Különleges (zsidó) munkaszolgálat - Pesthidegkúton

„Mindezek a körülmények annyira feszültté tették a viszonyt a lakosság és a zsidó munkaszolgálatosok között, hogy a tegnapi nap folyamán a szóváltás tettlegességig fajult, s miután egy néhány zsidót megpofoztak, a zsidó zászlóaljhoz beosztott tisztesek puskatussal, a munkaszolgálatosok pedig - szám szerint mintegy 150 - derékszíjjakkal támadtak rá a polgári lakosságra, amely azután a fegyverek és a munkaszolgálatosok nagy számbeli fölényét látva, szétoszlott."

Bevezető

A 20. század harmincas éveire kedvelt kiránduló és búcsújáró hellyé váló Pesthidegkút ezer szállal kötődött a közeli fővároshoz. Ezen szálak között azonban volt olyan is, amit nem Budapest lakosságának igényei formáltak, hanem a háborúba sodródó országé határozott meg, mint pl. a közérdekű munkaszolgálat bevezetése, illetve a lehetőség annak igénybevételére.

A fegyveres szolgálatot nem teljesítő magyar állampolgárok közérdekű munkára való alkalmazására a lehetőséget a honvédelemről szóló 1939. évi II. tc. teremtette meg. A közérdekű munkaszolgálat a Honvédelmi Minisztérium hatáskörébe tartozott, szervezete a katonai területi beosztáson alapult. Az alakulatokat katonai parancsnokoknak rendelték alá, a behívottak esküt tettek, katonai fegyelmi és büntetőjogi szabályok alá tartoztak.

A törvényhez kapcsolódó 5070/1939. sz. kormányrendelet végrehajtása során kialakították a közérdekű munkaszolgálat katonai vezető kereteit is, életre hívták a Közérdekű Munkaszolgálat Országos Felügyelője (KMOF) csoportfőnökséget. A HM I. hadtestnél két - I. és IX. - a többi hadtestnél pedig a hadtest számozásával egyező egy-egy m. kir. közérdekű munkaszolgálatos zászlóalj állt fel.

Az így megszervezett munkaszolgálatnak még semmi köze nem volt a hátrányos megkülönböztetésre tervezett munkásosztagokhoz. Ez utóbbiak felállítására a faji jellegű diszkrimináción alapuló 1939. évi IV. tc., azaz a második zsidótörvény elfogadása után került sor. 1940-ben, a háborús előkészületek közepette, a katonai szolgálatra igénybe nem vett zsidókat „munkás különítmények keretén belül" fogták munkára, a HM 441. Om. Biz. 1b-1940 sz. rendelete értelmében pedig mind a besorozott katonaviseltek, mind a katonai szolgálatra igénybe nem vett zsidókat különleges zsidó munkásszázadokba kellett beosztani 

A különleges zsidó munkásszázad parancsnoka hivatásos keresztény tiszt volt, az ide beosztott zsidó tartalékos tisztek szakaszparancsnokok, helyettesek, munkavezetők (rajparancsnokok) lehettek. 1940. nyár közepére 60 századot szerveztek, s számukat az év folyamán 90-100-ra kívánták bővíteni. Ezeket a századokat elsősorban a honvédség szempontjából fontos munkákra használták fel, mint pl. árvízvédelem, földutak javítása, repülőtéri munkálatok. A behívottak helyzete - a későbbiekhez viszonyítva - még nem volt rossz: hazamehettek, saját koszton élhettek, megülhették a zsidó újévet.

1940 decemberében azonban a századokat leszerelték, és a közérdekű munkaszolgálatos zászlóaljak 3. és 4. századát alakították át vegyes (zsidó) munkásszázadokká. Ez az átszervezés pedig már lehetőséget adott a későbbiek folyamán arra, hogy külön bánásmódban, fegyelmezésben részesítsék őket.

A különleges zsidó munkaszázadokat közmunkára - a honvédség igényein túl - a városok és községek is igénybe vehették (2. sz. dokumentum) bizonyos feltételek mellett: biztosítani kellett a szállást, az étkezést a munkaszázadnak, mind a századot kísérő őrségnek (3. b. sz. dokumentum). A kérvényt írásban kellett benyújtani a felettes hatóságnak - pl. a főszolgabírói hivatalnak - megnevezve és megindokolva, miért és milyen munkára kívánják igénybe venni a munkaszázadot. A felettes hatóság pedig továbbította a kérvényt a KMOF-nak.

Pesthidegkút község 1940 nyarán jelezte hivatalos úton, hogy az új községháza építése befejezés előtt áll, s az odavezető út javítási és kövezési munkálataihoz egy fél munkaszázadra (50 fő) tart igényt, s az előírásnak megfelelően vállalják élelmezését (1. sz. dokumentum).

A m. kir. 208. sz. különleges munkásszázad 51 főnyi osztaga 1940. július 15-én érkezett a faluba

(m. kir. 8. honvéd kiegészítő kirendeltség, Szentendre). A fél század öt rajra (10-10 fő) oszlott, a raj élén az őrmester rajparancsnok, helyettese szakaszvezető tizedes, őrvezető, valamint a gyalogosok. A 4. és 5. rajba osztották be a két szakácsot (3. c. sz. dokumentum).

1940. augusztus elején a honvédelmi miniszter visszarendeltette a különleges zsidó munkásszázadokat, így a kirendelt szakasz nem tudta befejezni a munkát (4. a-b. sz. dokumentum). Ám hiába kérték, nem vezényelték vissza őket Pesthidegkútra, ezzel szemben a kincstár által kifizetett élelmezési költségről el kellett számolnia a falu vezetésének. Az elszámolásról fennmaradt dokumentum csak szeptember második felére vonatkozik (5. a. sz. dokumentum), a szakasz tehát 1940. július 15-től szeptember 30-ig dolgozott a faluban.

Az elszámolás némi nehézségbe ütközött, miután Orbán Antal hadnagyot Banovich Iván főhadnagy váltotta a század élén, továbbá, hogy a századot Észak-Erdélybe vezényelték a 2. bécsi döntés (1940. augusztus 30.) után, illetve, hogy december folyamán leszerelték. (5. b-f dokumentum).

1941. március 1-én azonban már egy - átszervezett - vegyes (zsidó) munkásszázad érkezett a faluba, de nem a községnek végzendő munkára, hanem a hármashatár-hegyi vitorlázó repülőtéren végzendő földmunkára. Ellátásuk a honvédelmi minisztérium hatáskörébe tartozott, a községre csak a szálláshelyek biztosítása. A falu hat vendéglőjében elhelyezett munkaszolgálatosok jelenléte tavasszal még nem okozott problémát, ám a nyaraló és kiránduló idény kezdetétől tapintható feszültség alakult ki a helyi lakosok és a „beszállásoltak" között. A vendéglősök a bevétel, a község vezetői a beszedendő helyi adó miatt aggódtak, a helybéliek pedig a munkaszolgálatosok jobb - inkább biztosabb és egyenletesebb - ellátása miatt zúgolódtak. A kipattanó szikrát, azaz a feszült viszony tettlegességbe fordulását azonban a zsidókkal szemben megnyilvánuló általános ellenszenven alapuló erkölcsi-érzelmi okok váltották ki.

Azt gondolnánk, hogy a helyzetüknél fogva kiszolgáltatott zsidó munkaszolgálatosok húzták a rövidebbet. Nem. Az elcsattant pofonokat megtorlandó, a munkaszolgálatosok lecsatolt derékszíjjal, a századhoz beosztott tisztesek pedig puskatussal indultak a civilek ellen, akik felmérve a számukra kedvezőtlenül alakuló erőviszonyokat, meghátráltak (6. a dokumentum).

A község elöljárói a plébánossal, a tanítókkal egyetértésben, az erkölcs nevében a zsidó munkásosztag sürgős elhelyezését kérték a faluból, eredménytelenül. A honvédelmi érdek felülírta a helyi érdeket. (6. b. dokumentum).

A bevezetőben felhasznált irodalom: Fegyvertelen álltak az aknamezőkön… Dokumentumok a munkaszolgálat történetéhez Magyarországon. Szerk. KARSAI ELEK. Bp., 1962. (Bevezető, XXII–XXIII., XXVII., XXIX–XXX., XXXVIII. oldalak. – Cz. V.)

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt július 30.

1919

Román csapatok átkelnek a Tiszán, és megindulnak Budapest felé. Két nap múlva elbukik a Magyar Tanácsköztársaság.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők