„Kutyából nem lesz szalonna, így a kulákból sem dolgozó paraszt”

Hova tűntek az egykori Hangya Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetek Tolnából?

MESZÖV megyei igazgatósága 1959. április 14-én tartott ülésén egy dokumentációs és irattárrendező bizottság szervezéséről határozott. A bizottság feladata: a „megyei szövetkezeti mozgalom fejlődésének felkutatása, ledokumentálása volt. Május elején, a kidolgozott terv szerint megkezdődött az adatgyűjtés, de a volt Hangya-szövetkezetek irattárából már semmit sem találtak meg.

Bevezetés 

A MESZÖV /Földműves-szövetkezetek Tolna megyei Központja / Igazgatósága 1959. április 14-én tartott ülésén egy dokumentációs és irattárrendező bizottság szervezéséről határozott. A bizottság feladata: a "... megyei szövetkezeti mozgalom fejlődésének felkutatása, ledokumentálása. / Hangya-, Tej-, Hitel-, Pince-, Földműves- szövetkezetek /"

Május elején, a kidolgozott terv szerint megkezdődött a munka, az adatgyűjtés. A földműves-szövetkezetek igazgatósági elnökeire hárult ez a sok nehézségbe ütköző feladat. "... azok a személyek, akik a Hangya-szövetkezetnek ügyvezetői voltak elköltöztek, és a régi igazgatósági tagok közül a kért adatokra vonatkozóan senki sem tudott tájékoztatást adni. A volt Hangya-szövetkezetek irattárából már semmit sem tudtam megtalálni, és így a szükséges adatokat sajnos nem tudom továbbítani." -írta Simontornyáról a földműves-szövetkezet ig. elnöke. Hasonló volt a helyzet Németkéren is: "Hangyával kapcsolatos dolgokra írásos dokumentumunk, feljegyzésünk nincs, az adatokat egy-két, az időben itt a községben élő egyéntől szereztük be. Bővebb adatok beszerzése községünk területén lehetetlen, abból kifolyólag is, hogy a község régi, németajkú lakosságának zömét kitelepítették, így az akkor vezetőségi beosztást betöltő egyének is legnagyobbrészt kitelepítésre kerültek, ill. elköltöztek a községből. Csak egy-két öreg - semmire nem emlékező - egyén maradt a községben. A Hangya-szövetkezet iratai a kitelepítés és a jogutód földműves-szövetkezet át- és visszacsatolása alkalmával eltűntek." Miért, hogyan "vesztették" el emlékeiket?

Ha írásos dokumentumokból kevés és ritkán került is elő, visszaemlékező azért, néhány helyen akadt, nekik köszönhetően kaphatunk mégis némi képet a "Hangyák"-ról.

Tolna vármegyében, alakulásuk időrendjében a következő helyeken működtek:

1908 Fadd; 1911 Szedres; 1913 Tengelic; 1917 Koppányszántó, Kölesd, Medina, Tamási; 1918 Bogyiszló, Gyulaj, Kajdacs, Kisszékely, Nagydorog, Novaidrány, Pári, Szekszárd; 1919 Bölcske, Dunaföldvár, Madocsa, Őcsény, Paks, Regöly, Tolna; 1920 Bedegkér, Decs, Döbrököz, Hőgyész, Izmény, Lengyel, Szakály, Tengőd; 1921 Aparhant, Györköny, Németkér, Sióagárd; 1922 Alsónyék, Pincehely; 1926 Nagyszékely; 1932 Bikács; 1940 Simontornya; 1945 Sárpilis.

Jelenleg Bedegkér, Novaidrány és Tengőd nem tartozik Tolna megyéhez.

Miért csak 42 helyen? Az 1959-es bizottság így látta okát: "megyénkben az akkori rendszert kiszolgáló Hangya-szövetkezet hálózata az országos hálózatnál lényegesen lassabban fejlődött, a megye reakciós vezetőinek ellenállása nyomán."

Mit mond az emlékezet Bogyiszlón? "Szövetkezetünket 1921. évben hívta életre községünk néhány szövetkezeti eszmétől vezérelt tagja, úgymint Liszkai István, Liszkai János, Sánta János, Miklós Vince, Miklós Lőrinc, Miklós Sándor, Görbe Pál, Gerendai Endre ref. lelkész, Sánta Gábor, Tóth József, Berekai Béni, Farkas József, N. Paksi István, 10 pengős üzletrészekkel. Ezek a lelkes férfiak járták a falu minden házát, és gyűjtötték a szövetkezeti tagokat. Ez a kis község /kb./ 400 éves település, akkor még 2300 lélekszámmal rendelkezett. Pár nap alatt annyi üzletrészt jegyzett, és fizetett be, hogy még az évben életre hívták a szövetkezetet, még ez évben megvásárolták a falu központjában Krámer Mór épületét, mely már előzőleg is bolthelyiség volt 20 ezer pengőért. Ezen összeg csak későbbi időben lett kifizetve, mind a napig a szövetkezet igazgatósága szavatolt vagyonával az összegért. Ez nem ment oly könnyen és oly hamar, ezért aztán vásárlási visszatérítések nem fizettettek ki, hanem üzletrészként könyveltettek el, kinek-kinek a javára. Hogy a boltban is elég áru legyen az üzletrészeket még meg kellett emelni. Ezt az áldozatot is szívesen hozták meg a tagok, mert már saját boltjuk, s vagyonuk volt. Mikor már erősödött szövetkezetünk, visszatérítést fizetett tagjainak." További kérdésekre információkkal az adatközlő nem rendelkezett.

Kik voltak az adatközlők? Dunaföldváron Kristofics Károly, a "Hangya" egykori igazgatója, ki foglalkozására nézve pedagógus, Bus Lajos, a "Hangya" könyvelője, foglalkozása banktisztviselő volt, és Galambos Gyula, aki 25 évig a "Hangya" boltját vezette. Kik alkották a "Hangya"-szövetkezetek vezetőségét?

Hőgyészen gróf Apponyi Géza földbirtokos volt a szövetkezet igazgatósági elnöke, a felügyelő-bizottsági elnöke a főjegyző. A vezetőség összetétele: plébános, tanító, jómódú iparosok és részben 12-16 kh. földdel rendelkező kisparasztok. Németkéren következő a megoszlás: Frost Péter /rom. kat. esperes/ ig.elnök, vezetőség tagjai: Fóber János /60 kh. föld /, Polgár József /tanító /, Stollár Alajos /10 kh. föld /, Gévich József, Büttl Generosz /14-14 kh. föld /, Kiss István /3 kh. föld /, Turáni János /tanító /, Welts Károly /ig. tanító /, Slosszer János /15 kh. föld /, Rauth Ferencné /bolttulajdonos/.

Általánosan megállapítható, hogy igyekeztek saját bolttal rendelkezni, ezt megfelelő épületek megvásárlásával, vagy újak építésével érték el. Ezt a törekvést a "Hangya" központ hitelek biztosításával is támogatta. A boltokban jól képzett szakemberek dolgoztak. Alkalmazásukkor óvadékot kellett befizetni.

A leltározásokat az igazgatóság bevonásával a körzeti ellenőrök végezték. A körzeti ellenőrök úgy szakmailag, mint számszakilag, igen képzett emberek voltak. Ellenőrré történt beállításuk előtt legalább 1/2 évet kellett a boltban dolgozniuk, hogy megismerjék az árukat, tisztában legyenek azok árával, és csak azután mehettek tanfolyamra, ahonnan mint ellenőr gyakornokok került ki. Egy körzetvezető mellett addig kellett dolgozniuk, míg önálló munkára alkalmasnak nem találták.

Az igazgatóság és felügyelő bizottság tagjai tiszteletdíjat a legtöbb helyen nem kaptak, pl. Bölcske, Hőgyész, Németkér, Szakály, Tengelic, Tolnanémedi, stb.

A vásárlások után 2-3 %-os visszatérítést adtak.

A háború a "Hangyákat" is megtépázta. "Nagy nehézséggel küzdött a szövetkezetünk. A háború folyamán árukészlete teljesen, berendezése pedig részben tönkrement. Átmeneti nehézségei leküzdésére Benkő Józsefet alkalmazta az üzletben, aki saját tőkéjével dolgozott, és 10% hasznot adott a szövetkezetnek. 1947. nov. havában ezt a nem szövetkezeti megoldást megszüntette, és saját kezelésbe vette az üzletet. A vezetőség házról-házra járva taggyűjtést végzett, s így közel 3000 Ft. üzletrész tőkét gyűjtött. A nehéz árubeszerzések ellenére is megindult a szövetkezet újraéledése."

A nehézségek ellenére a szövetkezetek zöme rendelkezett az 1947 évi mérlegek szerint hol több, hol kevesebb nyereséggel. A tiszta felesleg egy részét tartalékalapra helyezték, a többit támogatásokra fordították. Bölcske 2000 Ft-ot adományozott az iskolának 5334,90 Ft feleslegéből. Hőgyész 14865,74 Ft-jából: 800 Ft iskola helyreállítására, 800 Ft szociális célokra /szegény gyerekek iskolaszereire, étkezésére/, alkalmazottak segélyalapjára 2500 Ft fordítódott. Izményben 4537,63 Ft-ból 2300 Ft az alkalmazottak segélyalapjára, 100 Ft az iskola helyreállítására ment. Az MNDSZ, EPOSZ, kultúrház, népkönyvtár 20-20 Ft-ot, a szövetkezeti oktatás 200 Ft-ot kapott, szegény gyerekek étkeztetésére, iskolaszereikre szintén 200 Ft íródott jóvá.

A "Hangya" szövetkezetek megszűntetésére, a helyi földműves-szövetkezetekbe való beolvasztásukra 1949-ben került sor. "... a község gazdaközösségének érdekében álló dolog az, hogy a mai idők szellemében, és a gazdasági fejlődés utján haladva, a szövetkezeti egység mellett lehet csak életképes szövetkezeti helyzetet teremteni a községben." Hangzott el Bogyiszlón, 1948. augusztus 22-én a " Hangya"- szövetkezet közgyűlésén.

" A közgyűlés a fenti javaslatot egyhangúlag elfogadja a következő feltételek mellett:

1. A " Hangya" szövetkezet ingó és ingatlan vagyona felleltároztassék, és ez a vagyon továbbra is a jelenlegi szövetkezeti tagok vagyonát képezze.

2. A " Hangya szövetkezet tagjainak üzletrésze maradjon meg az új földműves-szövetkezetben is üzletrész gyanánt, így új üzletrész vásárlására ne lehessen kötelezni őket.

3. A közgyűlés javaslatot tesz arra, hogy a két szövetkezet f. hó 29-én közös közgyűlést tartson, ahol a már egyesült és továbbra földműves-szövetkezet néven működő szövetkezet válassza meg igazgatósági és felügyelő bizottsági tagjait és ezen választásnál, mivel a "Hangya"-szövetkezet nagy taglétszámmal és számottevő ingó és ingatlan értékkel lép be ezen szövetkezetbe, - a régi tagjaiból, éppen a gazdasági érdekeket tekintve nagyobb mértékben, de a szövetkezeti törvény adta lehetőségek között, kerüljenek be a szövetkezet vezetőségébe.

A közgyűlés az elnököt megbízza, hogy mindezen kérdésekben vegye fel a kapcsolatot a Földműves-szövetkezet vezetőségével, és ezekben eljárjon.

A jegyzőkönyv felolvasás után helyben hagyólag aláíratott. Vajon miben bíztak? Ekkor még nem hallhattak a Lenini hármas és mégis egységes parasztpolitika irányelveiről?! Igaz, csak 1951.június 1-jén értesülhettek a Tolnai Napló cikkéből arról a tényről, hogy "kutyából nem lesz szalonna, így a kulákból sem lesz dolgozó paraszt.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt június 06.

1944

A normandiai partraszállási hadművelet első napja, a „D-day”.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – I.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, impériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as várhatóan ugyanezen hónap 18-án. A most megjelenő 2. szám első írásának szerzője, Sárándi Tamás a Szatmárnémetiben lezajlott uralomváltás történetét eleveníti fel a román hadsereg 1919. áprilisi bevonulásától egész az 1920-as évek elejéig, a helyi román uralom és közigazgatás megszilárdulásának kezdetéig. Kosztyó Gyula Beregszász és vidékének 1918 és 1920 közötti vészterhes hónapjait mutatja be: az összeomlást, a proletárdiktatúra időszakát, az ezt követő román, majd cseh megszállást, továbbá a csehszlovák államhatalom berendezkedését. Perczel Olivér a Duna–Tisza köze 1919. évi román megszállását vizsgálja, Szeghy-Gayer Veronika a kassai impériumváltás után a csehszlovák hatóságok által elbocsájtott helyi magyar postai alkalmazottak sorsát követi nyomon, míg Gyarmati Enikő írása az Osztrák–Magyar Monarchia 1918. október végi összeomlását követő külföldi magyar propaganda megszervezéséről szól.

 

Budapest, 2020. június 4.
A szerkesztők