatólag megváltoztatja és Csendes Antal vádlott ezen cselekményét a 4194/1949./:164/Korm. számu rendelet 26.§./1/ bekezdése a./ pontjában meghatározott és a 8800/1946. M.E. számu rendelet 20.§./1/ bekezdés harmadik tétele szerint büntetendő folytatólagosan elkövetett büntettnek minősiti.
Csendes Antalt ezen és a terhére fennálló többi büncselekményeiért a 8800/1946. M.E. számu rendelet 20.§/1/ bekezdés harmadik tétele, a 4365/1949/ :268:/M.T. számu rendelet 3.§-a, az 1/1950./I.7.:/ M.T. számu rendelet 38.§-a és a 4273/1949. / :211:/M.T. számu rendelet 4.§. /2/ bekezdése alapján a Btk. 91.§-a alkalmazásával összbüntetésül 6 /:hat:/ hónapi börtönbüntetésre itéli, amelyet a vádlottnak az 1950. évi április hó 1. napjától az 1950. évi október hó 5. napjáig tartott előzetes letartóztatása által teljesen kitöltöttnek vesz.
A közvádló fellebbezésének egyéb részét, valamint a védő fellebbezését elutasitja.
Indokolás:
A Csendes Antal védője eljárási okból az elsőfoku biróság itélete ellen amiatt jelentett be fellebbezést, mert a biróság a tárgyaláson bejelentett bizonyitékai felvételét megtagadta.
Ez a fellebbezés alaptalan.
Azt a tényt, ugyanis, hogy a nevezett vádlott az 1949. évi szeptember hó 1. napja és az 1949. évi december hó 28. napja között időben - legalább is átmenetileg - 10 főnél több munkavállalót foglalkoztatott, maga a vádlott is beismerte. Ugyancsak a vádlott tényelőadásából állapitható meg az is, hogy a vádlott a vádbeli magasabb munkabéreket fizette munkavállalóinak akkor is, amikor a nevezettek nem olyan munkán és munkahelyen dolgoztak, ahol - a vádlott védekezése szerint - a megállapitott órabéren felüli juttatások is megillették a munkavállalókat.
E tények tekintetében tehát a védelem szempontjából sem volt szükség további bizonyitásra. Az a körülmény pedig, hogy a vádlottat feljelentő L. Antalné lopást követett el, az ügy eldöntésére nézve lényegtelen.
Az elsőfoku itéletnek Csendes Antal bünössége megállapitására vonatkozó rendelkezését fellebbezéssel a védő támadta meg, első sorban az állami tulajdonba vett vállalatokra előirt bejelentési kötelesség elmulasztása és az államositott vállalatoknak az állami tulajdonbavétele elől való elvonás által elkövetett büncselekményben való bünösség megállapitása miatt.
Védő ezt a fellebbezést arra alapitja, hogy a vádlott vállalatának az államositása nem történt meg, mert a vállalat élére vállalatvezető nem rendeltetett ki s ennélfogva egyrészt az állami tulajdonba vett vállalatokra előirt, bejelentési kötelesség sem terhelte a vádlottat, másrészt a jelen esetben az előbb emlitett okból államositott vállalatnak az állami tulajdonbavétel elől való elvonásáról sem lehet szó.
A védelem érvelése nem helytálló.
Az 1949. évi 20. számú törvényerejü rendelet 1.§./1/ bekezdése értelmében ugyanis az a./ pontban irt feltételek fennforgása esetén az addig magántulajdonban álló ipari vállalatoknak állami tulajdonba vétele ezen rendelet kihirdetésével ténylegesen megtörtént s annak feltételét vállalatvezető kirendelése nem képezte.
Az 1.§./4/ bekezdése értelmében ezen általános rendelkezéssel szemben csupán az illetékes miniszter menetesihetett [mentesíttetett] kivételesen egyes vállalatokat az állami tulajdonbavétel alól.
Minthogy pedig a vádlott által vezetett vállalat az állami tulajdonbavétel alól nem mentesittetett, a már idézett rendelet 1.§./1/ bekezdés a./ pontjában foglalt feltételek fennforgását viszont a vádlott is beismerte, a vádbeli bejelentési kötelesség a vádlottra nézve is fennállott s annak elmulasztása - figyelemmel arra a körülményre is, hogy a vádlott munkavállalóinak csak egy részét jelentette be az OTI-nál - alkalmas volt arra, hogy a vádlott által vezetett a rendelet szerint államositott vállalat az állami tulajdonbavétel alól elvonassék.
A vádlott bünösségének ezen cselekmények tekintetében való megállapitása tehát nem sérti a törvényt.
Ugyancsak alaptalan a bünösség kérdésében amiatt bejelentett fellebbezés is, mert a biróság a vádlottat a kollektiv szerződésben megállapitott munkabérek tullépésében is bünösnek mondotta ki.
A védelem érvelése és a vádlott védekezése szerint a vádbeli kegyhely épitkezésénél a munkavállalókat magassági felár és utazási költség, valamint vámon kívüli dij is megillette s ezek figyelembevételével a vádlott által fizetett munkabér nem haladja meg a kollektiv szerződésben megállapitott munkabéreket.
A vádlott azonban beismerte, hogy a magasabb munkabéreket fizette azoknál a munkásoknál is, akiket nem tudott az emlitett templom épitkezésénél dolgoztatni s igy ezekben az esetekben a vádlott bünössége a saját beismerése alapján állapitható meg.
Ellenben alapos a vád ezen részével kapcsolatban a közvádló által amiatt bejelentett fellebbezés, mert a biróság a vádlott ezen tettét nem vonta a 8800/1946. M.E. számu rendelet 20. §.-ában irt sulyosabb büntetési tétel alá.
A biróság ezt az álláspontját a Btk. 2. §-ára való utalással azzal indokolta, hogy a 8800/1946. M.E. számu rendeletben irt sulyosabb büntetési tétel hatályát fenntartó 12.590/1948. Korm. sz. rendelet hatálya 1949. évi december hó 31. napján - itélkezése előtti időben lejárt.
Ez az álláspont téves.
A Btk. 2.§-a alkalmazására akkor kerül sor, amikor a cselekmény elkövetése és az itélethozatal közötti időben egymástól különböző jogszabályok voltak érvényben.
A jelen esetben azonban nem a jogszabály változott, hanem csupán az 1949. évi december hó 31. napját követő időben elkövetett büncselekményekre nézve szünt meg a 8800/1946. M.E. számu rendelet 20.§-ában átmenetileg életbeléptetett szigorubb megtorlás szükségessége. Ez viszont nem szünteti meg a korábban elkövetett büncselekmény sulyát és az ehhez füzött sulyosabb büntetőjogi következményeket.
[Az itt következő részben a Legfelsőbb Bíróság csaknem szó szerint megismételte az elsőfokú ítéletben a vádlottal szemben az indoklásban elmondottakat, a védő fellebbezését pedig alaptalannak nyilvánította.]
A büntetés kiszabásánál a Legfelsőbb Biróság az elsőfokon helyesen felhozott bünösségi körülményeket vette figyelembe és az enyhitő körülmények számára és a nyomatékára való tekintettel a Btk. 91.§-a alkalmazását indokoltnak találta.
Budapest, 1950. évi október hó 31. napján.
dr. K. Zoltán sk. a tanácselnöke, dr. B. Károly sk. előadó, dr. Sz. Gyula sk. biró, Sz. János sk. H. Béláné sk. ülnökök.
| A kiadmány hiteléül: B. László sh. tisztv. |
A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága
Jelzet: Csendes Antal büntető ügyében a Legfelsőbb Bíróság által hozott másodfokú ítélet.
MOL XIX-D-3-a-2400/200/1950. 8. d. (Magyar Országos Levéltár - Építésügyi Minisztérium - Minisztériumi Titkárság - 2400/200/1950. sz. irat - 8. doboz)
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt április 19.
1957
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.
Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.
Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.
Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.
Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő