Népnevelők a „csiga brigádok” ellen

Tolnaiak harca a begyűjtési csata győzelméért 1951-ben

„Dolgozó parasztságunk a város területén az aratási munka elvégzése után igen kis mértékben fogott csak hozzá a gabonaneműeknek a behordásához a cséplőgéphez, ami gátolja a cséplőgépek munkáját. Ezért felhívjuk az elvtárs figyelmét, hogy még a ma este folyamán minden népnevelőt mozgósítson a területére, akik mozgósítsák a dolgozó parasztságot a learatott gabonának a cséplőgépekhez való behordására. Fel kell számolni azt a nézetet, hogy a búzának még a kepében kell érni, és azt is, hogy kemény a tarló és nem lehet szántani.”

Bevezető

Melyek a földműves-szövetkezetek főbb feladatai 1948-tól? Szerződéses termeltetés, terményfelvásárlás - értékesítés, a falu lakosságának ellátása áruval, a tsz-ek munkájának minden módon való támogatása, kisebb társulások feletti védnökség, vendéglátás, stb. - erre a kérdésre a korban ezek voltak a hivatalos válaszok.

A kötelezően előírt beszolgáltatás (terményfelvásárlás, később begyűjtés) egyre nagyobb hányadát vette el a termésnek az első öt éves terv előirányzatai folyamatos emelésének "köszönhetően". Egyik fontosabb feladatává vált így a beszolgáltatás a földműves-szövetkezeteknek, s az is maradt egészen megszüntetésükig /1956 végéig/. 1951. május 15-én a MESZÖV megye bizottsági ülésén a következőképpen határoztak: "a földművesszövetkezet előtt álló legfőbb feladat az egyénileg dolgozó parasztság nevelésén és a termelőszövetkezeti csoportok előnyeinek tudatosításán túl, a begyűjtés jó előkészítése és végrehajtása." Úgy döntöttek, hogy ennek érdekében "biztosítani kell, hogy a feladat elvégzéséhez politikailag megbízható, szakmailag jártas káderek legyenek beállítva, úgy a megyei, mint a járási szerveknél, valamint az egyes földművesszövetkezeteknél egyaránt. Állandóan nevelni kell a káderek éberségét az osztályellenséggel szembeni harcra. Tudatosítani kell hogy a terménybegyűjtés harci feladat. Ennek érdekében valamennyi Meszöv dolgozót, födművesszövetkezeti vezetőt a mindennapi munkája közben úgy kell nevelni, hogy az általuk irányított és vezetett földművesszövetkezetek valóban harcos tömegszervezetekké váljanak."

A következőkben egy helyi sajtóorgánum, a Tolnai Napló ekkor megjelent cikkei közt tallózva, azt vizsgáljuk meg, hogy a fenti irányelvek miképp valósultak meg a gyakorlatban. A Napló június 8-án a következőképpen buzdította a földműves-szövetkezetek begyűjtőit a tojás és a baromfi "elvételére": "Tartsák állandó feladatuknak a népnevelő munka szélesítését és ne csak annyit mondjanak el a népnevelők a dolgozó parasztoknak, hogy azért fontos a beadási kötelezettség teljesítése, mert azt a minisztertanács rendelete előírja. Világosítsák meg a dolgozók előtt a begyűjtés fontosságának igazi kéjét."

Azonban úgy tűnik, hogy nem csak a dolgozó parasztok, de maguk a szövetkezetek dolgozói sem igazán érezték át a begyűjtés "kéjét". A MESZÖV titkára ezért a sajtón keresztül ostorozta őket: "Már most a terménybegyűjtés elején tapasztaljuk azt, hogy egyes terményfelvásárlók nem érzik át feladatuk fontosságát. Számtalan gyakorlati példa azt mutatja, hogy szinte hanyagul teljesítik feladatukat ezek a felvásárlók. A szénabegyűjtésnél K. Vida kartárs nem vette át a dolgozó paraszttól a szénát, mondván azt, hogy nincs szénabegyűjtési nap, vagy az őcsényi felvásárló kartárs, aki szombaton délután már nem akarja átvenni a terményt, csupán azért, mert neki a munkából elég volt."

A vezetők számára kötelezővé testték a kor frazeológiája szerint "az állandó éberség gyakorlati vitelét": "Földművesszövetkezeteink tehát a begyűjtési munkálatok alatt úgy dolgozzanak, hogy valóra váltsák gyakorlatban is a jelszót: gyors begyűjtéssel harcolunk a békéért!" Tehát megindult a "HARC". A csatákat a népnevelők feladata volt megvívni a dolgozó parasztsággal, az ő buzdításukra pedig a legkülönbözőbb fegyvereket, eszközöket vetették be. Az egyik legfontosabb volt ezek közül a versenyszellem élesztése Megyék, járások, települések, utcák kaptak versenytársakat, sőt páros és egyéni versenyeket is indítottak. A versenyek állását napról-napra figyelemmel kísérte a rádió, a sajtó. Versenytáblákat tettek ki a magtáraknál is, hogy az "értékelés folyamatosságát" biztosítsák. Békebizottságokat alakítottak, hiszen a nyilvánosság előtt a begyűjtést a békeharc eszközeként ábrázolták. Új jelszó született: "cséplőgéptől a begyűjtőhelyre". Ennek jegyében meg kellett akadályozni, hogy a dolgozó parasztok a megtermelt gabonát saját tárlóikba szállítsák. Szekszárdon a MESZÖV titkárát a városi pártbizottság 1951. július 14-én arra szólította fel, hogy minden cséplőgép mellé állítson népnevelőket.

A rosszul teljesítő népnevelőket megszégyenítették, bírálták a sajtó nyilvánossága előtt: "Az élenjárók mellett nézzük meg azt is, hogy kik a csiga-brigád tagjai, akik megyénket az országos versenyben a kilencedik helyre tartják vissza. A Szekszárdi járás közöttük a vezér, aki cséplési munkálatait 47,2 százalékban, begyűjtési előirányzatát pedig 33,3 százalékban teljesítette."

"Szekszárd város zárja a sorát a csiga-brigádoknak. Cséplésben és begyűjtésben egyaránt az utolsó, gabonájuk 37,2 százalékát csépelte le, begyűjtési előirányzatát is 21,5 százalékra teljesítette."

Az élrekerülők számára a Megyei Pártbizottság vándorzászlója volt a jutalom. A tömegek azonban, úgy tűnik, még így is nehéz volt mozgósítani, hiszen augusztus közepén a korabeli jelentések szerint még mindig vontatottan haladt a begyűjtés, s Tolna megye az országos versenyben is csak a kilencedik helyen állt. A sajtó Rákosi szavait idézve sújkolta a népnevelők munkájának fontosságát, s próbálta meg tudatosítani az emberekben, hogy a beszolgáltatás nem "kívánsághangverseny":

"A szocializmus - mondotta Rákosi elvtárs a turkevei parasztküldötteknek - nem azt jelenti, hogy mindent magunk eszünk meg. Népnevelőink jó munkája, példamutatása szükséges ahhoz, hogy dolgozó népünk magáévá tegye a begyűjtési rendelet gyors végrehajtását."

A hibákat a sajtó egyre másra tárta fel, a helyzet azonban mégis egyre aggasztóbbá vált. Tolna megye a 10. helyre esett vissza a begyűjtési versenyben, Szekszárd városa pedig még "a csiga-brigádok" közt is sereghajtó volt. 1951 szeptemberében aztán a II. Békekölcsön-jegyzés hozott némi fényt s újabb harci feladatokat a tolna megyei földműves-szövetkezeti vezetők és pártmunkások életébe, majd a gyapotcsata nem engedi őket lélegzethez jutni.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt július 06.

1941

Magyarország területén hajnali 3 órakor bevezetik a jobb oldali közlekedési rendszert (Budapest és közvetlen környéke kivételével). Ezt az...Tovább

1944

Koszorús Ferenc vezérkari ezredes az esztergomi páncélosok mintaszerű alkalmazásával megakadályozza a Baky László belügyi államtitkár...Tovább

1988

Bartók Béla zeneszerző újratemetése Budapesten, a Farkasréti temetőben.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők