Különleges (zsidó) munkaszolgálat - Pesthidegkúton

„Mindezek a körülmények annyira feszültté tették a viszonyt a lakosság és a zsidó munkaszolgálatosok között, hogy a tegnapi nap folyamán a szóváltás tettlegességig fajult, s miután egy néhány zsidót megpofoztak, a zsidó zászlóaljhoz beosztott tisztesek puskatussal, a munkaszolgálatosok pedig - szám szerint mintegy 150 - derékszíjjakkal támadtak rá a polgári lakosságra, amely azután a fegyverek és a munkaszolgálatosok nagy számbeli fölényét látva, szétoszlott."

Bevezető

A 20. század harmincas éveire kedvelt kiránduló és búcsújáró hellyé váló Pesthidegkút ezer szállal kötődött a közeli fővároshoz. Ezen szálak között azonban volt olyan is, amit nem Budapest lakosságának igényei formáltak, hanem a háborúba sodródó országé határozott meg, mint pl. a közérdekű munkaszolgálat bevezetése, illetve a lehetőség annak igénybevételére.

A fegyveres szolgálatot nem teljesítő magyar állampolgárok közérdekű munkára való alkalmazására a lehetőséget a honvédelemről szóló 1939. évi II. tc. teremtette meg. A közérdekű munkaszolgálat a Honvédelmi Minisztérium hatáskörébe tartozott, szervezete a katonai területi beosztáson alapult. Az alakulatokat katonai parancsnokoknak rendelték alá, a behívottak esküt tettek, katonai fegyelmi és büntetőjogi szabályok alá tartoztak.

A törvényhez kapcsolódó 5070/1939. sz. kormányrendelet végrehajtása során kialakították a közérdekű munkaszolgálat katonai vezető kereteit is, életre hívták a Közérdekű Munkaszolgálat Országos Felügyelője (KMOF) csoportfőnökséget. A HM I. hadtestnél két - I. és IX. - a többi hadtestnél pedig a hadtest számozásával egyező egy-egy m. kir. közérdekű munkaszolgálatos zászlóalj állt fel.

Az így megszervezett munkaszolgálatnak még semmi köze nem volt a hátrányos megkülönböztetésre tervezett munkásosztagokhoz. Ez utóbbiak felállítására a faji jellegű diszkrimináción alapuló 1939. évi IV. tc., azaz a második zsidótörvény elfogadása után került sor. 1940-ben, a háborús előkészületek közepette, a katonai szolgálatra igénybe nem vett zsidókat „munkás különítmények keretén belül" fogták munkára, a HM 441. Om. Biz. 1b-1940 sz. rendelete értelmében pedig mind a besorozott katonaviseltek, mind a katonai szolgálatra igénybe nem vett zsidókat különleges zsidó munkásszázadokba kellett beosztani 

A különleges zsidó munkásszázad parancsnoka hivatásos keresztény tiszt volt, az ide beosztott zsidó tartalékos tisztek szakaszparancsnokok, helyettesek, munkavezetők (rajparancsnokok) lehettek. 1940. nyár közepére 60 századot szerveztek, s számukat az év folyamán 90-100-ra kívánták bővíteni. Ezeket a századokat elsősorban a honvédség szempontjából fontos munkákra használták fel, mint pl. árvízvédelem, földutak javítása, repülőtéri munkálatok. A behívottak helyzete - a későbbiekhez viszonyítva - még nem volt rossz: hazamehettek, saját koszton élhettek, megülhették a zsidó újévet.

1940 decemberében azonban a századokat leszerelték, és a közérdekű munkaszolgálatos zászlóaljak 3. és 4. századát alakították át vegyes (zsidó) munkásszázadokká. Ez az átszervezés pedig már lehetőséget adott a későbbiek folyamán arra, hogy külön bánásmódban, fegyelmezésben részesítsék őket.

A különleges zsidó munkaszázadokat közmunkára - a honvédség igényein túl - a városok és községek is igénybe vehették (2. sz. dokumentum) bizonyos feltételek mellett: biztosítani kellett a szállást, az étkezést a munkaszázadnak, mind a századot kísérő őrségnek (3. b. sz. dokumentum). A kérvényt írásban kellett benyújtani a felettes hatóságnak - pl. a főszolgabírói hivatalnak - megnevezve és megindokolva, miért és milyen munkára kívánják igénybe venni a munkaszázadot. A felettes hatóság pedig továbbította a kérvényt a KMOF-nak.

Pesthidegkút község 1940 nyarán jelezte hivatalos úton, hogy az új községháza építése befejezés előtt áll, s az odavezető út javítási és kövezési munkálataihoz egy fél munkaszázadra (50 fő) tart igényt, s az előírásnak megfelelően vállalják élelmezését (1. sz. dokumentum).

A m. kir. 208. sz. különleges munkásszázad 51 főnyi osztaga 1940. július 15-én érkezett a faluba

(m. kir. 8. honvéd kiegészítő kirendeltség, Szentendre). A fél század öt rajra (10-10 fő) oszlott, a raj élén az őrmester rajparancsnok, helyettese szakaszvezető tizedes, őrvezető, valamint a gyalogosok. A 4. és 5. rajba osztották be a két szakácsot (3. c. sz. dokumentum).

1940. augusztus elején a honvédelmi miniszter visszarendeltette a különleges zsidó munkásszázadokat, így a kirendelt szakasz nem tudta befejezni a munkát (4. a-b. sz. dokumentum). Ám hiába kérték, nem vezényelték vissza őket Pesthidegkútra, ezzel szemben a kincstár által kifizetett élelmezési költségről el kellett számolnia a falu vezetésének. Az elszámolásról fennmaradt dokumentum csak szeptember második felére vonatkozik (5. a. sz. dokumentum), a szakasz tehát 1940. július 15-től szeptember 30-ig dolgozott a faluban.

Az elszámolás némi nehézségbe ütközött, miután Orbán Antal hadnagyot Banovich Iván főhadnagy váltotta a század élén, továbbá, hogy a századot Észak-Erdélybe vezényelték a 2. bécsi döntés (1940. augusztus 30.) után, illetve, hogy december folyamán leszerelték. (5. b-f dokumentum).

1941. március 1-én azonban már egy - átszervezett - vegyes (zsidó) munkásszázad érkezett a faluba, de nem a községnek végzendő munkára, hanem a hármashatár-hegyi vitorlázó repülőtéren végzendő földmunkára. Ellátásuk a honvédelmi minisztérium hatáskörébe tartozott, a községre csak a szálláshelyek biztosítása. A falu hat vendéglőjében elhelyezett munkaszolgálatosok jelenléte tavasszal még nem okozott problémát, ám a nyaraló és kiránduló idény kezdetétől tapintható feszültség alakult ki a helyi lakosok és a „beszállásoltak" között. A vendéglősök a bevétel, a község vezetői a beszedendő helyi adó miatt aggódtak, a helybéliek pedig a munkaszolgálatosok jobb - inkább biztosabb és egyenletesebb - ellátása miatt zúgolódtak. A kipattanó szikrát, azaz a feszült viszony tettlegességbe fordulását azonban a zsidókkal szemben megnyilvánuló általános ellenszenven alapuló erkölcsi-érzelmi okok váltották ki.

Azt gondolnánk, hogy a helyzetüknél fogva kiszolgáltatott zsidó munkaszolgálatosok húzták a rövidebbet. Nem. Az elcsattant pofonokat megtorlandó, a munkaszolgálatosok lecsatolt derékszíjjal, a századhoz beosztott tisztesek pedig puskatussal indultak a civilek ellen, akik felmérve a számukra kedvezőtlenül alakuló erőviszonyokat, meghátráltak (6. a dokumentum).

A község elöljárói a plébánossal, a tanítókkal egyetértésben, az erkölcs nevében a zsidó munkásosztag sürgős elhelyezését kérték a faluból, eredménytelenül. A honvédelmi érdek felülírta a helyi érdeket. (6. b. dokumentum).

A bevezetőben felhasznált irodalom: Fegyvertelen álltak az aknamezőkön… Dokumentumok a munkaszolgálat történetéhez Magyarországon. Szerk. KARSAI ELEK. Bp., 1962. (Bevezető, XXII–XXIII., XXVII., XXIX–XXX., XXXVIII. oldalak. – Cz. V.)

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt augusztus 11.

1914

Franciaország hadat üzen az Osztrák–Magyar Monarchiának.Tovább

1920

A Lett Köztársaság függetlenségének elismerése.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők