Salvador Dalí, katalán-spanyol szürrealista festőművész († 1989)Tovább
Két munkástanácstag elbocsátása az Óbudai Harisnyagyárból
„Október 25-26-án, amikor a kerületi PB-nél tüntetés volt [...] felvetődött a dekorációk leszedése. (Zászlók, címer, vörös csillag stb.) Ezeket a vezetők kérésére, közreműködésére ő leszedte több helyről. Később a hátsó kapuhoz került őrségbe, és ott is felvetődött a kultúrterem dekorációjának leszedése, melyet V. elvtárssal együtt csináltak, és az lett mondva, hogy a nagy párt és címer emblémát törjék össze, mert eldugni nem lehet. Felróják még azt is, hogy nem segítette szervezni a KISZ megalakulását - bár segített, de ő nem lépett be - ezért elbocsátották.”
Bevezetés
Az itt közölt két dokumentum, akárcsak egy korábbi dokumentumközlés, szintén a Budapesti Harisnyagyárra vonatkozó pártiratok közül való. Míg a korábbi Kádár János 1968-as gyárbeli látogatását elevenítette fel, e két levél 1957-es keltezésű, és a politikával átitatott mindennapokat reprezentálja, amikor a hatalom politikai okokból végérvényesen megnehezítette két munkástanácstag életét.
Míg azokra a munkástanácsokra vonatkozóan, ahol a megtorlási eljárások során munkástanácsosokat peres eljárásokban börtönbüntetésre ítéltek, az iratok kincsesbányája az 1956-os Intézet Országos Széchényi Könyvtárban elhelyezett 1956-os fondja, illetve a Történeti Hivatal, addig azokra a munkástanácsokra vonatkozóan, amelyeknek tagjait a megtorlási eljárások során nem ítélték börtönbüntetésre, úgy tűnik, elég szűkös a forrásanyag. Ennek alapvető oka lehet az, hogy míg a peres eljárások során minden írásos dokumentumot begyűjtöttek a munkástanácsok jegyzőkönyveitől kezdve a szavazócédulákig, addig a nyomozószervek látószögébe nem került munkástanácsok dokumentumait valószínűleg maguk a tagok semmisítették meg, nem alaptalanul tartva a megtorló eljárásoktól. Amikor a kutatók minél mélyebb szinten próbálják vizsgálni a kádári megtorlás mechanizmusait, talán elkerülik a figyelmüket azok az MSZMP-iratok, amelyekben mozaikszerűen esetleg követhető azoknak a munkástanácstagoknak a sorsa is, akiket nem vontak peres eljárás alá. Sajnos ezekből az iratokból nem olvashatóak ki, hogyan reprezentálták önmagukat a munkástanácstagok: mit rögzítettek jegyzőkönyveik, milyen felhívásokat fogalmaztak meg, milyen mindennapi taktikai lépéseket alkalmaztak stb. Az itt közölt két levél a forradalom utáni megtorlás olyan gyári szintjét mutatja be, amely olyan gyárakat érinthetett, amelynek munkástanácstagjait - talán a gyár kevésbé reprezentált helyzete miatt - nem tartotta fontosnak a hatalom börtönbüntetéssel sújtani. Így, ezen a szinten megtorlásként, elbocsátották a tagokat.
Mint a levelekből is kiderül, a gyárból kirúgásra másféle módon reagáltak az érintettek. H. Ödön megpróbált szembeszállni a hatalmi döntéssel, fellebbezett és megpróbált belépni az MSZMP-be. H. Gyula viszont a pártbizottságon elsősorban azzal érvelt, hogy a forradalom napjaiban a gyárvezetőség is hasonló politikát folytatott, mint a munkástanács. Nem fellebbezett. A két munkástanácsos elbocsátása mögött, úgy tűnik, meghúzódik egy helyi hatalmi harc is, amelyre a második levél utal annyiban, hogy amikor L. Józsefné vissza kart menni dolgozni a gyárba ("Mikor L. Józsefné visszahelyezése felmerült"), - valószínűleg a pártbizottságról, de erre vonatkozóan nem áll rendelkezésemre forrás - akkor helyet kellett neki csinálni. Így a politikai köntösbe bújtatott konfliktus mögött pozícióharc is állhatott. A két munkástanácsos ügyével kapcsolatban ezeken kívül más forrás nem maradt fent. A Budapesti Harisnyagyár dolgozóival készített életútinterjúim alapján, melyekben rákérdeztem H. Ödön és H. Gyula további sorsára, úgy tűnik, hogy soha többet nem mehettek vissza dolgozni a Budapesti Harisnyagyárba.
A munkástanácsokról általában
Az 1956-os forradalomban az első munkástanács 1956. október 24-én alakult meg az Egyesült Izzóban. Ezt követően tömegesen jöttek létre országszerte a szakszervezet felhívása nyomán a gyárakban a munkástanácsok. A szakszervezeti és pártalkalmazottaktól a kezdeményezést gyorsan átvették a munkások és a párt- és szakszervezet jelöltjei helyett saját jelöltjeikből alakították meg az alulról, demokratikusan szerveződő ideiglenes munkástanácsokat. Az október 24-26. között sorra megalakuló munkástanácsokat azzal akarta a párt és a szakszervezet az irányítása alá vonni, hogy október 26-án este (Kossuth rádió 19 óra 53 perc) olyan nyilatkozatot tettek közzé, amelyben javasolták a munkástanácsok megválasztását, a megválasztás módját, sőt szabályozták jogkörét: a munkástanács az igazgató mellé igazgatótanácsot választhat, dönthet elbocsátás-munkaerőfelvétel ügyében, kidolgozza a gyár termelési tervét, dönt a bérrendszer kialakításnál, a beruházás és nyereségrészesedés felhasználásáról, megszabja a gyár munkarendjét. A munkástanácsok felhívásaiban - mint pl. a Csepel Vas- és Fémművek Szerszámgépgyár Ideiglenes Munkástanácsának 1956. október 30-i keltezésű felhívásában - leggyakrabban a következő feltételekhez kötötték a munka felvételét: szovjet csapatok kivonása, általános és titkos választás több párt részvételével, Magyarország ENSZ küldötteinek leváltása, a KGM éléről Csergő János haladéktalan leváltása, gyárigazgatók leváltása. 1956. november 4-e után e követelések kiegészültek azzal, hogy Nagy Imrét továbbra is miniszterelnöknek tartották, nem ismerték el a Kádár-kormányt, követelték Maléter Pál és a szabadságharcosok szabadon bocsátását.
A végleges munkástanács-választások a Kádár-kormány 1956. november 14-én megjelent rendelete alapján alakultak meg. Országos jelentőségű munkástanácsszerv, egyben hatalmi tényező a Nagybudapesti Központi Munkástanács lett 1956. novemberében, melynek vezetőivel Kádár János is többször tárgyalt. Az alapvető kérdés, amelyben a kormány megegyezésre törekedett a munkástanácsokkal, a munka felvétele, és a kormány elismerése volt.
1956. december 8-án a Nagybudapesti Központi Munkástanács országos gyűlésén országos sztrájkra szóló felhívást fogadtak el, amit a Nagybudapesti Központi Munkástanács elnökségi tagjainak nagy része ellenzett. 1956. december 9-11-e között a Nagybudapesti Központi Munkástanács több vezetőjét letartóztatták. A köztudatban a szerepüket ideiglenesen a Csepel Vas- és Fémművek Központi Munkástanácsa vette át, 1957. január 8-i feloszlatásukig. A gyári munkástanácsok még valószínűleg egy-két hónapig nem oszlottak fel. Fokozatosan az MSZMP-s alapszervezetek és a szakszervezetek befolyása alá kerültek. Például a Csepel Vas- és Fémművek Csőgyári Munkástanácsa írta alá az 1957. május 1-jei munkaverseny-felhívást - mely elég népszerűtlennek számított - a szakszervezetekkel és a helyi MSZMP szervezettel közösen, eddigre tehát a munkástanácsok teljesen elveszítették eredeti funkcióikat.
Bár az Óbudai Harisnyagyár Munkástanácsának jegyzőkönyvei valószínűleg nem maradtak fent, mind megalakulásában, mind követeléseikben, működésükben hasonlóak lehettek más gyári munkástanácsokéhoz. A levélváltásból annyit tudhatunk meg, hogy itt is, mint máshol, leszedték a gyárban az önkényuralmi jelképeket, és dekorációkat, és hasonlóan más munkástanácsokhoz, vezetőiknek műszaki, vezető beosztású szakembereket választottak, akiknek sorsát, - nemcsak elbocsátásuk miatt, hanem a forradalmi napok identitásteremtő erejű élménye miatt is - alapvetően befolyásolta munkástanácsos szerepvállalásuk.
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt május 11.
1904
1915
Gorlicei áttörés.Tovább
1931
A bécsi Creditanstalt bejelenti a csődöt – az európai pénzügyi válság kezdete.Tovább
1945
A magyar Aranyvonatot Salzburgban lefoglalja az amerikai hadsereg.Tovább
1948
Az 1902-ben alakult és 1944 áprilisáig folyamatosan működő Magyar Zsidó Ifjak Egyesülete, súlyos anyagi helyzetére és a munka...Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Beköszöntő
Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből
Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.
Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.
De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.
Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.
Budapest, 2021. április 16.
A szerkesztők