Népnevelők a „csiga brigádok” ellen

Tolnaiak harca a begyűjtési csata győzelméért 1951-ben

„Dolgozó parasztságunk a város területén az aratási munka elvégzése után igen kis mértékben fogott csak hozzá a gabonaneműeknek a behordásához a cséplőgéphez, ami gátolja a cséplőgépek munkáját. Ezért felhívjuk az elvtárs figyelmét, hogy még a ma este folyamán minden népnevelőt mozgósítson a területére, akik mozgósítsák a dolgozó parasztságot a learatott gabonának a cséplőgépekhez való behordására. Fel kell számolni azt a nézetet, hogy a búzának még a kepében kell érni, és azt is, hogy kemény a tarló és nem lehet szántani.”

Bevezető

Melyek a földműves-szövetkezetek főbb feladatai 1948-tól? Szerződéses termeltetés, terményfelvásárlás - értékesítés, a falu lakosságának ellátása áruval, a tsz-ek munkájának minden módon való támogatása, kisebb társulások feletti védnökség, vendéglátás, stb. - erre a kérdésre a korban ezek voltak a hivatalos válaszok.

A kötelezően előírt beszolgáltatás (terményfelvásárlás, később begyűjtés) egyre nagyobb hányadát vette el a termésnek az első öt éves terv előirányzatai folyamatos emelésének "köszönhetően". Egyik fontosabb feladatává vált így a beszolgáltatás a földműves-szövetkezeteknek, s az is maradt egészen megszüntetésükig /1956 végéig/. 1951. május 15-én a MESZÖV megye bizottsági ülésén a következőképpen határoztak: "a földművesszövetkezet előtt álló legfőbb feladat az egyénileg dolgozó parasztság nevelésén és a termelőszövetkezeti csoportok előnyeinek tudatosításán túl, a begyűjtés jó előkészítése és végrehajtása." Úgy döntöttek, hogy ennek érdekében "biztosítani kell, hogy a feladat elvégzéséhez politikailag megbízható, szakmailag jártas káderek legyenek beállítva, úgy a megyei, mint a járási szerveknél, valamint az egyes földművesszövetkezeteknél egyaránt. Állandóan nevelni kell a káderek éberségét az osztályellenséggel szembeni harcra. Tudatosítani kell hogy a terménybegyűjtés harci feladat. Ennek érdekében valamennyi Meszöv dolgozót, födművesszövetkezeti vezetőt a mindennapi munkája közben úgy kell nevelni, hogy az általuk irányított és vezetett földművesszövetkezetek valóban harcos tömegszervezetekké váljanak."

A következőkben egy helyi sajtóorgánum, a Tolnai Napló ekkor megjelent cikkei közt tallózva, azt vizsgáljuk meg, hogy a fenti irányelvek miképp valósultak meg a gyakorlatban. A Napló június 8-án a következőképpen buzdította a földműves-szövetkezetek begyűjtőit a tojás és a baromfi "elvételére": "Tartsák állandó feladatuknak a népnevelő munka szélesítését és ne csak annyit mondjanak el a népnevelők a dolgozó parasztoknak, hogy azért fontos a beadási kötelezettség teljesítése, mert azt a minisztertanács rendelete előírja. Világosítsák meg a dolgozók előtt a begyűjtés fontosságának igazi kéjét."

Azonban úgy tűnik, hogy nem csak a dolgozó parasztok, de maguk a szövetkezetek dolgozói sem igazán érezték át a begyűjtés "kéjét". A MESZÖV titkára ezért a sajtón keresztül ostorozta őket: "Már most a terménybegyűjtés elején tapasztaljuk azt, hogy egyes terményfelvásárlók nem érzik át feladatuk fontosságát. Számtalan gyakorlati példa azt mutatja, hogy szinte hanyagul teljesítik feladatukat ezek a felvásárlók. A szénabegyűjtésnél K. Vida kartárs nem vette át a dolgozó paraszttól a szénát, mondván azt, hogy nincs szénabegyűjtési nap, vagy az őcsényi felvásárló kartárs, aki szombaton délután már nem akarja átvenni a terményt, csupán azért, mert neki a munkából elég volt."

A vezetők számára kötelezővé testték a kor frazeológiája szerint "az állandó éberség gyakorlati vitelét": "Földművesszövetkezeteink tehát a begyűjtési munkálatok alatt úgy dolgozzanak, hogy valóra váltsák gyakorlatban is a jelszót: gyors begyűjtéssel harcolunk a békéért!" Tehát megindult a "HARC". A csatákat a népnevelők feladata volt megvívni a dolgozó parasztsággal, az ő buzdításukra pedig a legkülönbözőbb fegyvereket, eszközöket vetették be. Az egyik legfontosabb volt ezek közül a versenyszellem élesztése Megyék, járások, települések, utcák kaptak versenytársakat, sőt páros és egyéni versenyeket is indítottak. A versenyek állását napról-napra figyelemmel kísérte a rádió, a sajtó. Versenytáblákat tettek ki a magtáraknál is, hogy az "értékelés folyamatosságát" biztosítsák. Békebizottságokat alakítottak, hiszen a nyilvánosság előtt a begyűjtést a békeharc eszközeként ábrázolták. Új jelszó született: "cséplőgéptől a begyűjtőhelyre". Ennek jegyében meg kellett akadályozni, hogy a dolgozó parasztok a megtermelt gabonát saját tárlóikba szállítsák. Szekszárdon a MESZÖV titkárát a városi pártbizottság 1951. július 14-én arra szólította fel, hogy minden cséplőgép mellé állítson népnevelőket.

A rosszul teljesítő népnevelőket megszégyenítették, bírálták a sajtó nyilvánossága előtt: "Az élenjárók mellett nézzük meg azt is, hogy kik a csiga-brigád tagjai, akik megyénket az országos versenyben a kilencedik helyre tartják vissza. A Szekszárdi járás közöttük a vezér, aki cséplési munkálatait 47,2 százalékban, begyűjtési előirányzatát pedig 33,3 százalékban teljesítette."

"Szekszárd város zárja a sorát a csiga-brigádoknak. Cséplésben és begyűjtésben egyaránt az utolsó, gabonájuk 37,2 százalékát csépelte le, begyűjtési előirányzatát is 21,5 százalékra teljesítette."

Az élrekerülők számára a Megyei Pártbizottság vándorzászlója volt a jutalom. A tömegek azonban, úgy tűnik, még így is nehéz volt mozgósítani, hiszen augusztus közepén a korabeli jelentések szerint még mindig vontatottan haladt a begyűjtés, s Tolna megye az országos versenyben is csak a kilencedik helyen állt. A sajtó Rákosi szavait idézve sújkolta a népnevelők munkájának fontosságát, s próbálta meg tudatosítani az emberekben, hogy a beszolgáltatás nem "kívánsághangverseny":

"A szocializmus - mondotta Rákosi elvtárs a turkevei parasztküldötteknek - nem azt jelenti, hogy mindent magunk eszünk meg. Népnevelőink jó munkája, példamutatása szükséges ahhoz, hogy dolgozó népünk magáévá tegye a begyűjtési rendelet gyors végrehajtását."

A hibákat a sajtó egyre másra tárta fel, a helyzet azonban mégis egyre aggasztóbbá vált. Tolna megye a 10. helyre esett vissza a begyűjtési versenyben, Szekszárd városa pedig még "a csiga-brigádok" közt is sereghajtó volt. 1951 szeptemberében aztán a II. Békekölcsön-jegyzés hozott némi fényt s újabb harci feladatokat a tolna megyei földműves-szövetkezeti vezetők és pártmunkások életébe, majd a gyapotcsata nem engedi őket lélegzethez jutni.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt július 30.

1919

Román csapatok átkelnek a Tiszán, és megindulnak Budapest felé. Két nap múlva elbukik a Magyar Tanácsköztársaság.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők