Különleges (zsidó) munkaszolgálat - Pesthidegkúton

„Mindezek a körülmények annyira feszültté tették a viszonyt a lakosság és a zsidó munkaszolgálatosok között, hogy a tegnapi nap folyamán a szóváltás tettlegességig fajult, s miután egy néhány zsidót megpofoztak, a zsidó zászlóaljhoz beosztott tisztesek puskatussal, a munkaszolgálatosok pedig - szám szerint mintegy 150 - derékszíjjakkal támadtak rá a polgári lakosságra, amely azután a fegyverek és a munkaszolgálatosok nagy számbeli fölényét látva, szétoszlott."

Bevezető

A 20. század harmincas éveire kedvelt kiránduló és búcsújáró hellyé váló Pesthidegkút ezer szállal kötődött a közeli fővároshoz. Ezen szálak között azonban volt olyan is, amit nem Budapest lakosságának igényei formáltak, hanem a háborúba sodródó országé határozott meg, mint pl. a közérdekű munkaszolgálat bevezetése, illetve a lehetőség annak igénybevételére.

A fegyveres szolgálatot nem teljesítő magyar állampolgárok közérdekű munkára való alkalmazására a lehetőséget a honvédelemről szóló 1939. évi II. tc. teremtette meg. A közérdekű munkaszolgálat a Honvédelmi Minisztérium hatáskörébe tartozott, szervezete a katonai területi beosztáson alapult. Az alakulatokat katonai parancsnokoknak rendelték alá, a behívottak esküt tettek, katonai fegyelmi és büntetőjogi szabályok alá tartoztak.

A törvényhez kapcsolódó 5070/1939. sz. kormányrendelet végrehajtása során kialakították a közérdekű munkaszolgálat katonai vezető kereteit is, életre hívták a Közérdekű Munkaszolgálat Országos Felügyelője (KMOF) csoportfőnökséget. A HM I. hadtestnél két - I. és IX. - a többi hadtestnél pedig a hadtest számozásával egyező egy-egy m. kir. közérdekű munkaszolgálatos zászlóalj állt fel.

Az így megszervezett munkaszolgálatnak még semmi köze nem volt a hátrányos megkülönböztetésre tervezett munkásosztagokhoz. Ez utóbbiak felállítására a faji jellegű diszkrimináción alapuló 1939. évi IV. tc., azaz a második zsidótörvény elfogadása után került sor. 1940-ben, a háborús előkészületek közepette, a katonai szolgálatra igénybe nem vett zsidókat „munkás különítmények keretén belül" fogták munkára, a HM 441. Om. Biz. 1b-1940 sz. rendelete értelmében pedig mind a besorozott katonaviseltek, mind a katonai szolgálatra igénybe nem vett zsidókat különleges zsidó munkásszázadokba kellett beosztani 

A különleges zsidó munkásszázad parancsnoka hivatásos keresztény tiszt volt, az ide beosztott zsidó tartalékos tisztek szakaszparancsnokok, helyettesek, munkavezetők (rajparancsnokok) lehettek. 1940. nyár közepére 60 századot szerveztek, s számukat az év folyamán 90-100-ra kívánták bővíteni. Ezeket a századokat elsősorban a honvédség szempontjából fontos munkákra használták fel, mint pl. árvízvédelem, földutak javítása, repülőtéri munkálatok. A behívottak helyzete - a későbbiekhez viszonyítva - még nem volt rossz: hazamehettek, saját koszton élhettek, megülhették a zsidó újévet.

1940 decemberében azonban a századokat leszerelték, és a közérdekű munkaszolgálatos zászlóaljak 3. és 4. századát alakították át vegyes (zsidó) munkásszázadokká. Ez az átszervezés pedig már lehetőséget adott a későbbiek folyamán arra, hogy külön bánásmódban, fegyelmezésben részesítsék őket.

A különleges zsidó munkaszázadokat közmunkára - a honvédség igényein túl - a városok és községek is igénybe vehették (2. sz. dokumentum) bizonyos feltételek mellett: biztosítani kellett a szállást, az étkezést a munkaszázadnak, mind a századot kísérő őrségnek (3. b. sz. dokumentum). A kérvényt írásban kellett benyújtani a felettes hatóságnak - pl. a főszolgabírói hivatalnak - megnevezve és megindokolva, miért és milyen munkára kívánják igénybe venni a munkaszázadot. A felettes hatóság pedig továbbította a kérvényt a KMOF-nak.

Pesthidegkút község 1940 nyarán jelezte hivatalos úton, hogy az új községháza építése befejezés előtt áll, s az odavezető út javítási és kövezési munkálataihoz egy fél munkaszázadra (50 fő) tart igényt, s az előírásnak megfelelően vállalják élelmezését (1. sz. dokumentum).

A m. kir. 208. sz. különleges munkásszázad 51 főnyi osztaga 1940. július 15-én érkezett a faluba

(m. kir. 8. honvéd kiegészítő kirendeltség, Szentendre). A fél század öt rajra (10-10 fő) oszlott, a raj élén az őrmester rajparancsnok, helyettese szakaszvezető tizedes, őrvezető, valamint a gyalogosok. A 4. és 5. rajba osztották be a két szakácsot (3. c. sz. dokumentum).

1940. augusztus elején a honvédelmi miniszter visszarendeltette a különleges zsidó munkásszázadokat, így a kirendelt szakasz nem tudta befejezni a munkát (4. a-b. sz. dokumentum). Ám hiába kérték, nem vezényelték vissza őket Pesthidegkútra, ezzel szemben a kincstár által kifizetett élelmezési költségről el kellett számolnia a falu vezetésének. Az elszámolásról fennmaradt dokumentum csak szeptember második felére vonatkozik (5. a. sz. dokumentum), a szakasz tehát 1940. július 15-től szeptember 30-ig dolgozott a faluban.

Az elszámolás némi nehézségbe ütközött, miután Orbán Antal hadnagyot Banovich Iván főhadnagy váltotta a század élén, továbbá, hogy a századot Észak-Erdélybe vezényelték a 2. bécsi döntés (1940. augusztus 30.) után, illetve, hogy december folyamán leszerelték. (5. b-f dokumentum).

1941. március 1-én azonban már egy - átszervezett - vegyes (zsidó) munkásszázad érkezett a faluba, de nem a községnek végzendő munkára, hanem a hármashatár-hegyi vitorlázó repülőtéren végzendő földmunkára. Ellátásuk a honvédelmi minisztérium hatáskörébe tartozott, a községre csak a szálláshelyek biztosítása. A falu hat vendéglőjében elhelyezett munkaszolgálatosok jelenléte tavasszal még nem okozott problémát, ám a nyaraló és kiránduló idény kezdetétől tapintható feszültség alakult ki a helyi lakosok és a „beszállásoltak" között. A vendéglősök a bevétel, a község vezetői a beszedendő helyi adó miatt aggódtak, a helybéliek pedig a munkaszolgálatosok jobb - inkább biztosabb és egyenletesebb - ellátása miatt zúgolódtak. A kipattanó szikrát, azaz a feszült viszony tettlegességbe fordulását azonban a zsidókkal szemben megnyilvánuló általános ellenszenven alapuló erkölcsi-érzelmi okok váltották ki.

Azt gondolnánk, hogy a helyzetüknél fogva kiszolgáltatott zsidó munkaszolgálatosok húzták a rövidebbet. Nem. Az elcsattant pofonokat megtorlandó, a munkaszolgálatosok lecsatolt derékszíjjal, a századhoz beosztott tisztesek pedig puskatussal indultak a civilek ellen, akik felmérve a számukra kedvezőtlenül alakuló erőviszonyokat, meghátráltak (6. a dokumentum).

A község elöljárói a plébánossal, a tanítókkal egyetértésben, az erkölcs nevében a zsidó munkásosztag sürgős elhelyezését kérték a faluból, eredménytelenül. A honvédelmi érdek felülírta a helyi érdeket. (6. b. dokumentum).

A bevezetőben felhasznált irodalom: Fegyvertelen álltak az aknamezőkön… Dokumentumok a munkaszolgálat történetéhez Magyarországon. Szerk. KARSAI ELEK. Bp., 1962. (Bevezető, XXII–XXIII., XXVII., XXIX–XXX., XXXVIII. oldalak. – Cz. V.)

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt április 13.

1913

I. Ferenc József császár és magyar király „legkegyelmesebben” szen-tesítette a Lex Gerendayt, az Országos Testnevelési Alapról szóló tör-...Tovább

1941

A Szovjetunió megnemtámadási egyezményt köt a Japán Birodalommal. Ezzel a SZU biztosította – a japán követ véleménye szerint – legalább 18...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők