Népnevelők a „csiga brigádok” ellen

Tolnaiak harca a begyűjtési csata győzelméért 1951-ben

„Dolgozó parasztságunk a város területén az aratási munka elvégzése után igen kis mértékben fogott csak hozzá a gabonaneműeknek a behordásához a cséplőgéphez, ami gátolja a cséplőgépek munkáját. Ezért felhívjuk az elvtárs figyelmét, hogy még a ma este folyamán minden népnevelőt mozgósítson a területére, akik mozgósítsák a dolgozó parasztságot a learatott gabonának a cséplőgépekhez való behordására. Fel kell számolni azt a nézetet, hogy a búzának még a kepében kell érni, és azt is, hogy kemény a tarló és nem lehet szántani.”

Bevezető

Melyek a földműves-szövetkezetek főbb feladatai 1948-tól? Szerződéses termeltetés, terményfelvásárlás - értékesítés, a falu lakosságának ellátása áruval, a tsz-ek munkájának minden módon való támogatása, kisebb társulások feletti védnökség, vendéglátás, stb. - erre a kérdésre a korban ezek voltak a hivatalos válaszok.

A kötelezően előírt beszolgáltatás (terményfelvásárlás, később begyűjtés) egyre nagyobb hányadát vette el a termésnek az első öt éves terv előirányzatai folyamatos emelésének "köszönhetően". Egyik fontosabb feladatává vált így a beszolgáltatás a földműves-szövetkezeteknek, s az is maradt egészen megszüntetésükig /1956 végéig/. 1951. május 15-én a MESZÖV megye bizottsági ülésén a következőképpen határoztak: "a földművesszövetkezet előtt álló legfőbb feladat az egyénileg dolgozó parasztság nevelésén és a termelőszövetkezeti csoportok előnyeinek tudatosításán túl, a begyűjtés jó előkészítése és végrehajtása." Úgy döntöttek, hogy ennek érdekében "biztosítani kell, hogy a feladat elvégzéséhez politikailag megbízható, szakmailag jártas káderek legyenek beállítva, úgy a megyei, mint a járási szerveknél, valamint az egyes földművesszövetkezeteknél egyaránt. Állandóan nevelni kell a káderek éberségét az osztályellenséggel szembeni harcra. Tudatosítani kell hogy a terménybegyűjtés harci feladat. Ennek érdekében valamennyi Meszöv dolgozót, födművesszövetkezeti vezetőt a mindennapi munkája közben úgy kell nevelni, hogy az általuk irányított és vezetett földművesszövetkezetek valóban harcos tömegszervezetekké váljanak."

A következőkben egy helyi sajtóorgánum, a Tolnai Napló ekkor megjelent cikkei közt tallózva, azt vizsgáljuk meg, hogy a fenti irányelvek miképp valósultak meg a gyakorlatban. A Napló június 8-án a következőképpen buzdította a földműves-szövetkezetek begyűjtőit a tojás és a baromfi "elvételére": "Tartsák állandó feladatuknak a népnevelő munka szélesítését és ne csak annyit mondjanak el a népnevelők a dolgozó parasztoknak, hogy azért fontos a beadási kötelezettség teljesítése, mert azt a minisztertanács rendelete előírja. Világosítsák meg a dolgozók előtt a begyűjtés fontosságának igazi kéjét."

Azonban úgy tűnik, hogy nem csak a dolgozó parasztok, de maguk a szövetkezetek dolgozói sem igazán érezték át a begyűjtés "kéjét". A MESZÖV titkára ezért a sajtón keresztül ostorozta őket: "Már most a terménybegyűjtés elején tapasztaljuk azt, hogy egyes terményfelvásárlók nem érzik át feladatuk fontosságát. Számtalan gyakorlati példa azt mutatja, hogy szinte hanyagul teljesítik feladatukat ezek a felvásárlók. A szénabegyűjtésnél K. Vida kartárs nem vette át a dolgozó paraszttól a szénát, mondván azt, hogy nincs szénabegyűjtési nap, vagy az őcsényi felvásárló kartárs, aki szombaton délután már nem akarja átvenni a terményt, csupán azért, mert neki a munkából elég volt."

A vezetők számára kötelezővé testték a kor frazeológiája szerint "az állandó éberség gyakorlati vitelét": "Földművesszövetkezeteink tehát a begyűjtési munkálatok alatt úgy dolgozzanak, hogy valóra váltsák gyakorlatban is a jelszót: gyors begyűjtéssel harcolunk a békéért!" Tehát megindult a "HARC". A csatákat a népnevelők feladata volt megvívni a dolgozó parasztsággal, az ő buzdításukra pedig a legkülönbözőbb fegyvereket, eszközöket vetették be. Az egyik legfontosabb volt ezek közül a versenyszellem élesztése Megyék, járások, települések, utcák kaptak versenytársakat, sőt páros és egyéni versenyeket is indítottak. A versenyek állását napról-napra figyelemmel kísérte a rádió, a sajtó. Versenytáblákat tettek ki a magtáraknál is, hogy az "értékelés folyamatosságát" biztosítsák. Békebizottságokat alakítottak, hiszen a nyilvánosság előtt a begyűjtést a békeharc eszközeként ábrázolták. Új jelszó született: "cséplőgéptől a begyűjtőhelyre". Ennek jegyében meg kellett akadályozni, hogy a dolgozó parasztok a megtermelt gabonát saját tárlóikba szállítsák. Szekszárdon a MESZÖV titkárát a városi pártbizottság 1951. július 14-én arra szólította fel, hogy minden cséplőgép mellé állítson népnevelőket.

A rosszul teljesítő népnevelőket megszégyenítették, bírálták a sajtó nyilvánossága előtt: "Az élenjárók mellett nézzük meg azt is, hogy kik a csiga-brigád tagjai, akik megyénket az országos versenyben a kilencedik helyre tartják vissza. A Szekszárdi járás közöttük a vezér, aki cséplési munkálatait 47,2 százalékban, begyűjtési előirányzatát pedig 33,3 százalékban teljesítette."

"Szekszárd város zárja a sorát a csiga-brigádoknak. Cséplésben és begyűjtésben egyaránt az utolsó, gabonájuk 37,2 százalékát csépelte le, begyűjtési előirányzatát is 21,5 százalékra teljesítette."

Az élrekerülők számára a Megyei Pártbizottság vándorzászlója volt a jutalom. A tömegek azonban, úgy tűnik, még így is nehéz volt mozgósítani, hiszen augusztus közepén a korabeli jelentések szerint még mindig vontatottan haladt a begyűjtés, s Tolna megye az országos versenyben is csak a kilencedik helyen állt. A sajtó Rákosi szavait idézve sújkolta a népnevelők munkájának fontosságát, s próbálta meg tudatosítani az emberekben, hogy a beszolgáltatás nem "kívánsághangverseny":

"A szocializmus - mondotta Rákosi elvtárs a turkevei parasztküldötteknek - nem azt jelenti, hogy mindent magunk eszünk meg. Népnevelőink jó munkája, példamutatása szükséges ahhoz, hogy dolgozó népünk magáévá tegye a begyűjtési rendelet gyors végrehajtását."

A hibákat a sajtó egyre másra tárta fel, a helyzet azonban mégis egyre aggasztóbbá vált. Tolna megye a 10. helyre esett vissza a begyűjtési versenyben, Szekszárd városa pedig még "a csiga-brigádok" közt is sereghajtó volt. 1951 szeptemberében aztán a II. Békekölcsön-jegyzés hozott némi fényt s újabb harci feladatokat a tolna megyei földműves-szövetkezeti vezetők és pártmunkások életébe, majd a gyapotcsata nem engedi őket lélegzethez jutni.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt május 11.

1904

Salvador Dalí, katalán-spanyol szürrealista festőművész († 1989)Tovább

1915

Gorlicei áttörés.Tovább

1931

A bécsi Creditanstalt bejelenti a csődöt – az európai pénzügyi válság kezdete.Tovább

1945

A magyar Aranyvonatot Salzburgban lefoglalja az amerikai hadsereg.Tovább

1948

Az 1902-ben alakult és 1944 áprilisáig folyamatosan működő Magyar Zsidó Ifjak Egyesülete, súlyos anyagi helyzetére és a munka...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők